CSÉPE BÉLA (KDNP)

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én ebben a vitában már nem készültem hozzászólni, hisz a KDNP részéről én mondtam el a vezérszónoklatot, azonban Eörsi Mátyás képviselő úrnak nem kis retorikával elmondott szónoklatában az én nevem többször szerepelt, így, azt hiszem, érthető, hogy szót kértem.
Elsősorban csodálkozom Eörsi Mátyás képviselő úrnak a sajátos jogi felfogásán, mely szerint azt hangoztatja, hogy ezért a pótköltségvetésért, egyáltalán a benyújtásáért kizárólag a Kormány felelős.
(18.40)
Azt hiszem, hogy olyan alapvető és tiszta dolog az, hogy egy költségvetést a Parlament fogad el, tehát ha valaki jogi szempontból fölveti a felelősséget, akkor legfeljebb a Parlament felelősségét lehet felvetni. Szerteágazó dolog, nyilván a koalíciós többség szavazta meg, de abszolút tévút az, hogyha kizárólag a Kormány felelősségét hangoztatjuk.
De ehhez hozzá kell fűznöm azt, hogy nyilvánvaló dolog, hogy egy költségvetésnek a bevételi számai mindig bizonyos prognózist rejtenek maguk mögött. Tehát az is nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet úgy felvetni, mint jogi felelősséget. Mert Eörsi Mátyás az alkotmányügyi bizottság ülésén ezt tette, valahogy így fejezte ki magát, most már nem tudom pontosan, de a lényege az volt, hogyha egyszer a költségvetésben ennyi szám van beírva egy bevételhez, akkor a Kormány azt köteles beszedni. Hát ez egy teljesen sajátos jogi felfogás, és ezzel vitatkoztam én ott is. Bármilyen helyzetben, bármilyen költségvetésnél nyilvánvaló dolog, hogy prognózis van benne, amitől a valóság eltér. Én az előbbi hozzászólásomban már kifejtettem azokat az okokat, ahogy mi látjuk e költségvetés benyújtásának a szükségességét. De erre nem akarok több időt fordítani.
A másik: Eörsi Mátyás képviselő úr hozzászólásában sajátos erkölcsi felfogás is nyilatkozott meg, és ezen én már többször csodálkoztam az ellenzékkel ilyen módon vitatkozva a kárpótlás ügyében.
A kárpótlást mi úgy fogjuk fel, és kérem, hogy az ellenzék ezt azért tartsa valamennyire tiszteletben, mint a múlt rendszer örökségéből folyó erkölcsi kötelezettséget, amelyet a kárpótoltak felé, ha nem is teljes mértékben, de a szerény lehetőségeinkhez képest igyekszünk teljesíteni.
Most itt arról van szó, hogy az itt előirányzott összeg tulajdonképpen arra kell az én tájékozódásom szerint, hogy a kárpótlásnak a végrehajtása is nehezebb, úgy, mint az örökség felszámolása, sok minden nehezebb, mint elgondolták, ezért újabb igények merültek fel, hogy a kárpótlást lehetőleg még ebben az évben befejezzék, és ennek a fedezetére szükséges. Tehát emögött egy ilyen erkölcsi kötelezettség teljesítése van.
Harmadszor: Eörsi Mátyás képviselő úr hozzászólásában sajátos politikai felfogás is megnyilvánult, és én remélem, hogy ő ezt nem gondolta komolyan, csak a retorika hevében ragadtatta el magát. Tudniillik ő nem mondott mást az állam kiadásait, költekezését bírálva, mint azt mondta - jegyzőkönyvben ezt nyilván meg lehet majd nézni -, hogy teljesen mindegy, hogy szocialista állam vagy népi-nemzeti állam. Most itt én megint… (Dr. Eörsi Mátyás: Nem mindegy, melyik.) Az teljesen mindegy. De annyira alapvetően csodálkozom ezen a felfogáson, mert amikor szocialista államról beszélünk, akkor itt az a szocialista-kommunista állam jelenik meg a képzeletünkben, amelynek a terhe alatt nyögött ez a Parlament 40 évig, ez a nép 40 évig, és ezt az államot ezzel egy szinten emlegetni ez megint alapvető politikai tévedés.
A Televízió ügyével kapcsolatban az alkotmányügyi bizottságban, és ez az a pont, ahol úgy tűnik, hogy Eörsi Mátyástól dicséretet kaptam, hogy helyes volt a felfogásom. Nos, rá szeretnék világítani röviden, miről volt szó. (Közbeszólások a bal oldalon: Négy perc.) De elnézést kérek, valóban négy perc már. De egy pillanat, röviden befejezem. (Közbeszólások a bal oldalon: Halljuk, halljuk, halljuk!) Tessék, akkor onnan jött a reklamáció, de mégis kíváncsiak rá.
Akkor, kérem szépen, arról volt szó, hogy az alkotmányügyi bizottságnak megvan a sajátos kompetenciája. Nyilván ezt kibővítette azzal, hogy a költségvetésben a tételeket egy bizonyos körig, így a miniszterelnökséget illetően is tételesen kívánja megnézni, ez a pótköltségvetésre is vonatkozik. De itt arról volt szó, hogy csak az általános vitára való alkalmasság vitája folyt, és ezért én akkor azért emeltem szót, hogy nem tartom helyesnek, hogyha most ilyen összegszerűségekbe belemegy az alkotmányügyi bizottság, hogy ezen a körön belül milyen kiadási tételek azok, amelyek vitathatók, vagy jogtalanok, vagy nem tudom én, nem helyesek.
Tehát Eörsi Mátyás képviselő úr valószínűleg nem volt itt, amikor a múlt héten én ebben az ügyben itt, erről a helyről nyilatkoztam, és ott viszont a Televízió számára előirányzott összeget tulajdonképpen én megvédtem, és ezért az ellenzék részéről elég komoly beleszólások is voltak a beszédemnél, tehát nyilván egy ilyen szakadék van köztünk a Televízió megítélésénél. Tehát hiába kaptam ezt a dicséretet, ezt sajnos, vissza kell utasítanom, mert a Televízió költségével kapcsolatban a mi szempontunkból, legalábbis ebben a költségvetésben, ami elő van irányozva, ennek is megvan az a fajta erkölcsi alapja, amit én a múltkori beszédemben kifejtettem. (Zaj.)
Kérem szépen, végül még egyetlen mondatot az esztergomi Papi Szeminárium ügyében. Ez ismét előkerült. Én a múlt héten is kifejtettem, hogy itt arról van szó, hogy a szovjet csapatok - sajnos - ezt az épületet tulajdonképpen jogtalanul és rendeltetésellenesen járványkórháznak használták fel. Ennek az épületnek az állaga olyan, hogy ez megint előre nem volt teljesen fölmérhető, hogy milyen összeg szükséges a rendbehozatalára. Az állam erre kötelezettséget vállalt, a múlt évben volt egy módosító indítvány, amelyet a Parlament elfogadott, amelynek a felelősségét nyilván lehet vitatni, hogy jól döntött-e vagy nem jól döntött, de ez a tényszerűség, és ezt kell realizálni, hogy ennek az épületnek a karbantartásához, illetve a helyrehozatalához szükséges ez a költségvetési összeg. Emellett én érveltem már a múlt héten is.
Elnézést, hogy tovább igénybe vettem a türelmüket, de ezeket mindenképpen el kellett mondanom. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem