GÉCZI JÓZSEF, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

GÉCZI JÓZSEF, DR. (MSZP)
GÉCZI JÓZSEF, DR. (MSZP) Az én kétpercesem tulajdonképpen nem köthető szorosan csak Szabó Lajos képviselő úrhoz. Csupán azért szeretnék két megjegyzést tenni, mert szeretném egyrészt, ha jegyzőkönyvbe is kerülne, másrészt szeretném, ha majd a miniszter úr a zárszavában kitérne rá, harmadszor pedig szeretném, ha a mezőgazdasági bizottság ebben az évben ezzel külön súllyal foglalkozna.
Tehát azt gondolom, ebben a törvényjavaslatban nem eléggé megnyugtató így fogalmazni, hogy a mezőgazdasági érdekszervezetek részvétele az országos koordinálásban, és nem eléggé megnyugtató még az intézményrendszere ennek az agrárrendtartásnak. De azt is hozzáteszem, hogy nem is lehet most még ebben az állapotában teljesen megnyugtató. De éppen ezért egyelőre nem tudom visszavonni a nevemet erről a módosító indítványról, mert legalább jelzésszerűen az érdekszervezetek képviseleténél arra kívánnánk utalni, hogy a mezőgazdasági érdekszervezetek jelenlétét jobban lehetett volna talán garantálni. Ugyanakkor magam is tisztában vagyok azzal, hogy a kamarai törvény megalkotása az, ami ezt az egészet a lábig leviszi, tehát a termelőig.
Ezért azt szeretném csak – ha úgy tetszik – a figyelmünk középpontjába helyezni, hogy ezt a kamarai törvényt az agrárrendtartás után vegyük elő, akkor is, ha ez a kormányprogramban esetleg most hátrébb kerül. A mezőgazdasági bizottság arra van, hogy ebben fegyverkezzen. Egészen biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban, ahogy hatályba lép az agrárrendtartás, az élet is arra fog bennünket kényszeríteni, hogy ezeket az utólagos törvényeket minél gyorsabban megalkossuk. Köszönöm szépen.
(20.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem