FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)
FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Miniszter Úr! Megígértem, hogy elfogadom a válaszát, ha megnyugtató választ kapok arra nézve, hogy a helyzet gyökeresen változni fog.
Ha válaszát summáznám, akkor az először is azt tartalmazta, hogy nem ért egyet a helyzetmegállapításommal, amit az országban tapasztaltam. Másodikként magyarázatokat keresett a visszásságra, de egyetlen olyan utalás sem hangzott el, ami a javulást eredményezné, amilyen intézkedéstől a javulásra számíthatnánk.
Ön azt mondta, hogy a helyzet a kormányprogrammal nem ellentétes. Hadd jegyezzem meg, hogy vagyok olyan jóhiszemű, hogy megelőlegezem a kormányprogramnak, hogy az nem tartalmaz akkora felfordulást, mint amekkora jelenleg az országban van, és megelőlegezem azt a bizalmat, hogy ez legalábbis eltér attól, amit a jelenlegi kormánykoalíció kíván az országban.
Az elmondottak alapján nem tudom elfogadni a miniszter úr válaszát, mert még csak reménysugarat sem mutatott arra nézve, hogy valamiféle intézkedést fog tenni a vonatkozásban, hogy a helyzet változzon. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem