TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)
TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)
TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A Kormánynak 1991. április 31-éig kellett volna előterjeszteni a lakás- és nem lakáscélú helyiségekről szóló törvényjavaslatot, azonban ezt nem tette.
1991 őszén egy napilapban egy vicc jelent meg. Két kormánypárti beszélget, azt mondják egymásnak: "Hát a jövő évben még elkobozzuk a volt üzemi párttitkárok horgászstégeit, s aztán jöhet a lakáskérdés." Ma már tudom, hogy ez nem is volt igazán vicc.
Most az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír már, mert több mint egy éve végre benyújtotta a Kormány a lakás- és nem lakáscélú helyiségek céljára szolgáló helyiségekről szóló törvényjavaslatát, de a Parlament még mindeddig nem hozott döntést ebben a kérdésben. Nevet pedig azért, mert végre elindult a részletes vita, és talán még a nyári parlamenti szünet előtt mégiscsak lesz lakástörvény. Hogy milyen lesz az, az tisztelt képviselőtársaimtól függ, illetve attól, hogy a beterjesztett törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok közül melyek lesznek azok, amelyeket önök elfogadnak vagy elutasítanak.
Felszólalásomban most szeretnék szólni a következőkről: az SZDSZ-nek a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatainak fogadtatásáról;
a lakások és nem lakáscélú helyiségekkel kapcsolatos vételi jog kérdéséről;
a kényszerbérbeadókról;
néhány szociális jellegű kérdésről, ezen belül kik és hogyan folytathatják a bérleti jogot, ki és kit fogadhat be a lakásába az önkormányzatok hozzájárulása nélkül;
a korkedvezményes nyugdíjasokról;
a kerületek és a főváros viszonyáról;
végül arról a módosító javaslatról, amely megindítaná az önkormányzati lakásépítést.
Valamennyi párt felvette a programjába a lakásépítésnek a szükségességét, azonban konkrét programot a politikai erők mind a mai napig nem tudtak felmutatni. A koalíciós pártok egyik vezéregyénisége kalapozást ígért a régi Nemzeti Színház helyén, és így kívánta az ifjúságot lakáshoz juttatni. Akarom mondani, a magyar úton állók, a magyar úton járók is célul tűzik ki a lakásépítést, és mindjárt száz négyzetméter körüli lakások megépítéséről álmodoznak, minden konkrét és anyagi háttér nélkül.
A Kormány a várt és eddig titkosan kezelt nemzeti lakáskoncepció helyett 1038-as szám alatt május 21-én kelt határozatával már eljutott odáig, hogy megszabta a lakásgazdálkodás átalakításával összefüggő kormányzati feladatokat. Maga a határozat, amely 20 pontból áll, úgy fogalmaz; javaslatokat kell tenni, véleményezni kell, vizsgálódni kell, és ezekbe a vizsgálódásokba be kell vonni a lakásügyi érdekképviseleteket is. Erre csak azt tudom mondani, bravó, hogy eddig eljutottunk.
Az egész feladat meghatározásában azonban mégis van két érdemi döntés. Az egyik a határozat 1/e pontja szerint: kezdeményezni fogja a Kormány a helyi adókról szóló törvény olyan módosítását, amely feljogosítja az önkormányzatokat a magántulajdonú lakások nem lakáscélú hasznosítása esetén adó kivetésére. Hogy ez sérti a magántulajdont és alkotmányellenes, ez csak egy dolog. Ennek a gazdasági hatásairól is érdemes lenne beszélni, hiszen hány vállalkozó van olyan, aki kényszerhelyzetből a lakáson működtet vállalkozást.
A másik, a legérdekesebb a 20. pont, amely előírja, hogy a lakáspolitikai célok megvalósítása érdekében, vagyis majd a javaslatok, a vélemények és a vizsgálódás után az önkormányzatok tulajdonába került ingatlanokkal, ezen belül a lakással és a lakótelkekkel kapcsolatos gazdálkodási előírásokat majd törvény határozza meg. Nem is értem, minek akkor a vételi jog, minek lakástörvény, hogyha újabb törvény fogja meghatározni az önkormányzatok lakás- és telekgazdálkodását.
Ez a kormányhatározat számomra jelzés értékű. Úgy tűnik, mintha a Kormány nem is tudná, hogy miről tárgyal ma itt e Házban a Parlament.
Tisztelt Ház! A bizottsági viták után már nyilvánvaló, hogy a törvényjavaslat, amelyet a Kormány benyújtott, még csak hasonlítani sem fog arra, amelyet a Parlament majd várhatóan elfogad. A Szabad Demokraták Szövetsége már az általános vitában kifejtette álláspontját a törvényjavaslatról, majd ezt követően kétféle megközelítésben nyújtotta be módosító indítványait. Az ún. Pető-Molnár csomagban lényegében az egész törvényjavaslat átdolgozását javasoltuk, ugyanis megítélésünk szerint a törvényjavaslat alkalmatlan volt arra, hogy azoknak az elvárásoknak megfeleljen, amelyeket a lakosság a Parlamenttől vár.
A másik megközelítést az általam benyújtott módosító indítványok tartalmazták, amelyekben az előterjesztett törvényjavaslat gerincéhez kapcsolódóan próbáltam és próbálom ma is jobbá tenni a törvényjavaslatot.
Mint azt más törvényeknél már tapasztaltuk, sajnálatos módon az ellenzék által előterjesztett egységes koncepció nem talált kedvező fogadtatásra, sőt az önkormányzati bizottságban a Kormány, de a koalíciós pártok képviselői is elzárkóztak az SZDSZ egységes csomagjának még csak a megtárgyalásától is. Ezért a frakció úgy döntött, hogy a Pető-Molnár képviselőtársaim által előterjesztett csomagot a frakció visszavonja, de annak legfontosabb elemeivel kiegészítve az általam előterjesztett módosító indítványokban kíséreljük meg majd elképzeléseinket érvényesíteni.
Lényegében valamennyi módosító indítványunkban arra törekedtünk, hogy egy optimális jogi egyensúly alakuljon ki a bérlők és bérbeadók között, beleértve az önkormányzatok szerepét is.
Megítélésünk szerint, ahol lehet meg kell teremteni a bérlő és bérbeadó polgári jogi alapon nyugvó mellérendeltségi viszonyát, a bérbeadók nem élhetnek vissza a lakáshiányból adódó helyzetükkel. Ezért a törvényjavaslat szövegéhez képest feltétlenül szükségesnek tartottuk beépíteni a törvényjavaslatba azokat a bérlővédelmi szabályokat, amelyek pontosan körülhatárolják a bérlők jogait.
A jelenlegi bérleti viszonyok egy államilag szabályozott központi lakásgazdálkodás után jöttek létre, nem pedig a piaci viszonyoknak megfelelően. Ebből adódóan a törvényjavaslat piaci viszonyokat megteremtő szándékainak érvényesülése teljesen védtelenné tenné az önhibájukon kívül ebbe a helyzetbe került bérlőket.
A bizottsági viták során örömmel tapasztaltuk, hogy a Kormány belátta, elhibázott lépés lenne ezeknek a bérlővédelmi garanciális szabályoknak az elmaradása. E kérdésekkel foglalkozó módosító indítványaink, törekvéseink nagy része, úgy tűnik, beépül majd a törvényjavaslatba, ha nem is abban a mértékben, ahogy azt mi szeretnénk.
(10.50)
Vitás kérdésként jelentkezik, hogy a törvény milyen mélységben korlátozza az önkormányzatok rendeletalkotási jogát: kizárólag azoknál a lakásoknál jelentkezzenek-e ezek a rendelkezések, amely lakások az önkormányzati törvény erejénél fogva, vagy a vagyonátadó bizottság döntése alapján kerültek önkormányzati tulajdonba, vagy pedig a korlátozó rendelkezések vonatkozzanak-e az újonnan épült, illetőleg az önkormányzat által vásárolt lakásokra is?
Mi úgy gondoljuk - és ez már egy alkotmányossági kérdés -, hogy az önkormányzatok tulajdonjogát azoknál a lakásoknál korlátozni nem lehet, amelyeket e törvény hatálybalépése után építenek, vagy korábban saját erejükből vásároltak. Beláthatatlan következményekkel járna, ha a Parlament elfogadná a javaslat 36. §-át, amely vételi jogot biztosít valamennyi lakásra a törvény hatálybalépését követően létrejött szerződések esetén még öt évig. Ez azt jelentené, hogy ha a törvény hatálybalépését követően az önkormányzat bárhol lakásépítésbe kezd, és bérleti szerződést köt az új bérlővel, az új bérlő egyoldalú jognyilatkozattal ezeket a részére "kiutalt" lakásokat egyszerűen meg tudná venni. Ilyen őrült önkormányzat egyszerűen nem hiszem, hogy létezik, amely azért kezd szociális jellegű lakásokat építeni, hogy utána a bérlő a törvényben biztosított vételi jogával élve, a törvényben meghatározott fizetési feltételek mellett megvásárolja. Ennek a rendelkezésnek az elfogadása azt jelentené, hogy Magyarországon megáll az önkormányzati lakásépítés, arról nem is beszélve, hogy alkotmányellenes az önkormányzati tulajdon ilyen jellegű korlátozása. Én remélem, győzni fog a józan ész ezen a téren.
Ha már az előbb a vételi jogot említettem, akkor erről itt kellene néhány szót, illetve néhány gondolatot mondani.
Mi érdekli tulajdonképpen a lakosságot? A rendszerváltást megelőzően a tanácsok már elkezdték a lakások értékesítését, hiszen az államadósság növekedésével egyre kevesebb erejük volt a több évtizede felújíthatatlan ingatlanok tatarozására. A lakásokat a piaci árnál olcsóbban, kedvező fizetési feltétellel lehetett megvenni, így azután sokan a megszerzett jószágot sietve tovább is adták.
A Szabad Demokraták Szövetsége teljes mértékben egyetért azzal a törekvéssel, hogy azok a bérlők, akik eddig nem tudták megvásárolni a lakásukat, és meg akarják vásárolni, ne kerüljenek hátrányos helyzetbe azokhoz képest, akik az új lakástörvényt megelőzően ezzel a jogukkal élni tudtak. Úgy gondoljuk azonban, hogy a benyújtott lakástörvény, bár látszólag népszerű megoldást tartalmaz, ezt a kérdést nem oldja meg. Rögzíti, hogy a lakások bérlőit vételi jog illeti meg. Látszólag valóban a bérlő dönti el, hogy meg kívánja-e venni a lakását, ez azonban nem igaz. Mert a benyújtott tervezet lehetővé teszi az önkormányzatoknak a tilalmi listák felállítását minden korlátozás nélkül. Így ad absurdum lehetővé teszi, hogy az adott önkormányzat egész területére tilalmat rendeljen el a lakások vételére.
Jogilag is erősen kifogásolható a törvénytervezet, mert ezen a téren, ugyanúgy, mint a kárpótlási, vagy a tb-önkormányzati törvény, vagy a szövetkezeti törvény, amelyet a Kormány koalíciós többséggel áterőltetett és elfogadtatott az Országgyűléssel, rossz megoldást választott, mely végrehajthatatlan. De ezt önök mind nagyon jól tudják.
Nem kívánok jogi okfejtésekbe bocsátkozni, mert félő, képviselőtársaim túlnyomó része nem egészen érti, hogy miről beszélek, de mindenesetre azt hadd mondjam el, hogy önmagában az a tény, hogy a bérlő vételi szándékát bejelenti az önkormányzatnál, ettől még adásvételi szerződés a felek között nem jön létre, nincs írásbeliség, nincs meg a felek egyező akaratnyilvánítása, nincs vételár, nincsenek meg a szerződésnek a legfontosabb, alapvető elemei. Az állampolgár ugyan fordulhat a bírósághoz, az önkormányzat hajtsa végre ítéletével a törvényt, azonban aki a jogban kissé járatos, az tudja, hogy a bíróság ezeknek a fontos elemeknek a hiányában ítéletet sem tud hozni.
Lényegében a jogi probléma az, hogy részben a tilalmi listák, részben pedig a vételi jog bevezetése végrehajthatatlanná teszi ebben a körben a törvényt. Kizárólag az önkormányzatok jó szándékától függ majd a törvény működése. Megítélésünk szerint az önkormányzatok eddig is értékesíteni akarták a tulajdonukba került lakásokat, és ezt minden további nélkül megtehették. A bérlő részére pedig a törvény biztosította az elővásárlási jogot.
Tisztelt Ház! Teljesen felháborítónak tartom a törvényjavaslat 37. § (2) bekezdésében foglalt szabályozást, amely ugyan a nyugdíjasokat kívánja védeni azzal, hogy ha a nyugellátásban részesülő elővásárlási, illetőleg vételi jogával nem él, szerződésének fennállásáig a lakását más személy részére nem lehet elidegeníteni. Ez a rendelkezés helyes. De a javaslat ebből a rendelkezésből kizárja a korkedvezményes nyugdíjasokat. Ez a rendelkezés azt jelenti, hogy azok a fokozott igénybevétellel járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzők, akik korkedvezménnyel mentek nyugdíjba, ezt a védettséget nem élvezik. Ilyen munkát végeznek a bányászok, a kohó- és gépipar egyes munkásai, építőiparban, nehéziparban, hajózásnál, MÁV-nál, repülésnél dolgozók egy része, és még sorolhatnám azokat a személyeket, akiket ez a javaslat megfoszt attól a lehetőségtől, hogy elővásárlási, illetve elővételi jogukkal éljenek.
Természetesen a Szabad Demokraták Szövetsége ezzel kapcsolatos módosító indítványt is előterjesztett, melyben javasoljuk ennek a megkülönböztetésnek a megszüntetését.
És ha már a diszkriminatív intézkedésekről beszélek, nem hagyhatjuk szó nélkül a kényszerbérbeadók helyzetét sem, akikről a törvényjavaslat egyáltalán nem is rendelkezik. Már több képviselőtársam is érintette ezt a témát egyébként.
Emlékezzenek arra képviselőtársaim, hogy az 50-es években az állam egyszerűen igénybe vette a magántulajdonban lévő ingatlanok egy részét, és oda állami eszközökkel bérlőket költöztetett be, a tulajdonos tiltakozása ellenére. Az elmúlt évtizedek bírósági krónikája sokat tudna mesélni azokról a perekről, amelyek a kényszerbérbeadók és bérlők között folytak.
Így mindkét félnek érdeke ezeknek az erőszakkal létrehozott bérleti jogviszonyoknak a rendezése. Megítélésem szerint ezt a kérdést a lakásokkal rendelkező önkormányzatoknak, s természetesen az államnak közösen kell megoldani, hiszen ezeket a kényszerbérleteket az állam hozta létre.
Módosító indítványom szerint az önkormányzat köteles lenne öt éven belül gondoskodni a bérlő részére megfelelő cserelakásról. De a feladat megoldásához az önkormányzat lakásonként 700000 forint költségátalányt igényelhetne az állami költségvetésből.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a 700000 forintért ma nem lehet egy lakást biztosítani a kényszerbérlő részére, de úgy gondolom, hogy nincs akadálya annak sem a módosító indítvány szerint, hogy a kényszerbérbeadó is anyagilag járuljon hozzá a bérlőjének elhelyezéséhez. Gondoljunk arra, hogy egyes állampolgároknak az egész vagyonát elvették annak idején különböző törvényekkel, mégis most a Parlament által megszavazott kárpótlási jegy alapján csak részleges kárpótláshoz jutottak. Ezért úgy gondolom, hogy ha néhány esetben szükséges lesz, és a kényszerbérbeadó érdeke különösen megkívánja, akkor legyen lehetőség arra, hogy ő is anyagilag hozzájárulhasson a bérlő elhelyezéséhez. Egyébként a 700000 forintos átalányösszeg arra fogja ösztönözni az önkormányzatokat, hogy mielőbb oldják meg a kérdést, ne várjanak öt évig, hiszen mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy az országban lévő infláció miatt a 700000 forint milyen értéket fog képviselni feltehetően öt év múlva.
Most szeretnék néhány szót ejteni - egyébként a módosító indítványom ezeket tartalmazza - a bérleti jog néhány, általam lényegesnek tartott eleméről.
A tervezett új szabályozás szerint az önkormányzati lakásoknál a lakásbérleti jog folytatására a bérlő halálakor állandó jelleggel a lakásban lakó házastársa, gyermeke és szülője lenne csak jogosult. A javaslat szerint a bérlő részére a bérbeadó hozzájárulása nélkül csak ugyanebben a szűk személyi körben teszi lehetővé, hogy a lakásába más személyt befogadjon.
Úgy gondolom, hogy ez a szabályozás elfogadhatatlan. Az egyeneságbeli rokonok vonatkozásában mindenképpen bővíteni kell a személyi kört. Gondoljunk csak arra, hogy a jelenlegi lakáshiányban három, néha időnként négy generáció is él egy fedél alatt. Ezért megítélésem szerint az egyeneságbeli rokonok részére lehetővé kell tenni a lakásbérleti jog folytatásának lehetőségét, illetőleg azt, hogy a bérlő esetleg nagyszülőjét vagy unokáját magához fogadja az önkormányzat hozzájárulása nélkül.
Néhány szó a lakbérekről is.
A törvényjavaslat megengedi: az önkormányzat egyoldalúan, önkormányzati rendelettel szabályozza az önkormányzati lakások bérét. Ezzel kapcsolatban képviselőtársaim különböző, egymásnak ellentmondó módosító indítványokat adtak be. Egyesek szabályozni kívánták az emelés mértékének az ütemét, míg mások a megállapítható lakbér felső határát, mint például Salamon képviselő úr.
Én úgy gondolom, hogy az önkormányzatok rendeletalkotási jogába nem kellene beleavatkozni. A törvényjavaslat ezen a téren helyes állásponton volt, és ezt támogatja az önkormányzati bizottság is. Önkormányzataink eddig is önmérsékletet tanúsítottak a lakbéremelés kérdésében, és azt hiszem, hogy az elkövetkezendőkben sem lesz másképpen.
(11.00)
Hogy mégis a lakbérkérdésről kezdtem beszélni, ezt a főváros speciális helyzete kívánja meg. A lakbér megállapításával kapcsolatos önkormányzati rendeletalkotás joga ugyanis a kerületeket Budapesten önállóan illeti meg. Ez gyakorlatilag azt is jelenti és jelentheti, hogyha az egyes kerületek másként döntenek, lehetséges, hogy a körút egyik oldalán egész más lakbérek lesznek, mint a körút másik oldalán.
Módosító javaslatom szerint az önkormányzati rendelet jogát a főváros kapná meg, azzal a megkötéssel, hogy a 22 budapesti kerület többségének egyetértése szükséges a lakbér alapvető szabályainak és a megállapított lakbér felső mértékének megállapításához. Az egyes lakásokra vonatkozó tényleges lakbér-megállapítás természetesen továbbra is a kerületi önkormányzatoknak a jogkörében maradna. Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a Kormány ezt a módosító javaslatot nem támogatja.
Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy már a fővárosi törvény megalkotása során is szerettem volna, ha beépül a fővárosi törvénybe a fővárosnak ez a rendeletalkotási joga, azonban a kormánypártok és a Kormány már akkor sem volt partner ebben a kérdésben. Ezt gondolják még egyszer végig, és nagyon kérem, támogassák a módosító indítványomat.
Ehhez a módosító indítványhoz kapcsolódik budapesti viszonylatban az egész lakbér-támogatási rendszernek a kérdése, hiszen a fővárosnak jelenleg is a költségvetésen keresztül pénzelosztó szerepe van. Éppen ezért nem mindegy, hogy az egész főváros területén a lakbér-támogatási rendszer egységes-e vagy sem, hiszen végeredményben minden arra rászorult fővárosi lakos.
Hozzá szeretném tenni, hogy ezekkel a módosító indítványaimmal a főváros és a kerületek gyakorlatilag egyetértenek. Egyébként a lakbér-támogatási rendszerre a későbbiek során még néhány mondattal vissza fogok térni.
Tisztelt képviselőtársaim! Nagyon sokan vitatták a törvényjavaslat előterjesztésekor, vajon szerencsés-e a lakáskérdéssel együtt előterjeszteni a nem lakás célú helyiségekkel kapcsolatos központi törvényi szabályozást? A javaslat a nem lakás célú helyiségek tekintetében teljesen piaci viszonyokat kívánt megteremteni. A vételár szabad megállapodás tárgya. A tulajdonos pedig szabadon rendelkezzen a tulajdonjogával. A jelenlegi átmeneti helyzetben bérlővédelmi szabályok is beépültek volna a törvényjavaslatba, mely szerint 10 évig a jelenlegi helyiségbérlőknek a bérleti jogot nem lehet felmondani.
Az előbbi elképzelés azóta gyökeresen megváltozott. Sóvágó képviselőtársam előterjesztette a helyiségek tekintetében is a bérlők védelmi jogának biztosítását. Ennek elfogadása azt jelentené, hogy a jelenlegi helyiségek bérlői egyoldalú jognyilatkozattal - a lakásokhoz hasonlóan - megvásárolhatják a bérleményüket. A módosító javaslat azonban annyiban különbözik a lakásoknál biztosított vételi jogtól, hogy amíg az önkormányzatok tilalmi listákat állíthatnak fel, addig ez a jog néhány kivétellel az önkormányzatokat nem illetné meg. A Kormány ezt a módosító indítványt támogatja.
Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége már az előprivatizációs törvény során követelte a Kormánytól, hogy ne a helyiségek bérleti jogát privatizálják, hanem a bérlők jussanak tulajdonjoghoz. Akkor ez a kívánságunk sajnos, süket fülekre talált. Most a Kormány - úgy látszik, belátva tévedését - támogatja a Sóvágó-féle javaslatot. Csak halkan jegyzem meg, hogy a bérleti jog privatizációja alkalmával a bérlők hatalmas összegeket fizettek a licit során a bérleti jogért, és most ezek a bérlők majd még a tulajdonjogért külön is kénytelenek fizetni. Tipikus esete annak, amikor egy rókáról két bőrt húznak le.
A helyiségekkel kapcsolatos vételi jog biztosításának a jogi megoldása - a lakások értékesítési technikájához hasonlóan - nem megfelelő, végrehajthatatlan, mint már említettem, a kárpótlási, a szövetkezeti vagy a tb-önkormányzati törvényhez hasonlóan.
Megítélésem szerint az önkormányzatok egyébként - a lakásokhoz hasonlóan - partnerek lesznek a helyiségek értékesítésében annak ellenére, hogy az elmúlt időben néhány hangulatkeltő újságcikk jelent meg. A nyilatkozatok szerint az önkormányzatok akadályozták a helyiség értékesítését.
Véleményem szerint mindeddig csak arról volt szó, hogy a törvényi rendezetlenség, a 32/1969. számú kormányrendelet rendelkezései, megkötöttségei, fizetési feltételei nem tették érdekeltté az önkormányzatokat a helyiségek értékesítésében. Minderről azonban nem az önkormányzatok, hanem a Kormány tehetett, amely 1991. április óta késlekedett a lakás- és helyiségbérletre vonatkozó törvényi előterjesztéssel.
Ebben a kérdéskörben egyetlen észrevételt azonban mégis teszek. A törvényjavaslatnak a módosítás szerint történő megszavazása esetén előfordulhat az a furcsa jogi helyzet, hogy amíg az egész lakóépület lakásai a szociális lakásgazdálkodás érdekében tilalmi listára kerülnek, addig az alatta lévő helyiségek magántulajdonban lesznek. Úgy gondolom, hogy azoknál az épületeknél, ahol a lakások erre a tilalmi listára kerülnek, ott az egész épületet egységesen kezelve, a helyiségek is osztanák a lakások sorsát. Erre is van módosító indítványom.
Egyébként ellentmondásosnak érzem, hogy a vételi jog mellett továbbra is fenn kívánják tartani azt a szabályt, amely szerint a helyiség bérlőinek az önkormányzat 10 évig nem mondhatja fel a bérleti jogot. Úgy gondolom, ha a bérlők vételi joggal rendelkeznek a helyiségek tekintetében, akkor teljesen indokolatlan fenntartani a felmondásra előírt 10 éves korlátot, hiszen a bérlő a legrövidebb időn belül tulajdonossá válhat, és a piaci viszonyoknak megfelelően rendelkezhet a megvásárolt helyiségével.
Képzeljék csak azt el, hogy egy település elidegenítésre került helyiségeiben az új tulajdonosok nem kívánnak élelmiszer-árusítással foglalkozni, ugyanakkor az önkormányzat az alapellátási feladatainak sem tud eleget tenni, hiszen nincs olyan eszköz a kezében, amellyel bármelyik vállalkozót, kereskedőt kényszeríthetne arra, hogy élelmiszerüzletet működtessen. Én azt hiszem, hogy egy kicsikét elhamarkodott és átgondolatlan az ilyen jellegű módosításnak ilyen formában történő esetleges elfogadása.
Tisztelt Ház! A helyiségek bérbeadásával kapcsolatban mindannyiunk által ismeretes, hogy nagyon sok esetben nem a valódi bérlő használja a helyiséget, hanem az eredeti bérleti díj többszöröséért albérletbe, illetve különböző címeken használatba adja másoknak, és így jelentős haszonra tesz szert a tulajdonos önkormányzatokkal szemben. Ezt a helyiséggazdálkodásról szóló jelenleg érvényes jogszabályok - sajnos - lehetővé teszik.
A törvényjavaslat eredeti törekvése az ilyen helyzeteknek a megszüntetése és a tulajdonosi jogok erősítése volt. Nagy meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a Kormány támogatja az alkotmányügyi bizottságnak azt a módosító indítványát, hogy a kiskereskedelmi, vendéglátó, illetve fogyasztási szolgáltató tevékenységet folytató bérlő esetében, ha üzletének üzemeltetésére a polgári jog szabályai szerint szerződést kötött, ne érvényesülhessen az a rendelkezés, hogy a bérbeadó a bérletet felmondhassa hogyha a bérlő a helyiséget, illetve annak 50%-át meghaladó részét albérletbe, illetve bármilyen jogcímen használatba átengedte harmadik személynek. Miután az üzlet üzemeltetésére csak a polgári jog szabályai szerint lehet egyébként szerződést kötni, ez azt jelenti, hogy továbbra is fennmaradhat a jelenlegi helyzet és állapot a módosító indítvány elfogadása esetén.
Ezért kérem a tisztelt Házat, fontolja meg az eredeti törvényjavaslathoz általam benyújtott módosító indítványt, amely pontosítani kívánja az eredeti törvényjavaslatot, és azt fogadja el.
A helyiségbérlettel kapcsolatban még lehetne további észrevételeket is tenni, azonban ezekkel nem kívánom a tisztelt Házat untatni. A bizottsági üléseken ezeket elmondtam, azonban úgy tűnik számomra, hogy a Kormány azokat a problémákat, amelyeket a törvényjavaslat kapcsán ebben a körben felvetettem, nem érti igazán.
Végezetül néhány mondatot szeretnék fűzni a törvényjavaslat 24. §-ához kapcsolódó módosító indítványomhoz.
Szeretném, ha a képviselőtársaim most egy kicsit jobban figyelnének, mert talán a legfontosabb kérdésről lesz szó.
Hozhat a Parlament akármilyen jó lakástörvényt, szabályozhatjuk a helyiséggazdálkodást, mindez semmit sem ér akkor, ha nem indulnak meg az önkormányzati lakásépítések.
Mint ismeretes, a pártállami időszakban átlagosan évente 8-10000 lakás épült. Az Antall-kormány idején 1991-ben 4816, 1992-ben 3829, tehát jelentős csökkenés állapítható meg, a lakásépítés mélyrepülésbe kezdett.
Ebből kiemelendőnek tartom, hogy ebben az időszakban épült lakásokból 1991-ben csak 821, 1992-ben már csak 310 db az önkormányzati lakásépítés.
Teljesen világos, hogy a Kormány kivonult a lakásszférából. Senki előtt nem lehet kétséges, hogy a lakosságot mindenképpen érdekli tehát, hogyan lehet majd új bérlethez és új lakáshoz jutni.
A benyújtott lakástörvény-javaslat szerint azonban sehogy. A törvény szerint piaci viszonyoknak megfelelő piaci áron lehet lakást vásárolni. Gondolják el, hogy ma egy 50 négyzetméteres lakótelepi lakás - ha úgy tetszik, építési költsége - körülbelül 2 millió forintba kerül. Ám ennek a 2 millió forintnak a kedvezményes kamata 10%-kal számítva évi 200 000 forint, ami havi 17000 forintos kamattörlesztést követel.
(11.10)
Ez pedig a mai jövedelmi viszonyok között az átlagállampolgárnak megfizethetetlen. És akkor tőketörlesztésről még szó sem esett.
Az új lakások építéséhez tőkére van szükség, vállalkozókra, akiknek megéri befektetni. A tulajdonos - legyen magántulajdonos vagy önkormányzat - mint befektető joggal számíthat tőkéjének hozadékára.
A lakbérnek tartalmaznia kell a lakás bérbeadóját terhelő üzemeltetési költségeket, karbantartási, felújítási költségeket, ráadásul a befektető profitját. A jelenlegi lakbérviszonyok között ez természetesen elképzelhetetlen. Hogyan lehet akkor mégis bérlakás építéséhez tőkét szerezni, megindítani az önkormányzati lakásépítést? Megítélésem szerint a lakbér emelése elkerülhetetlen - rászorulóknál viszont ki kell feszíteni a szociális hálót, és ha szükséges, teljesen kompenzálni kell a lakbéremelést.
A Kormány az önkormányzatok feladatává teszi, hogy rendeletekkel szabják meg a lakbér mértékét. Ehhez azonban megfelelő lakbér-támogatási rendszerrel, ugy gondolom, az államnak is hozzá kell járulnia. Külön kell választani a lakbértámogatást és a lakásfenntartás kérdését - ugyanis a kettő nem keverhető össze. A lakásfenntartás összegében benne vannak a közüzemi díjak - szemétpénz, liftdíj -, lakbér, OTP-részletek. Mivel a szociális törvényben módosító javaslataim ellenére sem került elkülönítésre a lakbértámogatás és a lakásfenntartás, a lakbér pedig az elkövetkező időkben, a piaci viszonyokhoz közelítve igen jelentősen növekedhet, a támogatási rendszer nem tesz különbséget.
Úgy gondolom, ha a család összjövedelmének 15%-át meghaladja a fizetendő lakbér, akkor a család teljes kompenzációra legyen jogosult. Akik jövedelméhez viszonyítva pedig az új lakbér nem éri el a család összjövedelmének 15%-át, azok csak részben, vagy egyáltalán nem tarthatnának igényt lakbértámogatásra.
A lakbértámogatás összegét természetesen nem lehet kizárólag az önkormányzatokra terhelni: az államnak is feladatot kell vállalnia. Meg kell szüntetni az önkormányzatokat megillető normatív támogatásba beépített és más célra is felhasználható 50 forintos lakbértámogatást, e helyett a lakbértámogatás 50%-át a központi költségvetésnek címzett vagy céltámogatásként kell nyújtania. Így teljesen elkülönített, jelentős tőke kerülhet a lakásszférába.
Hogy értsék: a megemelt lakbérnek két összetevője van, az egyik a régi lakbér, a másik a régi és az új lakbér különbözete. A különbözetet a lakbér-támogatási rendszer keretében fele-fele arányban viselné az állam és az önkormányzat, illetőleg azok az állampolgárok, akik csak részben vagy egyáltalán nem jogosultak támogatásra. Az állami szerepvállalásra csak akkor kerülhetne sor, ha az önkormányzatok a részükre átadott ingatlan vagyon bevételeit valóban lakásépítésre, -felújításra, -karbantartásra fordítják. Ha az önkormányzat igényli az állami segítséget, úgy helyi lakásalapot hoz létre, amelybe a tulajdonában lévő lakásokból befolyó teljes lakbér összegét befizeti, és ugyancsak be kell fizetni a nem lakás céljára szolgáló helyiségekből származó teljes tiszta jövedelmét is, továbbá a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek értékesítéséből származó tiszta bevételt is.
Szakértői számítások szerint ez országosan mintegy 45-50 milliárd forintos éves többletbevételt jelentene, amelyből szerényen számítva is évi 8-10000 önkormányzati bérlakás épülhetne, miközben a karbantartások és felújítások is elkezdődnének.
Az önkormányzatok tehervállalási kötelezettsége korlátozná a túl nagy lakbéremelést, hiszen az önkormányzatnak a támogatási kötelezettségéhez szükséges pénzt magának kell más forrásokból előteremtenie. A támogatási rendszer ugyanis az önkormányzat számára nem a lakbér elengedését jelentené, hanem azt, hogy a rászoruló állampolgárok helyett, akik a lakbért ténylegesen nem fizetik ki, az önkormányzat fizeti be a lakbértámogatás összegét helyi lakásépítési alapba.
A központi költségvetés által vállalt támogatás összege ugyanide kerül, és az önkormányzat csak az előírt célra használhatja fel.
Megítélésem szerint ez a megoldás a vállalkozói lakásépítést is kedvezően befolyásolná, hiszen a támogatási rendszer a magánlakások bérlőit is megilleti.
Az egész rendszer természetesen nem akadályozná az állam további szerepvállalását és a magánlakás-építés hiteltámogatását sem.
A kormánypárti képviselők között is van törekvés arra, hogy a lakásépítés meginduljon. Ezek a módosító javaslatok azonban egész más rendszerben gondolkoznak: hitelekkel és állami garanciavállalással ösztönöznék az önkormányzatokat lakásépítésre. Megítélésem szerint hibás az elképzelés, mert a költségvetésnek lényegesen nagyobb terhet jelentene, hiszen mindannyian tudjuk: az ország jelenlegi gazdasági helyzetében a kedvezményes hitelkamatok és a valódi kamat mértékének különbözetét az állami költségvetésnek kell viselnie. Nem beszélve azokról a kötelezettségekről, amelyek a hitelgaranciából eredően ugyancsak az állami költségvetést fogják terhelni. Ugyanakkor az állam továbbra is fizetné a normatív támogatás keretében a lakosonkénti 50 forintot, amit az önkormányzatok azután pántlikázás nélkül, szabadon használhatnának fel. Lényegében tehát továbbra sem a megfelelő célra kerül felhasználásra az állami költségvetési támogatás összege, illetve a hitel és hitelgarancia bevezetése pluszterheket róna a költségvetésre - arról nem beszélve, hogy a lakbérek továbbra sem közelítenének a piaci viszonyokhoz, így azok az állampolgárok, akiknek a jövedelmi viszonyai pedig megengedik, továbbra sem a tényleges piaci lakbéreket lennének kötelesek fizetni.
Úgy gondolom, érdemes volna elgondolkodni az általam előbb elmondott lehetőségen. Talán az egyébként belső bajaikkal elfoglalt kormányzó pártok felelősebb tagjait is gondolkodásra készteti, és a lakástörvény szavazásánál az ezzel kapcsolatos módosító indítványaimat szavazataikkal támogatni fogják.
Végezetül annyit szeretnék még megjegyezni, hogy az ország lakosságának túlnyomó része nagyon nagy figyelemmel kíséri ennek a törvénynek a megszületését. Hogy a törvény jó lesz vagy rossz, az az önök szavazatain fog múlni, de mindenesetre a felelősségünk nagyon nagy, hiszen döntésünk az elkövetkezendő évekre, a jelenleg reménytelen helyzetben lévő állampolgárok életkörülményeire jelentős kihatással lehet.
Természetesen az elkövetkezendő kampány során képviselőtársaimnak majd lehetősége lesz új lakáskoncepciót, új lakásépítést ígérni, de azt gondolom, hogy ha most nem lépünk, akkor ahogy az elmúlt ígéretek sem valósultak meg, ezek az ígéretek sem fognak megvalósulni. Óhajok és ígéretek szintjén az állampolgárokat nem lehet kielégíteni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)
