SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném a két Vagyonpolitikai Irányelv zárszavát együtt elmondani, hiszen a szavazásra is egymás után kerül sor. Köszönöm.
Tisztelt képviselőtársaim! Köszönöm, hogy az önök fáradozásai és a bizottsági munka eredményeként az 1993. és az 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvek vitája — többhetes tárgyalást követően — lezárult. Az a sajátos helyzet alakult ki, hogy az 1993. évi Irányelvek a törvényi előírások szerint mindössze két hétig lesznek érvényben, ugyanakkor a jövő évet már új irányelvek birtokában kezdhetjük meg. Bár a viták során voltak, akik megkérdőjelezték az 1993. évi Irányelvek elfogadásának célszerűségét — megítélésem szerint ez helytelen álláspont.
Mind miniszteri expozémban, mind a részletes vita során tett felszólalásomban szóltam az 1993. évi Irányelvek késedelmes tárgyalásának előzményeiről; az elmúlt hetek plenáris felszólalásai és a bizottsági viták tapasztalatai meggyőztek arról, hogy a helyzet reális, tényeken alapuló bemutatását ezúttal sem nélkülözhetem.
(19.40)
A valóság, amelyről természetesen lehet nem tudomást venni és a felelősséget indokolatlanul a Kormányra hárítani, a következő:
Az 1993. és az 1994. évi Irányelveket a Kormány — a privatizációs törvényekben rögzítetteknek megfelelően — időben, 1992 szeptemberében, illetve 1993. október elején az Országgyűlésnek benyújtotta.
Az 1993. évi irányelvek tárgyalását a Parlament 1993. év nyaráig nem tűzte napirendre, amikor a Kormány a pótköltségvetés előirányzatainak megfelelően június közepén új változatot nyújtott be.
Az Irányelvek tárgyalását az Országgyűlés ez év novemberében tudta napirendre tűzni, és ennek a tárgyalását zártuk most le.
Elnök úr! Tisztelt képviselőtársaim! A két Vagyonpolitikai Irányelvek részletes vitája, a bizottságokban folyó munka számos tanulsággal szolgált, a vita során koncepcionális, s egyes kérdéseket érintő konkrét észrevételek kifejtésére egyaránt lehetőség nyílt.
A következőket szeretném kiemelni.
1. Egyes észrevételek az Irányelvek olyan irányú átdolgozását célozták meg, ami összeegyeztethetetlen az önök által elfogadott 1992. évi LIII. és LIV. törvényekkel. Ezek a javaslatok a privatizációs folyamatért viselt kormányzati felelősség megváltoztatására, az ÁVÜ tevékenységének, státusának alapvető módosítására irányultak.
Megítélésem szerint az ilyen jelleggel módosított Irányelvek megalkotása jogbizonytalansághoz, a privatizációs folyamat szétzilálásához vezetett volna.
2. Az észrevételek második csoportja a hatályos törvényekben rögzítettek felülvizsgálatát fogalmazta meg. Ez érintette volna egyes állami alapok, a foglalkoztatási, a területfejlesztési, a mezőgazdasági újjáépítési alap finanszírozását. Úgy gondolom, ez megengedhetetlen.
Hasonlóképpen veszélyesnek tartom azokat a próbálkozásokat, amelyek a kárpótlási jegyekkel szembeni kínálatfelajánlást drasztikus, alig egyharmadra történő csökkentését célozták volna meg. Ez felelőtlen politikai akció, melynek hátrányait a kárpótoltaknak kellett volna elszenvedniük, ami megengedhetetlen.
3. Az észrevételek harmadik csoportja az Irányelvek jellegének megváltoztatását, tartalmi kiszélesítését célozta meg.
Előre kell bocsátanom, hogy az Irányelvek fő tartalmi elemeit és jellegét a privatizációs törvényekben rögzítettek szerint kell meghatározni, s ez nem teszi lehetővé, hogy törvényi előírásokat, vagy például az ÁVÜ szervezeti és működési szabályzatát helyettesítsük általa. Nem az Irányelvek által kell megoldani a hátrányos helyzetű települések gondját vagy az államadósság kezelését, s hasonlóképpen más dokumentumok szólnak az összeférhetetlenségi szabályokról is. Ez utóbbi — egyébként nagyon fontos — kérdés részben törvényi szabályokkal bír, részben a két tulajdonosi szervezet működési szabályzataiba épült be.
4. Az észrevételek közül két kérdésre külön is ki kell térnem. Az egyik a privatizációs politika első számú prioritásává az államadósság csökkentését tenné, a másik a jelenleg kialakult gyakorlattól eltérve, a privatizációs folyamatban jóval szélesebb döntési jogkörrel ruházná fel a vállalatok, társaságok vezetését.
Álláspontom szerint egyik felvetés sem fogadható el. Az államadósság-törlesztés egyoldalú előtérbe állítása megfosztaná a gazdaságot a reorganizációs és fejlesztési forrásoktól, preferálná a készpénzes értékesítést, háttérbe szorítva az Egzisztenciahitelre történő eladást, az MRP-ket, és a privatizációs folyamatot egyértelműen költségvetésfüggővé tenné. A vállalatvezetés szerepe — megítélésem szerint — ma megfelelő mozgástérben érvényesül, teljesen helytelennek tartanám a lényeges szerepkibővítést.
Természetesen voltak olyan értékelések és megjegyzések is, amelyek a tények nem eléggé alapos ismeretére vezethetők vissza, így alaptalan számon kérni az Irányelveken a célrendszer hiányát, a dolgozói kedvezmények nemlétét, az állami vagyonkezelő szervezetek törvényben rögzített beszámolási kötelezettségét vagy az egyoldalú privatizációt.
Az említetteken túl azonban sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy számos, hasznos módosító indítvány érkezett az Irányelvek tervezeteihez, ezen belül külön kiemelem azokat, amelyek az Érdekegyeztető Tanács privatizációs albizottsága ajánlásai alapján kerültek javaslatra, majd a Parlamentnek is javasolni fogom ezeket elfogadását.
Tisztelt elnök úr! Tisztelt képviselőtársaim! Ismételten megerősíthetem önöknek, hogy a Kormány határozottan folytatni kívánja a magánosítás folyamatát. A magánosítással ugyanakkor nem ellentétes az állami tulajdon hatékony működtetésének biztosítása. 1994-ben ezzel összefüggésben kiemelt feladatot jelent az állami vagyon reorganizációja, az adóskezelés problémájának megoldása, amiről külön kormányprogram készült.
A magánosítás folyamata az önök által alkotott törvényi alapokra épül, melyet a mai naptól e két Irányelvben rögzítettek egészítenek ki, s kérem önöket ezért, hogy a Parlament alkossa meg a Vagyonpolitikai Irányelveket. Köszönöm, elnök úr. (Taps.)
Határozathozatal
