TÖLGYESSY PÉTER, DR. az SZDSZ vezérszónoka:
TÖLGYESSY PÉTER, DR. az SZDSZ vezérszónoka:
TÖLGYESSY PÉTER, DR. az SZDSZ vezérszónoka: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A magyar Parlament működését illetően két végletes állítás van forgalomban. Az egyik állítás szerint ez a világrekordokat döntő Parlament, ez az a Parlament, ahol a legtöbb törvényt, hatalmas erőfeszítéssel, gyorsan elfogadnak és úgy nagyjából-egészében, nagy erőfeszítések árán, de jól mennek a dolgok. Ez az egyik állítás.
A másik állítás jórészt a közvéleményben fogalmazódik meg, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Parlament a magyar politikai intézmények között az az intézmény, amelyiket a legkisebb bizalom övezi. Politológus szakírók írják, hogy nincs még egy olyan Parlament, amely ekkora erőfeszítéssel ilyen kevés eredményt tudna elérni.
Kétségtelen tény, hogy alapvető ügyekben nem születtek meg törvények, vagy ha megszülettek, akkor a módosítások módosításainál tartunk már sok esetben.
Én azt hiszem, hogy a valóságot nem annyira a végleteknél kell keresnünk, de mégis inkább az utóbbi állítás tájékán van valahol az igazság. Érdemes ezért számba venni azokat a nem igazán politikai, hanem inkább házszabályi okokat, amelyek ezt az igen alacsony hatékonyságot — amivel szembe kell néznünk — okozták.
Először is talán arról érdemes szólnom, hogy mi várható megítélésem szerint egy modern parlamenttől, mert rengeteg illúzió veszi körül a különböző parlamentek működését.
Semmiképpen sem várható az, hogy a Parlament kormányozzon, és 386 egyéni képviselő bölcsessége által, módosító indítványok özönével valamiféle nemzeti okosság jöjjön itt létre. Ez egy modern Parlament, többpárti Parlament, fegyelmezett parlamenti frakciókkal, ahol a többségi szavazás elvén mennek a dolgok úgy, ahogy a világ valamennyi parlamentjében, amely Parlamentet alapvetően a Kormány előterjesztései mozgatnak, és alapvetően a Kormány előterjesztései határozzák meg a végeredményt.
Én azt hiszem, hogy ezen nem lehet és nem is kell változtatni, ezt tudomásul kell venni, hogy ez egy modern parlamentként működhet jó parlamentként.
Az a véleményem — Kónya Imrével egyezően néhány tekintetben —, hogy két alapvető funkciót kell betöltenie ennek a Parlamentnek. Az egyik a törvényhozás. Szerintem nem abban az értelemben, hogy itt születnek meg a törvények, hanem inkább itt folyik vita a törvényekről, itt legitimálódnak a törvények, hiszen a Kormány érvényesíti többségét, a törvényhozás nagy műhelye az a közigazgatás.
A másik nagy funkció a végrehajtó hatalom ellenőrzése, ami elvárható volna ettől a Parlamenttől. Nevezetesen az, hogy ne legyen olyan téma a magyar közéletben, amelyet ne lehetne nyilvános vita témájává tenni ebben a Parlamentben, ne legyen a hatalomnak egyetlenegy olyan döntése, amelyet ne kelljen megokolni, és amely ellen ne lehetne kritikával élni.
Tehát összegezve azt lehet mondani, hogy ennek a Parlamentnek a legfontosabb funkciója, hogy a magyar közélet koncentrált, nyilvános színpadja legyen, ahol érvek és ellenérvek versenyében jó törvények szülessenek, és ellenőrizni lehessen mindenkor a végrehajtó hatalmat.
Érdemes tehát számba venni, hogy mennyiben felelt meg a Parlament ezeknek az elvárásoknak, hol vannak hiányok, és milyen javaslatokat lehet tenni ezen hiányok orvoslására.
Először az első funkcióról, a törvényhozás gondjairól szólnék, méghozzá abban a sorrendben, ahogy a Parlament dolgozik a törvényekkel, illetőleg a végrehajtó hatalom ellenőrzésével.
A törvényhozás első alapkérdése a napirend ügye, hogyan kerülnek napirendre témák a magyar Parlamentben, és egyáltalán a napirend hogyan alakul ki? A világ összes modern parlamentjét — mint említettem — a kormány mozgatja, nálunk is a napirendi témák 90%-át a Kormány határozza meg.
Az önálló képviselői indítványok körülbelül olyan arányban kerülnek napirendre, mint más parlamentekben, mégis azt lehet mondani, hogy az önálló indítványok nagyon sokszor, már eleve láthatóan alkalmatlanok és bizony nagyon sokszor semmi mást nem céloznak, mint egyes szónokoknak szereplési alkalmat próbálnak teremteni. Nem is azért történik meg az előterjesztés, mintha komoly törvényhozási szándék volna mögötte, hanem inkább csak egy alkalom arra, hogy szereplés legyen itt a Házban, utána pedig a sajtóértekezleten, hogy milyen gonosz a Parlament, hogy nem tűzte napirendre a törvényjavaslatot.
Mégis azt lehet mondani, hogy elég nagyok a gondok a napirend tekintetében. Állítható, hogy a Parlament munkarendje nem igazán tervszerűen történik, bár a jogalkotási törvény előírja, hogy a Kormány köteles bemutatni, hogy milyen elképzelések alapján akarja rendszerbe szedni a törvényalkotási terveit. Ez nálunk nem nagyon működik, azt lehet mondani, hogy talán a legutolsó művelődési, tudományos, közoktatási csomagot kivéve, ritkán fordul elő az, hogy egyszerre, egy időben, egymásra tekintettel törvények kerüljenek a Ház elé.
Ilyen ígéret volt a Kupa Mihály nevével fémjelzett programban, de egyébként ritkán fordul elő a magyar Házban, hogy ne ad hoc, ne esetleges legyen a napirendre tűzés, és ez az egyik nagy oka, hogy futunk a gondok után, és sokszor egymásra tekintet nélkül hozzuk a törvényeket.
Az első alapfeltétel, ami nem annyira házszabályi alapfeltétel volna szerintem, hogy a Kormány tudja, hogy mit akar, milyen terv szerint, egymásra hogyan építené a jogszabályait.
A másik feltétel az, hogy ne legyen mód arra, hogy a Kormány ne tudja törvényalkotó felelősségét érvényesíteni. Ezért én a magam részéről, hogyha csomagban meg tudunk egyezni valamennyi Házszabályt illető kérdésben, támogatni tudnám azt a javaslatot, ami az MDF-ben fogalmazódott meg, hogy csak korlátozott számban döntsön a Ház a napirendre tűzésről, a napirendre tűzés alapvetően a bizottságok feladata legyen, egyes frakciók korlátozott számban ugyanakkor kérhessék a plenáris ülés döntését, és ezzel ki tudnánk szűrni a fölösleges szerepléseknek egy részét.
Természetesen biztosítani kell azt is, hogy a kisebbség is nagyon fontos ügyekben napirendre tudjon tűzni és tárgysorozatra tudjon tűzni olyan ügyeket, amelyek számára nagyon fontosak.
Ezért javasolnám, hogy kivételes esetben, kis számban, ciklusonként egy esetben minden frakciónak legyen módja arra, hogy olyan törvényjavaslatot kezdeményezzen, amelynek a napirendre tűzéséhez és tárgyorozatba vételéhez elég legyen a kétötödös többség. Ez nem csorbítja a Kormány felelősségét és lehetőségét a törvényhozás ügyeiben.
(16.20)
A napirendre vétel után következik a vita és a szavazás. Ezt érdemes együtt tárgyalni, mert a szavazásnál történtek visszahatnak magára a vitára. A magyar Parlament idejének igen nagy részét, hozzávetőleg negyedét szavazással tölti. Majdnem húszezerszer szavaztunk már ebben a Házban, nemsokára elérjük a tizenkilencezredik szavazást. Tehát az időnk egynegyede szavazással telik! Sokan azt mondják, hogy ekkor végre dolgozik a Ház, történik valami, folyik a szavazás, néha hajnalig tart az egész — már volt olyan, hogy 20 órán át tartott az eljárás. Mégis én azt állítom, hogy ez a legfeleslegesebb idő a magyar Parlamentben, amit szavazással töltünk, hiszen a szavazás eredménye az — mint a világ valamennyi modern parlamentjében —, hogy a többség leszavazza a kisebbséget, és az idő pedig telik a valódi, nyilvános eszmecsere, érvek és ellenérvek vitája helyett.
Egészen bizonyos, hogy a szavazási időt nagymértékben csökkenteni lehetne és kellene. Miért szavazunk ilyen borzalmasan sokat? Hát iszonyú menynyiségű a módosító indítvány, amit megtárgyal a magyar Parlament! Ha megnézzük a különböző statisztikákat, az derül ki, hogy a magyar Parlamentben a legfegyelmezettebb képviselők a szavazást illetően a kormánypárti képviselők. Ők sokkal nagyobb arányban ülnek itt — különösen fontos szavazásokkor — a teremben, mint az ellenzékiek, és sokkal fegyelmezettebben szavaznak a Kormány mellett; egyébként ez így van rendjén, a statisztikák ezt mutatják ki. Ugyanakkor a kormánypárti képviselők emellett, hogy ilyen fegyelmezetten szavaznak, módosító indítványok százait nyújtják be a Parlament számára, olyan módosító indítványokat, amelyek aztán 10—15 szavazat támogatást kapnak. Néha azt hiszem, hogy titkos megállapodás van a kormányzat és a kormányzati képviselők között… (Szórványos derültség.) …, hogy fegyelmezetten szavazni kell, viszont szabad akár tucatnyi, kéttucatnyi, nem igazán megokolt módosító indítványt benyújtani. Aztán persze ebben versenybe szállnak az ellenzéki képviselők is — nem lehet hagyni azt, hogy minden módosító indítvány a kormánypártiaké legyen —, és bezúdul rengeteg ellenzéki módosító indítvány is. Van köztük koncepcionálisan alaposan kimunkált, de itt is találhatók nem igazán alkalmas módosító indítványok. Így aztán készül egy hatalmas kazal, nagyobb törvénynél akár 800 módosító indítványból, és aztán legyen bizottság, amely ebből azt a néhány aranyszálat megtalálja, ami kétségtelenül benne van ebben a módosítóindítvány-tömegben.
Általában a bizottságok ledarálják a módosító indítványokat, különösen az alkotmányügyi bizottság, mint főbizottság. Elindul egy kis barkácsmunka, módosítgatás… Ez néha használ a törvényjavaslatnak, de bizony nagyon sokszor inkább csorbítja azt az egyébként is korlátozott kohéziót, ami a kormányzati előterjesztésben megvolt… (Derültség.) Azt hiszem, ez így nem mehet tovább, hogy ilyen hatalmas mennyiségű módosító indítvánnyal dolgozik a Ház, és ilyen hatalmas mennyiségű módosítóindítvány-tömeget viszünk el szavazásig.
A Ház apparátusa szerint, ha azt a megoldást elfogadná a Parlament, amely szerint csak arról szavaznánk, aminek van esélye, hogy törvényjavaslat legyen — a többi a bizottsági szakban eldőlne —, akkor 15%-ára lehetne csökkenteni a szavazási időt. Képzeljék el képviselőtársaim, hogy ehhez az egynegyed időhöz képest, amit szavazással töltünk — és azt hiszem, mindenki számára kínos emlékek ezek, akár csak az utolsó, talán 20 órás szavazás —, micsoda megtakarítást jelent időben, emberi erőben és minden másban. S azt hiszem, ha ezt sikerülne elfogadni, az a módosítóindítvány-gyártókra is befolyással volna, talán egy kicsit visszafogná a módosítóindítvány-gyártó indulatokat. Fontos volna ezt a javaslatot is Házszabályban rögzítenünk, hogy csak azokról a módosító indítványokról szavazzunk, amelyeknek van realitása, hogy révbe érjenek, a többiek a bizottsági szakban dőljenek el.
Vannak más gondok is a vitában. Azt hiszem, az egyik legnagyobb probléma, hogy tagolatlan a magyar Parlamentben a vita, általános vita a részletes vitával egybefolyik, a részletes vita önmagában áttekinthetetlen. Szerintem néhány apró házszabályi intézkedéssel is lehetne javítani a szétválasztásukat, és a részletes vitát pedig nagyobb törvényeknél megítélésem szerint a törvény egyes fejezetei szerint kellene lebonyolítani, így áttekinthetőbb lenne a vita.
Nagyon fontosnak vélném azt, hogy valamelyest tekintsük át a bizottsági rendünket. És itt a legfontosabbnak azt gondolom, hogy az alkotmányügyi bizottságnak a szuperrevíziós jogkörét már most meg kell szüntetni, és azokat a feladatokat, amelyeket az alkotmányügyi bizottság végez el — kodifikációs ellenőrzést és így tovább —, bizony, a Ház apparátusára, illetőleg a kormányzatra kell bíznunk. Ezt azonnal meg kellene lépnünk, nem hiszem, hogy a boldogabb jövőre volna szabad bíznunk.
Van egy másik dolog, amit megfontolhatnánk, hogy nagyon fontos törvények esetében létre lehetne hozni, esetleg törvényenként, kifejezetten arra a törvényre vonatkozó törvény-előkészítő bizottságot egy-egy törvényre, de természetesen csak a legfontosabbakra. Megfontolandónak tartom ezt.
Aztán egy fontos javaslat lehet, megint megfontolásra érdemesnek tűnik — a régi magyar Házszabályoknak, az 1945 előtti Házszabályoknak is megfelel és sok nyugati házszabálynak —, hogy ne tudjanak "elbeszélni" az emberek egymás mellett, ne az történjen, hogy előre megírt beszédek, ha úgy mondom, egymás mellett való elbeszélése történjen. A régi magyar Házszabály ismerte azt, hogy csak jegyzetet szabad használni, de beszédet ebben a Házban fölolvasni nem lehet. Én személy szerint kívánatosnak tartanám, hogy ez bekerüljön a Házszabályba. Ilyen intézkedésekkel is, megítélésem szerint, valamelyest lehetne segíteni a vitát.
Talán még fontos volna intézményesíteni az érdekképviseletek megszólalási lehetőségét a bizottsági üléseken, meg lehessen őket hallgatni, és el tudják mondani az ő véleményüket. Különösen akkor, hogyha ez egy integrált vélemény, érdekegyeztető tanácsi vagy hasonló vélemény. Erre házszabályi alapokat kellene szerintem már most teremtenünk, ha másért nem, hát a kísérlet okából.
Ennyit mondanék nagyjából a vitáról és a szavazásról, és egyáltalán a törvényhozási "üzem" gyorsításáról.
A másik nagy funkció tehát a végrehajtó hatalom ellenőrzése. Először néhány szót arról, hogy mi is történik itt ezen a címen a magyar Parlamentben. Igazán ilyen intézmény az interpellációs gyakorlat. Megítélésem szerint nagyon helyesen néhány percbe van beszorítva egy-egy interpelláció — csakhogy ez, illetőleg a képviselőinknek a magatartása meglehetősen provincionálissá teszi az interpellációs időszakot, jórészt helyi jelentőségű ügyekben folynak interpellációs szóváltások. Nem lehet azt állítani, hogy a magyar Parlament interpellációs gyakorlata messzemenően kielégítené a Kormány ellenőrzésének az igényeit. És ez egy igen nagy gondot jelent. Igen nagy gondot jelent az, hogy általános politikai kérdéseket vagy meghatározott részpolitikákban való fölvetéseket nem lehet megtenni tulajdonképpen a magyar Parlament jelenlegi gyakorlata alapján. (Dr. Szabó Iván pénzügyminiszterhez fordulva:) Ugye, interpellációba egy ilyen ügy, mondjuk, a köztársaság kormányának inflációellenes politikája, ez nem fér bele, ezt nem lehet három perc alatt elintézni. (Dr. Szabó Iván egyetértően bólint.) Napirend előtt próbálkoznak némelyek ilyen ügyeknek a fölvetésével, de ez nem igazán a vitának a fóruma, teljesen fals megjelenése ilyen ügynek, és más intézményünk erre nem nagyon van. A beszámoló intézménye nem él — tehát azt hiszem, hogy lépnünk kell.
Mégis már az egyes intézményekről szólva néhány szót… Először a napirend előtti hozzászólás… A napirend előtti hozzászólás a mi Házszabályunk szerint halaszthatatlan, rendkívüli és országos jelentőségű ügyben lehetséges. Hát alig-alig lehet találni ilyet ezen Ház gyakorlata alapján, amely valóban ilyen volt. Én azt hiszem, hogy erre a körre kell visszaszorítani a napirend előtti hozzászólás gyakorlatát, arra a körre, amit valójában a Házszabály előír. Ehelyett a napirend előtti hozzászólások, megemlékezések, különböző ügyekben — nem igazán fontos ügyekben — való megszólalások; én emlékszem, hogy az avarokról is esett szó ebben a Parlamentben, és más hasonló ügyek is történtek. És egy nagyon tipikus hozzászólás az, amikor valaki politikai vitát próbál kezdeményezni nem a megfelelő formában.
Ezért egyrészről szerintem rögzíteni kell megegyezéssel, hogy a napirend előtti hozzászólás a frakciók megszólalási lehetősége legyen, és csak valóban halaszthatatlan, országos ügyben, és az összes többi ügy jelenjen meg a magyar Ház gyakorlatában, de napirend után. És így megfelelő helyre kerülnek a kisebb jelentőségű ügyek, és aki kívánatosnak érzi, hogy a Ház — de főleg a Házelnök — idejét igénybe vegye napirend után, hát tegye… (Derültség.)
Ugyanakkor ha ezt a lépést megtesszük, akkor egyértelmű, hogy szükség van arra, hogy a valódi részpolitikákban való politikai vita megjelenhessen a Ház ülésén, méghozzá nem többségi jogként, nem pusztán a Kormány elhatározásának a lehetőségei alapján, hanem kisebbségi jogként is. Ezért javasolnám, hogy a politikai vita intézményét is vezessük be valahogy úgy, ahogy a javaslat megfogalmazza, ami annyit jelent, hogy kétötöddel, tehát kisebbségi joggal lehessen témát javasolni a politikai vita tárgyául, és így megfelelő időben, megfelelő időkeretben egymásnak feszülhessenek a politikai irányzatok, a politikai programok, a politikai mondanivalók, és meggyőző módon próbáljanak egymással érvelni.
(16.30)
Én azt hiszem, hogy életet kell lehelni a beszámoló intézményébe is, apró házszabályi módosításokkal ezt lehetséges megtenni.
Összegezve: csökkenteni kell a reflexiótlan napirend előtti hozzászólási lehetőségeket úgy, hogy a valódi vita nagyobb teret kapjon politikai vitában, beszámolóban és egy tehermentesített interpellációs gyakorlatban.
Ezen túl egy nagyon fontos intézményt is életre kell hívnunk, ez a vizsgálóbizottság intézménye. Ez tulajdonképpen nem él a magyar Parlament gyakorlatában, azért nem él, mert többségi jogként van meghatározva, és a többség nem kívánja a különböző tényeket vizsgálni. Határozott meggyőződésem, hogy kisebbségi jogként kell intézményesíteni a vizsgálóbizottság felállítását is, megint kétötödös joggá kell tenni megítélésem szerint, hogy vizsgálóbizottság állhasson fel, persze olyan vizsgálóbizottság, amelyben a parlamenti arányok megjelennek, tehát a többség ott is többség maradna. Rendkívül fontosnak vélem a vizsgálóbizottság ilyetén való felállítását. És más ötleteket is meg lehet fontolni.
Megítélésem szerint azzal, hogy kicsúsztunk az időből, hiszen már az utolsó fél évét éli ez a Parlament, nagyjából egymásba fog csúszni az a két periódus, amiről Kónya Imre beszélt. Megítélésem szerint a lényeg az, és ez nagy örömömre szolgált — Kónya Imre beszédében is jelen volt —, a kiegyensúlyozottság, a két szempont, tehát a törvényhozó üzem szempontjait és a végrehajtó hatalom ellenőrzésének a szempontjait kiegyensúlyozottan kell érvényesíteni ebben a csomagban. Akkor tudja elfogadni az ellenzéki képviselő, a mai ellenzéki képviselő a törvényhozó üzem racionális felgyorsítását, ha megjelenhet a vizsgálóbizottság kisebbségi jogként, ha intézményesül a politikai vita, és a beszámoló intézménye is valóságosabb lesz a maihoz képest. Ha ez így van, ha sikerül patikamérlegen kiegyensúlyoznunk ezt a két szempontot, akkor megítélésem szerint megszülethet ez a Házszabálycsomag: ez nem azonos azzal, amit a jelenlegi formában bizottsági előterjesztésként láthatunk, egyértelmű, hogy ebbe bele kell venni néhány fontos javaslat mellett a vizsgálóbizottság intézményét is; valóban csomagként, ellenben ugyanolyan szempontok alapján, amelyekre szintén utalt az MDF vezérszónoka, nevezetesen, hogy ki tudja itt, hogy milyen szerepet fog betölteni a következő Parlamentben. Ez egy óriási lehetőség arra, hogy olyan Házszabály szülessen, amelyet a következő Parlament is használni tud, ahol kiegyensúlyozottan megvan a hatalom ellenőrzésének és a törvényhozásnak a szempontja is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
