SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meglehetősen előrehaladott az idő, ezért erre való tekintettel igyekszem rövid lenni.
Első számú fölvetésem: a törvényjavaslat eredetileg csak a lakásokra biztosít a bérlőnek vételi jogot. Ugyanakkor semmi sem indokolja, hogy a helyiségek bérlői ne válhassanak a gazdasági tevékenységükhöz szükséges üzletek tulajdonosaivá. Ennek érdekében született módosító javaslatom.
A vállalkozói szféra képviseletében a Magyar Gazdasági Kamara vetette fel, hogy a törvényjavaslat tartalmazzon rendelkezéseket a helyiségek elidegenítésére is. A gyakorlati tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a lakásoknál kialakult gyakorlattal ellentétben a helyiségek elidegenítésére csak kivételesen és igen ritkán kerül sor. Még akkor sem, ha erre a bíróság kötelezi az önkormányzatokat.
Az előprivatizációs törvény rendelkezései alapján nagyszámú bérlő igen jelentős összegekért szerezte meg az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti jogát. A helyiségbérek megállapítása az önkormányzatok hatáskörébe tartozik a saját tulajdonú helyiségek esetében. A gyakorlat azt mutatja, hogy a bérleti díjakat az utóbbi időben olyan magas összegekben állapítják meg, amely a vállalkozók jelentős részénél a tevékenységük folytatásának akadályává válik. A bérleti díj fizetése mellett a tevékenységhez szükséges helyiségkialakítás, továbbá a teljes karbantartási, fenntartási kötelezettség is a bérlőket terheli.
Mindez azt indokolja, hogy a lakásbérlők mellett a helyiségek bérlőinek is biztosítani kell azt a jogot, hogy ingatlanukat megvásárolhassák. Kiemelendő, hogy a vételi jog kizárólag az állam tulajdonából ingyenesen az önkormányzat tulajdonába került helyiségekre vonatkozik, tehát nem érinti az egyéb módon önkormányzati tulajdonba került helyiségeket.
Az elidegenítésre vonatkozó szabályok elsősorban a nagyvárosokat érintik. A fővárosban például mintegy 60000, nem lakás céljára szolgáló helyiség van, ennyi bérlővel, vállalkozóval számolnak. A tervezett szabályozás tekintettel van a már meglévő törvényi rendelkezésekre, például az előprivatizációs törvényre. A helyiségek bérlője mellett lehetőség nyílna a társasházi lakástulajdonosok számára is helyiségek megvételére.
A vételár megállapítására vonatkozó szabályok mind az önkormányzatok, mind pedig a vevők méltányos érdekeit tartják szem előtt. A vételár nem lehet kevesebb, mint az előző évben a helyiségre megállapított bérleti díj háromszorosa. Ilyen módon az önkormányzatok egy összegben jutnak nagyobb bevételhez.
A vételi jogra vonatkozó rendelkezések keretszabályokat állapítanak meg, és lehetőséget adnak az önkormányzatoknak, hogy rendeletben határozzák meg a forgalmi érték megállapításánál érvényesítendő szempontokat, illetőleg részletvétel esetén a további részletfizetés mértékét, feltételeit és időtartamát.
(12.00)
A második gondolatköröm: Itt nagyon sokan felvetették, kinek a hatáskörébe tartozzon a lakbérek megállapítása. Magam a Kormány eredeti álláspontját tartom elfogadhatónak. Úgy gondolom, hogy elsősorban az önkormányzatok hatáskörébe kell adni a lakbérek mértékének megállapítását. Egyébként ma is egyértelműen ez a jogi helyzet, a jelenlegi Parlament által elfogadott ártörvény szerint az önkormányzatok hatáskörébe tartozik a bérleti díjak megállapítása.
Az egyértelmű jogi helyzet ellenére sem állítható, hogy a helyi önkormányzatok nyakra-főre emelnék a lakbéreket. Magyarországon mintegy 3100 önkormányzat működik. Több mint 100 azon önkormányzatok száma, amelyek jelentős lakásvagyonnal rendelkeznek. Én abba a vitába most nem kívánok belemélyedni, hogy Szolnokon megfelelően állapították-e meg vagy sem a lakbéreket, azt viszont tudom, hogyha ez esetleg néhány városban nem úgy történt, ahogy azt a közvélemény elvárja, az semmiképpen sem ok arra, hogy mi másfajta szabályozást vezessünk be.
Véleményem szerint a szabályozásnak a tipikusra, az általánosra, és nem a kivételesre kell építenie. A magyar Parlament tagjainak nagy többsége tisztességesen ellátja munkáját, és ha van néhány képviselő, aki esetleg nem így dolgozik, azért nem mondhatjuk azt, hogy összességében ez a Parlament nem látja el a munkáját. Következésképpen, ha az önkormányzatok nagy többsége bölcsen él e jogszabályi felhatalmazással, és az elmúlt két év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy nem emelik a lakbért az elvárható mértéknél nagyobb mértékűre, akkor semmiképpen sem lenne indokolt magát a jogi szabályozást megváltoztatni.
Persze első pillanatra ez szimpatikus megoldásnak tűnik. Miért is ne védenénk meg az úgymond kapzsi önkormányzatoktól az ott élő embereket? Én azonban azt hiszem, hogy az önkormányzati képviselők jelentős része a választópolgárok kontrollja alatt áll, következésképpen nem hiszem, hogy valamiféle indokolatlan lakbéremelésre általános mértékben sor kerülhetne. Persze népszerű dolog ma azt mondani, hogy ne emeljük a lakbéreket, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a lakbérek nem fedezik a kiadásokat. S amikor olyan képviselőtársak szólalnak meg, akiknek választókörzetében jelentős számmal vannak önkormányzati lakások, az ő esetükben ezt az elképzelést megértem, álláspontjukat el tudom fogadni. Azt azonban látni kell, hogyha a lakások fedezésére nem áll rendelkezésre megfelelő összeg, és ezt a lakbérek nem fedezik, és az önkormányzat költségeiből, illetve az állami költségvetésből pótoljuk mindezeket, akkor a pénzt azoktól vesszük el, akiknek a területén esetleg egyetlen ilyen önkormányzati bérlakás sincs, tehát a jövedelmek bizonyos mértékű átcsoportosítására kerül sor.
Egy másik tényező, mely lépéskényszert jelent az önkormányzatok számára, a szociális törvény, mely augusztus végével kötelezően elrendeli a lakásfenntartási támogatás bevezetését. Könnyű kimutatni, hogy a mai alacsony lakbérek mellett vannak családok, akik a magas közműköltségek miatt jövedelmük aránytalanul magas részét költik lakáskiadásokra. A támogatások bevezetése tehát mindenképpen indokolt. Sok magas jövedelmű család ugyanakkor haszonélvezője a mai helyzetnek, jövedelmük aránytalanul kis részét költik lakáskiadásokra.
Itt hadd jegyezzek meg egyetlen gondolatot. Az előbb képviselőtársam említett egy példát, hogy itt és ott ilyen mértékben emelték meg a lakbéreket. Ez önmagában nem mond számomra semmit. Azt is kell tudnom, hogy a lakbéremelésekkel párhuzamosan történt-e valamiféle lakbérkompenzáció. Én igenis úgy hiszem, hogy a magyar lakosság nagy többsége el tudja fogadni, hogy bizonyos körzetekben, bizonyos területeken - s erre a legklasszikusabb példaként mindig a Rózsadombot szokták megemlíteni - szükség van a lakbérek emelésére. Tehát önmagában az a tény, hogy milyen mértékű lakbéremelés történt, nem bizonyítja azt, hogy az adott önkormányzat bölcsen járt-e el vagy sem. Ha azt is megvizsgáljuk, hogy a lakbéremelés az arra rászoruló családok esetében megfelelő kompenzációval járt-e vagy sem, így már mondhatunk ítéletet.
A lakbéremelés központi szabályozása éppen a helyi viszonyoknak legjobban megfelelő differenciált, új lakbérövezeteken alapuló rendszer bevezetését teszi lehetetlenné. Ennek hiányában pedig - nem lévén plusz-forrás - az önkormányzatok a lakástámogatást sem tudják bevezetni, a legszegényebbek tehát lakbéremelés nélkül rosszabb helyzetben maradnak, mint amilyenbe a differenciált emelés és a célzott támogatások bevezetése után kerülhetnének.
Még egyetlen dologra szeretnék reagálni. Úgy gondolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak nagyon sok olyan eleme van, amelyet akár ellenzéki, akár kormánypárti képviselőtársaim módosítása nyomán fogad majd el vélhetően a Parlament. Egyetlen területre irányítanám a figyelmet. Éppen ellenzéki képviselőtársaim javaslatára fogalmazta meg a Kormány a bérlő és bérbeadók jogait, ami az eddigieknél sokkal szélesebb szabályozása az adott területnek. Köszönöm figyelmüket (Taps.)
