GICZY GYÖRGY, DR. (KDNP)
GICZY GYÖRGY, DR. (KDNP)
GICZY GYÖRGY, DR. (KDNP) Igent tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója már az általános vita korábbi szakaszában lényegében véve kifejtette azokat a koncepcionális elképzeléseit, amelyeket az akadémiai törvénnyel kapcsolatban el akart mondani. Tulajdonképpen az kötelez engem a hozzászólásra, hogy úgy értelmezem, ha a Magyar Tudományos Akadémia röpiratot küld a tisztelt Ház tagjaihoz éppen a törvényjavaslat kapcsán, akkor érdemes erre a röpiratra reagálni. Annál is inkább, mert a korábbi hozzászólók, éppen Nádori László képviselő úr is említette azokat az akadémikusi megnyilatkozásokat, amelyek a törvényjavaslat vitáját talán nem egészen kellemes hangnemben kísérik.
És itt van ez a rendkívül érdekes röpirat, amely visszatekint a Magyar Tudományos Akadémia történetére, és arról igyekszik meggyőzni valamennyiünket, hogy a rendszerváltoztatás óta maga a Magyar Tudományos Akadémia is változott, és most már valóban csak egyetlen lépés van hátra, hogy azt, ami történt, azt a tisztelt Ház törvénnyel szentesítse.
A közelmúltra való visszatekintésben szerepel az is, ami tulajdonképpen gúzsba kötötte a magyar tudományos életet és a kulturális élet egészét, de csak annyira szerepel ebben a röpiratban, amennyire mondjuk, egy kis tavaszi szél megfodrozza a víz felszínét, és valahogy azt akarja ez a röpirat elhitetni velünk, hogy tulajdonképpen azóta már minden rendben van, nagyszerűen működnek az akadémiai kutatóintézetek, mindenki tökéletesen autonóm, az Akadémia ugyanúgy, mint az egyetemek, az együttműködésnek tulajdonképpen semmi sem áll az útjában. Semmi nem áll annak az útjában, hogy a magyar szellemi élet és a kultúra megújuljon.
Azt hiszem, mi itt a Parlamentben lelkiismereti kötelességünknek teszünk eleget akkor, amikor azért vizsgáljuk azt is, hogy ezek a megújulások, ezeknek a megújulásoknak a bejelentése igazán reális hátteret takar-e. És miután itt a ma esti, délutáni vitában már szerepelt a Széchenyi Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia ügye, ezért engedtessék meg, hogy éppen erre hivatkozzam példaként, bizonyítva azt, hogy talán mégsem újult meg olyan mértékben az Akadémia, mint amennyire ezt állítja magáról.
Sajtónyilatkozatok ritkán kerülnek elő itt a Parlamentben, de ma igazolva érzem magam, mert éppen a Szabad Demokraták Szövetségének napirend előtti hozzászólása ugyancsak a sajtóban megjelent anyagokat említette, ezért talán én is megtehetem azt, hogy megemlítem azt az interjút, amelyet Makovecz Imrével, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével készített Lőcsei Gabriella a Magyar Nemzetben a közelmúltban. És azért is meg kell ezt említenem, mert ott egy érdekes eseményről számol be, amit azóta sem cáfolt senki. Az történt ugyanis, hogy Makovecz Imre mint a Magyar Művészeti Akadémia elnöke bejelentkezett a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke azonban ebben a minőségében nem akarta őt fogadni, ezzel szemben felajánlott neki egy akadémiai tagságot. Érdekes epizód, és elgondolkoztató, hogy akkor, amikor mi állandóan azt keressük, tulajdonképpen egész törvényalkotói munkánkban mindig azokat a lehetőségeket keressük, amelyek a társadalom megújulását jelentik, és azt próbáljuk valamiképpen a törvényhozással támogatni, akkor éppen egy ilyen tudományos testületnek a legfelsőbb szintjén egy furcsa jelzést kapunk, egy visszásságról kell értesülnünk, és Tóth Sándor igen tisztelt képviselőtársammal szemben éppen emiatt jelenleg nehezen is látom annak lehetőségét, hogy a két akadémia, a Széchenyi-akadémia, amelyet eszerint a Magyar Tudományos Akadémia elnöke egyedülállóan támogat, leülhessen a Magyar Művészeti Akadémiával, és megegyezés szülessék. Azonban talán nem is valamiféle egységesítő módszer lenne itt a megoldás, hanem annak az elismerése és elfogadása, hogy ahogy pluralista társadalmat akarunk, ugyanúgy nem akarhatunk más szellemi életet sem, pluralista szellemi életet akarunk, pluralista tudományos életet, sokszínűt, mert ez a sokszínűség biztosíthatja igazán a gazdagságot.
Egy kicsit most már kitekintve a törvényjavaslat vitájából vagy annak a paragrafusaiból, hogy Mádai képviselő úr se lássa túl parlaginak a dolgot, bár itt most tulajdonképpen ez történik, hogy a törvényjavaslat vitája folyik, de kicsit kitekintve a szellemi élet egészére, sajnos, ott is azt látja az ember, hogy bármelyik folyóiratot veszi meg, körülbelül ugyanazok a személyek szerepelnek, viszonylag kis körök dicsérik egymás műveit, egymás életművét és alkotását a folyóirat egyik számában, aztán a következő számban a megdicsért dicséri meg a dicsérőt.
(19.40)
Kicsit önmaga körül forog a magyar szellemi élet, és nagyon is megosztott, és nagyon is kiszorítja azt, ami nem vált a korábbi évtizedek alatt szalonképessé egy szocialista tudománypolitika, kultúrpolitika kapcsán. Akkor, amikor valóban egy ilyen nagy és fontos cselekedetre készül a Magyar Köztársaság Parlamentje, hogy új akadémiai törvényt hozzon, akkor fájdalommal kell ezt megállapítanunk, és fájdalommal kell tudomásul vennünk ezt a megosztottságot.
Most már az a kérdés, hogy vajon a törvényalkotással mit támogassunk. Mit is szentesít ez az akadémiai törvény, mit is akar igazán törvényerőre emelni? Ha végiggondoljuk, számos nagyon pozitív és a szellemi kultúra, a tudományos élet egészét érintő, jó megoldások találhatók benne. De azért azt mégis furcsállom, hogy a Művelődési Minisztérium által előkészített törvényjavaslat sem ismeri — legalábbis a törvényjavaslat szövege szerint — a Magyar Művészeti Akadémiát, csak a Széchenyi-akadémiát.
Hol van tehát a megújulás lehetősége? Többszörösen említi a Magyar Tudományos Akadémia röpirata azt, amelyet a tisztelt Házhoz küldött, hogy nem ősz tudósok társaságát kell itt támogatni, hanem valóban a szellemi élet, a magyar kultúra megújulását. Visszaperli a korábbi viták során már az alapkutatásokkal és a kutatóintézetekkel kapcsolatos autonómiatörekvéseket vagy azoknak az univerzitásokhoz — az egyetemekhez — való kapcsolódását is. Maga az Akadémia akarja mozgatni ezt az egész szervezetet.
Talán bizonyos értelemben kiutat jelenthetne az, hogyha a felsőoktatással kapcsolatos miniszteriális szerv jönne mégis létre, és itt nem a bürokrácia… — ugye, egymást szidjuk azzal, hogy sztálini modellben gondolkodunk. Az Akadémia szidja azokat a sztálini modellel, akik el akarják venni a kutatóintézeteket. Akik viszont el akarják venni, azok az Akadémiát szidják, hogy sztálini modellt használ, és túl bürokratizált. Tehát ebben igazán nem lehet igazságot tenni, annál is inkább, mert maga a nemzetközi gyakorlat most Európában is igen sokféle, nincs egyfajta séma arra nézve, hogy hogyan kell ezeket a problémákat megoldani.
De én azt gondolom, hogyha elérjük azt, hogy hazánkban valóban univerzitások jönnek létre, igazi egyetemek, akkor a törvény lehetőséget teremt arra — éppen ez az akadémiai törvény —, hogy innen a szellemi élet áramlása a Magyar Tudományos Akadémiában és az ehhez társult intézményként odaálló és mellé álló művészeti akadémiákban kiteljesedjék.
És végül is igen tisztelt képviselőtársaimnak — megfelelő módosításokkal együtt — ezt a benyújtott törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
