ZIMÁNYI TIBOR, DR. (MDF)
ZIMÁNYI TIBOR, DR. (MDF)
ZIMÁNYI TIBOR, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Ezek után nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert az elnök úr megszavaztatta a felszólalásomat, holott az eddigi gyakorlat szerint, ha a frakció hozzájárult, akkor ezt külön nem igényelték. Úgyhogy, nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban miért érdemeltem ki ezt a különleges eljárást – de túlteszem magamat rajta.
(9.10)
Tisztelt Képviselőház! Azért kértem szót, mert mégiscsak rendkívülinek tartom, hogy a Magyar Televízió a múlt vasárnapi 1. számú híradójában Marosán György elbúcsúztatása alkalmából két jelzőt használt, és lényegében csak ezt alkalmazta, hogy gazdag és ellentmondásos élete volt.
Nagyon sajnálom, hogy csak most kerülhet sor felszólalásomra, egyrészt a karácsonyi ünnepek miatt, másrészt pedig, mert tulajdonképpen türelmes ember lévén, vártam, hogy esetleg valami újabb nyilatkozat, vagy legalább egy kis enyhítés is történik. De nem történt semmi.
Ha elemezzük a gazdag szót, akkor egyértelműen pozitív jelzőt jelent, tehát az illető, akinek gazdag az élete, az nem élt hiába. Az ellentmondásos szó pedig voltaképpen eléggé kétértelmű, de semmi esetre sem egyértelműleg elítélő az illetővel szemben.
Ezzel szemben, ha csak néhány tőmondatban is, de engedjék meg, hogy végigszaladjak az életén.
1945-ben jutott tulajdonképpen hatalomhoz, mint a Szociáldemokrata Párt titkára. Legfontosabb tevékenysége közé tartozott, hogy a Baloldali Blokk létrehozásában közreműködött, és ez tette lehetővé, hogy az első demokratikus választáson abszolút többséget kapott Kisgazdapártot felmorzsolják. Tehát eddig nem látok semmi ellentmondásost a tevékenységében.
Azután következett magának a Szociáldemokrata Pártnak a tönkretétele, hiszen az ő segítségével vált lehetővé az úgynevezett munkáspártok egyesülése. Kinevezték a tisztességes szociáldemokratákat jobboldalinak, és a legkeményebb államhatalmi eszközöket – börtönbüntetést stb. – igénybe véve létrehozták az egységes munkáspártot. Tehát Marosánnál semmiféle ellentmondást még mindig nem tudok fölfedezni.
1950-ben letartóztatják, mert ugye azt hitte, hogy a szolgálataiért esetleg egyáltalán beleszólhat a Rákosi-féle politikába. De kinek kellett vetélytárs?
Ennélfogva azt szeretném hangsúlyozni, nehogy félreértés legyen: nem a demokratikus vagy független Magyarországért szenvedte el a börtönbüntetését.
1956-ban rehabilitálják, s a nyár folyamán rögtön, újra a Politikai Bizottság tagja lesz, természetesen Nagy Imre félreállítása után. Nem sértődékeny ember, hiszen saját párttagsága, pártja vetette börtönbe, de minthogy hatalomról van szó, azonnal újra csatasorba állt. Tehát semmi ellentmondást nem látok.
'56-ban a megtorlásban kimagasló szerepe volt. Ő volt az, aki képes volt kiállni a szónoki székre, és a mellét verve kijelenteni, hogy igenis én hívtam be a szovjet csapatokat – holott nem is ő hívta be. Ezt csak jellemzőképpen szeretném mondani. Tehát nem látok ellentmondást.
Majd következett a munkástanácsok felszámolása. A munkástanácsokkal szemben a fegyveres leszámolást követelte, és sok vidéki sortűz pontosan az ő határozott kezdeményezésére történt.
Utána ismét mellőzték, mert két dudás nem fért meg a csárdában ugye, és Kádárnak terhére volt, mivel sokkal demagógabb volt, mint Kádár stílusa.
De ismét hangsúlyozom: nehogy azt gondolja valaki, hogy a demokratikus Magyarországért, vagy esetleg a magyar függetlenségért került nézeteltérésbe az akkori hatalommal.
A magyar függetlenséggel szemben a megszálló csapatoknak a megszállott támogatója volt.
Tehát erre a magyar média azt mondja, hogy gazdag és ellentmondásos élete volt – ez enyhén szólva felháborító.
De egészen röviden kitérnék még arra is, hogy december 21-én az ország minden vármegyéjében a '45-ös katonák számára egy emlékérmet adtak át, mert a magyarok, Németországnak szóló hadüzenet után ismét vállalkoztak arra, hogy csatasorba álljanak a hitlerista megszállók ellen. Ez mind ez ideig négy évtizeden át elmaradt, most volt erre alkalom, de a televízió egyetlenegy sorban sem emlékezett meg róla.
És ha már itt tartok, kénytelen vagyok azt is elmondani, hogy úgy tűnik először, hogy talán messze kezdem, de rövidesen meg fogom magyarázni, hogy hova is jutunk. '51-ben letartóztattak Székesfehérváron egy házaspárt. Ez nem egy rendkívüli esemény valóban, hiszen akkor ez mindennapos volt. A kapcsolódás csak annyi, hogy az így érintetlenül maradt lakásba beköltözött a székesfehérvári vagy Fejér vármegyei párttitkár. Még ez se meglepő, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy gyakori. Azonban a párttitkárnak a fia, eladván a lakást és a bútorokat, Pestre költözött, és senki más nem lett belőle, mint az Esti egyenleg, ugye a korábban kormánypártinak vélt 1-es híradó ellentéteként felállított Esti egyenleg egyik főszerkesztője, Sebes György. Ő akkor 2 éves volt, tehát semmiképpen nem hibáztatható. Azonban a házaspárból, akit '51-ben elvittek, Kistarcsán a férfi ismeretlen körülmények közt, mai napig sem tudjuk, hogyan, meghalt, az asszony '53-ban szabadult, és mikor '89-ben vagy '90-ben visszatért, mert emigrált, felhívta Sebes Györgyöt, szerette volna megtekinteni – mert ugye, már idős korban – legalább a bútorait. Sebes György azt válaszolta neki, hogy értse meg, '56-ban a csőcselék a bútorokat elégette.
Ezt csak azért vagyok kénytelen elmondani, hogy lássuk, hogy az Egyenleg főszerkesztője milyen egyéniség, tehát hogy a mi körülrajongott médiánk milyen személyekkel dolgozik. Holott alkalma lett volna arra, hogy legalább annyit megtegyen, hogy a bútorokat visszaadja, mert hiszen az apja semmiféle jogi szempontból nem indokolhatóan jutott ezekhez a vagyontárgyakhoz. Nem! Ezzel szemben ő ugye az '56-os csőcselék emlegetésével válaszolt.
Voltaképpen köszönetet kellene mondanunk a Televízió mai vezetőségének, mert egyértelművé tette, mintegy talán már nem is leleplezve magát, hogy teljes egészében a visszarendeződés szolgálatába állt.
Elnézést, hogy mindezt elmondottam, mert kétségtelen, csak rendkívüli ügyekben szabad felszólalni. De a képviselőtársaim súgják nekem, hogy ez nem is rendkívüli ügy, mert hiszen ez megszokott a Magyar Televíziótól.
Ezért én elnézést kérek, és megkövetem a tisztelt Házat, hogy akkor mégsem rendkívüli ügyben szólaltam fel. Elnézésüket és bocsánatukat kérve köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a koalíció padsoraiban.)
