ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a közvetítésre figyelő minden honfitársunkat. 1993. évi 1., téli, rendkívüli ülésszakunk 7. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Kóródi Mária és Juhász Péter jegyzők lesznek segítségemre.
Mai ülésünkről előzetesen 18 képviselőtársunk jelentette be távolmaradását. Amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelzését. – Senki sem jelentkezett.
Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az igazolt képviselők száma jelenleg 384. A határozatképességhez így 193 képviselő jelenléte szükséges. Most a jelenlévők létszámának megállapítása következik. Kérem képviselőtársaimat, nyomják meg az igen gombot. Most! (Megtörténik.)
Megállapítom, hogy a jelen lévő képviselők száma – a gép kimutatása szerint – 256, az ülés határozatképes.
Tájékoztatásul felhívom képviselőtársaim szíves figyelmét arra, hogy a házbizottság állásfoglalásával összhangban a sajtó tisztelt képviselői ezentúl a 4-es páholyt teljes egészében használhatják; fényképezésre lehetőséget nyújt az 1-es és a 9-es páholy is. Ezzel egyidejűleg a patkóban a fényképezést megszüntettük. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem