RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Igen tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! A belügyminiszterhez és a környezetvédelmi miniszterhez interpelláltam néhány hete a köztársasági megbízott szabálytalan építkezéseket legitimáló szerepe tárgyában, különös tekintettel természetesen a fővárosi köztársasági megbízottra. Az egyik interpellált, a környezetvédelmi miniszter pont az interpelláció ideje alatt nem tartózkodott a teremben, a másik interpellált helyett államtitkára válaszolt. Józsa Fábián államtitkár úr pompásan felolvasta a köztársasági megbízott hivatalának állásfoglalását, amelyet már volt szerencsém ismerni korábban is, szóról szóra az ügyiratokból. És ezen iratok stílusa, a döntés mechanizmusa is és elképesztő lassúsága is ismerős. Hiszen a KMBH-nál ezeket az ügyeket, tehát ott a hivatalban ezeket az ügyeket ugyanazok az emberek intézik, akik korábban a fővárosi tanácsnál csinálták, és ugyanúgy.
1964-től 1991-ig a legkülönbözőbb időpontokban keletkezett, az építésügyre vonatkozó, egymással nem vagy alig egyeztetett jogszabályok kuszaságában tallózva a KMBH egy-egy jogi formulához ragaszkodik, miközben tönkremegy, pusztul épített környezetünk, s a rosszul megállapított építésügyi hatósági jogkörök sem érvényesülnek. A főváros köztársasági megbízottja magyarázza a helyzetet, mint legutóbb az Új Magyarország hasábjain is, ahelyett, hogy mint a Kormány hivatalnoka legalább megpróbálhatná, tenne valamit a megváltoztatásáért. Kénytelen vagyok tehát újra interpellálni, ezúttal csak az építésügyekben illetékes miniszterhez, hátha elérhető valami pozitív változás.
A múltkor csak a III. kerületi Újlakon, jogszabályok tömegét áthágva megépült kék színű ház sorsát adtam elő, most bővítem a példatárat, és kérem, hogy egy picit hadd legyek hosszabb; van időnk, és a példák elég érdekesek. Megküldtem egyébként a miniszter úrnak néhányat ezek közül a példák közül, hogy ne legyen titok, hogy miről fogok beszélni.
Ilyen például a köztársasági megbízott hivatalának megdöbbentő határozata, amelyben másodfokon legitimizálja, helyesli, jóváhagyja az I. kerületi önkormányzat törvényellenes döntését, s visszautasítja a műemlékes állami hatóság fellebbezését a Batthyány tér 4., utoljára Casanova bárként működő, volt Fehérkereszt fogadó, ez ősi vendéglátóhely tulajdonátruházása tárgyában. Egyébként úgy tudom, hogy a műemlékesek azóta már ügyészi szinten megnyerték ezt a csatát a köztársasági megbízottal szemben.
Mátyás király út 16., XII. kerület. Bontási határozatát egy engedély nélkül megépített garázs lebontása tárgyában a másodfokon megváltoztatták, úgy, hogy azt nem lebontani, hanem az eredeti terveknek megfelelően átalakítani kell. Az eredeti tervben a földfelszín alatt építettek volna garázst. A megépült építmény pedig a föld fölött áll. Kérdezem: vajon hogy lehet átalakítani úgy, hogy megfeleljen az eredeti terveknek? Ugye feltételezhető, hogy a hivatal képviselője nem járt a helyszínen?
Karthauzi utca 6/b. IKV-telekre engedély nélkül épült garázsra a másodfok, a KMBH adta meg a fennmaradási engedélyt. Indok: az, hogy engedély nélkül épült, még nem ok a lebontásra.
Városkúti út 12. Meglévő épülethez toldalékot építettek. A telek maximálisan beépített, így talajszínt felett nem volt engedélyezhető a bővítés. A kerület bontási határozatát azzal utasította el a KMBH, hogy az, hogy a toldalék talajszínt alatti, vagy feletti, nem állapítható meg. (Derültség.)
Nézzünk II. kerületi példákat. A II. kerület Frankel Leó út 32-34. A Kisbuda étterem lebontott épülete és a szomszédos telek helyén építkeznek. A jogszabályoknak nem megfelelő, engedélyezésre beadott tervet a II. kerületi Polgármesteri Hivatal elutasította, jogszerűen. Erre a KMBH a II. kerület tudta nélkül kijelölte további ügyintézésre a XII. kerületet, ahol az építtető az engedélyt egy nap alatt megkapta. Azóta kiderült, hogy ez sem stimmel, úgyhogy most a XIII. kerület intézi ugyanezt az ügyet.
Az ORFI-MITRA és a GLOBEX Rt. háza ma is épül folyamatosan. Épül az azóta megszületett több leállító határozat ellenére. Ma már egyébként egy emelettel magasabb is, mint amilyen az elfogadhatatlan tervben eredetileg volt. (Derültség.)
Törökvész út 30/a. A Vico épített egy szinttel többet. A fennmaradási engedélyt megkapta, a 3372700 forintnyi büntetést nem lehet rajta behajtani.
Megjegyzem: a 2800 forint/négyzetméter büntetés, ami ma mint maximum kiszabható egy engedély nélkül épített ingatlanrészre, bárhol is épült az: Rákosszentmihályon, vagy a Jánoshegyen, ma azt hiszem, elég nevetséges összeg.
Más. Hidegkúti út 254. Az építtető földszint plusz tetőtérre kér és kap építési engedélyt. Ettől eltérően az engedélyezett két szint alatt további két szintnyi betonépítményt emel. A leállítási és visszabontási határozatokat egyszerűen nem veszi át. (Az elnök mikrofonja megkocogtatásával jelzi az interpellációs idő múlását.) Ha netán a betonmonstrum megvalósítható, vajon kinek a költsége a több millió forint, amibe került?
Még fogok beszélni - elnök úr - három percet, rengeteg időnk van, öten vagyunk csak. (Derültség, zaj.)
Világörökség. (Közbeszólás a bal oldalon: Tanuljatok!)
A múltkor Józsa Fábián kilenc percig válaszolt, elnök úr. (Közbeszólás a bal oldalon: Tanuljatok!)
Világörökség! Ott áll palánkkal körülvéve a Műegyetem előtt az engedély nélkül elkezdett, majd leállított benzinkút-építkezés. Ki hívhatja ki, és ki fizesse a buldózert?
A műemlékesek által védett Andrássy úton egy bódét nem akart megadni tovább.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem