ELNÖK (Dornbach Alajos)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Tehát kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a költségvetési bizottság javaslatával, vagyis a végszavazásnak a Házszabály értelmében történő elhalasztásával. Ehhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérem, szavazzanak. (Nagy zaj.)
Az Országgyűlés 286 igen szavazattal, 23 ellenszavazat és 6 tartózkodás mellett az indítványnak helyt adott, vagyis a végszavazást elhalasztotta. Ennek alapján felkéri a költségvetési bizottságot, hogy a koherenciazavart kiküszöbölő megfelelő módosító javaslatát készítse elő, terjessze be. Egyébként folytatjuk a határozathozatalokat. (Képviselők felállnak, készülnek kimenni az ülésteremből.) Még több javaslatról kell határoznunk.
Tehát most felkérem a szakapparátust, hogy a hosszú szavazási eljárás eredményét, a módosításokat pontosan számba véve végezze el az egyeztetést, a költségvetési bizottság pedig ennek ismeretében a végszavazást készítse elő.
Folytatjuk a határozathozatalokat. (Folyamatos zaj.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem