KOVÁCS PÁL, DR. az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka:
KOVÁCS PÁL, DR. az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka:
KOVÁCS PÁL, DR. az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka: Az írás összetévesztett. Csehák képviselőnő is ahhoz a törvényhez fog hozzászólni, amelyről Kapitány képviselő úr beszélt.
Nagyon örülök annak, hogy Pusztai államtitkárnő jelen van, és hogy ő van jelen a törvény tárgyalásánál, hiszen esztétikai okokra is hivatkozhatnék: egy ilyen hosszú éjszaka után nem közömbös, hogy ki ül szemben az emberrel. (Derültség.)
Tisztelt Ház! Ennek a törvénynek a tárgyalása rendkívül sajátos helyzetben történik, hiszen először van a Parlament olyan helyzetben, hogy maga által, törvény által létrehozott, megválasztott önkormányzat mellett, annak jelenléte mellett, annak működésével együtt alkot törvényeket.
Ez a sajátos helyzet természetesen kell, hogy befolyásolja a törvényhozást, kell hogy befolyásolja többek között ezeknek a törvényeknek a meghozatalát is, hiszen meglehetősen tisztázatlan mind a Parlament-tb-önkormányzat viszonya, mind pedig a Kormány és a tb-önkormányzat viszonya. Nem csoda ez, hiszen csak néhány hónapja működnek ezek a szervezetek.
Meg kell azonban mondani, hogy a tisztázatlanságban az általunk hozott törvény is elég jelentős szerepet kap, amely a társadalombiztosítási önkormányzatok működését bizonyos tekintetben elég homályosan szabályozza. Itt egy dolog azonban fontos, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok megjelenése egy újfajta helyzetet teremtett, és ennek az újfajta helyzetnek néhány lényeges sajátosságát figyelembe kell venni.
Ezek a sajátosságok pedig elsősorban abban jelentkeznek, hogy — szerencsére meglehetősen nagy — felelősséget ró a törvény a tb-önkormányzatokra. Ehhez az esetek egy részében megadja a jogot, a hatáskört is, egy más részében ezeket egy kicsit elmossa. Az azonban biztos, hogy a társadalombiztosítás működésének, költségvetése felhasználásának fő felelőse a társadalombiztosítási önkormányzat, s ebből következően jóval több szabadságot kell a törvényekben, a költségvetési törvényben is megadni neki, mint korábban, amikor felügyelő bizottság vagy amikor még az sem irányította a társadalombiztosítást.
Itt tehát arról van szó, hogy minden olyan törvénynél, amely a társadalombiztosítás körét érinti, figyelembe kell venni azt a sajátosságot, hogy egy, a lakosság által választott, illetve delegálással, részben delegálással létrejött testületről van szó, amely nagy felelősséggel rendelkezik ennek a szociális biztonságban kardinális szerepet betöltő intézménynek az irányításában.
Sajátos lesz ennek következtében az 1994. év a tekintetben is — sok egyéb mellett —, hogy a társadalombiztosítás és a Parlament viszonya hogyan alakul. Ebből következik az is, hogy egy sereg kérdést ma nem lehet tisztázni, hiszen kell hozzá több tapasztalata az önkormányzatok működésének. De egy sereg kérdést azért előre is lehet látni.
Ezek között a kérdések között van egy csomó, amelyet évek óta látunk, és amelyek évek óta kardinális problémái a társadalombiztosítás működésének. Ezek közül néhányat pusztán felsorolnék, mégpedig nem fontossági sorrendben.
Ilyen a társadalombiztosítás költségvetési egyensúlya. Ilyen a kintlevőségek sorsa. Hallottuk az imént, hogy 140 milliárd forint körül jár már ez az összeg, és azt a történetet is felvázolta az imént Kis Gyula, hogy hogyan alakult a társadalombiztosításnak a lehetősége e kintlevőségek behajtására. Ilyen kardinális probléma az, hogy hogyan, milyen módon történjék a hiányfinanszírozás, és mi ennek a hatása a társadalombiztosítás költségvetésére.
Itt az imént felszólalásban említették a likviditási tartalékot, hogy vajon a likviditási tartalék felhasználható-e hiányfinanszírozásra, hiszen valamikor ez a Parlament úgy döntött, hogy igen, holott a likviditási tartaléknak nem ez a célja.
A vagyonjuttatás ügyei is visszaköszönő ügyek most már évek óta.
De ugyanilyen az állami garancia kérdése; egyszer már tisztázni kellene, hogy mit is jelent, és hogy hogyan is garantálja az állam, az állami költségvetés ennek az intézménynek a működését, milyen technikái vannak az állami garancia érvényesítésének. Ez nem tudható le egy vagy egy-két intézkedéssel, hanem ennek egy tartós folyamatnak kell lenni.
Mindjárt hozzájön ehhez a garancia egyfajta érvényesítésének ügye, a forgóalapszámla igénybevétele, amelyről tudjuk, hogy '94-ben jó irányú változás.
De ugyanilyen kardinális és régi probléma a profiltisztítás, amelyben a '94-es költségvetések jelentős, jó irányú változást hoznak.
Hasonló kérdés minden esztendőben év végén és év elején a nyugdíjak emelésének ügye és az egészségügy finanszírozási rendszerének, illetőleg az egészségügy szolgáltatásainak a problémája.
A helyzet sajátosságai közé tartozik az is, hogy ebben a néhány hétben, amely vissza van '93-ból, egy sereg olyan törvényt kellene a Parlamentnek megalkotni, amelyek a társadalombiztosításra vonatkoznak. Hiszen itt van előttünk a '92-es zárszámadási törvény hamarosan elkezdődő tárgyalása, a '93-as pótköltségvetés, a '94-es költségvetés, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól szóló külön törvény.
(10.20)
Külön törvény intézkedik a vagyongazdálkodásról vagy legalábbis fog intézkedni. Jó lenne, ha a '75. évi II. törvényt nem márciusban fogadná el a Parlament, régi szokása szerint, hanem már most. És előttünk van a társadalombiztosítás alapszabályának elfogadása is, mármint az önkormányzat alapszabályának elfogadása, mert jó lenne, ha nem e nélkül működne az önkormányzat néhány hónappal a megalakulása után.
Ezek a törvények meglehetősen súlyos és nehéz kérdéseket érintenek. Itt újra meg kell jegyezni azt, hogy a tárgyalások technikájában is, de tartalmi összefüggéseiben is meg kell mutatkozzék az a sajátos viszony, ami az önkormányzat létrejöttével kialakult.
A '94-es költségvetést illetően valójában két törvényről esik szó. Egyrészt a tb pénzügyi alapjairól szóló törvényről, amely néhány, hosszú távra is érvényesíthető általános elvet is megfogalmaz, és ezekről érdemes néhány szót váltani. Ilyen általános elv az, hogy kimondja: a társadalombiztosítás költségvetését az országos költségvetéssel együtt kell tárgyalni. Úgy gondolom, nem vitatható ennek a szabálynak a kimondása, és főleg a betartása, hiszen az államháztartásnak e két nagy részét szabályozó költségvetési törvény között a viszony olyan szoros, hogy nem is képzelhető el másként.
Kimondja azt, hogy a tb-től bevételi többlet nem vonható el; kimondja azt, hogy a működési előirányzatot külön törvényben kell szabályozni. Itt már ma felvetődött az a kérdés, hogy a Parlament előtt milyen mértékben jelenjen meg a működési előirányzat szabályozása. Kimondja azt, hogy pénzeszközöket, vagyont, tartalékot az alapok között véglegesen csak törvény csoportosíthat át. Ez nagyon fontos kérdés, hiszen az alapok között különféle mértékű keresztfinanszírozás van, mindig is lesz ilyen. Vitatott az, hogy milyen mértékben részesüljenek ezek az alapok a befolyt járulékokból. De mindenképpen jó tisztázni azt, hogy a két alap nemcsak formálisan, hanem funkcionálisan is külön kell, hogy váljon, és ez a különválás fennmaradjon.
Nagyon fontos, hogy meghatározza ez a törvény, milyen fajta tartalékokat kell a társadalombiztosításnak képezni. Ezek között természetesen első helyen kell, hogy szerepeljen ennek a bizonyos likviditási tartaléknak a megteremtése, vagy ennek feltöltése és megtartása a kiadások 6%-át illetően.
De szól ez a törvény arról is, hogy másfajta tartalékok képzésére is szükség van, így a befektetések hozama tartalékára, a tartósan befektetett eszközökből képződő tartalékra és az úgynevezett járulékfedezeti tartalékra is. Ez azonban kicsit már vitatható, hiszen ennek az alapja a tartozások fejében lefoglalt vagyon lenne, márpedig ezek a tartozások valójában járulékként kell, hogy viselkedjenek. Egy azonban biztos: ez a szabályozás elegendőnek látszik, keret jellegű, ugyanakkor mégis bizonyos mértékig meghatározza azt, hogy milyen célra és milyen módon kell tartalékolni a társadalombiztosítás bevételeiből, és ezeknek milyen forrása lehet.
Nagyon fontos az is, hogy a törvény — ha elfogadja a Parlament — a vagyonmegoszlás tekintetében ad valamilyen mértékű szabad lehetőséget, szabad kezet az önkormányzatoknak. Másként is dönthetnek az önkormányzatok a vagyon megoszlásáról. Itt különösen fontos az, hogy ez a törvény is, de a társadalombiztosítás önkormányzatainak különféle nyilatkozatai is azt erősítik, hogy kell egy külön törvényt hozni a tb vagyonkezeléséről. Ez a törvény még nincs a Parlament előtt, de egyelőre nem is nagyon van mit kezelnie a társadalombiztosításnak.
Meghatározza a törvény azt is, hogy a költségvetéseknek mit kell tartalmazniuk. Felsorolja, hogy mit kell tartalmaznia a költségvetésnek, így a mérlegeket, a kiadási és bevételi többleteket, vagyonkimutatást, a tartalékok alakulását, a két alap összevont költségvetési mérlegét, más forrásokból folyósított ellátásoknak a sorsát, milyen bevételeket és kiadásokat jelentettek ezek. Felveti ez a törvény azt is, hogy mód van bizonyos esetekben pótköltségvetés készítésére.
Itt a két megjelenített variáció között elég jelentős eltérés van. Az önkormányzat azt javasolja, hogy az egészségbiztosításnál 5 milliárdnyi hiány valószínűsége esetén legyen szükséges a pótköltségvetés, a nyugdíjbiztosításnál pedig 2%-nyira becsült hiánynál; míg a másik verzió 500 millió forintnyi eltérés prognosztizálásánál teszi ezt szükségessé.
A költségvetési törvénynek — ezt a két törvényt összevonva — egyik nagyon lényeges eleme az, hogy az állami költségvetés, a Kormány és az önkormányzatok megegyezése elvezetett oda, hogy '94-ben a profiltisztítás egy igen jelentős lépést tesz, igen jelentős lépés történik ennek a bizonyos 42 milliárd forintnyi juttatásnak az átvételét illetően. Régi problémája ez a társadalombiztosításnak, hiszen mindenki egyetértett abban, bármikor tárgyaltunk erről, hogy ezeket az ellátásokat nyújtani kell, ezeket finanszírozni kell, és legtöbben egyetértettek abban is, hogy ezeket nem a társadalombiztosításnak kell finanszírozni. Valójában 5,2 milliárd forintnyi — mondjuk úgy —, idegen elem vagy részben idegen elem, a mezőgazdasági járadék marad a társadalombiztosítások finanszírozásában. Ha az alapesetet tekintjük, azt az esetet, amikor a Kormány által készített gazdasági prognózisok és az erre alapozott társadalombiztosítási költségvetés bevételei, kiadásai bejönnek, úgy alakulnak, ahogy azt a prognózisok mutatják, akkor ez azt jelentené, hogy mindkét ágazat valami kismértékű szufficittel fog rendelkezni. Természetesen itt az a kérdés, hogy ezek a prognózisok mennyire megalapozottak, és ezeknek a megalapozottságát nemcsak a Parlament, nemcsak a képviselők és ellenzéki képviselők, hanem az Állami Számvevőszék iménti nyilatkozatából, illetve írásos anyagából is kideríthető vélemények bizonyítják vagy cáfolják.
Itt egyetlen dolog fontos. Az tudniillik, hogy vajon azok a gazdasági prognózisok — amelyekre az állami költségvetés is és a tb-költségvetés is épül —, a gazdaság teljesítménye, a keresetek növekedése és a szociális problémák alakulása olyan lesz-e, ami biztosítja a társadalombiztosítás bevételeinek ilyen alakulását, és nem tesz-e szükségessé nagyobb kiadásokat.
Kardinális kérdés és a tb költségvetését igen érzékenyen érinti a vagyonjuttatás problémája. Ez a gyönyörű magyar kifejezéssel vissztehermentesen átadandó vagyonnak nevezett valami, amelyre ez a Parlament hozta azt a döntést, hogy 300 milliárd legyen '94 végéig.
Itt az igazi nagy kérdés két részre válik. Az egyik az, hogy kap-e, és ha igen, még mennyi vagyont a társadalombiztosítás ebben az esztendőben, illetőleg hogy ennek hozadéka a '94-es költségvetésben tervezettet el fogja-e érni, és ha igen, hogyan. A törvénytervezetben arról van szó, hogy nem 100 milliárdot, az eredetileg tervezett és a Vagyonpolitikai Irányelvekben is meghatározott vagy legalábbis leírt összeget, hanem 116 milliárd forintot kapjon a tb, és a többletet szabadon értékesíti, és ez a '94-es 200 milliárdon ne változtasson.
A probléma természetesen az, hogy '93 végéig — hiszen már ott vagyunk — van-e lehetőség arra, hogy a társadalombiztosítás ezt a vagyont megkapja.
(10.30)
Van-e lehetőség arra, hogy az a hozadék, az a 16 milliárd elérhető legyen, amelyet a költségvetés megfogalmaz? Illetőleg mi lesz a sorsa mindehhez kapcsolódóan annak a vagyonhozadéknak, amely már a '93-as költségvetésben is szerepelt? S ezzel együtt is az, hogy miért nem történt most már '93 végéig valójában jelentős lépés a vagyonjuttatás tekintetében?
Kardinális kérdése a társadalombiztosításnak minden évben — és az is lesz feltehetően — a nyugdíjak emelésének a problémája. Itt a társadalombiztosítás önkormányzatainak álláspontja egyértelműen az, hogy azon törvény szerint, annak megfelelően kell '94-ben a nyugdíjakat emelni, amit ez a Parlament hozott. Vagyis a törvény szövege ma úgy szól, hogy a nettó átlagkeresetek várható növekedése mértékében. Ettől egyik javaslatában a tb-önkormányzat eltérne. Azt írja az anyag, hogy a nettó átlagkereset-növekedés kormányzati prognózis szerint 17-19% lesz a következő évben. A teljes nyugdíjkiadásból nyugdíjemelésre valamivel több mint 52 milliárdnyi áll rendelkezésre, és ez összesen 14,9, azaz 15%-nyi nyugdíjemelést jelentene. Ahhoz, hogy elérje a nyugdíjemelés a törvényben meghatározott mértéket, még 7-8 milliárd forintra szükség volna.
Ebből az 52 milliárdból természetesen egy jelentős összeget kiharap a '93-as szeptemberi és a novemberi nyugdíjemelés, annak áthúzódó hatása. Mindezek alapján a tb-önkormányzat arra számít, hogy ha 17%-kal növekszenek a nettó átlagkeresetek, akkor még pluszban 7,5 milliárd forintnyi, ha 19%-kal, akkor pedig 14 milliárd forintnyi összegre lesz szüksége ahhoz, hogy a törvény szerint tudja a nyugdíjemelést végrehajtani.
Javasolja az önkormányzat azt is — és helyes lenne, ha ezt a Parlament is akceptálná —, hogy át kell dolgozni a nyugdíjemelés egész rendszerét, hogy ne legyen minden esztendőben egy több hétig tartó, késhegyig menő vita arról, hogy hogyan történjék, mikor történjék és kiket érintsen. Jó lenne, ha e tekintetben az önkormányzat és a kormányzat, valamint a Parlament közös megállapodásra jutna. Itt elképzelhető és az önkormányzatok által is támogatott javaslat az, hogy az előző év valós átlagkereset-növekedése legyen a nyugdíjemelés alapja. Vitatható az, hogy ez a nyugdíjemelés hol induljon, melyik hónaptól induljon, de egy ilyenfajta, mindenesetre biztonságot, kiszámíthatóságot eredményező döntésre a társadalombiztosításnak szüksége van.
Néhány szót tényleg csak nagyon röviden az egészségbiztosítás helyzetéről. Hiszen a részletes vitában és az általános vita egyéb más szakaszában lesz mód részletekbe is belemenni még. Itt is felsorolásszerűen utalnék csak arra, hogy véleményünk szerint melyek az egészségbiztosításban ma a nagy és tisztázatlan kérdések.
Igen nagy gondot jelent minden egészségügyi intézmény, különösen pedig a vállalkozó vagy vállalkozásra készülő egészségügyiek számára a gazdálkodás biztonsága vagy pontosabban annak a hiánya. Az tudniillik, hogy néhány hónapra tudja csak előre, hogy milyen módon, milyen technikán keresztül és milyen mértékben finanszírozzák az intézményt, illetve a vállalkozást. Mármost, aki ennek alapján vállalkozni indul, annak bizony nagyon bátor embernek kell lenni. Jó lenne itt is eljutni oda — megint ugyanazokkal a szereplőkkel, akikről szóltam az imént —, hogy egy hosszabb távra szóló és nagyobb biztonságot adó — megint azt mondom —, kiszámíthatóbb finanszírozási rendszer alakuljon ki.
Jó lenne végre megállapodni abban, hogy mi lesz az amortizáció sorsa az egészségügyben. Hiszen ez egy hihetetlenül komoly probléma. Nemcsak azért, mert az egészségügyi eszközök amortizációja különösen rövid más technikai eszközökhöz mérten. Mindenképpen sort kell végre keríteni arra, hogy vajon a társadalombiztosítás a működési költségek finanszírozása során be tudja-e fogadni, ha igen, milyen mértékben, milyen tempóban az egészségügy amortizációs költségeit?
Megint azt kell mondanom, nem lehet biztonságosan gazdálkodni sem egy egészségügyi intézménynek, sem pedig vállalkozásnak akkor, ha ezek a kérdések tisztázatlanok.
Ugyancsak a gazdálkodás biztonságát — és az amortizációhoz kapcsolódik — érinti a fejlesztések sorsa. Itt mindenki tudja, hogy a társadalombiztosítás a működési költségeket viseli, a másik finanszírozó a tulajdonos, önkormányzatok, állam, amelynek feladata a fejlesztések, felújítások, rehabilitációk finanszírozása. De a kettő, a két finanszírozó feladata természetesen átfolyik egymásba, ezért nagyon fontos lenne végigtekinteni, hogy vajon a fejlesztések sorsa hogyan alakult az utóbbi években, milyen módon ment végbe. Itt nem arra gondolok természetesen, hogy a fejlesztéseknek azokat a korábban használt mutatóit számoljuk, hiszen nem olyan irányú fejlesztésekről van szó, hogy kórházi ágyak stb. De az egészségügy nem maradhat anélkül, hogy rendszeresen — legalábbis bizonyos távolságból — ne kövesse mind az egészségügyi technikának, mind pedig más szolgáltatásoknak a fejlődését.
Ebben a tekintetben bizony jelentős forrásokra lenne szüksége mind az önkormányzatoknak, mind pedig a társadalombiztosításnak, hiszen egy fejlesztés a társadalombiztosításnál mint működési kiadás többletkiadáshoz vezet.
Nagyon fontos lenne, hogy az egészségfinanszírozás tekintetében, de a társadalombiztosítás által finanszírozott egész szférában, az ott dolgozók bérének, a közalkalmazotti törvény szerinti béremelésnek meglegyen a lehetősége. Itt a törvénytervezetben az önkormányzat véleménye és a kormányzat véleménye között jelentős eltérést, 14 milliárdnyi eltérést lehet találni.
Azt is jó lenne tisztázni — miniszter úr utalt erre egy mondatban az expozéjában —, hogy át kell tekinteni az egészségügyben dolgozók sajátos helyzetét és sajátos finanszírozási rendszerét, a teljesítményfinanszírozást, annak majdani továbbterjedését az intézményi szintről lejjebb, és a közalkalmazotti jogviszonyt, a kettőnek egymáshoz való viszonyát.
Néhány héttel ezelőtt a szociális bizottságban a Munkaügyi Minisztériumból azt jelezték, hogy hamarosan — ők akkor azt mondták, november 30-ig — benyújtja a Kormány a saját módosítását a közalkalmazotti törvényhez, és ez esetleg módot ad arra, hogy legalábbis meginduljon a tisztázása annak, hogy vajon az egészségügyben dolgozókra vonatkoztatható-e változtatás nélkül a közalkalmazotti törvény úgy, ahogyan az ma van, vagy más, speciális szabályozás kell mind a munka jellegét, mind a finanszírozás jellegét illetően?
Igen lényeges kérdése ennek a jövő évi költségvetésnek az egészségügyi kiadások rohamos növekedése. Nincs ebben semmi új, az egészségügyben mindig létezik egy túlinfláció, és ezeket a kiadásokat bizony igen nehéz követni, egyik-másikat nem is kell követni. Ennek megfelelően valóban egy sereg intézkedésre szükség van. Erre a törvénytervezet is utal a táppénz- és gyógyszerkiadásokat illetően.
Nagyon fontos itt meghatározni azt, hogy valóban nem oldható-e meg másként a gyógyszerkiadások növekedése, mint úgy, hogy 5,2 milliárd forinttal több teher jusson, ebből körülbelül 3,7 a lakosságra, a többi pedig egészségügyi intézményekre, hogy nincs-e esetleg más eljárás, csak ez az egy?
(10.40)
Egy biztos: a gyógyszergyártásban, -forgalmazásban mutatkozó tendenciák nem azt mutatják, hogy a gyógyszerköltségek a jövőben csökkenni fognak, hanem épp ellenkezőleg. Ebből az is következik, hogy megint minden szereplőnek, aki a társadalombiztosításban és az egészségügyben is valamilyen szerepet játszik, össze kell jönni és végre valamifajta elmozdulást, valamilyen megegyezést a gyógyszer-finanszírozás, a tb mint legnagyobb vásárló és a gyógyszergyárak tekintetében, legalábbis a gyógyszerárak növekedésének lassítását eredményező megegyezést valahogy létre kell hozni. De ugyanez vonatkozik a gyógyszerforgalmazásra, ami Magyarországon meglehetősen bonyolult és meglehetősen drága.
Ezek a kérdések szintén nem a '94-es költségvetés kérdései csak, hanem már az elmúlt években is ugyanígy felvetődtek. Az lenne a jó, hogyha legalább egyikre-másikra találna a Parlament és az önkormányzat közösen megoldást, hogy ne legyenek ezekből örökösen visszatérő, ősi problémák.
Végezetül — tisztelt Ház — azt tudom zárszóként mondani ezekről a törvényekről, hogy semmivel nem lesz a '94. év könnyebb költségvetési szempontból a társadalombiztosítás számára, mint az elmúlt esztendők voltak, még akkor sem, hogyha a tervezett hiány csekély, illetve ha bejönnek a prognózisok, akkor bizonyos szufficitet jelent. Ebben a tekintetben meglehetősen súlyos, nagy súlyú az a mondanivaló, amit kifejtett az Állami Számvevőszék az imént — és amelyet írásba is adott —, hogy tudniillik a '92-es és a '93-as évi hiány olyan mértékű, amire korábban nem számítottunk, ami nem jelent meg a költségvetési prognózisokban, és hogy a '94-re vonatkozó bevételi becslés, bevételi terv is elszakad a valóságtól. Természetesen a Parlamentnek és a tb-önkormányzatnak az a dolga, hogy kövesse a változásokat, és mivel ha ezt a törvényt elfogadjuk, már törvény is előírja bizonyos esetben a pótköltségvetés benyújtását, én nem tudom elképzelni, hogy erre '94-ben ne lenne szükség.
Egész biztos, hogy szükség lesz ilyen pótköltségvetésre, jó lenne azonban, hogyha a jelen költségvetés tárgyalását a Parlament annak figyelembevételével vinné végig, hogy a tb-önkormányzatok bizony különös státusú szervezetek. Ennek megfelelően ezt a törvényt nem szednék szét több száz módosító indítvánnyal ízekre, hanem a viszonyt, amelyet a társadalombiztosítási önkormányzatra vonatkozó törvény leír, azt vennénk figyelembe a törvény tárgyalásánál. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
