HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Egy nemrég született törvény módosításánál mindig felvetődik az emberben a kérdés, hogy rossz volt-e a törvény, alkalmatlan a jogalkotói szándék megvalósítására, avagy a módosítás további finomítások és precizírozások révén minőségileg még jobbá és egyértelműbben végrehajthatóvá teszik a törvényt.
Ha most pesszimista szemüveggel nézem - és szándékosan nem azt mondom, hogy ellenzéki szemüveggel, hiszen utalnék itt kiváló szakértő képviselőtársamnak, dr. Rott Nándornak az eredeti törvény tárgyalásakor elmondott vezérszónoklatára, amikor is azon polemizált, hogy ez a csőd törvénye vagy a törvényhozás csődje -, tehát ha nem ellenzéki szemüveggel, pusztán pesszimista szemüveggel nézem a dolgot, azt lehet mondani, hogy az eredeti törvény olyan rossz volt, hogy több mint a felét módosítani kell. Az eredeti törvény ugyanis 85 szakaszból áll. Készült egy első módosítási tervezet - amit magam is olvastam -, amely indoklás nélkül 43 oldalon 54 szakaszból állt, míg a jelenleg vita alatt álló és a Kormány által benyújtott 11394-es számú javaslat ugyancsak 43 oldalon, de már csak 43 szakaszból áll.
De nézhetjük ezt a kérdést optimista szemüveggel is, és akkor elismerésre méltó a Kormány rugalmassága, hogy az 1992. január 1-jei hatálybalépést figyelembe véve másfél évi végrehajtási tapasztalatok után kiérlelt, a törvény egyértelműségét jobban szolgáló pontosításokat és változtatásokat hajt végre. Nem elhanyagolható szempont, sőt dicsérendő, hogy a véglegesen benyújtott változat minőségileg, mégpedig jogtechnikailag és stílusában is lényegesen színvonalasabb munka, mint az eredetileg készült első módosítási tervezet.
Tudom, hogy egy törvényjavaslat általános vitájánál vagyunk, és nem illő dolog, hogy a tisztelt képviselőtársaim, a tisztelt Ház idejét felesleges szócsépléssel raboljuk, de ezen fenti állításom bizonyítására szabadjon néhány konkrét dolgot felemlítenem.
Mindjárt a módosító javaslat elején a törvény 1. szakaszát olyan bekezdésekkel javasolja kiegészíteni, amelyben definiálja a törvényben szabályozott három eljárás - a csőd-, a felszámolási és végelszámolási eljárás - mibenlétét.
(18.50)
A korábbi eredeti törvény ezt nem tartalmazta. Nyilván a végrehajtási problémák kényszerítették ki a módosítás azon rendelkezését, hogy a pénzintézeteken kívül a biztosítóintézeteknél is eltérő szabályokra lehet szükség, és ezt az eltérésre vonatkozó felhatalmazást ebben a jogszabályban kell megadni.
Már korábban utaltam arra, hogy a mostani tervezet minőségileg jobb, mint az előző, és ennek a bizonyítására idézem szó szerint a biztosítókra vonatkozó szövegrészt: "E rendelkezés a biztosítóintézetekről szóló törvényben meghatározott sajátos szabályokra figyelemmel a biztosítóintézetekre is megfelelően irányadó" - ez volt az első tervezet. Ha pedig megnézzük a most tárgyalt javaslatnak az ugyanerre vonatkozó szövegét: "E törvénynek a rendelkezéseit pedig a biztosítóintézetekre szóló törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni."
Úgy hiszem, a különbség nemcsak a jogászok számára egyértelmű, hogy mi a különbség a "megfelelően irányadó" és "kell" között.
Még egy ilyen példát hadd említsek, és ez a hitelezők fogalmának definiálása. Az eredeti törvény általában határozta meg mindhárom eljárásra, ki a hitelező; a csődeljárásban viszont az eredeti 3. § c) bekezdésében hitelezővé minősítette azt, akinek " … az eljárás közzétételétől számított egy éven belül lejáró vagyoni követelése van." Az első tervezet szerint csak az előzetes eljárás tekintetében lett volna hitelező az is, akinek az adós kérelme benyújtásától számított egy éven belül lejáró vagyoni követelése van. Az eredeti tehát kizárólag a csődeljárásra vonatkozóan és az eljárás közzétételétől számított egy évet az első módosítási javaslat csak az előzetes eljárásra szűkítette, és az adós kérelme benyújtásának időpontjához kötötte. Eléggé bonyolult és zavaros ez a két szembeállítás. A most tárgyalt törvényjavaslat pedig nem bonyolítja a határidő-problémát, hanem precízen meghatározza: "Csődeljárásban a lejárt vagyoni követelés számít; illetőleg a le nem jártak közül az, amit az adós elismer." Ez teljesen egyértelmű és világos.
A felszámolási és végelszámolási eljárásban pedig mindenki hitelező, akinek az adóssal szemben vagyoni követelése van.
Nem kívánok további tételes összehasonlításokat tenni. Külön kívánok azonban szólni a felszámolási eljárásban mutatkozó és a törvényjavaslat által még mindig nem egészen megoldott kérdésről. A felszámoló díjának megállapítása a törvény előkészítésekor uralkodó ár- és jövedelmi viszonyok alapján úgy került meghatározásra, hogy az a befolyt összeg 2%-a, valamint az egyszerűsített eljárásban a 300000 forintos felszámolói díj jár. Az első változat módosítása ezt az összeget - s ez a tervezett módosítás 31. §-ában szerepelt - 5%-ra kívánta emelni, de legalább 600000 forintra, illetve az egyszerűsített eljárásban 500000 forintban határozta meg. A végső soron benyújtott törvényjavaslat 24. §-a mindössze azt a változást tartalmazza, hogy a 2%-ot 4%-ra emeli, és meghagyja az egyszerűsített eljárásban a felszámoló díját 300000 forintban.
Furcsa visszalépés az is, hogy míg a korábbi jogszabály - egyezség esetén, igaz, de - a vagyontárgyak nettó értékének 2%-át határozta meg, az eredeti, az első tervezet ugyanezt 5%-ra emelte, míg a most tárgyalt javaslat az eszközök könyv szerinti értékének csak 1,5%-át juttatja a felszámolónak. Tehát '91-hez viszonyítva is visszalépést jelent mértékében.
A dolog legnagyobb problémája nem is csak a kulcsok és a százalékok változása, hanem az, hogy igen sok esetben teljesen kiürült vállalatokról van szó, akiknek sem az egyszámlájukon, sem más formában semmilyen vagyonuk nincs, és a felszámoló egyszerűen nem jut hozzá a felszámolási díjhoz. Ezért azok a felszámolók, akik nem jelentős nagy cégek, hanem kizárólag a felszámolási díjakból élnek, ellehetetlenülnek, amennyiben nem kapják meg az őket megillető jogos felszámolási díjat.
A dolog pikantériája az is, hogy a felszámoló a bírósági kirendelést nem utasíthatja vissza, akkor pedig valamilyen garanciát és fedezetet kell a számára biztosítani az eljárásban. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt részéről módosító javaslattal fogunk élni, hogy a 4% helyett 5% legyen a felszámolás díja, de ebből kifizetésre a felszámoló részére csak 4% kerüljön, a fennmaradó 1%-ot pedig egy felszámolási alapba kellene helyezni, és ez az alap nyújtana fedezetet a kiürült cégek felszámolási munkadíjára.
A Kereszténydemokrata Néppárt a Kormány által benyújtott 11 394-es számú, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi II. törvény módosításáról előterjesztett törvényjavaslatot a javasolt, mások által is említett módosítással a tisztelt Háznak és az érintett bizottságoknak elfogadásra ajánlja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
