MÁDI LÁSZLÓ, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még meg sem kaptuk a társadalombiztosítás 1992. évi zárszámadásáról szóló törvényjavaslatot, a híre mégis már régen eljutott hozzánk. Az újságokban megjelenő cikkek és elemzések botrányos fejleményekről számoltak be, s ezeket a híreket és információkat nem cáfolta senki.
A hírek lényege az volt, hogy a társadalombiztosítás költségvetése rendkívül zilált, vagyoni helyzete tisztázatlan, gazdálkodása tele van homályos pontokkal. Ráadásul nincs érvényes, auditált vagyonmérlege, s a beterjesztés nem ad pontos képet a működési költségvetés részleteiről, a beruházások tényleges helyzetéről sem.
Pedig az Arthur Andersen világhírű céget kérték fel a mérleg auditálására. Pedig a beterjesztést csak ama régi nevezetes nap után, tehát november 7-e után írta alá a Kormány nevében a pénzügyminiszter.
Annál is inkább érthetetlen a beterjesztés késedelmessége és valóban tárgyalhatatlan minősége, mert — bár az idei év s részben a jövő év is az Antall-kormány felelősségét terheli, de — ez az utolsó zárszámadás, amelyet még ez alatt a ciklus alatt, tehát az MDF-többségű Parlament tárgyal meg jelen napjainkban.
Az sem állítható ugyanakkor felelősséggel, hogy az ellenzék nem hívta volna fel a Kormány és a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmét idejében a problémákra, a költségvetés buktatóira. A fiatal demokraták nevében jómagam is 1992. február 3-i költségvetési beszédemben, majd ugyanezen év szeptember hó 29. napján elhangzott interpellációmban sorjáztam a problémákat: a bevételek tervezettnél lényegesen kisebb mértékét, a kiadások, ezen belül külön a gyógyszerkiadás vártnál nagyobb voltát, a likviditási alap visszapótlásának nehézségeit, a vagyonátadás bizonytalanságait.
Tisztelt képviselőtársaim! Mindez a pusztába kiáltott szó maradt csupán. A törvényjavaslatot elfogadták, az interpellációmat leszavazták. Némi elégtételt csak az jelent számomra, hogy a pótköltségvetés kötelező benyújtását a Kormány az általam az interpellációban igényeltnél sokkal enyhébb feltételek mellett 500-500 milliós, azaz összesen 1 milliárdos hiánynál — emlékezzünk csak vissza, az 1992. évi hiány meghaladta a 30 milliárd forintot — tartja már indokolhatónak.
No, de vegyük most sorjában a problémákat! A legelső a már korábban említett formai gond, a beterjesztés késedelmessége és minősége. Nem tudom, tisztelt képviselőtársaim, hogy melyik országban tárgyalnak decemberben előző évi költségvetést. Ráadásul úgy, hogy az országnak állítólag stabil kormánya van. A vagyonmérleg ismerete nélkül az anyag tárgyalhatatlan.
A tartalmi ellenvetésekre rátérvén pedig elmondhatjuk, hogy két nagy tétel okozza a hiány több mint 30 milliárdos nagyságát. Egyrészt a bevételek elmaradása, másrészt a kiadások vártnál jóval nagyobb teljesülése. Nem volt igaza tehát Surján László miniszter úrnak, Kormányunk népjóléti miniszterének, amikor az interpellációmra adott válaszában ezt mondta: "Az is közismert, hogy a hiány döntő mértékben nem a kiadási előirányzatok túlteljesítéséből, hanem a bevételek elmaradásából ered."
(12.30)
Ehhez képest a bevételek mintegy 14,5 milliárd forinttal, míg a kiadások közel 17 milliárd forinttal haladták meg a tervezettet.
A gyógyszerkiadások tervezésénél — tekintettel az idei pótköltségvetésre és a jövő évi társadalombiztosítási költségvetésre — megállapíthatjuk, hogy a Kormány koncepciótlanul, kapkodva képtelen egy finanszírozható és hosszabb távon is működőképes, szakmai és szociális szempontokat is figyelembe vevő gyógyszertámogatási koncepciót kialakítani.
Mint tudjuk, annak ellenére, hogy a társadalombiztosítás a gazdasági válság folytatódása és a profiltisztítás hiánya esetén évről évre komoly deficitet termel és annak ellenére, hogy jómagunk is felhívtuk a figyelmet a likviditási alap felhasználásának veszélyes voltára, és a hároméves visszafizetés problémáira — itt, tisztelt képviselőtársaim, az 1991-es társadalombiztosítási hiány rendezésére kanyarodok vissza —, mindezeket a tanácsokat nem fogadták meg. Nem is gyűlt össze annyi pénz, hogy a likviditási alapnál az első évi visszapótlást megtegyék, s ezzel tovább fokozták a társadalombiztosításnál egyébként is meglevő kuszaságokat, rendezetlenségeket.
Külön ki kell térni, tisztelt képviselőtársaim, a MÁV helyzetére. Itt is született egy megállapodás, mely a közel 9 milliárdos MÁV-tartozás sorsát rendezte volna. Ám ez a megállapodás is légvárakra épült, s ahelyett, hogy a Magyar Államvasutak tartozása csökkent volna, mára elérte a 14 milliárdot.
Bátran kimondhatjuk, hogy a MÁV csődjének az egyik legfontosabb finanszírozója ma a társadalombiztosítás.
Egy kis elégtételt jelent az általunk már a múltban oly sokszor követelt profiltisztítás jövő évi megvalósulása, ami a problémák némi tisztázását segíti elő. Ám ez még csak a jövő, és ebből az 1992-es évben szinte semmi nem valósult meg.
A társadalombiztosítási vagyonátadás témája lassan kezd már egy kicsit gumicsonttá válni. Sokat rágódunk rajta, mégsem történik valójában semmi.
A Kormány számos törvénysértést követett el az 1992. évben, s ebből az egyik az, hogy legalább egy pótköltségvetésben korrigálni kellett volna a hiún remélt, közel 2 milliárd forintos vagyonátadásból származó bevétel elmaradását. Sajnos, ezt a hibát az idén újólag is elkövetik, sőt valószínűleg a jövő évre is hasonlót terveznek, csak az idei évre nem 2, hanem 5 milliárdos tételben, a jövő évi vagyonátadástól pedig mintegy 16 milliárd forintot remélnek — szerintem teljesen megalapozatlanul.
Nem soroljuk tovább a problémákat, akit érdekel, olvassa el az Állami Számvevőszék terjedelmes jelentését.
Összefoglalásképpen egy korábbi beszédemet tudom csak idézni: "Sajnálatos módon le kell szögezzük, hogy a Kormánynak nincs átgondolt és átfogó forgatókönyve a társadalombiztosítási költségvetés válságának menedzselésére, és lépéseit rövid távú, konfliktuskerülő megfontolások igazgatják."
Ennek bizonyságául szolgálnak az említett évek történései, de erről árulkodnak a beterjesztett költségvetés számadatai és paragrafusai is. Tisztelt képviselőtársaim! Ezek után kérdezem: nincs új a nap alatt? Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
