KATONA KÁLMÁN (MDF)

Teljes szövegű keresés

KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem röviden beszélni, miután mondanivalóm jelentős részét már elmondták mások.
Figyelmesen hallgattam az általános vita során felszólalt ellenzéki vezérszónokokat, mert köztudottan tőlük kap az ember legtöbb információt: figyelni kell, utánanézni állításaiknak, és legközelebb a hasonló hibákat megelőzni. Ezt tettem most is.
Hallottam, hogy az improduktív igazgatási kiadások mérhetetlenül megnőttek. Hallottam azt is, hogy a költségvetés átszabásáról van szó - és nem fazonigazításról, mint ahogy miniszter úr mondotta.
Hallottam a családi pótlék elkártyázásáról - és még sok mindent hallottam, és utánanéztem.
Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy az eredeti költségvetés kiadási főösszegét nem lépi túl a pótköltségvetés. Mit jelent ez tisztességes magyar nyelven? Azt, hogy a kiadási oldal változatlan: nem kíván többet kiadni a Kormány, mint amennyit tervezett. Akkor miként lehet pénzt adni a mentőszolgálatnak vagy a Hungária Televíziónak? Csak úgy, ha máshol megtakarítás történt. Ezt a megtakarítást fejezeten belül a Kormány szabadon átcsoportosíthatja, ugyanakkor, ha az egyik fejezetből akar a másik fejezetbe csoportosítani, vinni, akkor az Országgyűlés jóváhagyására van szükség .Erről van szó esetünkben is: pontosan 8,8 milliárd forint átcsoportosításához kéri a Kormány a Parlament jóváhagyását.
Szerepel még 7 milliárd forint az anyagban, amiről a Kormány a tartalékkeret részeként, törvényadta jogánál fogva döntött - dönthetett -, és amit a pótköltségvetésben részletesen bemutatott nekünk azért, hogy teljes képet kapjunk a kiadási oldalról. Jól tudják ezt azok is, akik 16 milliárd forintot emlegetnek. Joguk van hozzá, mert valóban, az anyagban így szerepel, de bizonyára úgy lenne tisztességesebb, ha külön kezelnénk a két tételt.
Néhány részletet is megkerestem, megpróbáltam megnézni az anyagban, és kigyűjteni a meglehetősen szövevényes pótköltségvetésből. Az időszűkére való tekintettel azt a részt, amelyről a tartalékkeret terhére a Kormány dönthetett, döntött és amelyet csak bemutatott, most nem említeném. Ugyanakkor kiemelnék néhány tételt az általános tartalékon túlmenő javaslatból, amely valójában mint többletkiadás jelentkezik.
Az oktatás. A felsőoktatásnak nyújtott 1 milliárd forint, azt hiszem, senkit sem bánt. A művelődési tárca feszített előirányzatai nem teszik lehetővé az ellátott feladatok zavartalan megvalósítását.
Az egészségügyi és szociális szféra többletigényeiből az a 700 millió forint került a javaslatba beépítésre, amely döntően a mentőszolgálat fenntartásához szükséges, a többletfeladatok ellátásához.
Az esztergomi Papi Szemináriumról már mások szóltak.
Az állami területen két fontos munka gyors elvégzésére van szükség. Ezek az adatok meglehetősen el vannak bújtatva, de azért meg lehet őket találni: 110 millió forint az Országház északi kőtornyának felújítására - nem tudom, hogy ez miért pazarlás -, a fennmaradó összeg pedig a Munka Törvénykönyve, illetve a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény kapcsán kifizetendő járandóságok fedezésére szolgál az országgyűlési fejezetben.
A közbiztonság területéről budapesti képviselőként csak azt kell mondanom, hogy talán ez az 1 milliárd forint is kevés lesz, mert bizony, nagy gondok vannak a közbiztonság területén.
Az államigazgatási kiadásoknál arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem klasszikus államigazgatási kiadásokról van szó: az összeg nagy részét a kárpótlási feladatok felgyorsítása igényli, de az a 740 millió, amely a részaránytulajdonnal kapcsolatos földkimérések várható költsége, azt hiszem, nem tekinthető klasszikus államigazgatási kiadásnak.
Ezen túlmenően csak a legsürgetőbb működési gondok elhárítását tartalmazza a javaslat, illetve 200 millió forintot a köztisztviselők végkielégítésére irányoz elő a fejezet.
(19.10)
Fentiekből látható tehát, hogy a pótköltségvetésben nem eseti igénykielégítésről van szó, hanem az egyes fejezetek új vagy bővülő feladatellátásához, illetve további működéséhez elengedhetetlen források biztosításáról. Remélem, meggyőződtek róla önök is, hogy szó sincs az improduktív igazgatási kiadások mérhetetlen növekedéséről. Teljesen egyértelmű az is - már ha a számokat összehasonlítjuk -, hogy fazonigazításról van szó, ha azt mondanám, hogy gombáthúzásról van szó, akkor érzékeltetném igazán ennek a módosításnak a nagyságrendjét a költségvetés egészét tekintve. Köszönöm figyelmüket! (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem