KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évben - mialatt a lakások és helyiségek bérletéről szóló törvénytervezet sorsára várt - az élet számos olyan eseményt produkált, amely a módosító indítványokat alátámasztja. A legkirívóbb ilyen eset Szolnokon történt, ahol az egyik legfelkészültebb önkormányzat - és ezt külön kívánom hangsúlyozni, hogy alapos előkészületek után, külföldi szakértők tanácsait kikérve - ötszörösére emelte a lakbéreket Szolnok belvárosában. Tette ezt egy olyan városban, amely közismerten munkanélküliséggel sújtott.
Talán önmagában is elég indok lenne ez az eset arra, hogy átgondoljuk a lakbérek megállapításának teljes mértékben önkormányzati hatáskörbe adását, de ehhez még hozzájött ma reggel Kaposvár megyei jogú város közgyűlésének határozata, amelyben hasonló mértékű lakbéremelésről döntöttek. Itt az arányt nem tudom megmondani, de azt igen, hogy egy összkomfortos lakás négyzetméterenkénti bére havonta 88 forint lesz.
Kérem képviselőtársaimat, hogy gondolkodjanak el ezen, és próbálják követni azt a gondolatmenetet, amelyet ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani önökkel.
Elsősorban arról van itt szó, hogy az önkormányzatok nem a lakás értékét, nem csupán a lakás használati értékét kívánják megfizettetni, hanem azt a forráshiányt is pótolni akarják valahol, amely 40 év alatt képződött. Valamiből fel kellene újítani, valamiből fenn kellene tartani a rossz állapotú lakásokat, és úgy gondolják, hogy az egyik lakó fogja megfizetni a másik lakó lakásának felújítási díját.
(11.20)
Úgy is mondhatnám példával - természetesen ez nem élő példa -, hogy az Andrássy úti lakások béréből kívánják a Podmaniczky Ede utcát felújítani; a gyengébb, lepusztultabb hátsó területeket a jobb helyen lévő, de lényegesen nem jobb lakások bérével.
Azt hiszem, hogy ez nem lenne helyes. Abban az esetben, ha az Országgyűlés nem dönt a lakbérek valamiféle korlátozásáról, az önkormányzatokat szinte rákényszeríti arra, hogy ehhez a módszerhez folyamodjanak. Ha ezt nem teszi, akkor marad a másik megoldás, az, hogy nem történik továbbra sem számottevő karbantartás. Lényegében véve még egy-két évig nem veszi észre senki, hogyha 45 évig nem történt karbantartás, akkor 2-3 év nemtörténése ugyanúgy nem fog látszani a házakon, mint ahogy most sem látszik. És az épületek tovább romlanak!
A jelenlegi állapot egyik hátránya, hogy a lakbéremelés elől menekülő bérlő megveszi lerobbant házban lévő lakását, nem gondolva arra, hogy kiadásai azonnal háromszorosára nőnek; egyrészt a törlesztő részlet, ami a lakbérrel közel azonos, másik rész a közös költség és a harmadik a felújítási tartalék, ami nélkül rövidesen használhatatlanná válik az ingatlan. Teszi mindezt azért, mert nincs alkupozícióban a tulajdonosi és a hatóságot egyaránt megtestesítő önkormányzattal szemben.
Azzal, ha a Kormány, illetve a Parlament határt szabna a lakbéreknek - erre van előttünk elfogadható módosító javaslat -, a lakások bérlőit igazi alkupozícióba segítenénk. Tudná, miről dönt, mielőtt megveszi lakását. Természetesen most már többnyire leromlott épületekben lévő lakásokról van szó, a bérlő-vevő látja, mi van a serpenyő egyik felében, hiszen abban a házban lakik, ismeri állagát, állapotát, és tudja, hogy milyen lakbéremelésre számíthat, például kétszeres-háromszoros lakbéremelésre, de semmiképpen végtelen lakbéremelésre. Erről lehet dönteni, nem úgy, mint most, amikor felette lebeg a korlátlan lakbéremelés réme. Korábban azt gondoltam, hogy néhányszoros lakbérről lehet szó, de a gyakorlati példák ezt megcáfolták.
Kérem képviselőtársaimat, gondolják át, mekkora felelősség terhel minket. Ha valaki megnézte azt a filmet, amelyet a szolnoki bérlőkkel forgattak, akkor azt is láthatta, hogy elsősorban a Kormányt és a Parlamentet hibáztatták, és azt kérdezték, hogy mit tesz, miért nem tesz már valamit a Kormány, miért nem tesz valamit a Parlament.
Mederbe kell terelnünk - véleményem szerint - az átmeneti időre a lakbérek kérdését, mert a helyi érdekek esetenként rövid távú, igazságtalan döntésekhez vezetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek bölcs önkormányzatok. Bizonyára többen vannak, de a sérülteket, a károsultakat, a hátrányosan megkülönböztetetteket ez nem érdekli. Nekünk kellene valamilyen olyan általános korlátot szabni az átmenet idejére, amely a nyugalmat biztosítaná.
Akkor, amikor mindnyájan tudjuk, hogy a lakások belső karbantartását teljesen a lakók és a bérlők kezelték már évek óta, tisztességtelen lenne az eladásoknál a teljes árat beszámítani.
És ezzel áttértem a másik kérdéskörre, amelyet érintenék: kérném a Parlamentet, hogy figyeljenek arra az indítványra, miszerint 50%-nál magasabb árért a lakónak ne adhassák el azt a bérlakást, amelyben hosszabb ideje lakik. Ez az 50%-os határ mindenképpen méltányos lenne, tekintettel arra, hogy az elmúlt időkben több mint 200000 lakást vásárolhattak meg 15 és 30% közötti értékért.
Néhány önkormányzat rendeleti szinten saját hatáskörben intézkedett arról, hogy a vevő, bentlakó, vételi joggal rendelkező bérlő, ha kárpótlásra jogosult és kárpótlási jeggyel fizeti a lakását, akkor 15%-ért megkaphassa. Ezt a helyi kezdeményezést szeretném módosító indítványommal országossá tenni. Úgy gondolom, hogy a részleges kárpótlás így egy olyan fordulatot vehetne, hogy a lakással rendelkező, a bérlakásból öröklakáshoz jutó bérlő lényegében véve a teljest megközelítő kárpótláshoz jutna, hiszen egy lakást kapna 15%-ért, ami azt hiszem, nagyon jó hatással lenne azoknak a kárpótoltaknak a közérzetére, akik kárpótlási jeggyel kívánnak fizetni.
Másik idevonatkozó csatlakozó indítványom, hogy miután a kárpótlás útján lakáshoz jutó közel 40 évig volt megfosztva rendelkezési jogától, a lakása vonatkozásában ne lehessen korlátozni - miután megvette -, tehát szabadon rendelkezzen, eladhassa vagy bármit tehessen a lakásával. Tehát a korlátozás ne vonatkozzon a kárpótoltakra.
Többen beszéltek a kényszerbérbeadókról, a kényszerbérlőkről. Ezt én nem kívánom részletesen kifejteni, csak annyit mondanék erről, hogy a csatlakozó indítványom csak finomítani akarja a már beadott indítványokat azért, hogy ez a méltánytalan helyzet megoldódjon.
Javaslatom lényege, hogy abban az esetben, ha nagyszámú kényszerbérbeadó van egy körzetben, akkor költségvetési támogatással is elő kell segíteni a megoldás keresését, ugyanakkor a privatizációból származó bevételeket ne csak lakásfelújításra és ehhez hasonló tevékenységre lehessen fordítani, hanem a kényszerbérletek felszámolására is.
További javaslatom, hogy amikor az önkormányzatok felmérik az igénylések jogosságát, meghatározzák, hogy ki minősül lakással nem rendelkezőnek, és azt, hogy mik a lakáshoz jutás feltételei, akkor ne feledkezzenek meg a kényszerbérletek számbavevéséről, mert tapasztalatom az, hogy pontosan nem is tudjuk, hány ilyen bérlet létezik jelenleg.
Javaslatom legfontosabb része - és ezt fogadóóráim tapasztalatai alapján meggyőződéssel kérhetem a Parlamenttől -, hogy 1996. december 31-ig azok a kényszerbérletek, ahol a bérlő '52 után kiutalással került a lakásba, a tulajdonos ne emelhesse az önkormányzat által megállapított lakbér kétszeresénél magasabbra a bért, hogy valahogy addig is létezni tudjanak, amíg az önkormányzat segítségével ez a helyzet felszámolásra kerül.
Végezetül néhány szót szólnék az érdekképviseletek fontosságáról. Sok konfliktust lehet megelőzni azzal, ha a bérlők és bérbeadók érdekképviseleteinek véleményét a döntéshozók kikérik. Ha nincs helyi szervezet, akkor kérjék ki a központi szervezetek véleményét. Meglepően sok információ és tudás halmozódott fel az elmúlt években ezekben az egyesületekben, különösen a Lakásbérlők Egyesületében.
Hasznos lenne, ha az érdekképviseletek megbízottjai az őket érintő témákban meghívottként részt vehetnének a bizottsági és testületi üléseken - az önkormányzatokra gondolok -, és kérem, hogy ez irányú indítványomat támogassa a Parlament.
Véleményemet a beterjesztett törvényjavaslatról az általános vitában elmondtam, nem volt túl hízelgő. Most úgy látom, hogy a módosító indítványok kiterjednek minden olyan kérdésre, amely az átmenet égető kérdéseit megoldaná. Ezt kell a Kormánynak szakszerűen kiválogatni, és ha ezt megteszi, esély van arra, hogy elfogadható törvény szülessen. Ezt a munkát kívántam csatlakozó indítványaimmal elősegíteni.
Kérem képviselőtársaimat, tekintsenek el attól, hogy felsoroljam indítványaim számát, csak azt figyeljék, hogy amikor a nevemet mondják, azt a módosító indítványt kell megszavazniuk. (Derültség.) Köszönöm figyelmüket! (Szórványos taps.)
