FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)
FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)
FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvénytervezetet átolvasva – és nem könnyen megértve – az embernek az az érzése támad, hogy ez úgy rossz, ahogy van.
Kifogásaink több szinten merülnek fel: politikai szinten, a társadalombiztosítás pénzgazdálkodásának összességében és a szociális szféra vonatkozásában. Könnyen beláthatjuk, hogy maga a törvény tárgyalása is része annak a kapkodásnak, amelynek során a Kormány nem leplezett igyekezettel a társadalombiztosítás önkormányzatának felállása előtt igyekszik meghozni mindazokat a törvényeket, amelyek vonatkozásában a társadalombiztosítás önkormányzatának kompetenciája kellene, hogy legyen. Gondolok itt a társadalombiztosítás költségvetésére, az egészségügyi reformnak a költségvetésen való keresztülhajszolására, a biztosítási törvénynek, magáról a tb.-ről szóló törvénynek stb.
A jelenleg működő társadalombiztosítási felügyelőbizottságok igen nagy munkát végeztek, és megfogalmazták elgondolásaikat ezen törvényjavaslat kidolgozásához – azokat azonban az előterjesztő nem vette figyelembe. Ilyen javaslatok voltak például: a nyugdíjak kiszámításánál alapul vett időszak meghatározása, a korábbi évek jövedelmeinek inflációt kompenzáló valorizálása, a társadalombiztosítás jövedelmeinek, a tb. járulékoknak a teljes szétválasztása, és az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak, mint szervezetnek a teljes szétválasztása – még nem következett be –, a nyugdíjast további munkára ösztönző pótlék bevezetése stb. kimaradt a javaslatból.
A legjelentősebb kérdésekben tehát a majdan felálló tb. önkormányzatot kész helyzet elé fogják állítani, és a Kormány nem kívánja a társadalombiztosítási önkormányzatokat partnereinek tekinteni, ezeket a kérdéseket velük megtárgyalni.
A megteendő lépések, ha méreteiket tekintve nem is nagyok, de iránymeghatározók, ezért jelentőségük sokkal nagyobb, mint amekkorának látszanak. Elfogadhatatlan, hogy ismételten politikai döntések szülessenek – megalapozott szakmai ellenvéleményekkel szemben. Elvitatkozgathatunk azon, hogy milyen tendenciákat szeretnénk és milyeneket nem, de ez nem kizárólag a mi dolgunk, hanem elsősorban azoknak a járulékfizetőknek a dolga, akik enni fogják azt a levest, amelyet politikai akaratok főztek.
Rendkívül súlyosak a pénzgazdálkodást érintő kifogásaink.
(16.50)
A törvénytervezet – mialatt a kiadási oldalt erőszakosan igyekszik csökkenteni – elsősorban az egészségügyben – mindenféle humanitárius fenntartásokon felülemelkedve – ez utóbbiak képezik ugyanis a szociális kifogásainkat –, addig a bevételi oldalon is óriási lyukak vannak a társadalombiztosítási járulékfizetés alóli kibújásra. Ilyen kibújási lehetőségeket tartalmaz a részvény után, osztalékelőleg után – általában a tőkejövedelmek nagy része után – nem kell járulékolni, valamint ha a pénzt valaki a nyugdíjalapba vagy a biztosítási alapba helyezi.
El kell döntenünk azt a kérdést, hogy szolidaritási alapon társadalombiztosítást csinálunk, és akkor tényleg minden jövedelem után kell járulékolni – ez esetben a járulék mértéke is csökkenthető volna –, vagy pedig ne csináljunk társadalombiztosítást, és akkor ki-ki fizessen a gyógyítás után az aktuális piaci áron. De ha ez utóbbit választjuk, akkor azt kell mondanunk, s akkor következetesen haladjunk ebbe az irányba.
Ha ezeket a réseket hagyjuk továbbra is fennállni, akkor a társadalombiztosítás nem lesz képes ellátni funkcióját, s a jelenlegi nyugdíjasok tömegeinek ellátása az állami garancia révén az állami költségvetésre hárul.
Más szempontból is veszélyeket rejt ez a szabályozás. Az új biztosítók nem pusztán a járulékolás utáni maradványkeresletből gazdálkodhatnak, hanem az előbbi ok miatt annak a pénznek egy része is átcsoportosul – azaz a járulékolás elől átmentődik –, ami eredetileg a társadalombiztosításhoz kellett volna hogy kerüljön. Ez pedig egy önmagát erősítő ördögi körhöz vezet, s az eredeti koncepció bukását eredményezheti.
A bevezetett változások azt sugallják, hogy az ingyenesen elérhető, területi ellátási kötelezettséget vállaló orvos a szegényeknek jár, de többletfizetésért magasabb színvonalat nyújtó, még mindig, részben biztosítottság révén hozzáférhető orvoshoz lehet jutni, ha valaki megfizeti. Ez a szemlélet óhatatlanul az ingyenes egészségügyi szolgáltatás szintjének csökkentését fogja eredményezni.
Ugyancsak a járulékfizetés alóli kibújás lehetőségét fogalmazza meg a több munkaviszonyban állók járulékfizetési kötelezettsége, mert például, ha egyikben eléri a 36 órát, ott minimálbérben járulékolhat, a nagy pénzt pedig a rövidebb munkaidőben veszi fel, mely után nem fizet járulékot.
Szociális téren a törvényjavaslat elsősorban a nyugdíjrendszert sújtja, bár az idén a korhatáremelés elmaradt, szinte minden más feltétel szigorodott. Ilyenek: a nyugdíjszámítási időszak, az özvegyi nyugdíj feléledési idejének csökkentése, a nyugdíjemelés mértékének az érvényben lévő országgyűlési határozattól való mintegy 20%-os elmaradása – ha az Országgyűlés úgy határoz –, maximális táppénzelési idő szűkülése, a hosszú táppénzelés esetén is alacsonyabb táppénzösszeg stb.
A várakozással ellentétben, sajnos, a törvénytervezet nem valósítja meg a társadalombiztosítás és az állami költségvetés elszámolási és szabályozási rendszerének egységesítését, lehetőleg könnyen érthető színvonalon. Ez alatt azt értem, hogy egyszerű leírás eredményeképpen mindenki számára legyen világos, hogy mekkora jövedelem után mennyi járulékot kell fizetnie.
Azt például mindenki megértené, hogy legyen az adóalap egyben járulékolási alap is. Más kérdés, hogy ez esetben a mutatószámokat egész más értéken lehetett volna beállítani.
A szociális bizottságban egyértelműen és nem véletlenül véleményeztük tárgyalásra alkalmatlannak a törvénytervezetet. Ha már a társadalombiztosítási önkormányzat felállásával ennyit késlekedtünk, ez a kis várakozási többlet nagyon is megérte volna, hogy a törvénytervezet kialakításában a társadalombiztosítási önkormányzatok tevőlegesen részt vettek volna. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
