BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Valóban, a társadalombiztosítás vagyonhoz juttatása lerágott csont, és amikor már kínunkban nem tudunk mit mondani, akkor mindig előhozakodunk a vagyonjuttatással, mert lényegében arra kötelezi az országgyűlési határozat, illetve az 1992. évi X. törvény 21. § (4) bekezdése az illetékes végrehajtó szerveket, hogy a társadalombiztosítási alapot 1994. december 31. napjáig 300 milliárd forint ingyenes vagyonjuttatásban kell részesíteni.
Az erre vonatkozó tervet, a végrehajtás szabályait a Kormánynak 1992 közepéig kellett volna az Országgyűlés elé terjeszteni, ami természetesen mind a mai napig nem történt meg.
Ugyanakkor egy 1992-ben hozott másik törvény, a LXXXIV. törvény 6. § (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik: "Az alapok részére vissztehermentesen átadott vagyon a járulékbevétel megosztásának arányában kerüljön a két alap birtokába, amelyet az alapok e célra biztosítási áganként létrehozott vagyonalapjába kell helyezni."
Ez magyarul azt jelenti, hogy ingyenes vagyonjuttatásról kellene beszélnünk, de ez a vagyonjuttatás nem több birtokbaadásnál, vagyis a társadalombiztosítási önkormányzatok ténylegesen tulajdonjogot nem szerezhetnek a felett a vagyon felett. Ezt nyíltan, egyértelműen ki kell mondani, egyazon évben született két törvényi hely.
Ez természetesen nem akadályozza meg azt, hogy a társadalombiztosítás likviditását valamilyen formában fenntartsuk, sőt javítsuk. Erre történtek 1991-ben, illetve 1992-ben is kísérletek.
Sajnos, a gazdasági hatások eredményeként, helyesebben következményeként az 1992-es év az, amikor a társadalombiztosítás kintlevőségei megduplázódnak. Az 54 milliárd forintos kintlevőség hirtelen 94 milliárd forintra emelkedik fel. Ez folyamatos likviditási gondokat jelentett, ami azt is magával vonja, hogy a társadalombiztosítás igazgatási szerve mind többször volt kénytelen a hitelmegelőlegezési számláról leemelni, hogy folyamatos likviditását, az ellátások kifizetését garantálni tudja. Ezek bizonyos értelemben objektív, nem személytől függő feltételek. Ugyanakkor az már személyhez is köthető — a felelősséget valóban jogosan vetik fel képviselőtársaim —, hogy mi történt a kintlevőségeknek a behajtása érdekében.
Ez ügyben megállapíthatjuk, hogy e téren is történt elmozdulás. Elsődlegesen végre-valahára az 1992-es év volt az, amikor a társadalombiztosítás kintlevőségeit szisztematikusan feltérképezték, mégpedig olyan formában, hogy bizonyos vállalkozók kénytelenek voltak az Alkotmánybírósághoz fordulni úgynevezett goodwilljük, jó hírnevük megőrzése érdekében, tudniillik a Társadalombiztosítási Főigazgatóság egyes tartozóknak a nevét nyilvánosságra hozta.
Ugyanakkor nem történt meg az, amit annak idején szorgalmaztam, hogy a kintlevőségeket megosztva, fajtánként csoportosítva, összegszerűségében mutassa be, és a mérleghez, a zárszámadási költségvetéshez csatolja be a társadalombiztosítás, illetve maga a Népjóléti Minisztérium.
Ezt bizonyos értelemben megértem, hiszen konkrét, tehát aktuális adatok nem állnak a társadalombiztosítás rendelkezésére, csak egypár hónappal korábbi állapotot tud reprezentálni. A társadalombiztosítás fejlesztése, informatikai rendszerének fejlesztése céljából méltánylandónak tartom, hogy megindultak a tárgyalások a különböző nemzetközi bankszervezetekkel, amelyek hajlandók megfinanszírozni a társadalombiztosítás információrendszerének modernizálását.
(12.40)
A '92. év az az év, amikor felálltak a felügyelő- bizottságok. Megmondom őszintén, amennyit tevékenykedtek '92-ben, és amennyit elköltöttek — 5,2 millió forintról van szó, ami a tb költségvetésén belül elenyésző tétel — nincs arányban: fölösleges volt, ablakon kidobott pénz volt a felügyelőbizottságok létrehozása, mert a társadalombiztosítás funkciói nem javultak az alatt az idő alatt, sőt, bizonyos értelemben még feszültség is keletkezett a felügyelő bizottságok, illetve a Társadalombiztosítási Főigazgatóság és végrehajtó szervei között. Ez egyértelműen arra utalt, hogy nem volt kellően átgondolt a felügyelőbizottságok létrehozása.
Mádi képviselőtársam fölrótta: melyik az az ország, ahol két évvel korábbi költségvetés zárszámadását tárgyalja a Parlament? Egy országot kapásból tudok mondani: ez az USA. Mindig két évvel később tárgyalják a költségvetést, illetve két évvel később fogadják el — de van számos olyan ország is, ahol ez jellemző.
Úgy gondolom, hogy a társadalombiztosítás jövőjét — és ezt az 1991—92-es évek során már hangsúlyoztam, a költségvetéshez beadott módosító javaslataimban próbáltam érvényre juttatni, igaz, sikertelenül — a következő elvek fogják megalapozni:
1. A társadalombiztosítás alapjain belül elkülönített forgóalapot, illetve tőkepiaci alapot kell képezni. Az alapképzés célja, hogy az egyes szolgáltatások, ellátások likviditását, illetve a társadalombiztosítási alapok pénzügyi stabilitását biztosítani lehessen.
2. Még az idén kötelezni kell a társadalombiztosítási alapok kezelőit, hogy 1995. december 31-ig alaponként hozzák létre a forgó, illetve tőkepiaci alapokat az 1993. évi kiadási előirányzatok figyelembevételével, csökkentve az úgynevezett nem tipikus társadalombiztosítási ellátásokkal, ugyanakkor 1994. december 31-re diszkontált értéken. Ennek célja a társadalombiztosítási alapok járulékstabilitásának középtávú megalapozása.
3. Az előzetes számítások és a nemzetközi tapasztalatok szerint az egészségbiztosítási alap forgóalapját a 2. pont szerint kalkulált kiadások egyhavi névértéke, míg tőkepiaci alapját kéthavi névérték képezheti. A nyugdíjbiztosítási alap likviditását egy-két havi forgóalap, illetve tőkepiaci alapként két-három havi kiadásnak megfelelő névértékű vagyon vagy pénzeszköz garantálja.
4. A profiltisztítás címen finanszírozott, nem tipikus egészségbiztosítási és nyugdíj-biztosítási ellátásokat, valamint a forgóalap, illetve tőkepiaci alap képzése miatt keletkező hiányt a 300 milliárd forint értékű vagyon terhére kell elszámolni.
5. A 300 milliárd forint értékű vagyon működtetésére önálló szervezetet célszerű létrehozni, amelyben részvényes lehet az egészségbiztosítási és a nyugdíj-biztosítási önkormányzat is. A társadalombiztosítás alapjainak forgóalappal, illetve tőkepiaci alappal történő feltöltése után fennmaradó vagyonhányad képezheti a szociális rendszer — ideértve az egészségügy, oktatás, egyéb szociális ellátások stb. — alrendszereinek átalakítása során felmerülő költségigények fedezetét.
6. Az átláthatóság és a rendszerszemléletű átalakítás érdekében indokoltnak tartom a szociálpolitikai alap létrehozását, amelynek bázisát az említett 300 milliárd forint értékű pénzeszköz, illetve vagyon képezheti, illetőleg a fejlesztésre már fölvett világbanki kölcsön. Ezt indokolja az a tény, hogy a társadalombiztosítás komoly szociális feladatokat látott el a finanszírozás terén 1991—92-ben, tehát amikor mi meghoztuk a 300 milliárd forint értékű vagyonról szóló törvényt, és az 1992. évi X. törvény az azóta már megszűnt társadalombiztosítási alap ingyenes vagyonjuttatással történő ellátását írja elő. Vagyis magyarul: a törvény alapján egy nem létező alapot kellene 300 milliárd forinttal feltölteni.
Tisztelt képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy ez utóbbi kategória már nem a Polgári Törvénykönyv, hanem a Büntető Törvénykönyv kategóriájába tartozik, tehát nem létező alapokat 300 milliárd forinttal feltölteni — legalábbis véleményem szerint — nem lenne szabad.
Befejezésül én úgy gondolom, hogy az 1992. évi költségvetésen túl sok rágódnivaló nincs. Azt mint tényszámok sorát figyelembe kell venni, és az 1994. évi költségvetéshez mindenképpen célszerű úgy figyelembe venni, hogy annak tanulságait is be tudjuk építeni.
Én emiatt — bizonyos fenntartásokkal ugyan — a törvényjavaslat elfogadását javaslom. Köszönöm szépen (Taps.)
