NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ)
NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ)
NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban néhány szót ejtenék a törvényalkotás általános vitájában és a sajtóvitában kialakult, jól körvonalazható két tanulságról; először a törvényjavaslat és a Kormány törvényt illető attitüdjének a viszonyáról.
Az előterjesztő miniszter úr korrekt, azonban hűvösen mértéktartó beszéd kíséretében nyújtotta be a törvényjavaslatot. Volt, aki a Kormány állásfoglalását postásszereppel minősítette. Ugyanakkor a koalíciós pártok egyes felszólalói bírálták a legélesebben a törvényjavaslatot. Nem meglepő tehát, ha több képviselőtársamhoz hasonlóan bennem is felmerült a kétely a Kormány fenntartás nélküli támogatását illetően.
A Kormány kedvező, támogató állásfoglalásának hiányát azért érzem, mert nem kapott kellő hangsúlyt az, hogy a törvény nemcsak az Akadémiáról, hanem az Akadémia intézményrendszerében megtestesülő szellemi vagyonról szól. Mivel meggyőződésem szerint mindenekelőtt a szellemi vagyon szorul törvényi védelemre, jobb lett volna olyan törvényt alkotni, amelyik a törvény címében is utal az intézményrendszerre, például így: törvényjavaslat a Magyar Tudományos Akadémiáról és kutatóintézeteiről.
Másodszor: a vita által kiváltott érdekellentétekről szólnék. Az volt a benyomásom, hogy az általános vitában mindenekelőtt az egzisztenciális és a szakmai természetű érdekellentétek uralkodtak. Az általános vitában elhangzott éles felszólalások, továbbá a pró és kontra röpiratok, sajtóviták jól tükrözték tudományos közéletünk masszív érdekellentétét. Zavaró volt továbbá neves akadémikusok végletes reakciója, indokolatlan sértődése. Volt olyan akadémikus, aki úgy nyilatkozott — Cato után szabadon: a törvényt bírálók el akarják törölni az Akadémiát.
A feszültségeket a vita és a közben eltelt, jótékonyan ható idő remélhetően levezette már, van remény további érdemi vitára.
Tisztelt Országgyűlés! A törvény elemzésekor a tudomány, valamint a gazdaság, az oktatás és más makrosíkú rendszerek kapcsolódási pontjaira is figyelemmel voltam. Evidenciaként fogható fel, hogy a rendszerváltás sikere többek között működő gazdaságon, szilárdan megalapozott társadalombiztosításon, hatékony oktatáson és nem utolsósorban fejlett tudományon keresztül minősíthető. Az akadémiai törvény ezért kiemelt jelentőséget kaphatna. Azért beszélek feltételes módban, mert változatlanul nem kaptunk választ a különböző testületekben már 1990-ben felvetett kérdéseinkre.
Egyetlen kérdést emelnék ki: miért nem eredezteti a Kormány a két törvényt — tehát a felsőoktatási és az akadémiai törvényt — egy hosszú távú felsőoktatási, tudomány- és technológiapolitikai koncepcióból? Így a két törvény közötti — sokat hangoztatott, de kellően soha meg nem világított — összefüggések kirajzolódhatnának. A válasz — tehát az említett koncepció kidolgozása — a jelek szerint még szerzőre vár.
Ezek után néhány észrevételt teszek konkrét törvényhelyekhez kapcsoltan. A törvényjavaslat 1. § (2) bekezdése szerint a Magyar Tudományos Akadémia a magyar tudományos élet önkormányzati elven alapuló, jogi személyként működő köztestülete. Bevezetőmben említettem már, hogy az Akadémia és intézményrendszere teljesen nem keverhetők össze, teljesen nem moshatók össze. Az Akadémia véleményem szerint nem működik hagyományai, jelenlegi gyakorlata alapján önkormányzati alapon — de ettől még jól működhetne.
Egy tudós testület meritokratikusan választja tagjait, működésében a meritokrácia érvényesül. Ezzel szemben az önkormányzati alapon működő akadémiai intézeteknél a testület maga választja tagjait, maga választja tisztségviselőit, a demokratikus működésnek megfelelően. Ebben nincs semmiféle ellentmondás. Az összemosás, a tisztázatlan működési és módszerbeli alapok okoznak zavart az Akadémia és az intézetek viszonyában.
A fő kérdés tehát az, hogy a szellemi vagyont működtető akadémiai intézeteket hogyan irányítják. Kevésbé releváns az, hogy a tudós testület önkormányzati vagy más elv alapján működik-e. A fő kérdés az, hogy milyen keretei, szabályai vannak az intézetek gazdálkodásának, hogyan érvényesül az önkormányzatiság az Akadémia és az intézetek kapcsolatában. Az intézetek esetében jogos és helyénvaló az önkormányzati elv érvényesítése. Az intézetekkel öszszefüggésben kellene alulról építkező, önkormányzati elven működő testületről beszélni — természetesen választott vezetőséggel. Ebben az esetben az MTA elnöke nem nevezne ki igazgatót, nem osztana el újra állami pénzt, nem vonna el intézeti bevételt, még újraelosztásra sem.
(18.30)
Tisztelt Országgyűlés! Ezzel átváltanék az intézetekkel összefüggő javaslataim ismertetésére.
Az intézetek hovatartozását illetően, úgymond, az értékmegőrzés híve vagyok. Többek, például a Rektori Konferencia elnökének véleményéhez kapcsolódóan három csoportba sorolom az intézeteket.
Első csoport: egyedi átvilágítás alapján a távlati fejlesztés szempontjából megkérdőjelezhető intézeteket meg kell szüntetni. Természetesen az ott dolgozók érdekeinek gondos mérlegelésével.
A második csoport: meg kell adni az intézeteknek a jogot és az esélyt a fúzióra, a társulásra akkor, ha az akadémiai intézet és az egyetem között kölcsönös érdekek alapján megállapodás jöhet létre. Ennek a lehetőségnek egyik jogi forrását megtaláljuk a felsőoktatási törvény 12. § (1) és (2) bekezdésében.
A törvényszöveg betűje és szelleme a felsőoktatás szerkezeti és irányítási rendjének korszerűsítését, az oktatás és a tudományos kutatás fejlesztését szorgalmazza, az anyagi és természetesen a szociális erőforrások közös hasznosításával. Tulajdonképpen az egyetem sikeres akkreditációja áll a háttérben.
A 12. § (2) bekezdésében ez szerepel, idézem: "A társulásokban a Magyar Tudományos Akadémia intézetei, a tudományos kutatóintézetek és más intézmények is részt vesznek." Eszerint bármelyik akadémiai intézet előtt nyitva áll a lehetőség a társulásra, a fúzióra.
A harmadik csoport: a fennmaradó akadémiai intézetek továbbra is az MTA keretében működnének, kutatási szabadságuk, önálló gazdálkodásuk szavatolásával. A legfőbb törvény a hatékony működés lenne.
Egyetértek Szentágothai János képviselő úrral abban, hogy egy gyökeres átszervezésnek hiányzik a gazdasági racionalitása. Egy dologra azonban felhívom az akadémiai intézetek érdekeiért küzdők figyelmét. Az a tény, hogy 37 intézet 6000 dolgozója bérének havi bruttó átlaga 21000 forint, érv lehet arra, hogy a Parlament és a Kormány nagyobb figyelmet szenteljen a tudományos kutatásnak, a kutatók jobb anyagi megbecsülésének. Felmerülhet azonban a kérdés így is: ilyen mérvű elszegényedés, méltatlanul alacsony fizetés mellett, egyre romló műszaki infrastruktúrával lehet-e korszerűen kutatni?
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a kutatásban is érvényesülnie kell: az értéktelen teljesítmény ne kapjon támogatást elvnek. Csak éppen ezt valakinek, valakiknek ki kellene mondaniok, levonva a szükséges következtetéseket ebben a kérdésben. Ebben az esetben jobban érvényesülne a szelekció, megkezdődhetne az érdemi tárgyalás az intézetek és az egyetemek között. Ha versenyre késztető, értékteremtő mechanizmusokat tudunk majd létrehozni, minimális bürokratikus irányítással, akkor a kutatóintézetek körüli vitának volt értelme.
Tisztelt Országgyűlés! Akadékoskodásnak tűnhetne az, ha a köztestület és a testület fogalma közötti különbségekre, pontosabban differentia specifica-ra kérdeznék rá. Miniszter úr is jelezte, hogy a hatályos polgári jog egyelőre nem tud mit kezdeni a köztestülettel, annak jogi tartalmával. A köztestület kifejezés a törvényjavaslatban valami újat, sajátosat sejtet, a megszokott testületfogalom tartalmától eltérőt. Talán arra az esetre vonatkoztatja a köztestület elnevezést a törvényalkotó, amikor állami jogosítványok, feladatok keverednek nem államiakkal, illetve állami jogosítványok, feladatok függetlenednek az államtól. Amikor a tudós társaság, az akadémikusok keverednek valamely jog érvényesítése, illetve feladat megoldása érdekében a nem akadémikusokkal, tehát más jogállású személyek képviseletével. Végeredményben nincs a köztestület kifejezésnek egyértelmű definiciója. Nem illeszkedik a törvény szövetébe.
Nem hagyhatom megjegyzés nélkül azt, hogy éppen az akadémiai törvény mellékletéből, illetve indoklásából hiányzik a szócikk, a pontos kifejezések, fogalmak értelmezése.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat legvitatottabb pontja kétségtelenül a Magyar Tudományos Akadémia doktora cím adományozását érintő 4. § (2) bekezdése. A törvényalkotó szándéka nem egyértelmű. Egyrészt új kitüntető címet tervez alapítani, másrészt a TMB megszünésével előálló jogbizonytalanságot akarja megszüntetni. Ha a törvényjavaslat csak kitüntető címre utalna, anyagi díjazás nélkül — ahogy erre Daróczy képviselő úr már utalt —, akkor ez a szándék, illetve javaslat elfogadható lenne számunkra. Úgy tűnik azonban, hogy a kitüntető cím burkoltan — tehát burkoltan — a tudományok doktora cím jogfolytonosságát állítaná helyre. Azért a javaslatot nem tudom elfogadni.
Egyáltalán miért kell a Magyar Tudományos Akadémiának, a tudós társaságnak vitatott jogosítványokra szert tenni, erre törekedni? Miért kell a nagy tekintélyű testületnek a doktori cím megadására, a doktori bizottság működtetésére törekednie, amikor valószínűsíthető, hogy az Akadémia saját életét megkeserítő, anorganikus elemmel gyarapodna? Miért nem veszi figyelembe a törvényalkotó, hogy még az akadémikusok körében is erősen vitatják ennek a törekvésnek a helyességét?
Az egyetemeken szerzett tapasztalataim szerint a megkérdezett oktatók és kutatók túlnyomó többsége zavarónak tartja az akadémiai doktori címet. Szerintük egyrészt valamelyik cím leértékelheti a másikat, másrészt a pénzdíj egyenlőtlen helyzetet teremtene az egyetemi, illetve az akadémiai doktori fokozat között. Ne kérjen, ne vállaljon tehát az Akadémia olyan jogosítványt, amelyik már a törvény-előkészítő szakaszban megosztotta a tudományos közéletet. Meggyőződésem, hogy a törvényjavaslat 4. § (2) bekezdésében szereplő Magyar Tudományos Akadémia doktori cím, pénzbeni juttatással, figyelembe véve a felsőoktatási törvény érintett szakaszait, jogkövetelő álláspont. Szemben áll a hazai és néhány kivételtől eltekintve a nemzetközi gyakorlattal. Az MTA ugyanis törvényi felhatalmazás nélkül is adhat kitüntető címet, csatlakozom Mészáros képviselőtársamhoz. Ez a cím azonban költségvetési pénzből ne legyen díjazható. Kritériumként pedig ne legyen alkalmazható például egyetemi kinevezéseknél. Ez a gyakorlat nem felelne meg a fair play szellemének.
Ami a doktori és kandidátusi címekkel szerzett jogokat illeti, ezekre is lehet megoldást találni. Többek között lehet megoldás az, hogy a címekért járó összegek beépüljenek az érintett személyek bérébe mint kvalifikáció. Az MTA költségvetésében ennek megfelelően a törvényes rendezést követően ne szerepeljen költségvetésből származó anyagi fedezet a doktori és a kandidátusi fokozatok díjazására.
Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy gazdasági felemelkedésünk egyik kulcskérdése a tudományos kutatás támogatása, a korszerű technológia bevezetése, szélesítése. Ez a meggyőződés, és csakis ez áll javaslataink hátterében. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
