BOGÁR LÁSZLÓ nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztériumi államtitkár:
BOGÁR LÁSZLÓ nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztériumi államtitkár:
BOGÁR LÁSZLÓ nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Azt hiszem, lassan a hozzászólások a vége felé közelednek, és mivel elég sok hozzászóló említette az agrárkomplexum külgazdasági vonatkozásait is, engedjék meg, hogy most reagáljak néhány ilyen észrevételre — és persze a kritikákra is —, hiszen ahhoz, hogy az agrárgazdaság kérdéseiről komplexen tudjunk szólni, mindenképpen elemezni kell a külgazdasági vonatkozásokat is.
Először néhány adatról — mert azt gondolom, ahhoz, hogy pontos elemzést tudjunk adni, elsősorban az adatok pontosítására van szükség. Kétségtelen tény, hogy az elmúlt év exportvisszaesése elsősorban az agrártermékeket érintette. A teljes exportvisszaesésen belül az agrártermékek visszaesése 40%-ig magyarázza az export csökkenését.
Mindjárt szeretném hozzátenni: abban, hogy az első tíz hónap alapján az agrártermékek exportja körülbelül 33%-kal csökkent, és részben a novemberi adatok ismeretében — nincsenek még végleges novemberi adatok — körülbelül megfelelő becslés, ha azt mondjuk, hogy éves szinten 35%-os csökkenésre kell számítanunk.
Mindjárt azzal kezdeném: hogy egy tény triviális, attól még persze tény. Az aszály valóban ilyen triviális tény, hiszen a körülbelül várhatóan 900 millió dolláros exportvisszaesésből több mint 400 millió dollár csak a gabonafélék exportjának kieséséből származik, ez pedig döntő mértékben az aszály következménye.
Ami az importoldalt illeti, itt elsősorban Lakos László képviselőtársam egyik adatára szeretnék mindenképpen reagálni. Ha jól értettem, 22%-os importnövekedést említett. Nos, a teljes agrártermékimport-növekedés 1993-ban mindössze legfeljebb 7%-os, de inkább 6%-os lesz, sőt, hogyha a két előző évet nézzük, tehát 1991-et tekintjük bázisnak, akkor is körülbelül 10%-os a növekedés. Arról tehát szó sincs, hogy ilyen jelentős, 22%-os növekedés zajlott volna le.
Körülbelül 900 millió dolláros tehát az exportcsökkenés, az import növekedése pedig mindössze körülbelül 40, maximum 50 millió dollár lesz ebben az évben. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a magyar lakossági élelmiszer-fogyasztáson belül ez a növekedés — tehát az import növekedése — még az 1%-ot sem éri el, a teljes magyar lakossági fogyasztáson belül legfeljebb 2 ‰-ről van szó, akkor azt hiszem, az a drámai megjegyzés, hogy lassan az üzletekben már nem is lehet magyar élelmiszert látni, egy picit azt hiszem, drámai túlzás.
Felmerül persze a kérdés: milyen eszközökkel és hogyan kívánja a Kormány ösztönözni az exportot — ahogy tette eddig is. Ennek alapvetően két formája van — egyes hozzászólásokban ez el is hangzott. Az egyik a piacbővítés, a gazdaságdiplomáciai eszközökkel lebonyolított piacbővítés. Ennek különböző példáiról éppen Kánya Gábor képviselőtársam is szólt, de miniszter úr is említette expozéjában, hogy az elmúlt három év során gazdaságdiplomáciai téren igen jelentős és kedvező lépésekre került sor. Ezek közül is kiemelkedik az Európai Közösséggel — illetve most már Európai Unióval — kötött társulási szerződés, amely évről évre egyre kedvezőbb piacra jutási lehetőségeket biztosít a magyar áruknak, közöttük természetesen a magyar agrártermékeknek is.
Hasonló célokat szolgált az EFTA, illetve a közép-európai, a visegrádi országokkal kötött — közkedvelt rövidítéssel CEFTA — megállapodás, amelyek szintén javítják a magyar agrártermékek piacra jutását ezekben az országokban. Sajnos — és ez is elhangzott itt ma — most a probléma éppen fordított, mert — különösen a Közös Piac irányában — meglévő kvótáink döntő többségét sem tudjuk kihasználni árualap hiányában.
Ami az exportösztönzés financiális oldalát illeti — amivel elsősorban Varga Mihály képviselőtársam foglalkozott —, én is azzal kezdeném, hogy bizony, ezek a rendszerek Nyugaton is élénk viták tárgyát képezik a kormányzatokon belül is. Kétségtelen tény — Kánya Gábor említett számokat ezzel kapcsolatban —, hogy az Egyesült Államokban legalább háromszoros, a Közös Piac esetében négyszeres, vagy talán ennél is nagyobb arányú a támogatottság, elsősorban az export támogatása. Úgy gondolom, ezen a téren, az exporttámogatások terén — nemcsak azért, mert a költségvetésünk olyan helyzetben van, amilyen helyzetben van — dinamikus bővítésre aligha nyílik lehetőség. Éppen mert a világ vezető, igen erős gazdaságai esetében három-, négy-, esetenként ötszörös a támogatások aránya, azt hiszem, teljesen esélytelen volna nekünk ebbe a versenybe bekapcsolódni.
A GATT Uruguay-roundja, amelyet reményeink szerint ezen a héten vagy a jövő hét elejére sikerül talán kedvező eredménnyel lezárni, mégiscsak azt ígéri, hogy ezen a téren számunkra legalábbis kedvező elmozdulás történik. Valószínűsíthető ugyanis, hogy olyan döntések születnek, amelyek éppen ezen támogatások — igaz, csak közép- vagy hosszú távon történő — relatív csökkentésével jelentősen emelhetik a magyar gazdaság és a magyar agrárexport relatív versenyképességét. Reményeink szerint ezek a pozitív döntések megtörténnek.
Szeretném külön kiemelni — és ezt a piacépítésnél vagy a gazdaságdiplomáciánál kellett volna említenem — a keleti piacok kérdését. Ezt többen is említették. Először is azt szerertném leszögezni, hogy a Kormány ezt az egész kérdéskört soha, semmilyen formában nem rendelte alá politikai, illetve ideológiai indíttatású érveknek, természetesen mindig elsősorban gazdaságilag közelítettük meg a kérdést. Egyébként a '92-es adatok ezt bizonyítják is, mert '92-ben a '91-es mélyponthoz képest már örvendetesen emelkedett a volt szocialista országokkal folytatott kereskedelmünk, ezen belül az agrárkereskedelem is. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy egyrészt ezekben az országokban vagy ezen országok döntő többségében katasztrofális méretű fizetőképesség-visszaesés következett be, és a másik dolog az, hogy óriási bizonytalanság van a pénzügyi és kereskedelmi háttér-infrastrukturában, intézményrendszerben: a régi rendszer természetesen összeomlott, az új kialakulásának pedig nem nagyon látszanak jelei ezekben az országokban — elsősorban a volt Szovjetunió utódköztársaságaiban. Viszonylag könnyű kimondani — persze, igyekeztünk is ezt segíteni, különböző intézményes szervezeti módszerekkel —, hogy "arccal a barterkereskedelem felé", azonban a dolog szépséghibái időnként jelentkeznek, amikor a szegény magyar termelő fut a pénze után, mert olyan mértékű bizonytalanság uralkodik ezekben az új konstrukciókban, hogy még a legkörültekintőbb kereskedelmi eljárásoknak is sok esetben az a következménye, hogy az üzlet módfelett kockázatosnak bizonyul. Úgy gondolom, ezt mindenféleképpen figyelembe kell venni, amikor a keleti kereskedelemről beszélünk.
Külön témakör — és ezt is többen érintették — az importvédelem, az egész magyar agrártermelés importvédelmének a kérdése. Glattfelder Béla képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy az importszabályozás kialakulatlansága akadályozza ennek a funkciónak az eredményes ellátását, és hasonló kritikát fogalmazott meg Nagy Tamás, illetve részben mások is érintették ezt a kérdéskört. Én úgy gondolom — és azt hiszem, mindenféle objektív elemzésnek el kell ezt ismernie —, hogy ezen a téren valószínűleg legalább öt évet, de lehet, hogy az egész évtizedet átfogó intézményépítés — a szervezeti, illetve törvénykezési háttér kiépítése — zajlik.
(15.00)
Természetesen egy ilyen átalakítási, az új szervezeti rendszer kialakítását és beüzemelését célzó folyamatban bármikor el lehet azt mondani, hogy még kialakulatlan. Én azt gondolom azonban, hogy erre a magyar rendszerre vonatkozóan ez a minősítés nem állja meg a helyét. A rendszer alapvetően kiépült, beüzemelése, illetve "finomszabályozása" zajlik. Ezen a téren eddig is éltünk és élünk azokkal az eszközökkel, a vámokkal, a lefölözéssel, amelyek kidolgozása — ezt Nagy Tamás vetette fel — szakértői szinten zajlik. Rövidesen a Kormány elé kerül az az előterjesztés, amelyik ezt megfogalmazza, az egész engedélyezési rendszer, illetve a kvóták, beillesztve persze a GATT, illetve az Európai Unió normarendszerébe.
Azt azonban hozzá kell tennem, hogy ezek mindig rendkívül körültekintő gazdaságdiplomáciai lépéseket igényelnek, hiszen valóban arról van szó, hogyha egy ország exportálni akar, akkor egy ilyen feszült világgazdasági, világkereskedelmi helyzetben semmiféleképpen nem törekedhet arra, hogy ő dinamikusan exportál, míg igyekszik minden rendelkezésre álló eszközzel elzárkózó politikát folytatni az importja terén.
Hozzá kell ehhez azt is tennem, hogy a liberalizált áruk terén a termelőknek, illetve a forgalmazóknak természetesen megvan a törvény adta lehetőségük arra, hogy bármikor, amikor a piaczavarás, illetve dömping veszélye reálisnak látszik, akkor ilyen intézkedéseket kezdeményezzenek.
Az elmúlt három évben, amióta ez rendelkezésre áll, egy, azaz egyetlen alkalommal került mindössze sor ilyen kezdeményezésre.
Rövidesen a Kormány elé kerül, talán már a következő héten, most van tárcaegyeztetésen az agrárimport szabályozására vonatkozó előterjesztés, amelyben ezekre a kérdésekre, tehát az engedélyezésre, a vámok kérdéseire, a lefölözés problémájára, konkrét intézkedésekre születik majd javaslat, és úgy gondolom, hogy ezek a jövő évtől kedvező irányban befolyásolják ezeket a dolgokat. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
