EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen a szót, Elnök Úr. Rögtön elnézést kérek Takácsy Gyulától, hogy nem tudom követni a példáját, annál is inkább nem, mert amikor egy héttel ezelőtt az általános vita megkezdődött, akkor módom volt arra, hogy az alkotmányügyi bizottság kisebbségi előadójaként ismertessem azokat az okokat, amelyek miatt a bizottság kisebbségben maradt tagjai jó lelkiismerettel és meggyőződésük szerint nem tudtak a törvényjavaslat mellett szavazni. Ugyanakkor a felszólalásomban azt is jeleztem, hogy mint kisebbségi bizottsági előadó számára felszólalási idő meglehetősen korlátozott időtartamban állt csak lehetőségemre, ezért már akkor jeleztem a Háznak, hogy szeretném az ott el nem hangzottakat a frakció nevében kiegészíteni. Erre szeretnék most sort keríteni.
Az általános vitában már több képviselő szólt a pótköltségvetési törvényjavaslat jogi megalapozottságáról. A hozzászólók többnyire egyetértettek abban, hogy a pótköltségvetési törvényjavaslat a jogszabályoknak mindenben megfelel, és tették ezt arra hivatkozva, hogy az államháztartási törvény valóban előírja - ahogy ezt a számvevőszéki jelentésben is olvashattuk -, hogy abban az esetben, ha a rendes költségvetésben előirányzott általános tartalékot felhasználták és a költségvetési törvényben megállapított források már nem elégségesek a kiadási előirányzatok fedezésére, akkor be kell terjeszteni a pótköltségvetést. Ebben az összefüggésben, tisztelt Országgyűlés, a pótköltségvetési törvény jogi megalapozottságával kapcsolatban nyilvánvalóan semmilyen aggály nem merül fel. Mégis azt javaslom azonban, hogy nézzünk egy kicsit a dolgok mélyére, hogy egyéb jogi aggály felmerül-e, van-e olyan egyéb jogi körülmény, amelyről a Parlament plenáris ülésén érdemes szólnunk a pótköltségvetéssel kapcsolatban.
Ha igaz az, hogy a pótköltségvetést akkor kell benyújtani, amikor a rendes költségvetésben előirányzott általános tartalékot felhasználták, továbbá ha akkor kell benyújtani a pótköltségvetést, mert a bevételek, a rendelkezésre álló források - ahogy a törvény fogalmaz - nem elégségesek a kiadások fedezésére, akkor tegyük ehhez hozzá, hogy valakinek a felelőssége ezért megállapítható kell legyen. Hiszen mit jelent az, hogy a költségvetésben előirányzott tartalékokat felhasználták? Ez azt jelenti, hogy a Kormány, amely alkotmányos rendünk értelmében felelős a költségvetés végrehajtásáért, tehát ez a Kormány az általános tartalékban előirányzott összegeket másutt használta föl, több pénzt költött kiadási oldalon el, mint ahogy azt a Parlament számára a költségvetési törvényben megszabta. Ez igaz a dolog másik oldalára is: hogyha a költségvetési törvényben előirányzott források nem elegendőek a kiadások fedezetére, annak az az oka, hogy a Kormány a költségvetési törvényben előterjesztett és ott kötelezettségként megszabott bevételi forrásokat nem biztosította. Ebben az összefüggésben tehát nem mulasztható el annak a megállapítása, hogy miközben a pótköltségvetés nyilvánvalóan az államháztartási törvény megfelelő rendelkezésével összhangban áll, a valóságban azonban a pótköltségvetési törvény nem egyéb, mint a Kormány törvénysértésnek az utólagos legalizálása.
Csépe Béla képviselő úr a bizottsági vitában azon a véleményen volt, hogy a Kormány nem felelelős a bevételek elmaradásáért, ugyanis az előre nem látható körülmények bekövetkezte miatt állt be. Ezzel szemben a valóság az, hogy az 1993-as költségvetési vita során mind a Számvevőszék, mind pedig az ellenzéki pártok nyomatékkal felhívták a Kormány figyelmét arra, hogy a költségvetés bevételi oldala nem teljesíthető. A Kormány az elhangzott figyelmeztetések ellenére ragaszkodott az általa elképzelt bevételekhez, nyilvánvalóan abból a megfontolásból, hogy ennek ellentételeképpen a kiadási oldalt is megfelelően túlméretezhesse.
Na már most, bevételi oldalon bekövetkezett az, amit tavaly mondottunk: a bevételek jelentősen elmaradtak a tervezettől, míg a Kormány a már eleve túlméretezett kiadásokat is túllépte. Hogyan lehet tehát kijelenteni azt, hogy a Kormány nem felelős a kialakult helyzetért? A kialakult helyzetért, tisztelt Parlament, csakis a Kormány a felelős, senki más.
Szeretném hozzátenni, hogy valóban bekövetkeztek a gazdaság körül olyan következmények, amelyekkel nem lehetett előre számolni. Utalnék itt az aszályra, mely a mezőgazdaságnak nyilvánvalóan nem kevés kárt okozott. Ha azonban a pótköltségvetés benyújtásának az lenne az indoka, hogy a Kormány az öntözésre pótlólagos kiadásokat költött, hogyha megfinanszírozta a mezőgazdaságnak az ebből származó kiadásait, akkor azt mondanám, hogy e tekintetben támogatható a pótköltségvetés, valóban váratlan körülmény következett be, amelyre a Kormány megfelelően lépett, és ez meghaladta a költségvetés kiadási oldalát. Azonban a pótköltségvetésben én nem láttam egyetlen egy utalást sem, amely az aszállyal összefüggésben az öntözés javítását szolgálta volna, ezzel szemben rengeteg olyan tételt találhatunk a pótköltségvetésben, amely az állami szervek, főképpen a kormányzati szervek pótlólagos kiadásait kívánja fedezni.
Még mindig a pótköltségvetés jogi jellegénél maradva, komoly, ha tetszik alkotmányossági aggály merül fel a pótköltségvetés egészével összefüggésben abban az értelemben - ahogy erre már több képviselőtársam is felhívta a figyelmet -, hogy az áfa-törvényt a Parlament még mindig nem fogadta el. Amikor erről a kérdésről képviselőtársaim szóltak már a múlt héten, többnyire azt fogalmazták meg, hogy addig nem szabad tárgyalni a pótköltségvetési törvényjavaslatot, ameddig a Kormány nem terjeszti a Parlament elé az áfa-törvényre vonatkozó javaslatát.
Én azonban úgy ítélem meg, hogy a jelenlegi politikai helyzetben ez is kevés. Kevés, hogy a Kormány a Parlament elé terjesztette az áfa-törvényt. Akkor lehetne csak a pótköltségvetésről megnyugtató módon döntést hozni, ha a Parlament már meghozta volna az áfa-törvényt. Amikor ezt a kérdést feszegettük az alkotmányügyi bizottság ülésén, a Kormánytól pusztán annyi választ kaptunk, hogy ők bíznak abban, hogy a Parlament végül is el fogja fogadni az áfa-törvényt. Az volt a benyomásom, hogy azok a kormányzati tisztségviselők, akik némi optimizmussal nyilatkoztak az áfa-törvény elfogadásáról, azoknak elkerülte a figyelmét néhány - azt kell hogy mondjam - jelentős kormánypárti képviselőnek a nyilatkozata. Mindenekelőtt utalnék a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének a nyilatkozataira, aki még mindig, a legutóbbi időkig feltételekhez kötötte az áfa-törvény támogatását. Ha jól emlékszem, a gyógyszerárak körül folyt a vita. Ő úgy fogalmazott, hogyha e tekintetben megfelelő kompenzációt kapnak, csak akkor tudják támogatni az áfa-törvényt. Miután nem hallottunk még ilyen megfelelő kompenzációról, azt kell feltétetelezzük, az sem biztos, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt - a Kormány leghűségesebb híve - támogatni fogja ezt a javaslatot. De a másik koalíciós partner, a 36-os Kisgazda Párt hűségével kapcsolatban sem lehetnek illúzióink.
(18.20)
Nem olyan régen nyilatkozott, én már nem is tudom, melyik kisgazdapárti képviselő, azt nyilatkozta, hogy az áfa-törvényt csak akkor tudják támogatni, ha ennek megfelelően a szövetkezeti törvény is támogatásra kerül. Szabó Iván miniszter úr, aki tisztában van azzal, hogy a szövetkezeti törvény módosítása a magyar mezőgazdaságnak az utolsó hatalmas csapást adná, úgy nyilatkozott, hogy ebben az esetben, ha a kisgazdák részéről a támogatás feltétele a szövetkezeti törvény, akkor inkább nem lesz áfa-törvény.
Ha feltételezhetjük azt, hogy a 36-os kisgazdák tudják, hogy mit akarnak - erről nem lehetünk mindannyian meggyőződve -, de ha azt is feltételezhetjük, hogy Szabó Iván miniszter úr felelős kormányzati személyiség, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy a jelenlegi politikai helyzetben nem lehetünk egyáltalában biztosak abban, hogy az áfa-törvény élvezni fogja a magyar Parlament képviselői 50%-ának, plusz egy képviselőnek a támogatását. Még egyszer mondom: a vezető kormányzópártból már több frakció jött létre, a KDNP feltételekhez köti, a kisgazdák követelése alapján pedig úgy néz ki, hogy Szabó Iván miniszter úr sem kívánja az áfa-törvény elfogadását. (Derültség.)
Ha pedig ez így van, az áfa-törvény híján egyszerűen felesleges és értelmetlen a költségvetésről tárgyalnunk. (Közbeszólás: Majd a függetlenek szavazzák meg.) A függetlenek lehet, hogy meg fogják szavazni. Dénes János képviselő úr szavazataira gondolom, a Kormány számíthat, de úgy érzem, hogy ezt a fajta koalíció-széthúzást a függetlenek nem fogják tudni kárpótolni. (Zaj.)
Hadd folytassam azonban. A pótköltségvetés támogathatóságának legfontosabb feltétele megítélésünk szerint az lenne, hogy derüljön ki a pótköltségvetési előterjesztésből, hogy a Kormány végre odafigyel azokra a kifogásokra, azokra az észrevételekre, amelyeket az ellenzéki képviselők már évek óta mondanak a Kormánynak, és a kiadási oldalon a Kormány jelentős takarékosságba fog.
Sajnos, az elénk terjesztett pótköltségvetés ismét ennek az ellenkezőjéről győzött meg bennünket. Az alkotmányügyi bizottság kisebbségi előadójaként csak felsorolni állt módomban azokat a tételeket, amelyeknél úgy érezzük, hogy nemcsak hogy nem takarékoskodik a Kormány, hanem egyenesen újabb kiadásokat irányoz elő a már eleve elfogadott '93-as költségvetéshez képest.
Kezdjük az Országgyűléssel. A pótköltségvetés a '93-as költségvetési évhez képest 200 millió forint többletet irányoz elő. Az indokolásból kitűnően ebből a 200 millióból 90 millió a köztisztségviselők jogállásával függ össze, 110 millió forint pedig az Országház északi kőtornya felújításához szükséges. Ami ezt a 110 millió forintot illeti, nem vonjuk kétségbe, hogy az Országház az ország egyik legszebb épülete, egyfajta nemzeti szimbólumnak is felfogható, ezért valóban a kiadási oldalon terheket kell vállalnunk annak érdekében, hogy az Országház úgy nézzen ki, ahogy azt mindannyian megkívánjuk.
A kérdés azonban az, hogy mi indokolja a kiadások év közepén való felemelését? Kérdezem, hogy ez az északi kőtorony felújítása vajon nem volt tervezve az 1993-as költségvetésben? Ha nem volt tervezve, akkor miért nem volt tervezve, de ha volt tervezve, akkor kik végezték a költségszámítást, hogy a '93-as évben erre előirányzott összeg nem volt elegendő?
A pótköltségvetés az Alkotmánybíróságnál 300 millió forint többletet irányoz elő felújításra. A törvényjavaslat csupán egy rövid, egymondatos indokolást tartalmaz, ez így hangzik, hogy ez az összeg az új székház átalakítási és felújítási munkálataihoz szükséges, valamint a költözködési költségek fedezetére. De hogy miért kell az Alkotmánybíróságnak elköltöznie 1993-ban, erre sem a törvényjavaslat indokolása nem ad választ, sem pedig a bizottságban nem kaptunk választ. Ha az alkotmányügyi bizottság ülése után nem találkozom véletlenül Sólyom Lászlóval, akkor soha nem fogom megtudni, hogy ennek a költözködésnek az az indoka, hogy az alkotmánybírák szerint az Alkotmánybíróság méltatlan körülmények között dolgozik.
Ez minden bizonnyal így van, és magunk is egyetértünk azzal, hogy fontos lenne, hogy az Alkotmánybíróság méltó körülmények között végezze rendkívül felelősségteljes munkáját.
Mégis a kérdés azonban az, hogy vajon ez a legmegfelelőbb pillanat-e ennek a kérdésnek a megoldására? Amikor a költségvetés romjaiban, amikor a magyar lakosság egyre nagyobb hányada kényszerül létminimum alatt élni, amikor az állam képtelen gondoskodni az önhibájukon kívül elszegényedők emberi életkörülményeinek a fenntartásáról, akkor ez-e az az időszak, amikor 300 milliót kell az Alkotmánybíróság költöztetésére fordítanunk? Úgy vélem, ez megint egy olyan tétel, amelyet evidenciában kell tartani, és amikor az ország anyagi forrásai lehetővé teszik, akkor ez legyen az egyik első olyan feladat, amelyet az országnak meg kell oldania.
Ugyanez vonatkozik a Teleki László Alapítványnak juttatandó 150 millió forintra, amelyet szintén ingatlanvétellel magyaráz a Kormány. Amint elmondták, a költségvetési törvényjavaslat indokolásában olvasható, a környéken az ingatlanárak meredek növekedése prognosztizálható, ezért jó üzletnek tartják az ingatlanvételt. Nem térnék ki külön erre a tételre, hogyha Katona Béla MSZP-s képviselőtársam frakciófelszólalásában - nem a frakció vezérszónokaként, második felszólalásában - nem tért volna ki erre. Azért szeretnék most erre visszatérni, mert a parlamenti koreográfia jellege olyan, hogy ellenzéki képviselők gyakran azonos álláspontot képviselnek, hiszen nem tehetünk mást, a Kormány előterjesztését vagyunk kénytelenek bírálni. Azonban ez egy olyan tétel, amelynek azért örülök, hogy Katona Béla képviselőtársam fölvetette, mert úgy érzem, hogy legalább e tekintetben meg tudjuk mutatni a közvéleménynek, hogy milyen különbség van a szocialisták és a szabaddemokraták között egy adott tétel megítélésében. (Közbeszólások: Semmi. Hagyjuk.)
Katona Béla képviselőtársam ugyanis azzal a javaslattal élt a Háznak, hogy ha a környéken az ingatlanárak növekedése prognosztizálható, akkor tartsák meg az ingatlant állami tulajdonban. Ha jól értettem, körülbelül ez a summázata a felszólalásának. Ezzel szemben mi azt gondoljuk, hogy az elmúlt 40 év gazdaságpolitikája erre hívja föl a figyelmünket: az államnál nincsen rosszabb vállalkozó. Ez független attól, hogy szocialisták, kommunisták vagy népi nemzetiek alkotják a Kormányt. Az állam rossz gazdálkodó. Ezért nekünk az a javaslatunk, hogy ha az államnak nincsen szüksége a szóban forgó ingatlanra, akkor privatizálja, adja el. Ha lehetséges, a növekedő árakat érvényesítse az árban, de állami tulajdonban feleslegesen ne maradjanak ingatlanok. Mi a magunk részéről azt gondoljuk, a szocialista megoldással szemben ez lenne egy valódi liberális megoldás.
A következő probléma, amellyel foglalkozni szeretnék, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal költségvetése, amely az 1993-as előirányzathoz képest újabb 300 millió forinttal kapna többet. Azt gondolhatnánk, hogy a kárpótlás, mint nem csekély állami feladat, lassan nyugvópontra kerül. A kárpótlási igény bejelentésére megszabott határidők lejárnak, a kárpótlási hivatalok a szükséges okiratot kézbesítik, így lassan a kárpótlási hivatalokat vissza lehet fejleszteni annak érdekében, hogy kis híján 2 milliárd forintot meg lehessen takarítani. Mielőtt azonban beszámolnék arról, hogy felvetésünkre milyen választ kaptunk a Kormánytól, annak érdekében, hogy a Kormány különböző válaszai egymással egybevethetők legyenek, hadd tegyek említést egy másik vitáról is.
Az alkotmányügyi bizottság ülésén felmerült, hogy nemrég fogadta el a Parlament túlnyomó többséggel az ombudsmanról szóló törvényt, és csodálkozással tapasztaltuk, hogy a pótköltségvetés az ombudsman hivatalára egy árva fillért nem irányoz elő. Kérdeztük a Kormányt, hogy miért van ez, hacsak nem azért, mert nem kívánja működtetni az ombudsmani hivatalt. De azt a választ kaptuk, hogy azért nem tartalmaz a pótköltségvetés az ombudsmani hivatalról egy árva petákot sem, mert nem volt, aki a költségvetést elkészítette volna. Ez azért érdekes válasz, mert a kárpótlási hivatalok 300 millió forintos költségnövekedését a Kormány azzal indokolta, hogy a kárpótlási hivatalok feladata a jövőben nem csökkenni, hanem növekedni fog. Ennek alátámasztására a Kormány képviselője arról számolt be, hogy jelenleg az Igazságügyi Minisztérium apparátusa mintegy öt-hat újabb kárpótlási törvényen dolgozik, amelyet be kívánnak terjeszteni az Országgyűlés elé.
Most eltekintve attól a ténytől, hogy öt-hat új kárpótlási törvény egyáltalán nem szerepel a Kormány jogalkotási programjában, eltekintve attól a ténytől is, hogy ilyen horderejű törvényalkotási program bejelentésének helye nem a pótköltségvetési törvény bizottsági tárgyalása, eltekintve attól is, hogy ha a hír igaz, nem világos, hogy magára a kárpótlásra miből lesz fedezete az országnak.
(18.30)
Eltekintve továbbá attól is, hogy 1994-ben választások lesznek, és nem lenne szerencsés, hogyha a ma még hatalmon lévő Kormány a következő kormányoknak ilyen nem kívánt feladatot lőcsölne a nyakába, most pusztán a költségvetési törvény szempontjából figyelemre méltó, hogy miközben a Kormány képtelen egy néhány fős ombudsmani hivatal költségvetését megtervezni, addig állítólag egy előkészített öt-hat törvényjavaslat alapján már most meg tudják mondani, hogy ezeknek a törvényjavaslatoknak a végrehajtása során 300 millió forintra lesz szükségük a kárpótlási hivataloknak. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)
Úgy vélem tisztelt Ház, hogy ez a példa önmagában is mutatja, hogy miközben a Kormány a gazdasági nehézségeket folyamatosan és kizárólag a lakosságra hárítja, a kormányapparátusra számolatlanul folyik a pénz minden különösebb tervezés nélkül. Indokolatlanul százmillió forintok mennek el a kormányapparátusra.
A bizottsági vita során fölmerült, hogy mi okozza vagy mi az indoka a Nemzetbiztonsági Hivatalnál az 51 millió forintos költségnövekedésnek, az Információs Hivatalnál a 23 millió forintos költségnövekedésnek. Ebben a vonatkozásban még semmilyen választ nem kaptunk.
Külön szót érdemel azonban a Hadiipari Hivatal a maga 84 millió forintos költségvetésével. Ezzel a költségvetési kiadással már az 1993-as költségvetési vitában sem értettünk egyet. Ehhez képest örömünkre szolgál, hogy nemrégiben a Kormány a Hadiipari Hivatalt megszüntette, és örömünket az sem csorbítja, hogy erre a lépésre a Kormány nem a mi érveink nyomán szánta el magát, hanem azért, mert a Hadiipari Hivatal vezetője - egy új keletű politológiai kifejezéssel élve - "elcsurkásodott". (Derültség.)
Mindez persze fölhívja a figyelmet arra, hogy a Kormány milyen megfontolások alapján hoz létre és szüntet meg kormányhivatalokat, gyakran több tízmillió, néha sok száz millió forintos költségvetéssel.
Ami a pótköltségvetési vita szempontjából érdekes, hogy miközben a Hadiipari Hivatal az év felénél megszűnik, a 84 millió forintos költségvetésnek a csökkenését a pótköltségvetésben sehol sem látnánk. Az lenne a logikus - gondolom én -, hogyha egész évben 84 millió forint a költségvetés, akkor fél évben ennek a fele, tehát 42 millió forint elég lenne. Ismerem Szabó Iván miniszter úr nyilatkozatát, hogy ezt a funkciót átveszi az Ipari Minisztérium, azonban hogyha azt feltételezem, hogy az Ipari Minisztérium nem a teljes hivatalt veszi át annak minden munkatársával és minden infrastruktúrájával együtt - László Jenőt kivéve (Derültség.) -, akkor azt kell hogy mondjam, ez a 42 millió forintos költségvetés mindenféleképpen sok.
Külön vita keletkezett az alkotmányügyi bizottságban arról, hogy a bizottság kompetenciájába tartozik-e a Magyar Rádió és Televízió költségvetése. Csépe Béla képviselőtársam, KDNP-frakcióvezető azt fejtette ki, hogy a rádió és a televízió költségvetéséről nem az alkotmányügyi, hanem a kulturális bizottságban kellene vitatkozni. Ami a dolog elvi élét illeti, tökéletesen egyetértek Csépe Béla képviselőtársammal. Egyetértünk valószínűleg abban is, hogy egy jogállamban anakronisztikus és alkotmányellenes, hogyha a közszolgálati média költségvetése a Miniszterelnöki Hivatalba van beépítve, és nem attól független.
Én Csépe Béla képviselőtársam hozzászólásából azt olvastam ki, hogyha nem pártpolitikai célokból folyik egy vita, hogyha nem pártpolitikai célok érvényesítéséről van szó, és nem aktuálpolitikai célokat kell megoldani, akkor Csépe Béla képviselőtársam éppolyan becsületes, mint bárki más ebben a Házban (Derültség.) és pontosan látja azt, hogy a Rádió és a Televízió költségvetésének semmi keresnivalója nincsen a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésében. Sajnos, tényszerű ezzel szemben az, hogy Csépe Béla képviselőtársam is annak idején megszavazta ezt a költségvetési huncutságot (Derültség.) , amelynek keretén belül a Rádió és a Televízió költségvetése a Miniszterelnöki Hivatalhoz került, ezért ebben a helyzetben nem tehetünk mást, mint hogy ott tárgyaljunk ezekről a kérdésekről.
Az elmúlt hónapokban a Parlamentben nem csekély vita folyt a Hungária Televízió Alapítványról. A vita nem arról folyt, ahogy azt több képviselőtársam igyekezett beállítani, az ellenzék támogatja-e a határokon túli magyarság részére való sugárzást vagy nem támogatja. Mindenki, akivel ebben a Házban beszéltem, egyetértett abban, hogy ez egy helyes, nemes szándék, hogy a határokon túli területre magyar nyelvű műsorokat sugározzunk. Az alkotmányügyi bizottságban egyetlenegy egyszerű kérdést tettem fel, ez úgy hangzott, hogy készült-e a Kormány részéről kalkuláció abban a vonatkozásban, mennyibe került volna az, hogyha a Magyar Televízió egyes vagy kettes műsorát sugározzák a határokon túlra, és ezzel szemben menynyibe kerül a Hungária Televízió Alapítvány működtetése. Miután tudjuk, hogy a Hungária Televízió működtetése csak ebben az évben 2 milliárd forintba kerül, most azt javaslom, erről a vitát ne is folytassuk addig, ameddig ezt a kalkulációt nem kapjuk meg a Kormánytól. Ez, azt hiszem, tanulságos lesz mindanynyiunk számára.
A következő tételről, amelyről szólni szeretnék, az esztergomi Papi Szeminárium helyreállításának kérdése. A pótköltségvetés ebben az évben 394 millió forintot irányoz elő erre. Megkérdeztük a Kormány képviselőit, hogy vajon mi okból. A Kormány válasza - legalábbis megítélésünk szerint - meglehetősen jól mutatja a Kormány hozzáállását a Parlamenthez és a parlamentarizmushoz. Kiderült ugyanis, hogy a Kormány a Parlament felhatalmazása nélkül szerződést kötött az Esztergomi Érsekséggel, melynek értelmében 1993. június 30-áig 694 millió forintot kellett volna fizetni. A Kormány ennek a kötelezettségvállalásnak az anyagi fedezetét a szerződés megkötése után az 1993-as költségvetésben próbálta meg érvényesíteni. A Parlament - tehát a kormánytöbbség is - az előterjesztést leszavazta, és csupán 300 milliót hagyott jóvá erre a célra. A Kormány ezt követően ahelyett, hogy a szerződés módosítását kezdeményezte volna, most ismét elénk hozta ezt a javaslatot, nem törődve azzal, hogy egyszer a Parlament már véleményt nyilvánított erről a 694 millió forintról, megint elénk hozta ezt a javaslatot. Úgy érzem, hogy ez az eset egy tipikus állatorvosi ló, és jól mutatja azt, hogy a Kormány a Parlament döntéseit negligálja, kizárólag a saját feje után megy.
Tisztelt Országgyűlés! Bevezetőmben említettem, hogy a pótköltségvetés benyújtásának elsőrendű oka az volt, hogy a bevételek elapadtak, míg kiadási oldalon többlettel kellett számolnia a költségvetésnek. Ebben a helyzetben - úgy ítélem meg, hogy - egy felelős országgyűlési képviselő kizárólag akkor adhatja támogatását ehhez a pótköltségvetéshez, ha egyrészt látja azt, hogy a pótköltségvetés lehetővé teszi azt, hogy az ország valamilyen módon kilábaljon jelenlegi gazdasági helyzetéből. Ezt - az összes szakértő eddig már többször elmondta - a pótköltségvetés nem teszi lehetővé.
A második feltétel pedig az lenne tisztelt képviselőtársaim, hogyha az ország elszegényedik, hogyha a bevételek csökkennek s a kiadások nőnek, akkor legalább a Kormány mutasson példát abban, hogy takarékoskodni kell, és a gazdasági nehézségek minden hátrányos következményét ne hárítsa a lakosságra.
Az általam itt elmondottak pontosan mutatják azt, hogy miközben a Kormány a gazdasági nehézségeket csak a lakosságra kívánja hárítani, saját magára ebből semmit sem hárít, a Kormány még mindig hihetetlen mértékben költekezik, nem is tudja megindokolni ezeket a költekezéseit, úgyhogy úgy vélem, tisztességgel, meggyőződéssel ezt a pótköltségvetést nem lehetséges támogatni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Erőteljes taps az ellenzék padsoraiban.)
