KAPITÁNY FERENC (Kisgazda)
KAPITÁNY FERENC (Kisgazda)
KAPITÁNY FERENC (Kisgazda) Köszönöm a szót! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudok valami hurráhangulatot árasztani, pedig azt szeretnék, mivel ennek a törvényjavaslatnak minden tétele rajtunk, valamennyi állampolgár hátán csattan, és kevés benne a simogatás.
A Kormány előterjesztése, valamint a Számvevőszék kapcsolódó 14303-as számú jelentése egyértelműen tükrözi, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi helyzete 1992-ben tovább romlott. Végül is az 1992. évi költségvetési törvényben tervezett nullegyenlegű költségvetés helyett több mint 31 milliárd forint hiánnyal zárta az évet.
Kevésbé vigasztal — ismerve napjaink állapotát a társadalombiztosítás anyagi világában —, hogy napjainkra még rosszabb képet tudnánk csak festeni.
Nagyon szomorú tényként kell kijelentenem, hogy a társadalombiztosítás működőképességét ma már szinte kizárólag csak az állami forgóalaphoz kapcsolt úgynevezett megelőlegezési számla kamatmentes, hiteljellegű igénybevételének lehetősége biztosítja.
A jövőre tekintettel kijelenthetem, hogy a tb-t csak addig nem fenyegeti összeomlás, legalábbis anyagiakban, amíg ez a lehetőség fennáll a jövőben is. Adminisztratív vonatkozásban pedig addig, amíg a budapesti és vidéki igazgatóságok eddig is hősies munkát végző, középkori, kódexíró-korabeli műszaki feltételek mellett a manuális munkában össze nem roppannak, vagy az informatika nem siet elébük. De erről később.
A hiány keletkezését mindkét előterjesztés elemzi. A számvevőszéki jelentés sokkal terjedelmesebben és mélyrehatóbban vizsgálja az okokat, de a valós megoldásokra mégsem tudott érdemi javaslatokat tenni. Jóslásokba mi sem bocsátkozhatunk.
A kép kissé csalóka. Szigorúan csak a számokat tekintve akár azt is mondhatnánk, hogy az ország általános gazdasági helyzetét tekintve közel áll a tervhez, nagyobb baj nincs. A közel 15 milliárdos járulékbevétel-elmaradás az összes bevételnek mindössze 2,8%-a, ezzel szemben a kiadások "csak" 3,1%-ban kerültek túllépésre. Ugyanakkor a profiltisztítás eredményeképpen a költségvetésben szereplő 40 milliárd forint, amit a társadalombiztosítás megbízás alapján fizetett ki az állami költségvetés terhére 1992-ben, ezt a tb 1994-ig visszakapja.
Mégis, sajnos, nem tudok úgy állást foglalni, ismerve a jelenlegi helyzetet is, hogy következtetést ne vonjak le. Ugyanis számunkra, akik folytonosságában látjuk a működés döccenőit, teljesebb a kép. Jól látható, hogy 1992. évtől olyan folyamatok indultak el — több esetben folytatódnak —, amelyek aggodalomra adnak okot.
Az állami költségvetés hiányának növekedése, a csődök és felszámolási eljárások, a befagyott százmilliárdok egyértelműen tükrözik, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi romlásának okai a gazdaság méhében, átalakulásában keletkeznek, és tekinthetők valamiféle ellenőrzési, behajtási hiányosságnak, egyben mulasztásnak. Bár, ha ez lenne az oka, akkor egyszerű személycserékkel könnyen lehetne ezt rendezni, de a megoldást másutt kell keresni.
A járulékbevételeknél jelentkező 15 milliárd forint hiány mellett, illetve ezen felül 1991—92. év végére egy év alatt 40 milliárd forinttal nőtt a társadalombiztosítás kintlévősége. Ha leszámítjuk a 4%-os késedelmipótlék-kintlévőségek összegét növelő automatizmus hatását, akkor is óriási összegű jövedelmek után nem folytak be a járulékok. Ennek az inflációra és a gazdasági folyamatokra való negatív hatását most nem elemzem, bár megérne egy misét.
De ez csak az egyik negatív hatás, ami a társadalombiztosítást sújtja. A be nem folyt járulékok ellátás-kifizetési és ellátásnyújtási kötelezettségei szolgálati idő szerzésére jogosítanak, de fedezet nélkül. Gondolok itt arra, hogy a társadalombiztosításhoz be nem folyt járulékok összege jogot ad azoknak, akiknek a nevében azt levonták a dolgozóktól, és a munkaadók sem tették hozzá a maguk százalékát, azt felélve nem a társadalombiztosítás kasszájába folyt, ugyanakkor jogokat élvez az, akinek a nevében mindez lezajlott.
Ezek ma és a jövőben még inkább kezelhetetlen helyzetet teremthetnek, mert jórészt felélték a tönkrement vállalatok.
Tehát a gazdasági feltételek javítása mellett a törvényi feltételek változtatása is elkerülhetetlen, főleg a biztosítási elv erősítésének érdekében.
A társadalombiztosítás járulékbevételei ilyen gazdasági és törvényi feltételek mellett egyre kevésbé tudják fedezni a kiadások növekvő igényét. Tehát a bevételi oldalon elkerülhetetlen az óriási kintlévőség megmozdítása, az eddig tabunak látszó azonnali intézkedésekkel.
Meg kellene hirdetni egyszeri intézkedésben, hogy a hátralékok egy bizonyos százalékának egy bizonyos határidőre történő megfizetésével a többi adósság elengedésre kerülhet esetleg. Nincs lehetőség, de ok sem a további halogatásra.
Jogszabályi lehetőséget kell teremteni arra, hogy a gazdálkodó szerv járuléktartozásának mértékéig a társadalombiztosítás — törvény erejénél fogva — tulajdonjogot szerezzen a gazdálkodó vagyonában. Ezek mellett elkerülhetetlen a kiadási oldal reformja, a gazdasági feltételekhez igazítása. Ez nagyon népszerűtlen intézkedéseket kíván, de ezen már régen túl kellene lennünk.
A kedvezőtlen tapasztalatok az intézkedések elhalasztása miatt következtek be. Így a gyógyszertámogatási igények ugrásszerű, gyakran szakmailag és gazdaságilag indokolatlanul növekedtek, kizárólag az agresszív üzletpolitikai célok érvényesítési lehetősége miatt. Úgy érezzük, hogy itt előnytelenül gyűrűzött be a privatizáció.
Ki kell mondani a szakmapolitikai célok kijelölésével, meg kell állapítani, hogy az egészségügyi intézményhálózat változatlan struktúrában nem finanszírozható. Időközben már találkoztunk ígéretes javaslatokkal.
A társadalombiztosítási ellátások kifizetésének és nyújtásának fellazult jogszabályi feltételeit rendezni szükséges. Erre már a szociális törvény módosításával — amivel éppen most foglalkozik a Ház — példa van.
Mindezek mellett a profiltisztítással csökkenő kiadási kötelezettségek, valamint a tervezett, de eddig elmaradt és meg is kérdőjelezett ingyenes vagyonjuttatásból származó hozambevétel tovább javíthatja a társadalombiztosítási alapok pénzügyi egyensúlyát, de nem adnak végső megoldást.
(12.10)
Ezek után vázlatosan nézzük meg az 1992. évi zárszámadásban szereplő 31 milliárdos hiány főbb okait, mindkét alapra vonatkozóan. A 15 milliárd forint járulékbevétel-elmaradáson túlmenően közel 5,6 milliárd forint likviditási alap — feltöltési kötelezettség is csökkentette a tárgyévi kiadásokra fordítható összegeket. A gyógyszerár-támogatásokra is terven felül kifizettek 11 milliárd forintot. E két tétel szinte önmagában adja a hiány főbb okait, eltekintve most a profiltisztítás 1992. évi elmaradásától.
Mi nem okozott hiány? Minden ellenkező értelmű kinyilatkoztatás ellenére nem növekedett a tervhez képest a táppénzkifizetés, a nyugdíjakra kifizethető összeg, a működési kiadás, a gyógyító-megelőző ellátásokra kifizetett összeg.
Magam is közgazdasági vénával rendelkezem. Ismerem a "források" és "kiadások" költséghelyek törvényes előírásait. Így csupán példálózom: mi lenne, ha az ablakon kidobott milliárdokat külön számlán kellene nyilvántartani? Ott díszelegne 1 millió 300 000 dollár — jól hallották, nem forint, hanem dollár — egy cégnek kifizetett megvalósíthatósági terv készítésére, ami semmire sem használható. Ugyanilyen megvalósíthatatlan megvalósíthatósági terv még vagy öt kifizetésre került! Ennek ellentételezésére csak a gigantomániát említhetem. Felelősségre vonás nem történt. Dr. Kis Gyula bizottsági elnök úr is egypár észrevételt tett ebben az irányban, éppen az előbb hallottuk.
A másik képzeletbeli elkülönített számla neve az "elfelejetett bevételek" címet viselné. Itt szerepelne a mai társadalombiztosítás jogelődjeinek — OTI, MABI, OTBA — és egy sor volt biztosítótársaságnak mintegy 1000 milliárdnyi ingatlanvagyona, amelyben csak morzsa lenne azoknak az ingatlanoknak az értéke, amelyek "véletlenül" a földhivatali tulajdonlapon tb-tulajdonként maradtak bejegyezve, és már a mi működésünk idején lemondtak róla. Hiába hívtam fel időben a Házban erre az illetékesek figyelmét.
Azon a számlán szerepelne a behajthatatlannak minősülő, a mai naptól már 150 milliárdnyi járuléktartozás tetemes része, benne azokkal a 10%-okkal is, amiket a munkaadó levont járulék címén a dolgozótól, de a maga 44%-ával együtt ezt sem fizette be a társadalombiztosításnak.
Előkelő helyet foglalna el most már az a 300 milliárdos vagyon is, amit parlamenti határozat dacára sem kapott még meg a társadalombiztosítás. Jó volna a személyes felelősöket ugyanúgy szégyenpadra ültetni, mint az '56-os népirtókat, akár büntetni is! Itt is a társadalom maradt a vesztes! És még nem beszéltem a gyógyszertámogatásról, az egészségügyi kártyákról és másról…
Összességében megállapítható, hogy — minden kritika ellenére — az 1992. évi gazdálkodásra mégsem a pazarlás a jellemző, hanem a gazdasági folyamatok, a fizetőképesség és -készség kedvezőtlen alakulása, ami elsősorban a bevételek elmaradásában jelentkezett. A tapasztalatokat a további tervezőmunkában — ami már elsősorban az új önkormányzatokra hárul — kell figyelembe venni. Természetesen jogszabályi feltételekkel is segíteni kell. A javasolt szervezeti és konszolidációs intézkedések mielőbbi megtétele lehet az alapja a társadalombiztosítási alapok pénzügyi egyensúlya megteremtésének, de legalább az óhatatlanul keletkező hiányok kezelhető szinten tartásának.
Mindezek figyelembevételével részletes vitára alkalmasnak tartjuk, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
