KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két okom is van rá, hogy ezen a késői órán… (Bejczy Sándor: Csak?) …felszólaljak, azon kívül, hogy amúgy is várni kell, hogy a költségvetés végösszegét megtudjuk. Egyrészt az, hogy nagyon ritka ebben a Parlamentben, hogy úgy lehet felszólalni, hogy semmiféle politikát nem kell belekeverni egy felszólalásba és tisztán szakmai kérdésekről lehessen beszélni — nem szívesen hagytam volna ki ezt az alkalmat.
A másik pedig az, hogy az is ritka, hogy ellenzéki képviselőként egy törvényjavaslatot dicsérni lehessen, és azt hiszem, elég sokat szidunk mi javaslatokat ahhoz, hogy amikor éppen dicsérni lehet valamit, akkor is használjuk ki az alkalmat. (Bejczy Sándor tapsol.)
Mert egyetértek azzal, amit miniszter úr mondott, hogy valóban, a számviteli törvény már a korábbi módosítása — vagy a korábbi új számviteli törvény — úgy tűnik, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hiszen azt valamennyien tudjuk, hogy a számvitelnek képet kell adnia az adott vállalkozás pénzügyi, vagyoni, jövedelmi helyzetéről és ez a törvény, amely jórészt az Európai Közösség előírásait is magában foglalja most már, valóban lehetőséget ad erre.
És mi is úgy tapasztaljuk, hogy szemben a korábbi állapottal, amikor a számvitel tulajdonképpen az adóhatóság és a vállalatok között egy egymás kijátszására használt módszer volt, az utóbbi időben a jó számviteli törvény alapján egyre több vállalati vezető, egyre több tulajdonos, befektető vagy pénzügyi finanszírozó cég kezdi nézni a számvitel eredményeit, hiszen ezek, úgy tűnik, hogy hitelesek.
Az 1992. január 1-jétől életbe lépő törvény minden alapvető megfelelőség ellenére, természetesen némi kiegészítésre és módosításra szorul a két év tapasztalata alapján. Mi egyetértünk a most történt módosítások irányával, azt tartjuk, hogy azok a terminológiai pontosítások, amelyeket a módosító javaslat tartalmaz, azok jók, helyesebbé teszik a törvényt. Úgy gondoljuk, hogy az export és import meghatározása sokkal jobb lett ezzel a módosítással, és valóban szükség van a konszolidált mérlegek bevezetésére is.
Itt két pici gondunk van, de ez a bevezetés lényegét nem érinti: az egyik az, hogy talán egy kicsit túl részletes a konszolidált mérlegre vonatkozó szabályzat, ez már majdnem módszer mélységig megy. Ez csak azt a veszélyt rejti magában, hogy a gyakorlati élet ezeket a túl részletes szabályokat néhány esetben nem fogja elismerni és akkor túl hamar kényszerülhetünk egy újabb törvénymódosításra.
A másik, amiről miniszter úr is beszélt, ez pedig az, hogy ennek a bevezetési határideje 1995. január 1-jére volt tervezve. Meggondolandó volt és a szakértőink egy része azt is javasolta, hogy tegyünk módosító javaslatot az egy évvel későbbi gyakorlati bevezetésére, de valóban annyira benne volt már a levegőben, hogy ezt előre fogják egy évvel hozni, hogy amelyik vállalkozót ez most meglepetésszerűen éri, az megérdemli, hogy felkészületlenül találkozzon ezzel az új rendszerrel.
Ezzel együtt a kivételes és sürgős eljárás és az, hogy ezek a módosítások valóban fontosak voltak és gyorsan be kell őket vezetni, nem adott lehetőséget arra, hogy most ennek a módosításnak a keretében minden olyan kérdéssel foglalkozzunk, amelyet még a következő időszakban a számviteli törvénynél, azt hiszem, legalábbis meg kell gondolni, és egy-két módosítást még a továbbiakban eszközölni kell.
Hadd említsek meg ezek közül négyet. A mai számviteli törvény még nem tudja igazából kezelni az inflációs hatásokat. Hogy csak egy érzékelhető példát mondjak; egy vállalat árbevételében természetesen — ha egyébként eladható termékeket gyárt — megjelenik az infláció hatása. De az amortizációban nem jelenik meg az infláció hatása, ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen egy látszatnyereség keletkezik a vállalatnál. Ez ugyan az államnak elvileg jó, mert több adót lehet beszedni, viszont jövedelemkivonás történik az adott vállalkozásnál, és amikor pótolni kell az amortizálódott állóeszközt, akkor nem lesz annyi fedezete a vállalatnak, amennyi legalább a szinten tartáshoz elegendő lenne. Azt hiszem, ezzel a kérdéssel a következő időszakban mindenképpen foglalkozni kell.
A másik ilyen kérdés a hosszú lejáratú devizahitelek kérdése, hiszen ezeknek az elszámolása ma egy forintleértékelés esetén olyan árfolyamveszteséget okoz, amelyet abban az évben el kell számolni, amikor ez az árfolyamveszteség bekövetkezik.
Ez nagyon veszélyes és nagyon kellemetlen helyzetet teremthet a vállalkozások számára, sokkal célszerűbb lenne, hogyha ez aktív időbeli elhatárolással — és most elnézést kérek, hogy ilyen szakkifejezést használok, de nem tudom másképp megfogalmazni — lehetne kimutatni, és akkor kellene ezeket az árfolyamveszteségeket leírni, amikor a hitelek adott része visszafizetésre kerül.
Ez egy sokkal rugalmasabb, sokkal normálisabb elszámolásmódot adna, és nem hozná egy-egy forintleértékelés az adott vállalkozót abban az évben nehéz helyzetbe. Ez még a külföldi befektetők egy részét is zavarja a mi számviteli rendszerünkben.
Ugyancsak rendezni kell a jövőben a térítésmentesen átadott vagyontárgyak sorsát. Ezért most felemás helyzet van: az a cég, amely térítésmentesen átad bárkinek bármilyen vagyontárgyat, az elszámolja a nyereségével szemben ezt az átadást, csökkenti a nyereségét. Az a cég, amelyik ugyanezt a térítésmentesen átadott vagyontárgyat megkapja, az nem számolhatja bele a vállalati vagyonába, annak nem növeli az eredményét ez a térítésmentesen átvett vagyontárgy. Ez egyrészt tisztességesebb vagyonkimutatást tenne lehetővé, másrészt pedig még az államnak is hasznos lenne, hiszen a növekvő eredmény után adózni kellene.
Befejezésül még egy témát mondanék negyedikként, mert négyet ígértem, az úgynevezett óvatos értékelés elvének a használata is ezzel a módosítással jobban sikerült. Egy új elem került be azok közé az ügyek közé, amelyre céltartalékot lehet képezni, legalábbis remélem, hogy bekerült, mert a bizottsági ülésen elfogadásra javasolta a Kormány is; a korkedvezményes nyugdíjra való céltartalékképzés és a végkielégítésre való céltartalékképzés. Azt hiszem, ez a terület azért még olyan, amin a jövőben gondolkodnunk kell, hiszen van még néhány olyan téma, olyan kategória, amire érdemes lenne még a céltartalékképzés lehetőségét kiterjeszteni, ilyen például a környezetvédelmi károk elhárítására való felkészülés.
Ezzel együtt, összességében úgy gondolom, hogy ez a négy megvizsgálandó terület nem a mostani módosításnak kellett volna részét képezze, úgy gondolom, hogy a mostani módosítás előreviszi a törvényt és hasznos, a törvény betartásánál, végrehajtásánál viszont két dologra hadd hívjam fel a figyelmet.
Az új számviteli törvénynek egy nagyon fontos előrelépése volt — és nagyon örültek neki a gazdasági szakemberek —, hogy nem kellett negyedéves mérlegeket készíteni és az új számviteli törvény csak éves mérlegkészítést írt elő.
Hogyha ezzel szemben az ÁV Rt. előírja a havi mérlegkészítést, akkor ezt az örömet, legalábbis azoknál a vállalatoknál, amelyek az ÁV Rt.-hez tartoznak, elvették, másrészt pedig azt minden gazdasági szakember tudja, hogy a havi mérlegek pontossága, megbízhatósága gyakorlatilag a nullával egyenlő, tehát fölösleges havi mérlegeket készíteni.
Tehát én úgy gondolom, hogy egy jó törvényt nem szabad egy rossz vállalati utasítással tönkretenni. A másik is egy kicsit hasonló példa, nevezetesen az, hogy a számviteli törvényünk valóban egy rendkívül rugalmas és szélesen megengedő törvény. Ha ezt állandóan át- és átszőjük az adórendszerrel, elsősorban a társasági adóval és megkötjük, nagyságrendileg leszűkítjük azokat a határokat, amelyeket egyébként a számviteli törvény lehetőségként megadna, akkor ennek a számviteli törvénynek minden modernsége, minden európaisága ellenére gyakorlatilag a gazdálkodók nagyon nehéz helyzetbe kerülnek és nem kettős, hanem kétszer kettős könyvelésre kényszerülnek, ami azt hiszem, sok bonyodalmat fog okozni, még a következő időszakban is.
(19.30)
Ezzel együtt szeretném azt mondani: ez lesz az a ritka törvényjavaslat, ahol a szocialista frakció minden módosító javaslatra és a végszavazásra is igent fog mondani. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
