MÁDI LÁSZLÓ, a FIDESZ vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ, a FIDESZ vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ, a FIDESZ vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr, a szót! Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban két megjegyzést hadd tegyek: az első az, hogy különösebben nincsenek illúzióim a társadalombiztosítási költségvetéssel kapcsolatos beszédem és esetleges módosító indítványaink sorsával kapcsolatosan. Eddig is, az elmúlt három évben felváltva sorjáztuk — sokszor kormánypárti képviselőtársakkal — a társadalombiztosítás problémáit, amelyek közül bizony elég keveset sikerült megnyugtatóan rendezni. A problémák görögnek előttünk, mint a hólabda, és egyre komolyabb feszültségek lépnek fel a társadalombiztosítás rendszerén belül.
A második formai megjegyzésem elöljáróban, hogy én nem csak, vagy nem elsősorban a népjóléti minisztert hiányolom soraink közül, hanem a társadalombiztosítási önkormányzatok vezetőit, hiszen még hogyha nem is ők képviselik itt, a patkón belül ezt az előterjesztést, de alapvetően az ő álláspontjukat, véleményüket és személyes jelenlétüket is fontosnak tartanám a törvényjavaslat megtárgyalása során.
Ezek után térnék rá a tartalmi mondanivalóra. Formás kis csomagot kaptunk e hó közepén, amely egyszerre tartalmazta a tavalyi társadalombiztosítási költségvetési zárszámadást, az idei pótköltségvetést és az éppen most tárgyalandó jövő évi két társadalombiztosítási költségvetést is.
Ez a törvénydömping már rosszat sejtet, és rossz érzésünk csak gyarapodik a jövő évi társadalombiztosítási büdzsé megismerése után.
A bevételek és kiadások felülvizsgálata, valamint a részletesebb vizsgálódások előtt célszerű kitérni a szociális bizottságnak az előbbiekben, Kis Gyula elnök úr által felvetett problémáira, mivel ezen problémák központi jelentőségűek, és ezekkel mindenképp célszerű foglalkozni.
Nevezetesen a társadalombiztosítás érvényes vagyonmérlegének hiányáról, a működési költségvetés beterjesztésének elmaradásáról, a kintlévőségek behajtásáról, valamint a likviditási tartalékról és annak viszszapótlásáról van szó. Ezek a problémák nem lebecsülendőek, hiszen ma Magyarországon jószerével nincs olyan könyvvizsgáló cég, amely hajlandó lenne auditálni a társadalombiztosítás vagyoni mérlegét. Nem volt hajlandó ehhez nevét adni az Arthur Andersen cég, de a Creditum nevű másik könyvvizsgáló szervezet sem, s az ÁSZ véleménye ebben a témában szintén lesújtó.
Annál is inkább sajnálatos ez, mert a szociális bizottság eddigi lelkiismeretes ténykedése és elfogadott határozata ellenére sem voltak hajlandók a Kormány és a társadalombiztosítás illetékesei orvosolni azokat a problémákat, amelyeket az 1991-es zárszámadás elfogadásakor a bizottságban megfogalmaztak.
Ezek után térjünk rá egy kicsit tüzetesebben a bevételek és kiadások problémáira, majd az egyenlegre, később pedig az úgynevezett apróbb problémákra, amelyek részben függetleníthetők a bevételi és kiadási előirányzatoktól.
A bevételek kapcsán: a bevételek alapvetően öt ponton komoly problémákról tanúskodnak. Az egyik első alapvető pont a gazdasági prognózisok bizonytalansága. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt három év arra szolgáltatott példákat, hogy a Kormány prognózisai szinte rendről rendre, évről évre lényegesen optimistábban ítélték meg a gazdaság helyzetének várható alakulását, és ez a központi költségvetésben és a társadalombiztosítási költségvetésekben is milliárdos, tízmilliárdos bevételi elmaradásokat eredményezett.
Az általános járulékbefizetések mellett én egy tételt tartok mindenképp felültervezettnek, nemcsak azért, mert ez az én egyik kedvenc témám, nevezetesen a munkanélküliek problémája, hanem azért is, mert a Kormány belátta most a jövő évi költségvetés tárgyalásakor, hogy a szolidaritási alap és az ezzel kapcsolatos kiadások a tervezettnél alacsonyabb szinten fognak csak megvalósulni, de ez a társadalombiztosítási költségvetésbe nincs átvezetve.
Nevezetesen 27 milliárdot remélnek a munkanélküliek után a szolidaritási alap átutalásaként a társadalombiztosítási költségvetésben, amely még a régi adatot tartalmazza, s amely meggyőződésem szerint legalábbis milliárdos nagyságrenddel felül van tervezve.
A harmadik pont, amelyről szólni kell, a kintlévőségek problémájja, amely, mint tudjuk, szintén hólabdaszerűen gördül előttünk, és a ciklus elején néhány száz milliós, néhány milliárdos nagyságrendről a mai pillanatra 140 milliárd fölé tornázta magát.
Meglepetéssel figyeltem ma reggel a tv-t, ahol Szereminé, a társadalombiztosítási önkormányzatok egyik vezető képviselője azon feltételezésének adott hangot, hogy a kintlévőség a jövő évben reményeik szerint csökkenthető. Aki ilyesmit mond, az szerintem nincsen megfelelően tájékoztatva a kintlévőségek alakulásának eddigi tapasztalatairól és jövőbeli, reálisan várható helyzetéről sem.
Ugyanis a kintlévőségek kapcsán van egy belső növekedési logika, amely elsősorban a késedelmi kamatok helyzetéből adódik. Másrészt: a csődeljárások és a gazdasági válság problémái közepette irreális lenne azt várni, hogy a kintlévőségek abszolút értékben csökkenni kezdhetnek. Már a szinten tartást is naivnak tartom, én reális célként azt tűzném ki magam elé, hogyha a kormányzat és az önkormányzatok helyében lennék, hogy a kintlévőségek növekedésének ütemét fékezzük, csökkentsük.
(10.50)
Szintén nem támasztja alá a kintlévőségek csökkenésének feltételezett voltát a behajtási eszközök esetleges bővülése vagy egy olyan típusú feltételezés, amely a behajtási eszközök eddiginél lényegesen hatékonyabb működéséhez tapadhatna, hiszen erről olyan tájékoztatást, olyan információkat nem kaptunk, amelyek erre a feltételezésre reális alapot biztosítanának.
Egy céget azért, azt hiszem, most is ki kell emelni ebben a költségvetési vitában, nevezetesen a MÁV-ot, a Magyar Államvasutakat. Született egy megállapodás mintegy kilencmilliárdos tartozásával kapcsolatban, amely szerint három év alatt fizette volna vissza a MÁV a tartozásait, s ennek az első részlete sem teljesült; s azóta a MÁV újra nem fizeti nemcsak a meglévő tartozásait, hanem a társadalombiztosítási járulékot sem, s az Állami Számvevőszék jelentése alapján a tartozása már 14 milliárd forintra rúg. Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, ne legyenek illúzióink ezzel kapcsolatosan sem.
A bevételek kapcsán még a likviditási tartalékot is meg kell említeni ezen címszó alatt, immár ötödik tényezőként. Sajnálattal meg kell jegyezzük, hogy az a hiú remény, amely a visszapótlásra vonatkozott, s amivel szemben mi már akkor, az adott időpontban kifejeztük aggályainkat, nem teljesült a mögöttünk álló '92-es évben; a '93-as évről nincsenek információim, mindenesetre ezen likviditási tartalék nagysága aggasztónak tűnik, mint ahogy azt a szociális bizottság elnöke is kifejtette.
Térjünk rá ezek után a kiadási oldalra. Rendkívül boldogok lehetnénk, ha pusztán az egyenleget néznénk, és látnánk azt, hogy zérus egyenleget, illetve szufficitet tervez a két alap — ám látni kell azt is, az újság- és a médiahírek is ezt támasztják alá, hogy a kiadások kapcsán is lesznek komoly gondok. A tegnapi Magyar Hírlapban az olvasható főcímként, hogy "15 milliárd még hiányzik", és a pontos mondat úgy szól, hogy "A jövő évi emelésre egyébként most 15 milliárd forint hiányzik". Tehát komoly alultervezések vannak a kiadások kapcsán is.
Legalább ilyen nagyságrendű — tehát legalább 15 milliárdos nagyságrendű — a másik tétel, a gyógyszerkiadás, amely kapcsán a kiadások jelentősen alul vannak becsülve. Itt el kell mondani bizony az előbbiekben ellenzéki képviselőtársaim által is említett gondot, hogy nem született — és ezt be kell látni, ki kell mondani —, egy átgondolt gyógyszerfinanszírozási szisztéma az elmúlt három és fél év során ebben az országban! És ezt én rendkívül súlyos problémának tartom. Állandóan változtatjuk az állami támogatás mértékét, a gyógyszerek árai kiszámíthatatlanul változnak — általában emelkednek — időről időre. Ám nekem nincs olyan hiú reményem — még a Kovács képviselőtársam által mondottak ellenére sem —, hogy a lakosság a gyógyszerár-emelkedések kapcsán ne szenvedne kárt az elkövetkezendőkben.
Szintén problémásnak látom az egészségügyi alapnál a táppénzkiadásokat, amelyek kapcsán megint csak milliárdos nagyságrendű túllépés valószínűsíthető.
Láttuk a bevételeket, láttuk a kiadásokat — az egyenleg mit mutathat? Mint mondtam, az egyenleg nullszaldóra van tervezve, ám látni kell, hogy ebben az évben reálisan mintegy 60 milliárd forint hiány várható. Ha ebből levesszük a profiltisztítás összegét, ami 42 milliárd forintot tett ki, akkor ennek a különbsége korántsem a nulla, hanem a mintegy 18 milliárdos hiány.
Mi lenne ennek a hiánynak a pótlására a kormányzat által betervezve?
Tisztelt képviselőtársaim! Ezt úgy hívják, hogy vagyonátadás, illetve annak hozama. Mi már évek óta falra hányt borsóként emlegetjük a vagyonátadás hozamának problémáját és az akörüli nem reális tervezéseket. Elmondtuk a '92-es költségvetésnél, elmondtuk a '93-as költségvetésnél is, és elmondjuk a '94-es költségvetésnél is, és megismétlem, és hangsúlyozom: a 16 milliárdos vagyon, ami bevétel, irreális a jelenlegi körülmények közepette! Irreális! Mint ahogy irreális volt az ez évi ötmilliárdos is, és irreális volt a tavalyi 1 milliárd 880 milliós előirányzat is.
Nem értek azzal egyet, hogy pótköltségvetés nélkül, majd utólag, a zárszámadásban korrigáljuk, illetve lenullázzuk ezt a tételt! Azért be kell vallani a kormánypártok részéről ezen tévedést, és ide kell hozni a Ház elé, korrigálni a megfelelő adatokat, ne pedig évek múltán próbáljunk formálisan pecsétet nyomni erre. Hát december van! December van, és még nincs elfogadott zárszámadásunk a tavalyi évről.
Az apróbb hibák tömkelegét lehetne sorolni, most csak néhányra fogok kitérni, tisztelt képviselőtársaim.
Az egyik a járulékmegosztás, ami nem is minősíthető apró hibának. Történt egy járulékmegosztás a tavalyi évben, amely az összevont társadalombiztosítási járulékot egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási járulékra osztotta szét. Be kell látnunk, hogy ez a járulékmegosztás nem egyforma helyzetbe hozta a két alapot. Az egészségbiztosítási alap problémái, likviditási feszültségei sokkal nagyobbak a várakozások szerint relatíve, mint a nyugdíj-biztosítási ágazaté, annak ellenére, hogy nem becsülöm le ez utóbbit. Ez pedig azt indokolná, hogy egyszer esetleg fölül kellene vizsgálni a járulékmegosztás konkrét számadatait; amit én egyébként nem tartok jónak, de hát kényszerhelyzet van, és még mindig jobb, mint évről évre — ami a jövő évben is megtörténik — 15 milliárdot, aztán majd 20-at, aztán majd 30-at, aztán majd még nagyobb pénzösszegeket "dobjunk át" a nyugdíj-biztosítási alapból az egészségbiztosítási alapba. Hosszú távra működő szabályozási rendszereket kellene törvényekben rögzíteni, nem pedig tűzoltásszerű, egyszer kialakított spontán ötleteket és technikákat belepréselni törvényi szintű jogszabályba.
A pótköltségvetés … Én örülök, hogy végre megfogalmazódik az, hogy a központi költségvetésen túl és az államháztartási törvény szabályozásának megfelelően a társadalombiztosítási alapoknál is felmerülhet az, hogy bizony, ha nem teljesülnek a bevételek, és a kiadások túlfutnak, akkor pótköltségvetést kell készíteni. A hibáink beismerése, tisztelt Ház, nem gyengít bennünket, hanem erősít, szerintem, amennyiben abból levonjuk a megfelelő konzekvenciákat, az abból adódó tapasztalatokat. Én ebben az ügyben egyébként — ezt majd ki fogom fejteni a '92-es zárszámadás kapcsán — interpelláltam a Kormány tisztelt tagjaihoz, amellyel kapcsolatban a kapott válasz messzemenően nem elégített ki, és ez a beterjesztés utólag engem igazol. Utólag engem igazol az, amikor a pótköltségvetés beterjesztésének hiányát feszegettem. Én egyébként szerencsésebbnek tartanék egy kiadási főösszegekben mért százalékos megállapítást a hiány összegéhez mérten, amikor pótköltségvetést kell benyújtani; amely szintén nem egy egyszeri összeget jelent, hanem egy hosszabb távon működő garanciát jelenthet, amikor is a Ház elé kell hozni a társadalombiztosítás helyzetét. Ugyanis a konkrét pénzösszegek egy-egy évre szólóan lehetnek mérvadóak, de hosszú távon nyilvánvalóan nem reálisak, ha itt most abszolút számokban állapítjuk meg a hiány nagyságát vagy annak problémás voltát.
Az egészségügyi amortizációról már szóltak egypáran. Ez is egy olyan probléma, ami természetesen ilyen rövid beszédben nem tárgyalható ki, de azt hiszem, mindenképpen koncepcionális felülvizsgálatra és átfogó rendezésre van szükség ebben a témában, kapcsolódva az Állami Számvevőszék felvetéséhez és javaslatához is.
Ugyanígy szintén hosszú távú garanciákat és működőképes szisztémát kell kialakítani az egészségügy szakmai ellenőrzése kapcsán, a társadalombiztosítási alapok és konkrétan az egészségbiztosítási alap oldaláról, hiszen eddig csak pénzkiutalás és egy formális pecsétnyomás szintjén működött ez a rendszer, de egy jól működő társadalombiztosításnál, tudjuk nagyon jól, biztosítási orvosok és komoly szakmai ellenőrzés kell, hogy megjelenjenek a biztosítók oldaláról.
(11.00)
Rátérnék talán az utolsó ilyen "apróbb" megjegyzésre, a működési költségvetés problémájára.
Nem értünk egyet azzal, hogy a működési költségvetés a konkrét számszaki adaton túlmenően kikerüljön az Országgyűlés felügyeletéből és hatásköréből. Nem mindegy, hogy mekkora bürokráciákat és hogyan működtetünk, és mi, a magyar Országgyűlés, felelősek vagyunk ezért. Azt gondolom Kis Gyula elnök úrhoz kapcsolódva, hogy erről nekünk részletes információt kell kapnunk.
Azonkívül meg kell jegyeznem a jövő évi működési költségvetés kapcsán: sok az a pénzösszeg, amit működési költségvetésként a két alaphoz előirányoznak. Nem olyan régen — még emlékszünk rá — ez 1% volt az összkiadáshoz képest, most már az úgynevezett egyszeri kifizetésekkel meghaladja a 2%-ot. És konzerválni kiadásokat bizony nagyon könnyű. Át kellene ezt tekinteni, és megfelelő hatékonysági követelmények mentén felülvizsgálni mind a működési bér jellegű, mind pedig a beruházási jellegű kiadásokat.
Tisztelt képviselőtársaim, nem ragoznám tovább a szót, hiszen rengeteget lehetne erről beszélni, rengeteg probléma, feszültség van a társadalombiztosítási alapoknál. Összefoglalóan bizony, meg kell állapítsuk, újólag, immár negyedszer: a jövő évi társadalombiztosítási alapok költségvetése ingatag alapon áll. Az ahhoz fűződő bevételi és kiadási remények nem kellően megalapozottak, így biztosra veszem, hogy a jövő évben pótköltségvetésekre fog sor kerülni, amely pótköltségvetések bizony nem a legszerencsésebb eszközei — akkor is, ha még mindig jobbak, minthogy semmit nem teszünk — a felülvizsgálatnak.
Én azt gondolom, hogy itt és most kellene esetleg megtenni, ami megtehető. Még akkor is, ha — egyetértve Kovács képviselőtársammal — én rossznak tartom azt a megoldást, hogy a központi költségvetés kvázi végleges megszavazása után beszélünk csak a társadalombiztosítási alapokról, és a decemberi hónapban kezdődjön el egy érdemi vita a jövő évi társadalombiztosítási költségvetésekről.
Itt is egyetértve Kis Gyula elnök úrral, több mint 700 milliárd forint sorsáról van szó, amely bizonyos értelemben az emberek számára sokkal kézzelfoghatóbb és sokkal érzékenyebb terület, mint a központi költségvetés kétszer akkora kiadási oldala. S ezen területet sokkal alaposabban, sokkal precízebben, sokkal mélyrehatóbban kellene megvizsgálni.
Tisztelt képviselőtársaim! Ehhez a FIDESZ és én személy szerint is igyekszünk partnerek lenni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
