KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP) Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Egy rendkívül rövid törvénytervezet tárgyalásánál is fel kell hívni a figyelmet néhány dologra, olyanokra, amelyeket már előre láttunk, nem ebből a törvénytervezetből tudunk meg, és olyanokra is, amelyeket ez a törvénytervezet hoz.
Előrelátható volt, hogy '93-ban sem történik lényegi változás a gyermeknevelési támogatások rendszerében, hiszen tulajdonképpen ezt a kört érintő, két-háromféle kisebb jelentőségű változást fogadott el a Parlament a gyermeknevelési támogatás bevezetésével, illetőleg más szociális intézkedésekkel.
Nem történt meg azonban ennek az egész rendszernek az áttekintése és a hozzáigazítása ahhoz a társadalmi helyzethez, amelyben élünk.
Tisztelt Ház! Önök is tudják velem együtt, hogy Magyarországon az egyik legtragikusabb probléma a gyermekszegénység, amely különösen Budapesten oda vezetett már, hogy megjelent a gyermekfoglalkoztatás is, természetesen "feketén".
Nem tűrhető el tehát az, hogy ilyen viszonyok között a gyermeknevelési támogatások köréből kimaradjanak egyesek, kizárjuk törvénnyel, vagy csak olyan méretű támogatást vezessünk be, mint amit ez a törvény előirányoz.
Mindannyian tudtuk már a költségvetés tárgyalásakor, hiszen az előterjesztés szó szerint tartalmazta, hogy a családi pótlék '93-ban nem őrzi meg reálértékét; az előterjesztésben az állt, hogy 12-13 milliárd forint kellene ehhez, de ezt a 12-13 milliárdot nem kapja meg ez a szféra.
Mindezt olyan körülmények között, amikor egyre több az a gyerek, egyre több olyan gyerek van, akiknek szülei már nem tudják megfizetni az iskolákban a napközi otthonos étkeztetést, és egyre több olyan gyerek van, akinél már a közlekedés, az iskolába járás és a ruházkodás is gondot okoz.
Úgy gondoljuk, hogy nem fogadható el az az értékrend, amely a családi pótlék reálérték-megőrzése helyett más célra fordítja ezeket az összegeket.
Itt már az előttem szóló elemezte azt, hogy mit is ér ez a 150 forint. Valóban arról van szó, hogy az egy főre jutó megélhetési költségek ebben a hónapban ugrásszerűen nőttek, és bizony ez a 150 forint édeskevés. Ezeket azonban előre lehetett látni.
Amiben nagy meglepetést okoz számunkra ez a törvény, az abban áll, hogy felrúgja azt az alapelvet – a családipótlék-juttatás alapelvét –, hogy ez alanyi jogon jár a gyerekek számára, illetve a gyerekeket ténylegesen nevelő, ténylegesen gondozó számára. Felrúgja ezt az alapelvet, és megszünteti bizonyos körben a jogosultságot, diszkriminatív módon, nyugodtan elmondhatjuk, hogy alkotmánysértő módon.
Arról van szó, hogy azon gyerekeknél, akik javítóintézetben vagy büntetés-végrehajtási intézetben vannak, csak egy bizonyos kör számára lehet – ha ezt a törvényt a Parlament elfogadja – családi pótlékot fizetni.
Arról van szó, hogy az állam családi pótlékot folyósíttat azoknak a gyerekeknek, akik állami intézetből, állami nevelti mivoltukból kerülnek javítóintézetbe, és letiltja, elveszi ezt a jogot azoktól, akik a családoktól kerülnek ide.
Önök is tudják – tisztelt képviselőtársaim –, hogy ezek a 14-16 éves gyerekek először kerülnek javítóintézetbe, büntetés-végrehajtási intézetbe, általában a rossz szociális körülmények között élő családokból, és az ő számukra sem közömbös, hogy amikor elhagyják ezt az intézetet, visszanyerik szabadságukat, megkapják-e az intézeti idő alatt összegyűjtött családi pótlékaikat.
A törvénynek ez a kitétele semmiképpen sem fogadható el számunkra, gondolom, hogy a jelenlévők többsége számára sem.
A másik meglepetés, amit a törvény okozott az, hogy ugyancsak elhagyni kívánja az eredeti törvénynek azt a kitételét, hogy évente kétszer kell családipótlék-emelést végezni, és ami különösen fontos, hogy az eredeti törvényben benne van az, hogy a gyermeknevelés tényleges költségei alapján.
Meg kell nézni tehát, hogy hogyan változnak a gyermeknevelés tényleges költségei. Azzal, hogy a jelen törvényjavaslat a költségvetési törvény idejére, annak a tárgyalásához kapcsolja a családipótlék-emelést, egyben elhagyja ezt a kitételt. A költségvetési törvényben ugyanis nincs benne természetesen – legalábbis eddig egyik évben sem volt –, hogy meg kell nézni a gyermeknevelés tényleges költségeit. Itt tehát egy garanciális szabály elvételéről, megszüntetéséről van szó.
Nem akármilyen jelentőségű ez, különösen akkor, ha, mint hallottuk, ebben az évben – ha elfogadjuk ezt a törvényt – pusztán egyszeri alkalommal, és akkor is csak 4,5%-os emelését tervezi a kormányzat a családi pótléknak.
Problémáink tehát a következők, tisztelt Ház: először is diszkriminál ez a törvényjavaslat azáltal, hogy a javítóintézetekben, büntetésvégrehajtási-intézetekben élő gyerekek egy része számára megszünteti a családi pótlékot. Eltér ezáltal a családi pótléknak azon nagyon fontos alapelvétől, hogy univerzális ellátás.
Másodszor: rontja a helyzetét a gyermeket nevelő családoknak azáltal, hogy csak egyszeri családipótlék-emelést irányoz elő. De van ezenkívül néhány olyan technikai probléma is, amelyet a törvény a hatálybaléptetésével, illetőleg visszamenőleges hatályával okoz.
Végül is azt lehet mondani, hogy ez a néhány pontból álló törvénytervezet magába foglal néhány olyan jelentős intézkedést, olyan jelentős javaslatot, amelyeket egyáltalán nem lehet elfogadni. Javasoljuk, hogy ezt a tisztelt Ház szavazza ki a törvénytervezetből.
Ha már nem tudunk ennél a 150 forintnál nagyobb összeget emelni a családi pótlékon, legalább ne szűkítsük le azoknak a körét, akik ehhez hozzájutnak. Hiszen ebből a diszkriminációból eredő esetleges anyagi megtakarítás olyan minimális, hogy nem lehet ennek az ellenértékeként mintegy felvállalni egy ilyen alkotmánysértő kitételt a törvényben. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem