BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az előttem szóló képviselőtársak már elég sok mindent elmondtak erről a törvényjavaslatról, és én megmondom őszintén, egyes kérdéseknél jól szórakoztam.
Jól szórakoztam akkor, amikor az önkormányzatokra hivatkozással azt mondták, hogy miért nem halasztjuk el ennek a törvényjavaslatnak a meghozatalát. Azért, mert nagyon egyszerű lenne: az önkormányzatok nem lesznek jobbak, mint jelen pillanatban az OTF. Ezt nyugodtan merem állítani. Sőt, sokkal többféle probléma elé fognak nézni, amelyek elvonják majd a figyelmüket az új törvényeknek a meghozatalától.
Nem szabad elfelejteni, hogy '94-ben választás lesz. Elindul a választási kampány itt a Parlamentben is. Ha lesz most '93 nyaráig társadalombiztosítási önkormányzati képviselő-választás, akkor ők is először a helyzettel fognak megismerkedni, és csak utána fognak tudni érdemben a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvénnyel foglalkozni. Tehát mindenfajta ilyen ábránd hiú ábrándnak minősül, és egy olyan illúziónak, amit teljesen fölösleges föltupírozni.
Én mégis azt mondom, hogy mulasztás terheli a Kormányt. Különösen azt a tárcát, amelyik a társadalombiztosításért felelős. Mulasztás azért, mert nem az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokon elfogadott eredményből indul ki. Nem abból indul ki – abból az alapból –, amit ott – hogy így mondjam – többpárti, kilencpárti konszenzus alapján az MSZMP-vel szemben is képviseltünk. Ez megfelelő alapot nyújtott volna ahhoz, hogy az 1975. évi II. törvényt a '90., vagy '91. év folyamán olyan vitára bocsássa, amelyik valóban előremutató lett volna. Meg lehetett volna alkotni a társadalombiztosítási kódexet, és meg lehetett volna alkotni a társadalombiztosítási ágazati törvényeket. Ezt még '90-ben szorgalmaztam is egy bizonyos időkijelöléssel, időintervallummal, különösen a 60/1991-es országgyűlési határozat vitája kapcsán, módosító javaslatként is benyújtottam, hogy a társadalombiztosítási kódexet '92. december 31-éig be kell terjeszteni, mert egyébként érdemben a társadalombiztosítás területén elmozdulás nem lesz. Ez természetesen nem került elfogadásra, és biztosra veszem, hogy a '75. évi II. törvény helyett egy új törvényt ez a Parlament már nem fog tudni hozni az előbb említettek miatt.
A társadalombiztosítási önkormányzatokkal kapcsolatban engedjenek meg egy idézetet, habár tudom, ez a 3. napirendi ponthoz jobban illene, de érinti ezt a témát is, tekintettel arra, hogy a miniszter úr és az ellenzéki kisebbségi véleményt elmondó részéről is fölmerült. Annak idején dr. Csehák Judit, a SZOT titkára a következőket mondta: "Az önkormányzat létjogosultságát külföldi tapasztalatok is alátámasztják. Bizonyítják, hogy a társadalombiztosítás jellegzetesen olyan terület, ahol tisztán állami modell nem áll meg a lábán, az önkormányzat szerepe a biztosítottak jogát garantálni a járulékok sorsába való beleszóláshoz.
(17.20)
Egyébként fejlett szociálpolitikai juttatási rendszerrel rendelkező országokban is állami jogi garanciát igényel a társadalombiztosítási járulékokkal való gazdálkodás." Ez szerencsére már a törvényben, a törvényjavaslatban burkolt formában megjelenik.
Ugyanakkor a járulékfizetési kötelezettség szabályozása nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Kívánnivalót hagy maga után egyrészt a járulékalap tekintetében is, másrészt pedig a járulékbefizetés pandantjaként jelentkező ellátások tekintetében is. Én elsődlegesen a nyugellátásokra térnék ki, illetve az egy főre jutó nominál átlagkereset-index és az egy keresőre jutó reálbérindex közötti óriási ollóra, valamint arra a tényre, ami a saját jogú nyugdíjak átlagösszegei között megmutatkozik, amikor az adott évben megállapított nyugellátásokat összehasonlítom a teljes állománynak a nyugellátási átlagösszegeivel.
Az 1950. évhez viszonyítva 1990-re az egy keresőre jutó nominál átlagkereset indexe 1615%, míg a reálbérindex 216%. Ha összehasonlítom a saját jogú nyugdíjak átlagösszegét, akkor azt állapíthatom meg: amióta ez a Kormány tevékenykedik, az adott évben megállapított nyugellátások összegei kevesebbek, mint a teljes állomány nyugellátásainak az összegei. Ez magyarul azt jelenti, hogyha 1990 után megy valaki nyugdíjba, kevesebbet fog kapni, kevesebbet állapítanak meg nyugellátásként, saját jogú nyugdíjként, mint az, aki '90 előtt ment nyugdíjba. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy az úgynevezett valorizálás, a nyugdíjak értékállóságának a biztosítása a jelenlegi rendszerben rosszul történik, rosszul fogta meg a valorizáció problémáját a Kormány, illetve az illetékesek.
Ugyancsak érdekes összehasonlítás – mivel általános vitáról van szó, ebbe nyugodtan belemehetek –, ha az öregségi nyugdíj legkisebb összegének alakulását vizsgálom. Megállapíthatom, hogy '90 előtt mindig növekedett, '90 után az előző évihez képest mindig csökkent a nyugdíjminimum százalékolt összege. Ugyancsak, ha az árindexszel korrigálom a nyugdíjminimumot az 1980. évi bázishoz, akkor megállapíthatom, hogy – ha a '80-as évet veszem száz százaléknak – 1991-ben 89,1%, 1992-ben pedig 80,4%. Ez egyértelműen a nyugellátás devalválódását jelenti. Ezen a téren semmiféle olyan javaslatot nem tartalmaz a törvényjavaslat, amely valóban a nyugdíjak értékállóságát, a valorizációnak és a megélhetési színvonalnak a javulását idézné elő. Még abban az esetben sem, mint ahogy a törvényjavaslatban szerepel, hogy a '88. évi valorizálása 80%-kal történjék, mielőtt megállapítják a nyugdíjat, és a '89. évi pedig 54%-kal. Ez nem fogja biztosítani azt, hogy az újonnan nyugdíjba menők nyugellátásai ne legyenek kevesebbek átlag szintjén, mint a teljes állománynak a nyugellátása.
Ezenkívül nagyon fontosnak tartom, hogy reagáljak arra a kiterjesztésre, amelyik azt mondta, hogy az életkereset alapján kell megállapítani a nyugdíjakat. Hiú ábrándokat ne kergessünk, a világon egyetlenegy országban sem alkalmazzák. A biztosítási elv, a szolidaritási elv nem azt jelenti, ami itt elhangzott, akár Hasznos Miklós úr, akár más személyek részéről. Teljesen holtvágányon tapogatóznak, és ez nem vezet máshová, mint hogy a társadalom kasztosodását megőrizzék, illetve hogyha valaki szegény volt, akkor maradjon szegény, mert nem teszi lehetővé, hogy valamilyen formában javítson az életszínvonalán. Még kiegészítő biztosítás keretében sem, tudniillik a megélhetési költségek olyan magasak lesznek, hogy csak egy meghatározott réteg lesz képes arra, hogy kiegészítő biztosítást kössön. A szegényebbek – bár relatíve nagyobb a megtakarításuk, de ténylegesen sokkal kevesebb az ő megtakarításuk, úgyhogy tekintettel arra, hogy a magyar lakosságnak körülbelül 20%-át teszik ki – nem lesznek képesek az életszínvonaluk megnyugtató változtatására, és egy elfogadott nyugdíjas életkor mellett a társadalomból való kirekesztettség ellen valamilyen formában küzdeni.
Végül a járulékfizetésről szólnék néhány szót. Az 1975. évi II. törvény toldozása tovább folyt. Az előttem szóló képviselők már számokat is említettek, hogy mennyi változás történt. A járulékokkal kapcsolatban, ha figyelembe vesszük azokat az adatokat, melyek szerint hogyan alakult a nominál átlagkeresetek indexe és hogyan alakult a társadalombiztosítási járulék, a társadalombiztosítás által beszedett nyugdíjjáruléknak az összege, akkor eléggé furcsa megállapítást tehetünk.
Az egyik az, hogy valójában a társadalombiztosítás költségvetésének nem lenne szabad deficitesnek, hiányosnak lenni, itt a hiány egész másból adódik. Mindazok a jogosítványok megvannak, illetve a múlt évben már megadtuk a társadalombiztosításnak, amelyekkel érdemben tudnák a hiányát csökkenteni. Természetesen teljesen más politikai jelentősége van annak, hogy nem élt vagy nem élhetett, mert élni, élni akart, csak nem élhetett megfelelőképpen ezekkel a jogosítványokkal.
Úgy gondolom, hogy az egyik ilyen a munkanélküliség. A munkanélküliségből származó vesztesége a társadalombiztosításnak komoly milliárdokban mérhető. De ugyanígy egy közelmúlt példát említek. A szociális ellátásról és a szociális igazgatásról szóló törvényjavaslatban, illetve azóta még ki nem hirdetett törvényben elfogadtuk a gyermeknevelési támogatást, illetve az ápolási díjat, valamint a munkanélküliek jövedelempótló támogatását. Ezek olyan intézmények, amelyeket feltétlenül meg kell jeleníteni a társadalombiztosításban. Ezt meg is teszi a törvényjavaslat, de csak a gyermeknevelési támogatásra és az ápolási díjra. Ugyanis ezek után kell járulékot fizetni. A munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülő személyekre viszont semmiféle járulékfizetési kötelezettség nem terjed ki, illetve a folyósító intézmény sem köteles járulékot fizetni. Nagyságrendileg körülbelül 80-100 ezer embert érint. Tehát ennyi embernek nem lesz szolgálati ideje, ennyi ember után a társadalombiztosítás legfeljebb méltányossági alapon állapíthat meg ellátást, már ha lesz erre fedezet, és ezáltal a társadalombiztosítás pénzügyi egyensúlya tovább fog romlani.
Én mindenképpen azt javaslom, hogy egy kicsit komplettebben, összetettebben kell nézni a kérdést, és valamiképpen meg kell jeleníteni a társadalombiztosítás minden rétegét mind a járulékfizetési kötelezettségnél, mind pedig az egyéb formákban.
(17.30)
Befejezésül: úgy gondolom, hogy nem érdemes hiú ábrándokat kergetni. Ez a törvényjavaslat, amit a Kormány előterjesztett, a nagyon sok hiányossága ellenére alkalmas arra, hogy az ellátásban részesülők színvonalát még tovább rontsa, még tovább csökkentse. Újat legfeljebb egy új elven alapuló társadalombiztosítással lehetne létrehozni; ehhez viszont – úgy veszem észre – mind a politikai, mind pedig a szakmai háttér kevés. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
