MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)
MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában röviden a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Hungária Televízió Alapítvány költségvetési támogatásával kapcsolatban szeretnék hozzászólni. Ugyanis azt a véleményemet szeretném elmondani, hogy a Kormány javaslatából az tűnik ki, hogy a Kormány teljesen nélkülözi az olyan átgondolt kommunikációpolitikai koncepciót, amiből a költségvetésre - adott esetben a pótköltségvetésre - nézve ésszerű és takarékos javaslatok következhetnének, amik az ország jelenlegi gazdasági, pénzügyi helyzetét is képesek figyelembe venni; másrészről viszont nyilvánvaló politikai motivációk annál inkább meghatározni látszanak a Kormány pazarló és ésszerűtlen lépéseit az országos köztelevíziózás támogatását illetően.
Ezzel kapcsolatban azt mondanám el, hogy egyrészről a Magyar Rádió és a Magyar Televizió egyértelműen, nyílvánvalóan politikai okokból számíthat most több költségvetési támogatásra, mint a két intézmény autonómiáját érvényesíteni kívánó elnökök - a jogállamiság határait sértő - eltávolítása előtt. A kétes felhatalmazású alelnökök uralma ahhoz azonban mégsem látszik elegendőnek, hogy a Duna Televíziót a Kormány végre ésszerűen, takarékosan, hatékonyabban átgondolva ezt a kérdést, a Magyar Televízióval sokkal szorosabb együttműködésben, sőt lehetőleg a Magyar Televízión belül, annak egyik nagyon fontos szolgáltatásaként javasolja működtetni. Félreértés ne essék, a magyar nyelvű műholdas tévéadás létrehozását nagyon fontosnak tartom, különösen akkor, ha például a környező országok többségi lakosságának nyelvén felíratozva a műsorokat - ami technikailag a hangcsatornák révén megoldható; vagy például a környező országok köztelevízióival való műsorcserék, műsor-együttműködések révén a műholdas adás - a magyar kisebbségek segítése mellett - a közép-európai regionális együttműködést is elő tudja segíteni.
Éppen a Duna Televízió jobb, pénzügyileg, a műsorgyártó bázist illetően és egyéb szempontok szerint is minél megalapozottabb működése miatt lenne szükséges, hogy a Kormány átgondolt koncepció alapján tegyen javaslatokat, lépéseket ezen a területen is, tehát a köztelevíziózás finanszírozása és működtetése területén is.
Ezzel kapcsolatban itt is elmondanám, hogy a FIDESZ régóta hangoztatja, hogy a Magyar Televízió egyik csatornáját - költségvetési okokból is és a versenyhelyzet elősegítése okán is - privatizálni kellene, ezzel elősegítve azt, hogy az országos köztelevíziózás terén versenyhelyzet alakulhasson ki. Ezzel szemben a Kormány az úgynevezett nem közszolgálati - de megjegyzem, azóta is és egyre inkább közfinanszírozásra szoruló - Duna Televízió politikai okokból Magyar Televízión kívüli létrehozásával jelenleg három országos köztelevíziót igyekszik fenntartani.
A tárgyilagos tájékoztatás - a rádiózás és a televíziózás területén is - leginkább biztosító versenyhelyzet kialakulásához persze az azt elősegítő liberális törvényi szabályozásra lenne szükség. De addig sem volna szabad - erre felhívnám képviselőtársaim figyelmét befejezésül - a közpénzekből finanszírozott televíziózást és rádiózást a teljes koncepciótlanságnak, vagy a legfontosabb célokat is a vezető kormánypárt vagy annak egy része érdekeinek kiszolgáltatni.
Ezt szerettem volna elmondani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem