SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A pénzintézetről szóló törvény módosítása, úgy gondolom, hogy immár így, év vége felé szükségszerű volt. Szükségszerű volt, hisz a megalkotása óta eltelt két évben a gazdaság megindult átalakulási folyamatai, a nemzetközi integráció mértéke jelentős mértékben befolyásolta az eddig újraszabályozatlan területet.
Szükség volt amiatt is, hogy különösképpen felgyorsult a nemzetközi pénzintézetekhez való kapcsolódás, a nemzetközi pénzintézetekkel való együttműködés, az európai pénzügyi intézményrendszerhez való integrálódás folyamata.
A törvénymódosítás — szelleméből, illetve indokolásából is meglátjuk, hogy — több helyütt hivatkozik a nemzetközi normákra és a nemzetközi jog idevonatkozó szabályaira.
(12.20)
Szükséges volt a módosítás amiatt is, hogy — Soós Károly Attila képviselőtársam ezt hosszasan fejtegette — végül is az előttünk álló bank-, hitel-, adóskonszolidáció komplex végrehajtása igényli a pénzintézeti törvény szabályozását, illetve a módosítását. Nem gondolom, hogy a konszolidációs folyamat — mely immáron két éve tart — csupán csak erre a törvényre vagy módosításra fog épülni, de a módosításban nagyon sok olyan elem van, amely a konszolidáció folyamán kikerülhetetlen, illetve a konszolidációs folyamat több helyütt a törvényi szabályozásra épül. Helyes lett volna ezért — és erre tisztelettel felhívnám pénzügyminiszter úr figyelmét —, hogy ha a konszolidációról többet tudnánk akkor, amikor az azt megalapozó törvényi szabályozás a Parlament asztalára kerül.
El kell mondanom, hogy a sajtóban lehet csak utánajárni az illetékes vezetők ez irányú nyilatkozatainak, és én sajnálattal állapítom meg, hogy miniszter úr mindig ugyanarról beszél, de egyéb érintettek mindig másról és nem mindig ugyanarról, amiről miniszter úr, amikor a konszolidációról szólnak. Én csupán három elemet említenék a részletesség igénye nélkül: a konszolidáció nagyságrendjét, amely 310 és 500 milliárd között váltakozik, a konszolidációba bevonható gazdasági szervezetek minősítését, minőségét, illetve ami nagyon-nagyon fontos, a Pénzügyminisztérium jogosítványrendszerét a bank újratőkésítése, illetve a bankkonszolidáció kapcsán. Én azt gondolom, hogy ha nem is folyó évi kiadásokat — hiszen folyó évben, 1994-ben csak 43 milliárdot érint a konszolidáció, maga az a 310 vagy akárhány milliárd forint egy húszéves lejáratú kötvényben fogalmazódik meg —, de a költségvetés után megfogalmazásában a legnagyobb nagyságrendű gazdasági jellegű intézkedésről van szó, ezért bizonyos keretek között elvárható lenne az egyértelműség, de én — másokkal együtt — legalábbis nagyon várom, hogy a Kormány most már a harmadik fordulóban dönt a konszolidáció kérdésében és többet fogunk erről is megtudni.
Fontos volt a törvény módosítása a várható bankprivatizáció kapcsán is. Itt egyetlenegy gondolattal utalnék vissza a konszolidációra — de azt hiszem, az előttem szólók is szóltak már erről —, abban az esetben, ha a Pénzügyminisztérium ragaszkodik az elsőbbségi részvénypakett megkapásához, akkor a privatizáció esélyei nem biztos, hogy ilyen mértékűek lesznek, mint ahogy az első két bankprivatizáció előkészítése kapcsán ez nyilvánvalóvá vált. Szükséges volt tehát a nemzetközi pénzügyi világ előírásaihoz való kapcsolódás, de ugyanakkor a belső joghoz való kapcsolódás is. Itt megemlíteném a jegybankra, a Polgári Törvénykönyvre, a Büntető Törvénykönyvre vonatkozó folyamatban korábban elvégzett módosításokat és ennek a rendszernek az egységesítését is.
Az indokolás tartalmazza egy helyütt — én általánosságban szeretném ezt kibontani —, hogy nem biztos, hogy ekkora mértékűre gondoltunk, amikor a törvény módosítása szóba került, és a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka is szólt erről, hogy elkészült egy nagyobb szervezési vagy törvénykezési elképzelés is. Én azt hiszem, hogy két fontos területet jó lett volna bevonni, ha annak a megfelelő szakmai előkészítésével készen álltak volna. Az egyik a bankok univerzalitásával foglalkozó szabályozás kérdésköre lett volna, a másik pedig az értékpiaci, illetve a tőkepiaci tevékenység, tőzsdei tevékenység, amit az indokolás egy helyütt — ha jól emlékszem rá — úgy vet el, hogy a megfelelő szakmai egyeztetésnek nem értek a végére. Ez is felveti tehát, hogy a jelenlegi szabályozás után talán rövidesen ismét egy nagyobb módosítással kell rendbe tenni a pénzintézeti törvényt.
A módosítás három fő kérdéssel foglalkozik — többfajta csoportosítás lehet. Az első ilyen fő kérdés a fogalmak pontosítása, amely nemcsak egyszerű fogalompontosítás, hanem úgy gondolom, hogy érdemi kérdéseket is eldönt. Nagyon fontosnak tartom az olyan alapfogalmak tisztázását, mint a betét, a befektetés, a nagyhitelnek a fogalma, vagy a fedezetszavatolás, magának a fedezetnek a fogalma, valamint a banktitokkal összefüggő szabályozás. A második nagy rész a bankfelügyelettel foglalkozik, a bankfelügyeleti jogosítványokkal, illetve a bankfelügyelet tevékenységével. A harmadik viszont: azt hiszem, immáron elkerülhetetlen volt, hogy a csődeljárás és a felszámolási eljárás egyes kérdéseivel ezen a téren is foglalkozni kell.
Négy elemet emelnék ki ebből a hármas megosztásból. Az első ilyen elem a fedezetszavatolás, a fedezet fogalma, illetve a nagyhitel nyújtása. Azt gondolom, hogy a jelenlegi, mintegy hat-nyolc éve működő kétszintű bankrendszer és kereskedelmi bankrendszer egyik legnagyobb hiányossága, hogy a konzorciális hitelezésben a nagyberuházásokat illetően nem alakult ki gyakorlat, és valójában magam is szükségesnek tartom a törvénynek ezt a rendelkezését, amely limitálja, meghatározza egy-egy nagyhitelnek a nyújtását. Ugyanakkor, ha belegondolok, hogy jelentős beruházások előtt állunk, ami a kisebb bankoknál gondot okozhat egy-egy nagyobb hitel megadásánál, akkor a konzorciális hitelezés gyakorlatát mindenfajta bizalmatlanság félredobásával igencsak be kellene vezetni.
A másik nagyon fontos kérdés: a fedezet. Talán nem is az, amivel a törvény foglalkozik, hanem általában a fedezet, biztosíték, illetve a kétes hitelek, végrehajtások, felszámolási eljárások során miként juthat hozzá a bank a követeléséhez. A Büntető Törvénykönyv módosítása kapcsán is már szóltam róla, hogy a legnagyobb gondot valójában a végrehajtási rendszerben látom. A bírói végrehajtási rendszer elavult, képtelen az óriási nagyságrendben rázúduló végrehajtásoknak a lefolytatására, ugyanígy a csődeljárások és felszámolási eljárások is nagyon vontatott és lassú mértékben haladnak. Nagyon örülök, hogy Botos Katalin egyetért velem abban is, hogy mire a végére járnának ezeknek a végrehajtási eljárásoknak, a felhalmozódó kétes követelések, a végrehajtással kapcsolatos költségek, aztán — tegyük hozzá őszintén — a büntetőjog területére illő elvonások már lehetetlenné teszik, hogy a bankok a jogos követeléseikhez hozzájussanak. Egész egyszerűen nincs rendszere annak, hogy valaki őrizné ezeket a vagyonokat, a felszámolási eljárások több ütemben folynak, és a telephelyek, gyárak és egyéb vagyontárgyak kiürítése viszont teljes mértékben folyamatos. Arról külön nem is beszélek, hogy fel is oldódott egyfajta fegyelem — több tucat ilyen információm van —, elzavarják a végrehajtót, elzavarják a kijelölt felszámolót, aztán külön bírósági eljárás kezdődik. Statisztikailag — ha megnézzük — a hat-nyolc hónap a legjobb, de vannak két-három éves le nem folytatott eljárások is, miközben a vagyon felszívódik. Tehát arra gondolok, nem biztos, hogy elegendő itt, e helyütt szabályozni ezt a kérdést; lehet, hogy szükség volna az egész rendszernek az átgondolására.
A másik kérdés, amivel szeretnék foglalkozni — módosító indítványunk is hivatkozik erre, ott meg van fogalmazva —, a banktitok kérdése. Általában a banktitok szabályának a feloldása nagyon fontos nemzetgazdasági érdek. Ha arra gondolok — amiről itt már nagyon sokszor szó esett ebben a Házban —, hogy mekkora nagyságrendű a feketegazdaság, hogy mekkora nagyságrendben vonják el egyes vállalkozók jövedelmeiket az államháztartás elől, és hogy mennyire ellenőrizhetetlen az egész folyamat, akkor ez a rendszer egyfajta módszert jelenthet ennek kivédésére. Ugyanakkor indítványunkkal azt szeretnénk elérni — a végén majd indokolnám —, hogy ne legyen teljes ez a feloldás, mert maga a banki működés és az egész pénzvilág a bizalomra épül, és jelentősnek tartom a bizalom megingását pont a pénztulajdonosok részéről, a vállalkozók részéről. De ez nemcsak egyszerűen erkölcsi kártétel. Gyakorló banki szakemberek nagyon jól tudják, hogy milyen jól lehet tartós források nélkül is a számlán lévő pénzeket kihitelezni, mennyire olcsó források ezek egy banknak.
(12.30)
Ha megnézzük, mondjuk a vendéglátó körben, például a Balaton-part tekintetében, több ezer vállalkozó zsebből zsebbe, s nem bankszámláról bankszámlára utalja a pénzét, s ha ilyen intézkedést hozunk vagy kellőképpen nem próbáljuk enyhíteni ennek következményeit, egész egyszerűen a bankszámlákon nem lesznek pénzek, és a bankok likvid helyzetét megingathatja a számlákról történő további elvonás és a zsebből zsebbe történő fizetés, s egyébként ellenőrizhetetlenné is válik az egész. De ha ezt nem is lehet elkerülni, legalább az egyes megtakarítási formákra vonatkozóan nem kellene feloldani a tilalmat, pontosabban a betekintés tilalmát, hiszen akik így is — a lakosság többségére gondolok — megtakarítanak, mégsem akarják elvonni ezt a jövedelmet; ugyanakkor a falusi lakosság, amely óriási nagyságrendű pénzeket tart a helyi takarékban, a helyi postán, erre-arra, most azt gondolja ezen szabályozás következtében, hogy pontosan az ő tízezer-húszezer vagy százezer forintjaikba akarnak betekinteni, jóllehet nem erről van szó.
A második csomagból a bankfelügyeletről szeretnék beszélni. Azt hiszem, ezekkel a szabályokkal egy — parlamenti nyelven szólva — szuperparlament jön létre, azaz egy szuperjogosítványokkal ellátott szerv lesz elhelyezve a bankrendszer felett. Önmagában ezt a tényt nem kifogásolom. Én azt hiszem, mint ahogy az a pénzintézeti törvény bevezetőjében van, a betétesek, a befektetők, a pénzintézetek bizalmának növelése, általában a gazdasági élet stabilizációjának megalapozása, a nemzetközi pénzügyi együttműködés feltételrendszerének további bővítése megkívánja a jogosítványok nagymértékű szélesítését. Először is azt gondolom, hogy a bankfelügyelettel kapcsolatos egyéb jogszabályokat és a bankfelügyelet egész rendszerének jogi szabályozását nagyon gyorsan e törvény jóváhagyása után napirendre kellene tűzni és komplexen át kellene tekinteni. A pluszjogosítványok megadása — amit, mondom, elvileg nem kifogásolok — nem biztos, hogy felkészülten éri a bankfelügyeletet. Ennek csak egy jelzése, hogy több pénzt szeretnének, az eddigiek helyett 0,2‰-re és 60%-ra szeretnék ezeket a költségeket növelni. De azt gondolom, a további bankcsődök megakadályozása vagy egész egyszerűen az állami költségvetési pénzek pazarlásának megakadályozása szükségessé teszi ezen jogosítványok megadását. Azonban hadd ajánljam a pénzügyminiszter úr és mindnyájunk figyelmébe, hogy ezt komplexszé kellene tenni, tehát ha jogosítványaiban közeledik az ismert modellekhez, akkor szabályozásában is szükséges lenne ezt újra átgondolni.
Két ok miatt tartom ezt fontosnak. Az egyik a bankprivatizáció és vele kapcsolatban a külföldi bankok magyarországi letelepedése és rendszerének kialakulása. A másik pedig, hogy nagyon sok pénzt lehet elkölteni bankkonszolidáció kapcsán, és nagyon sok pénzt lehetne elkölteni a jogi szabályozás lehetősége miatt, ha a betétbiztosítási alapban nem lévő pénz helyett a költségvetés átutalja a pénzét, és majd a felszámolás során egyszer, két-három év múlva, igaz, hogy első helyen, de vissza fogja kapni a pénzét.
Befejezésül röviden azokról a gondolatokról szólnék, amelyeket a beadott módosítóindítvány-csomagunk tartalmaz. Anélkül, hogy részletesebben kifejteném, szeretném ismét megindokolni, hogy egyes betétfajtákra szigorú feltételeket kellene megállapítani a banktitok szabályozásánál, hiszen több ponton úgy érezzük, hogy megfelelő garanciák nélkül a banktitok megkerülése lehetséges, és nemkívánatosnak tartjuk ezt. Itt felhívom a figyelmet a Polgári Törvénykönyv és a takarékbetétekre vonatkozó rendelkezés összhangjára is.
További szigorítást javaslunk egyik módosító indítványunkban, amikor a titkosszolgálati eszközök alkalmazása tekintetében az arra engedélyt adó közreműködését kérjük; ugyanígy bírói engedély megadását javasoljuk a folyamatban levő büntetőeljárás keretében a betekintésre. Ez egyfajta jogállami biztosíték, megítélésünk szerint.
Visszatérve a Polgári Törvénykönyv legutóbbi módosítására, javasoljuk elhagyni a törvényjavaslat 43. § (5) (6) bekezdését, tekintettel arra, hogy egyik szabályozása, pontosabban a Ptk. 534. §-a, amely most az előterjesztő szerint hatályát veszti, az nem több mint harmincnégy nappal ezelőtt lépett hatályba. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
