FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)
FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)
FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Körzetemben a betegek panaszkodnak, hogy a receptre felírt gyógyszereket nagyon nehezen tudják kiváltani: olykor falvakat, távoli városokat bejárva sem kapják meg, és sokszor éppen a legegyszerűbbet, a legolcsóbbat a legnehezebb beszerezni. Különbség van az állami és a magángyógyszertárak között is: míg az előbbiekben rendszerint tetemes a hiánycikklista, addig a magángyógyszertárakban - már ahol van ilyen - általában csaknem minden kapható. Ez az ellentét egyre élesebbé válik.
Drága, külföldi gyártmányú gyógyszerhez szinte könnyebb hozzájutni, mint megkapni az ugyancsak hatásos, olcsóbb magyar terméket. A szűken rendelkezésre álló gyógyszer nagyobbik része a területi elosztást figyelmen kívül hagyva a mintegy 1-200 magángyógyszertárba jut, s csak a maradékon osztozik a gyógyszertári központokhoz tartozó 1300 gyógyszertár. A jól fizetett ügynökhálózattal dolgozó külföldi gyógyszergyárak drága termékei, persze, mindenhová eljutnak.
Hogyan állhatott elő ez a helyzet?
Népjóléti miniszteri rendelet szerint egy cég gyógyszer-nagykereskedelmi tevékenysége keretében közvetlenül a beteg, illetőleg a lakosság részére terméket nem szolgáltathat ki. A miniszter úr mégis körülbelül tucatnyi engedélyt adott ki megyei gyógyszertári központoknak, holott ezeknek kizárólagos feladata az állami gyógyszertárak gyógyszerrel való ellátása. Ezekkel az engedélyekkel pedig már lehetővé teszi, sőt, legalizálja azt a gyakorlatot, hogy a központok alá tartozó gyógyszertárak rendeléseire a raktár fittyet hányjon - pedig hát az állami gyógyszertár máshonnan nem rendelhet, és erről az itt dolgozó gyógyszerész természetesen nem tehet.
Az a tény, hogy egyes gyógyszertári központok - teljesen szabálytalanul - már 1991 óta nagykereskedelmi tevékenységet folytatnak, gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a megyei raktárakba beérkező gyógyszerkészlet nem a megyei állami hálózat gyógyszertáraiba kerül, hanem élelmes magángyógyszerészek elhappolják, és akár az ország más részén lévő magángyógyszertár választékát gazdagítja.
Így már könnyebben érthető, hogy a magángyógyszertárakban ritkán van hiánycikk. Mondhatnánk azt: szomorú, hogy ez így van, de mi köze ehhez a miniszter úrnak? A választ a jelenleg hatályos egészségügyi törvény mondja ki: "A gyógyszerszükséglet biztosításáért a népjóléti miniszter és az ágazati miniszter felelős." "A gyógyszertárak és a gyógyszerraktárak kötelező készleteinek mértékét a pénzügyminiszterrel egyetértésben, a népjóléti miniszter határozza meg." "A törvény végrehajtására vonatkozó szabályokat a népjóléti miniszter állapítja meg."
A törvényben előírt gyógyszerszükséglet biztosításáért fennálló népjóléti miniszteri felelősség mulasztásán kívül ez a tisztességtelen versenyhez való miniszteri hozzájárulás kérdését is felveti. Ezen szabálytalanság eredménye az, hogy a gyógyszerész a gyógyszerész ellen, a lakosság pedig az állami gyógyszertárakban dolgozó gyógyszerészek ellen fordul. A beteg ember pedig kiszolgáltatott: költséges utazásokra és más többletkiadásokra kényszerül. Ez a jelenség különösen azokon a helyeken szembetűnő, ahol a gyógyszertári központ vezetői magángyógyszertárakban anyagilag érdekeltek.
Ezek alapján kérdezem a tisztelt miniszter urat:
1. A gyógyszerellátás irányítását egyáltalán a népjóléti tárca feladatának tekinti-e, ha igen, miért nem él a törvényi felhatalmazásokkal?
2. Miért engedi, hogy még a kormányprogrammal is ellentétes gyakorlat érvényesüljön a gyógyszerellátás területén?
3. Milyen intézkedéseket kíván tenni annak érdekében, hogy a meglévő szűkös készlet egyenletesen legyen szétterítve az országban, és a kötelező biztosítás alapján a kevésbé tehetős emberek is hozzájuthassanak az olcsóbb gyógyszerekhez?
Szeretném előrebocsátani, hogy el fogom fogadni a miniszter úr válaszát, ha abból az derül ki, hogy záros határidőn belül - mondjuk még ebben a kormányzati ciklusban - a helyzet alapvetően jobbra fordul. (Taps.)
