FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr, köszönöm a szót! A hozzászólási listát látva, úgy veszem észre, rajtam múlik, hogy elnök úr el tud-e menni a házbizottsági ülésre, ígérem, hogy 3-ig befejezem, tehát megpróbálom rövidre fogni, nem kell annyira komolyan venni a 3 órát! (Dr. Varga János: Ne fenyegetőzz!) A több tíz módosító indítványom közül néhányra szeretném csak felhívni a figyelmet. Ezek egyik része olyan jellegű, amit már a közoktatási törvény kapcsán is mondtam, amelyik tisztázó jellegű. Én ezt igen fontosnak tartom.
Fontosnak tartom olyan vonatkozásban is, ahogy Tamás Gáspár Miklós beszélt az előbb, a számomra egy kicsit blődnek tűnő, hál' istennek visszavont módosító indítványról, illetve a törvény eredeti szövegében lévő, "más módon méltatlan" kifejezésről.
Itt arról van szó, hogy szubjektív értelmezést adhat egy törvénynek, hogyha nem megfelelően fogalmaz. Nos, ez más helyen is előfordul, kevésbé kényes helyen, mint amiről Tamás Gáspár Miklós beszélt.
Ilyen lehet például az egyetemengedélyezésnél, amikor azt írja a törvénytervezet eredeti szövege, hogy több tudományágban kell működnie egy egyetemnek, amíg engedélyezéshez folyamodik az Országgyűlés.
(13.50)
Jobb, ha ezt megelőzzük és leírjuk, hogy mit jelent számunkra a "több".
Ugyanilyen jellegű, amikor a törvény olyan kitételeket tesz - például a 31. § (2) bekezdésében -, hogy valamit "értelemszerűen" kell alkalmazni. Hát, az "értelemszerű" attól függ, kinek milyen az értelemről való fölfogása. Célszerű kicserélni az ilyen szavakat valami jól meghatározható, jól megfogható kifejezésre: javaslatom értelmében az intézmény szabályzata szerepelhetne e helyett. Sajnálom, hogy ezt az egyszerű javaslatot a kulturális bizottság nem tudta elfogadni.
Ennél jobb véleményel volt egy másik javaslatomról a kulturális bizottság, amikor a jogállásról beszél a törvénytervezet, tehát a hallgatóknak, az oktatóknak, más dolgozóknak a jogáról. Itt is olyan kitétel volt eredetileg a törvénytervezetben, amit félre lehetett érteni, ami fölösleges vitákra adott alkalmat. Itt elfogadták a "szabályzat szerinti" módosítást.
Ezek voltak a kevésbé látványos, kevésbé érdekes, de azért mégis fontos módosító javaslataim.
Van egy olyan módosító javaslatom, amely a 48. § elhagyásáról szól. Ez a 48. § arról szólt volna, hogy az intézményekben milyen szervezeti egységek vannak, utána pedig, a 2. pontjában arról szólt, hogy azoknak hogyan kell működni - amit én úgy értelmeztem, hogy "Hát elvtársak, jól kell ezeknek működni". Ilyeneket, azt hiszem, fölösleges a törvénybe beiktatni. A kulturális bizottság egyetértett ezzel a szándékommal, és arra kérem önöket, hogy majd önök is támogassák a szavazás során.
A következő egy egész más jellegű módosító javaslatom. Itt rá kell térnem arra, hogy módosító javaslataim jó része - talán a fele is - a nem állami intézményekről, tehát a nem állami egyetemekről és főiskolákról szól. Az vehető észre a törvénytervezetben: bizony, nincs még gyakorlatunk abban, hogy hogyan kell a nem állami intézményeket kezelni. Ilyen módon például a 6.§ olyan előírást adott volna, amely talán teljesíthetetlen a megalakuló intézmények számára. Azt hiszem, nekünk inkább arra kell törekednünk, hogy legyenek ilyen nem állami egyetemek, főiskolák, és nem kell olyan akadályokat elébük állítani, amiket talán nem lehet legyőzni.
Ez a paragrafus arról szól, hogy a nem állami intézménynek - hogyha egyetemi státusért folyamodik majd az Országgyűléshez - egy évre le kell tenni a pénzt - az én olvasatomban ez azt jelenti, és más szakértők olvasatában is ezt jelentette -, ugyanakkor pedig bizonyítania kell, garantálnia kell, hogy az egész hatéves, ötéves képzése folyamán ő bizony ezt az egyetemet fönn tudja tartani. Nos, különösen a mai gazdasági viszonyok között egyrészt nehéz megérteni, mit jelent ez a garancia, másrészt pedig teljesíteni is, hogyha szigorúan értelmezzük - márpedig lehet szigorúan értelmezni.
Az első év anyagi fedezete például, ha szigorúan értelmezzük, annyit jelent, hogy letétbe kell helyezni azt a pénzt, amivel működtetni tudja magát egy évig, és nyilván ez annyit jelent, hogy az a pénz például nem is kamatozik a számára, ha letétbe kell helyezni; ha pedig gazdálkodik vele, akkor az nem bizonyítás, mert hátha elvész a gazdálkodás során.
Az öt-hat éves bizonyítás meg pláne nehezen teljesíthető, föltételezve, hogy ezek a nem állami intézmények, nem állami egyetemek, nem úgy fognak működni, mint az állami egyetemek, hogy valahonnan, garantált módon, biztosan, minden évben megkapják a pénzt: ezek a nem állami egyetemek valószínűleg gazdálkodni is fognak. Sajnos, a gazdálkodásnak vannak rizikófaktorai.
Ilyen módon tehát nehéz lenne ezt elfogadtatni, ezért a javaslatom arra vonatkozott, hogy valahogyan megalapozottságot kellene igazolni, nem pedig ilyen szigorú feltételeket kellene szabni, mint ahogy a törvénytervezet ezt előírta.
Más oldalról természetesen megértem azt, hogy a hallgatóknak is kell valamilyen garanciát biztosítani, hogy ha elmennek egy ilyen megalakult egyetemre, ott nem szélhámosok közé mennek, és a végén kapnak valami diplomát. Abszolút garanciát követelni erre, azt hiszem, fölösleges - erre akartam az előbbiekben rámutatni. Úgy hiszem, a garanciát az adhatja, hogy nyilvánosságra kell hozni, milyen feltételek között működik az a megalakuló intézmény, azon kívül pedig a szerződéseknek kell kikötéseket tartalmazniuk. A nem állami intézmények ugyanis sokkal inkább a piac feltételei között fognak működni, mint az állami intézmények. Nekik meg kell felelni a piaci követelményeknek, ezek szerint, aki hallgató odamegy, de annak olyan szerződést kell velük kötni, amelyik bizonyos garanciákat, illetve kárpótlást biztosít számára. Garanciát biztosít számára, hogy elvégzi azt az egyetemet vagy ott tanulhat tovább, nem szűnik meg az a kar, amelyikre éppen jelentkezett, vagy az az egész egyetem, főiskola, amelyikre jelentkezett, illetve más módon valami kárpótlást kap, ha netán valami csőd beütne.
A csődöt természetesen nem lehet teljes egészében kizárni. Az állam nyilván nem vállal garanciát érte - különben állami egyetem lenne.
További módosító javaslataim - hogy rövidítsek, azért lapozok, és azért figyelek jobban, hogy mi van itt leírva…
A minőség igénye és a valóság ellentmondására szeretném fölhívni a figyelmet. A törvénytervezetnek vannak olyan passzusai, amelyek elég szigorú követelményeket írnak elő az odakerülő leendő oktatókra nézve. Elvileg én ezeket mind helyeslem is. Például elég szigorú követelmény az, hogy a tanársegédek és adjunktusok meghatározott időre legyenek csak alkalmazva, és annyi idő alatt el kell nekik érni a docensi szintet, amit a törvénytervezet meghatároz. Mondom: ezt elvileg helyeslem. Csak tudva azt, hogy a mai felsőoktatás helyzete milyen, én félek attól, hogy a most ott lévők nem nagyon tudnak bővülni ilyen módon. Lehet, hogy egy kezdő fiatalt meg tudnak fogni, de már egy bizonyos egzisztenciát elért, más helyen dolgozó embert nehéz megfogni ezzel a kitétellel. Gondoljunk itt arra, hogy vannak 40-50 éves, iparban, más helyen dolgozó emberek, akik tudományos téren is értek el eredményeket, csak azon a munkahelyen nem dívott, hogy különböző tudományos címeket szerezzenek. Ezeket az embereket véletlenül sem lehet odacsábítani, ha még azzal is fenyegetjük őket, hogy bizonyos idő múlva úgyis el fogjuk küldeni, mert csak meghatározott ideig lehet őket alkalmazni.
Tudom, hogy ez a dolog két oldalról tekinthető, ellentmondásos, és valamilyen irányba dönteni kell. Én azt tartottam volna jónak, hogyha a törvénytervezet legalábbis így nem intézkedik erről, ilyen szigorú módon, hanem rábízná az oktatási intézményre. Van, amelyik oktatási intézményben ezt a szigorú szelekciót már tudják alkalmazni, mert tudnak már szerezni oda megfelelő szakembereket, és van, ahol viszont nem tudják még alkalmazni, mert örülnek, hogyha valamilyen véletlen folytán ilyen jó szakemberhez tudnak jutni.
Persze, elhangzott a bizottsági ülésen, hogy mindjárt meg fog változni a helyzet ősztől, mert hogy szeptembertől milyen drasztikusan emelkedik a felsőoktatásban dolgozók megbecsülése… Hát, nem tudom, hogy mennyire drasztikus, hogyha egy kis fizetésemelést kapnak, annyira lemaradottak a felsőoktatás támogatásai. Nem hiszem, hogy ez döntő jelentőségű lesz, bár nagyon fontos lesz, ezt hangsúlyoznom kell.
A másik vonzata ennek a problémának az: úgy tűnik, hogy a mai egyetemi felsőoktatási lobby élt
- és eredményesen élt - a jogával, hogy lobbyzzon. A felsőoktatási lobbyhoz tartozónak gondolom magam - így ennek még örülhetnék is, mert ez az én álláspontomat is "bebetonozza". Szóval, arra akarok itt rámutatni, hogy a törvénytervezeten átvonul az, hogy a most ott élők tökéletes stabilitást, tökéletes biztonságot élvezhetnek, a most odajutóknak viszont szigorú kritériumoknak kell megfelelniük. Ezt a kettősséget egy kicsit furcsállom, annak ellenére, hogy mondom, ellenérdekelt vagyok. Különösen furcsállom azt, hogy a vezető oktatóknál ez még jobban jelentkezik.
- és eredményesen élt - a jogával, hogy lobbyzzon. A felsőoktatási lobbyhoz tartozónak gondolom magam - így ennek még örülhetnék is, mert ez az én álláspontomat is "bebetonozza". Szóval, arra akarok itt rámutatni, hogy a törvénytervezeten átvonul az, hogy a most ott élők tökéletes stabilitást, tökéletes biztonságot élvezhetnek, a most odajutóknak viszont szigorú kritériumoknak kell megfelelniük. Ezt a kettősséget egy kicsit furcsállom, annak ellenére, hogy mondom, ellenérdekelt vagyok. Különösen furcsállom azt, hogy a vezető oktatóknál ez még jobban jelentkezik.
Szeretném felhívni a figyelmet a törvénynek egy nagyon fontos tisztázatlanságára - ez számomra még a bizottsági vitában sem tisztázódott teljesen. A törvény sokszor szól az egyetemi tanárok, docensek, illetve főiskolai tanárok kinevezéséről. Nem tisztázott a törvényben az, hogy ez a "kinevezés" címre vagy állásra vonatkozik. Nagyon sok esetben állásra vonatkozik - és éppen itt van a baj! Ha állásra vonatkozik - ez különösen a nem állami egyetemeknél, főiskoláknál fontos, de azt hiszem, az állami egyetemeknél, főiskoláknál is fontos -, akkor tulajdonképpen ha valaki 45 éves korában eléri az egyetemi docensi vagy egyetemi tanári címet, utána lógázhatja a lábát, nem kell neki minőségi kritériumoknak megfelelni, mert akkor mentik fel, ha eléri a 70 évet, és akkor mentik fel, hogyha - ez a blődli van benne - más módon méltatlanná válik. Tehát ilyen módon lehet őt fölmenteni. Ha más módon nem válik méltatlanná - tehát mondjuk nem verekszik -, de nem csinál semmit, azért őt tulajdonképpen nem lehet elküldeni. Tudom, vannak jogi lehetőségek arra, hogy azért nagy nehezen el lehessen küldeni, de ez a törvény nem ezt mondja.
(14.00)
Tehát borzasztó nagy vitákra ad majd alkalmat. Nem azokról az esetekről beszélek természetesen, amikor az egyik egyetemről egy alkotó átmegy egy másik egyetemre - az normálisan elmegy. Amikor el akarják küldeni - gyakorlatilag nem tudom, hogy hogyan lehetséges majd, hogy az egyetemről elküldjenek egy vezető oktatót, ha azt a köztársasági elnök kinevezte. Tehát itt rejlik az a baj, hogy itt nem tisztázott, hogy címre nevezi-e ki, amit megérdemel, akármit csinál, hogyha nem dolgozik 45 éves kora után, akkor is, mert akkor már elért valamit, és azt a címet megkaphatta, vagy állásra vonatkozik-e. Ez különösen - mondom - sérti a nem állami intézmények szuverenitását.
Tamás Gáspár Miklós beszélt már egy fontos problémáról, ez a kinevezési probléma volt. Én is részben már érintettem. Tökéletesen egyetértve azzal, amit mondott, arra hívnám föl még a figyelmet, hogy azt pláne nem tudjuk elfogadni, hogy egyes vonatkozásokban az Alkotmányt így értelmezzük, más vonatkozásban pedig az Alkotmányt amúgy értelmezzük. Konkrétan arra gondolok, hogy tudom, hogy elég erős nyomás van az egyházi vezetők részéről, hogy az egyházi intézmények kinevezési eljárását másképp szabályozza a törvény, mint például az állami vagy más egyetemeknél.
Én tökéletesen egyetértek egyébként a szándékukkal. Tehát egyetértek velük; nincs igaza az Alkotmánynak akkor, amikor egy egyházi egyetemnél a köztársasági elnökhöz köti a kinvezést. Sőt, mint ahogy Tamás Gáspár Miklós elmondta, azzal sem értek egyet - egyetérve ővele -, hogy egy állami egyetemnél. Ott még jobban elfogadható, de hogy egy magánegyetemnél vagy egy egyházi egyetemnél a miniszter javaslatára a köztársasági elnök nevezze ki, illetve főiskolai tanárt vagy főiskolai docenst a miniszterelnök nevezzen ki, ezzel abszolút nem értek egyet. Csak van egy tényhelyzet. Az a tényhelyzet, hogy az Alkotmány egyszerűen előírja ezt most. Én azért vontam vissza az erre irányuló módosító javaslataimat, mert az Alkotmány előírja. Tehát meggyőztek, nem lehet mást csinálni, de akkor elvárom, hogy együtt kezeljék a más, nem állami felsőoktatási intézményeket az egyháziakkal, és, sajnos, ennek a kezelésnek most egyetlenegy módja van, mégpedig az, hogy be kell tartani azt, amit az Alkotmány előír, és nem lehet másképp értelmezni a kettőt, tehát egyenrangúnak kell tekinteni.
Nem akarok a továbbiakban részletesen beszélni olyan kérdésekről, amelyekről már szó volt. Így például nem akarok részletesen beszélni a Felsőoktatási és Tudományos Tanács összetételéről, működéséről, az akkreditációs bizottságról - ezt már elmondta Fodor Tamás. Beszéltem az egyetemi tanár kinevezéséről, az anomáliáról, a cím és az állásba helyezés anomáliájáról. Beszéltem az alkotmányos problémákról, és megemlítettem - illetve más is megemlítette - ezeket a blődliket, amik benne vannak a tervezetben, illetve néhány módosító indítványban.
Azért mondom ezt a négy dolgot most el, hogyha ez a négy dolog nem tisztázódik, akkor én csak azt tudom javasolni önöknek - mint ellenzéki képviselő természetesen -, hogy ez a törvény nem a mi törvényünk, sajnos, mert nem szabad olyan törvényt hozni, ami nagyon szükséges, hogy legyen - ezt hangsúlyoznom kell, hogy legyen - ilyen törvény, de nem szabad olyan törvényt hozni, amely állandó vitákra ad továbbra is alkalmat. Ennek a törvénynek - mivel csak kerettörvény - az lenne a legfőbb értelme, hogy tisztázza a viszonyokat, de nem az, hogy összekuszálja.
Ezért én azt tudom jó szívvel legfeljebb javasolni, mint ellenzéki, hogy tartózkodni kell a törvény elfogadásánál, és befejezésül pedig még azt szeretném elmondani: nagyon várom a költségvetési lépéseket - bár megkaptuk már, de még elolvasni nem volt alkalmam -, és roppant hiányolom a nonprofittörvényt. Ugyanis ez a kettő töltené ki igazán olyan tartalommal ezt a keretet, amelyik a felsőoktatás működésében számottevő javulást eredményezne. Köszönöm a figyelmet. (Kis taps.)
