MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bő három év eltelt már az első szabadon választott Parlament működéséből, és a kormányzat súlyos kritikája, hogy csak most kerül sor először komolyan a területfejlesztés, a hátrányos helyzetű térségek ügyének napirendre kerülésére, égető problémáinak kitárgyalására. Annál is inkább gond ez, mert az ország 1990-ben is komoly regionális feszültségeket örökölt. Ezek a statisztikai mutatókban is jól észlelhető problémák, amelyekre leginkább az ország keleti és nyugati részének eltérő fejlettségét hozhatnánk fel, az utóbbi három évben nemhogy csökkentek, hanem jelentős mértékben növekedtek is.
(15.30)
Ezek a gondok megnyilvánulnak a munkanélküli-statisztikákban, a személyijövedelemadó-befizetésekben — de, sajnos, megmutatkoznak a rokkantsági mutatókban, sőt, még a halálozási arányszámokban és a várhatóélettartam-adatokban is.
A helyzet tehát rendkívül drámai, és ezt az ott élő emberek — többek között szülőföldem és lakóhelyem, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakói is — saját bőrükön érzik.
Éppen ezért, tekintettel a kialakult és tovább fokozódó feszültségekre, a kormányzatnak már rég be kellett volna nyújtania és el kellett volna fogadtatnia a területfejlesztési törvényt, amelyet csak a közeljövőben remélhetünk. Ám ez csak egy a szükséges feltételek közül, hiszen talán még ennél is fontosabb az, hogy a kormányzatnak minden lépését, minden beterjesztett költségvetését át kellene hatnia egy jól átgondolt regionális politikának. Így kellett volna lennie ennek a különböző törvényeknél is, az adótörvényektől a Vagyonpolitikai Irányelveken és a világkiállítási döntésen keresztül az oktatási és a környezetvédelmi törvényig. Ez utóbbit, jól tudjuk, a Ház még el sem kezdte tárgyalni — be sem lett nyújtva. Ehelyett — ráadásul ennek hiányában — az Antall-kormány eltörölte a regionális beruházási adókedvezményeket.
Tisztában vagyunk azzal, hogy az annyira szűkös anyagi körülmények közepette nem tudjuk számolatlanul önteni a pénzt az elmaradott régiókba, ám talán pont épp ezért kellene sokkal alaposabban, precízebben kigondolni, kidolgozni és eldönteni, hogy vajon milyen elveken, milyen adatokra alapozva és hogyan juttatjuk el a segítséget a rászoruló területeknek. Ezek a dolgok, sajnos, nem lettek megfelelően tisztázva.
Mint ahogy parlamenti interpellációban és kérdésben is kifogásoltuk Kállay képviselőtársammal: az adatok, amelyeken a támogatások nyugodnak, szinte mind a nyolcvanas évek végének adatai voltak — mostanáig. Aki tisztában van gyorsan változó és forrongó helyzetünkkel, az tudja azt, hogy ez micsoda anakronizmus. A régi adatoknak és a nem tisztázott elveknek ráadásul az is volt a következménye, hogy a helyi szereplők — elsőként, jelesül az önkormányzatok és a polgármesterek — nagyon jól érzékelték, hogy mennyire nem igazságos a jelenlegi szisztéma: van olyan választókörzet, ahol a legszegényebb települést nem sorolták ebbe a körbe, miközben a nála lényegesen jobb helyzetben lévő községek pedig részesültek a támogatásban. Most a települések nevét szándékosan nem akarom említeni.
Ugyanígy nem fogható fel önkormányzatbarát és a nehezebb helyzetben lévő önkormányzatokat segítő intézkedésként az új céltámogatások tervezett drasztikus csökkentése, hiszen az anyag — nagyon helyesen — mutat rá az infrastruktúra-fejlesztés fontosságára, így a települési közműfejlesztések szerepére is. A közműfejlesztéseknél talán még fontosabb az út-, vasút- és telefonfejlesztés. Ez utóbbinál, tehát a telefonnál valami elkezdődött, de messze nem a kívánatos tempóban és igények szerint, míg az útberuházásoknál — különösen az autópálya-építéseknél — jelentős csúszásban vagyunk: majd két évet vesztettünk, s például az M3-as autópálya a tervek szerint nem lesz kész a Világkiállítás időpontjára sem. A Világkiállítás — mint ahogy azt már akkor is elmondtuk — egyébként sem tűnik a regionális politika mintájának, hiszen a költségvetési pénzek kizárólag a budapesti helyszín előkészítésére lettek előirányozva.
A határozati javaslatból egyetértünk az infrastruktúra kiemelt szerepével, és a térségi szemlélettel, valamint a működő eszközrendszer összehangolásának fontosságával. Ez utóbbi hiányára jó példa volt a foglalkoztatási alap és a területfejlesztési alap koordinálatlansága, az együttműködés úgyszólván teljes hiánya.
Jócskán van azonban problémánk az itt előttünk lévő dokumentummal. Legelsősorban az, hogy a források és a regionális politika szereplői nincsenek megfelelően tisztázva, enélkül pedig csupán írott malaszt a leírt szó. A javaslatban szereplő fogalmak sokszor tisztázatlanok, nem elég konkrétak. Példaként lehetne említeni az 5. oldalon található egyetlen kitételt, ami a környezetvédelemre vonatkozik: érdemes lenne elgondolkodni, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium csak ennyire tartja fontosnak a környezetvédelem ügyét a területfejlesztés irányainak, prioritásainak meghatározásában. Tehát az egyetlen megjegyzés fölöttébb homályos. A mondat egyébként így szól: "A támogatás csak olyan fejlesztések megvalósításához adható, amellyel együtt a környezet terhelése nem haladja meg az életfenntartó ökoszisztéma terhelhetőségét."
Szintén gond a megfogalmazás, vagyis az, hogy ez a szöveg nem egy jogi normaszöveg, és így parlamenti megtárgyalása és esetleges konzekvenciái sem láthatók ma még világosan.
Központi jelentőségűnek — ugyanakkor, enyhén szólva, bátor célkitűzésnek — tartjuk a területi GDP-nek mint mérőszámnak a szerepeltetését, hiszen ilyen ma még nem létezik az országban. Félő, hogy a tervezett hároméves ciklus utolsó évére, tehát 1995-re lesz csak valamennyire is használható ilyenfajta mérőszámunk, a célkitűzés azonban mindenképpen üdvözlendő.
A magángazdaságok támogatásával, segítésével egyetértünk, ám nem győzzük hangsúlyozni a mezőgazdasági típusú támogatások során, hogy ez nem irányulhat a szövetkezeti szektor ellen, különösen, hogyha ez utóbbi egyébként is jobban megállná a helyét.
Egyetértünk azzal a céllal, hogy az eszközöket elsődlegesen a keleti országrészre — ezen belül is felhívnám természetesen a figyelmet a legelmaradottabb megyére: Szabolcs-Szatmár megyére — kell koncentrálni.
Szintén támogatni tudjuk a döntéshozatali decentralizációt, a regionális ügynökségek megteremtését, és nagy várakozással nézünk a Phare-projekt kialakítására, megvalósítására is.
A hátrányos helyzetet mérő mutatóknál viszont kifogásoljuk, hogy nem súlyoz a Kormány a mutatók között, és valószínűleg az is megkockáztatható: kevesebb mérőszám is elég lenne. Ez utóbbi elsősorban azért, mert az elbírálás rendszerének átláthatónak és könnyen ellenőrizhetőnek kell lennie. Elsősorban azért van erre szükség, hogy akikre vonatkozik — a települések és azoknak a polgármesterei, képviselői — jól átláthassák és követhessék, saját maguk is figyelemmel kísérhessék az elbírálás szempontjait és valóságát.
Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy egy elfogadható tárgyalási anyagot képez az előttünk lévő határozati javaslat, ám számos pontját pontosítani és javítani kell. Ebben a munkában számíthatnak a FIDESZ-frakció aktív közreműködésére, hiszen a területfejlesztés és a regionális politika megítélésünk szerint központi jelentőségű.
Az elmaradott térségek további leszakadásának megakadályozása, az ott lakók életének, életkörülményeinek javítása az új parlamenti demokrácia egyik legfontosabb, kikerülhetetlen feladata — és egyben kötelessége is. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
