HORN GYULA (MSZP)
HORN GYULA (MSZP)
HORN GYULA (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Engedje meg tisztelt elnök úr, hogy ne a Magyar Szocialista Párt részéről szóljak, hanem személyes ügyről, illetve olyanról, amelyik a Parlament egyik tisztségét is érinti.
1992. december 29-én "Szigorúan bizalmas, saját kezű felbontásra" minősítésű levelet kaptam, amelyben a külügyi bizottság 13 kormánypárti – MDF-es, kereszténydemokrata és kisgazda – képviselője arra szólít fel, hogy január 26-ig mondjak le a bizottsági elnöki tisztségről. Azt kérték, hogy amennyiben a felszólításnak nem kívánok eleget tenni, akkor a kérdés megvitatására január 27-ére hívjam össze a bizottság ülését.
A levél és a kormánykoalíció egyes politikusainak nyilatkozatai szerint a külügyi bizottsági elnöki és pártelnöki tisztségem összeférhetetlen, ilyen kettős tisztségre nincs példa Európában. Állításuk szerint hazai és külföldi megnyilatkozásaim ellentétesek a Magyar Köztársaság külpolitikai érdekeivel. Az is elhangzott, hogy a két különböző tisztségben adott nyilatkozataim a választási kampány során óhatatlanul ellentétbe kerülnének.
Tisztelt Ház! Meggyőződésem szerint parlamenti tisztségem és pártelnöki funkcióm állítólagos összeférhetetlenségét az Alkotmányban, illetve a Házszabályban foglaltak szerint kell megvizsgálni. Az Alkotmány 20. §-ának (5) bekezdése, valamint a Házszabály 12. §-ának (2) bekezdése nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint valamelyik párt elnöke vagy tisztségviselője nem tölthet be parlamenti tisztséget. Ezért nem volt és nincs például akadálya annak sem, hogy Szabad György úr vagy Kulin Ferenc úr, az MDF elnökségének tagjai magas országgyűlési tisztséget töltsenek be.
A nemzetközi gyakorlattal kapcsolatban pedig hadd jegyezzem meg, hogy a levélben foglaltakkal ellentétben igenis van példa ilyesfajta kettős tisztségre. Így Finnországban Pertti Paasio volt külügyminiszter hosszabb ideig egyidejűleg töltötte be az ellenzékbe került Szociáldemokrata Párt elnöki és a parlament külügyi bizottságának elnöki tisztjét. Franciaországban Giscard d'Estaing az ellenzéki UDF vezetőjeként volt a szocialista többségű nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Azt a vádat a leghatározottabban visszautasítom, hogy bármely nyilatkozatom kárt okozott volna a Magyar Köztársaság külpolitikai érdekeinek. Az elmúlt harminc hónap alatt a külügyi bizottság elnökeként folytatott nemzetközi tárgyalásokkal összefüggésben sem hangzott el soha ellenem kifogás a bizottság kormánypárti képviselőinek részéről.
A külpolitika alapkérdéseiben kialakult hatpárti egyetértésnek köszönhetően jó a hangulat, és megvan az együttműködési készség a bizottságban. Voltak és bizonyára lesznek is éles viták, de ez természetes. Nem voltak viszont kivonulások, ádáz összecsapások miatt félbeszakadt ülések.
Ami pedig a választási kampányra történt utalást illeti; a többpártrendszerben természetes, hogy a pártok képviselői kormányzati vagy parlamenti tisztségükben nem valamiféle pártok feletti semleges álláspontot képviselnek, hanem saját pártjuk felfogását. A levél abszurd logikáját követve a választási kampány időszakában kizárólag független képviselők tölthetnének be parlamenti vagy netán kormányzati tisztségeket.
Mindezek alapján úgy érzem, hogy jogomban áll visszautasítani a kormánykoalíció képviselőinek a lemondásra vonatkozó felszólítását. A történelmi hűség kedvéért azt is hangsúlyozni kívánom, hogy én nem jelentkeztem a külügyi bizottság elnöki tisztségére. 1990 áprilisában Antall József úr az MDF nevében kért fel erre. A felkérést szívesen vállaltam, mert úgy éreztem, hogy külpolitikai tapasztalataimmal és széles körű személyes nemzetközi kapcsolataimmal a Parlament, az ország hasznára lehetek.
(15.10)
Ezt a meggyőződést erősítette bennem, hogy 1992 októberében az Országgyűlés többi tisztségviselőjével együtt a plenáris ülés újraválasztott tisztségemben.
A lemondásra felszólító levél megjelenése óta Magyarországról és külföldről sok levelet és telefonhívást kaptam. Arra biztatnak, hogy tartsak ki, ne hátráljak meg a kormánykoalíció nyomására, ragaszkodjak a parlamenti tisztségek betöltésére vonatkozó hatpárti egyezmény betartásához.
Én azonban saját személyemet illetően nem ragaszkodom az egyezséghez. A megnyilatkozások szerint ugyanis a külügyi bizottság és a Parlament koalíciós többsége eltökélt abban, hogy lemondassanak. A szocialista frakció a jogszabályokra és a hatpárti egyezségre hivatkozva ezt persze elutasíthatja. Nem áll szándékomban azonban a saját ügyemben hónapokig tartó vitát gerjeszteni, ezzel terhelni a Parlamentet, amelynek szerintem ennél fontosabb dolga is van.
Tudomásul veszem tehát, hogy a Kormány, a külügyi bizottság és az Országgyűlés koalíciós többsége a továbbiakban nem tart igényt a bizottsági elnöki munkásságomra.
Tekintettel azonban a közép-európai térségben kiéleződött feszültségekre és ezzel összefüggésben országunk helyzetére, külpolitikai aktivitásomat nem kívánom csökkenteni, hanem ellenkezőleg: bővíteni akarom. Erre jó lehetőséget adnak saját és a pártom kiterjedt nemzetközi kapcsolatai, az a körülmény, hogy többek között tagja vagyok az Európai Szenátusnak és a svéd kormány felkérésére a stockholmi Nemzetközi Biztonságpolitikai Intézet Igazgató Tanácsának.
A következő parlamenti választásokig még több mint egy esztendő van hátra. A térség súlyos helyzete országunkat is tragédiába sodorhatja. Ennek megakadályozását, stabilitásunk, a külpolitikai konszenzus megőrzését mindenfajta egyéni megfontolásnál, presztízs-szempontnál fontosabbnak tartom.
Ezért ezennel lemondok a külügyi bizottság elnöki tisztségéről és tagságáról. Lemondok, mert országgyűlési képviselőnek a Somogy megyei állampolgárok, a külügyi bizottság élére viszont a Parlament, benne a koalíciós többség választott.
Lemondásom tehát nem meghátrálás, csupán a jelenlegi parlamenti erőviszonyokon alapuló döntés, az eltávolításomra irányuló szándék tudomásulvétele.
Nem az érveik előtt hajlok meg, mert azok nincsenek. Nem az eltávolításomra való jogukat fogadom el, mert ilyen joguk nincs. Csupán méltatlannak érzem, hogy a külpolitika folyamatossága érdekében nekem 1990 áprilisában felajánlott tisztség megtartása érdekében most kisstílű csatározásokba bocsátkozzam.
Számomra a külügyi bizottság elnöki tisztsége megtisztelő megbízatást jelentett, a nemzet érdekeinek szolgálatát. Biztosíthatom önöket, a közvéleményt, hogy parlamenti képviselőként, a Szocialista Párt elnökeként, a demokrácia elkötelezett híveként továbbra is minden erőmmel hazánk nemzetközi tekintélyének erősítésén, kapcsolataink bővítésén fogok munkálkodni.
Tisztelt Országgyűlés! A hatpárti megállapodásnak megfelelően továbbra is a Szocialista Párt képviselője fogja betölteni a külügyi bizottság elnökének tisztét. Erre vonatkozóan, illetve a távozásommal megüresedő bizottsági hely betöltésére képviselőcsoportunk javaslatot fog tenni.
Kívánok a külügyi bizottság valamennyi tagjának, a parlamenti bizottságok elnökeinek, önöknek további eredményes munkát. Köszönöm, elnök úr! (Taps.)
