ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független) Elnök Úr és tisztelt - még ittmaradt - Képviselőtársaim! Az általános forgalmi adó kulcsok emelésére akkor kerül sor, amikor a Kormány a pótköltségvetéssel megcélozza a gazdaságélénkítést. A növekedés igazi feltételei azonban hiányoznak. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy növekszik az infláció, s a megannyi szociális feszültség; romlik a külső-belső egyensúly, újabb eladósodási hullám indulhat el.
A költségvetési hiány okainak elemzésekor az egész gazdaság működőképességének zavarait kellene valójában áttekinteni - ehelyett a Kormány ismét a legpuhább ellenállás irányában keresi a megoldást: az elszegényedettek és az elszegényedők újbóli megcsapolásával kívánja a deficitet csökkenteni.
A tervezett emelések bármely variánsa elsősorban a kisembereket sújtja: a már létminimumon vagy az az alatt élőket, a leharcolt középrétegeket, akiknek áldozatvállalása már tavaly túllépte a tűréshatárt, s akiknek csalódottsága nem ellentételezhető.
Elhangzott már a vitában, hogy az áfa-emelésekkel nyerhető 3 milliárd forinttal nem éri meg csökkenteni a költségvetés hiányát, sem közgazdasági, sem szociálpolitikai értelemben. Közgazdaságilag nagyon káros, ha hosszú évekre megmerevítik a kulcsokat egy, a változtatásra alkalmatlan időpontban; a szociális kárt pedig az okozza, amit a tavaly őszi áfa-kulcsemelések szorgalmazója, Kupa Mihály miniszter úr mondott néhány hete: "A 10%-os áfá-val agyonverik a fél magyar lakosságot."
Megjegyzem: Európában ma nem annyira a 10 és 25%-os adókulcsok a jellemzőek, hanem az 5 és 15%-osak.
Az áfa-kulcsok tervezett emelése olyan alapvető létfenntartási cikkeket és szolgáltatásokat érint, amelyek az alacsony jövedelműek, a többgyermekes családok, a nyugdíjasok összes fogyasztásának 40-50%-át jelentik: kritikus mértékben, tehát kompenzálatlanul növekedne a gyógyszeripari termékek, a villamos energia, a gáz-, hő- és vízszolgáltatás, valamint a szociális étkeztetés ára. A költségnövelő árhatások, így például a szállítási és kereskedelmi költségek beláthatatlan növekedést indukálnak, és természetesen nem lehet nem számolni a továbbgyűrűző árhatásokkal sem, így például a bölcsődei, óvodai, napközi térítési díjak emelkedésével, a kórházak, iskolák, művelődési intézmények kiadásainak növekedésével.
(20.30)
A nemkívánatos következményekhez tartozhat az is, hogy a vásárlóerő, a belföldi kereslet csökkenése gátat szabhat a hazai termelésnek, értékesítési nehézségeket okozhat, ami viszont nem a gazdasági élénkítést mozdítja elő. A magas élőmunkaköltségek nemigen ösztönzik a munkáltatókat a jelenlegi munkanélküliek mielőbbi munkába állítására.
Ha valaki utánaszámol, rájön, a kompenzáció egy háromtagú átlagcsaládban tán csak egy személy növekvő élelmiszer-kiadásait ellensúlyozza, mást nem és nincs tekintettel az eltartottak számára. Az évi 120000 forintra felemelt adómentes sáv is csak a 9000 forintos minimálbért nem adóztatja meg, de a létminimumon vagy az alatt élőket már igen, mert a létminimum egy főre számítva családtípustól függően 11-13000 forint.
Nyilvánvalóan megnő az adózás kikerülésében való érdekeltség, miközben alig hoz költségvetési bevételt az illegális maffiakereskedelem felszámolását célzó megannyi hangos akció és természetesen könynyen túlélnek minden áfakulcsemelést, az új arisztokráciához tartozó nagy adócsalók, az adózást már régóta professzionális eszközökkel kijátszó avatott és bennfenntes konjunktúralovagok.
Az adóemelésre épített bevételnövelés a költségvetési hiány csökkentésének szánalmas eszköze a mai társadalmi, gazdasági és szociális viszonyok között. Szánalmas, akárcsak az a pazarlás, ami a nagy tehervállalással felvett hitelek elköltése körül folyik. Félő, hogy így nem lesz semmiféle termelésnövekedés az iparban, az 50-es évek színvonalára lesüllyedt, szétvert mezőgazdaság pedig egyre kevésbé alapozza meg megélhetésünket.
Tisztelt, még ittmaradt, kitartó képviselőtársaim! Szociológusok mind gyakrabban mutatnak rá, a rendszerváltás óta a létminimum alatt élő népesség több mint a kétszeresére nőtt. A szegények 33%-a gyermek, 17%-a nyugdíjas, 11%-a háztartásbeli nő és egyéb eltartott, 10%-a szakképzetlen munkás és paraszt, 8%-a munkanélküli, a fennmaradó egyötödben a társadalom legkülönfélébb elesettjeit találjuk. Mindenféle szociális megfontolásnak rájuk kellene összpontosítani, ugyanis a középosztályt, a lecsúszott és lecsúszófélben lévő rétegeket már képtelen támogatni a Kormány a gazdaság jelenlegi jövedelemtermelő-képessége mellett.
A rendszerváltás igazi vesztese a munkavállaló és a segítségre szoruló, akiknek önszerveződő civil társadalmi intézményei változatlanul gyengék, szétforgácsoltan a saját levükben főnek, míg az államgépezet mechanizmusa konszenzuskeresés nélkül lép át fölöttük.
Ebből pedig csak érdektelenség fakadhat, elfordulás és közöny még azok részéről is, akik saját erejükből próbálnak talpon maradni, és mindent megtesznek azért, hogy az elnehezülő anyagi és szociális körülmények ne gyűrjék maguk alá élniakarásukat, leleményességüket, hitüket. Az utóbbi erények emelték fel ugyanis a nemzetet minden mélypontról, válságos helyzetből, rossz és még rosszabb kormányok ellenében is.
Mindezt figyelembe kellene venni, amikor a költségvetési hiányt az élethelyzetek ellehetetlenítésével próbálják megoldani. Sajnos, ezért nem tudom támogatni az általános forgalmi adó kulcsok tervezett emelését. Köszönöm szívós türelmüket. (Taps.)
