SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a tény mindenki számára nyilvánvaló és itt többen elmondták a Házban, és a '80-as évek végén is nyilvánvaló volt, hogy egy gazdaság ment csődbe. Egy gazdaság ment úgy csődbe, hogy a felszámolására kellett hogy sor kerüljön. S ezt ugyanúgy tudta mindenki a '80-as évek végén, ahogy ma is elmondta az első hozzászólásában Juhász Pál vagy sorolhatnám, hogy kik.
És ez a csőd úgy jelent meg, hogy tudtuk a '80-as évek végén, hogy piaci válság van, tudta mindenki, hogy egy torz üzemméret-szerkezet van, tudta mindenki, hogy torz a birtokviszony, tudta mindenki, hogy a tulajdonlás felelőtlensége nagyon súlyos kárt okozott és okoz az elkövetkezőkben, ha ebben nem lesz változás. Tudtuk, hogy monopolhelyzetek vannak, amin változtatni kell. És ez a Parlament pont azért hozott törvényeket és pont azért hozott kemény intézkedéseket, hogy ezeken a torzulásokon legyen úrrá és azon az összeomláson legyen úrrá, ami már bent volt. Mert egy csődhelyzet okozója volt, egy eltévesztett út, nemcsak a magyar mezőgazdaságban sajnos, hanem a magyar nehéziparban, de ne soroljam.
Amikor szembenézünk ezekkel a meglévő, korábbi, örökölt dolgokkal, nem foglalkozhatunk ezekkel, mert mindenki tudja, hogy ez volt. És ezen nem segít az sem, ha valaki ma nosztalgiázik. És nem segít az sem, ha nem mer szembenézni azzal, hogy mit mondott 1989-ben ő maga, ne adj' isten arról, ami ezen a területen volt.
És néhány olyan dologra szeretnék csak rámutatni, hogy milyen káros az, amikor a valós folyamatokat nem veszik figyelembe bizonyos, magukat komolynak tartó emberek. A valós folyamatok helyett illúziókat keltenek vagy egyszerűen hazugságokat mondanak.
Pont a tulajdonváltás és a magánosítás területéről szeretnék néhány csemegét kiemelni önöknek, ami rendszeresen, ma is többször előjött. Vegyük először ezt az egészséges üzemi szerkezetet, a monopóliumok kérdését, mert ma is többen ezt megemlítették azzal, hogy kérem, a monopolszerkezet őrződik át a továbbiakban.
(15.40)
Tényeket tessenek megnézni. Mert tény, hogy a korábbi állami gazdasági struktúra helyén több mint 100 olyan üzem jött létre csak az állattenyésztésben, ami korábban egy nagyüzemben volt, most pedig fényesen működik. A gabonaiparban, a malomiparban, amelyikben 20 cég volt csak a szereplő, 70 önálló malom dolgozik önálló tulajdonban, több mint 56%-át jelenti a kapacitásoknak. Több mint 30 takarmányüzem, több mint 130 olyan raktár, ami korábban az említett 20 monopolcég kezében volt. A tejiparban 25 új cég kezdte meg működését a korábbi megyei struktúrák helyén, versenyt teremtve. Vagy a sütőiparban több mint 100 új üzem a korábbi monopol megyei struktúrák helyén. Összesen több mint 400 üzem új tulajdonos kezében, igazi versenyt teremtve.
Vagy vegyünk egy másikat. A tulajdonos monopolhelyzete mentődik át, mondják sokat. Kérem, tulajdonos monopolhelyzetben akkor van, ha minden az ő kezében van. Ez volt természetesen, mert ez volt az állami tulajdon, egy tulajdonos volt.
Vegyünk néhány élelmiszer-feldolgozást. Vegyük mondjuk a cukoripart, ami az önök kedvence. (Közbeszólás a bal oldalon: Növényolajipar.) A cukoripar. A növényolajiparról is lehet természetesen beszélni. De vegyük a cukoripart, kérem. Négy különböző érdekeltségű tulajdonos fogja kezébe a cukoripart ma, és ezek közül az egyik 30%-ot tulajdonol, az Ötök Kft.-je néven, éppen a napokban vásárolta meg a cukoripart. De négy különböző tulajdonos verseng egymással.
Vagy vegyük a dohányipart.
A dohányipar területén az állami tulajdon helyén négy nagy versenyző harcol. És tudják, hogy miért harcol? A termelőért. Ahogy Szabó Iván is említette, de nem érdekes Szabó Iván mondata, azért nem, mert az a mondat igaz, amit ebben az értelemben uram a dohánytermelő mond el, amikor megkérdezzük, hogy kapott újfajta választékot? Igen. Kapott új technológiát? Igen. Hány új termelő jött létre, kis- és középüzem a dohánytermelésben? Van önöknek erről fogalma? (Közbeszólás a bal oldalon: Van.) Kérem, mondják meg a számot. Több mint 3000, kérem. És ez egy új struktúra, az, amit szeretnénk, ami versenyképes, ami megújítja a magyar dohánytermelést is. De nem akarom folytatni ezt a példát.
Kedvencük önöknek, hogy a termelő kiszolgáltatott helyzetbe kerül a felvásárlási árak révén. Vegyük a növényolajipar példáját, kérem. Az elmúlt években 12—14 000 forint között volt a mag felvásárlási ára. Úgy van? Mennyire van beígérve a jövő évi felvásárlási ár? (Közbeszólások a bal oldalon: 20-ra. Mennyi lesz a világpiaci ár?) 21 000 forintra.
Kérem szépen, változott itt a helyzete a termelőnek, vagy nem változott, pozitívan változott, vagy nem pozitívan változott?
Vegyük a tőkekivonás kérdését kérem, mert ugye, azt szokták mondani, hogy tőkekivonás történik a magyar mezőgazdaságból a privatizáció során. (Közbeszólás a bal oldalon: Valószínűleg.) Valószínűleg. Valószínűleg igen. (Derültség a bal oldalon.) Egyetlenegy példával kezdem. Ezek a cégek: az élelmiszer-feldolgozás is és az állami gazdaságok legnagyobb része is likviditási válságban és hitelválságban volt 1989-ben. Ennek a mértéke ebben az elmúlt időszakban természetesen nem javult volna meg, ha nincs a privatizáció. (Közbeszólás a bal oldalon: Ezért bukott meg a rendszer.) Pontosan. Az elmúlt időszakban csak az élelmiszer-gazdaságban annak révén, hogy vagyontárgyak eladásából hiteleket fizethettek vissza, 28 milliárd forint ment tőkeként — ha úgy tetszik — vissza a mezőgazdaságba. De hogyha nem lett volna privatizáció, a növényolajiparba nem lett volna befektetve 1,6 milliárd forint, nem lett volna befektetve a söriparba 3 milliárd körüli nagyságrend, a dohányiparba több mint 3 milliárd, a tejiparban minden egyes cégbe, amelyikben nagy fejlesztés történik, közelíti a milliárdot, abban az egyetlenegy cégben a befektetés.
Én azt mondom: több mint 50 milliárd tőkeinjekció az elmúlt három évben az élelmiszer-gazdaságban. Lehetett volna ezt megcsinálni privatizáció nélkül? Biztos, hogy nem. Ki fizette volna ezt meg, hogyha ezt így akarjuk?
Kérem, utoljára egyetlenegy dologgal szeretnék még foglalkozni. Ez a nagy vesszőparipája mindenkinek, a termelői tulajdonlás kérdése. Amit egyébként támogatni kell, hogy legyen egy egészséges integráció. Tudják-e önök, hogy szinte nincs olyan élelmiszer-feldolgozó cég, amelyiknek ne lenne eleve félretéve egynegyede arra, hogy hátha jön egy termelő, hogy megveszi. És gondolják, hogy jönnek a termelők? Sajnos, nem pályáznak rá, pedig kárpótlási jegyért eleve félre van téve. Lehet, hogy majd később jönnek. Megvárjuk, kérem.
Az elmúlt időszakban, nem tudom, tudják-e, hogy 17 milliárdos nagyságrend az, ami vár a termelőre, hogy jöjjön, pályázza meg. S én megmondom, nagyon boldog voltam, amikor az első ilyen bekövetkezett, amikor Székesfehérváron a Hűtőipari Részvénytársaság egynegyedét megvásárolták termelők. És amikor a hazai tulajdonulásról beszélnek, akkor egyszerűen elfeledkeznek a tényekről, amikor azt mondják, hogy nem a hazai tulajdonlás van a mezőgazdaságban. Nem tudom, tudják-e, hogy a mezőgazdasági privatizációban 28% a külföldi. Lehetne több, én jobban örülnék, mert több jönne be, de ez azt jelenti, hogy 62%, vagy nem tudom, ha jól számolok (Közbeszólás a bal oldalon: 72.) 72, köszönöm szépen, nagyon ügyes számolás volt. Nagyon jó az, hogy 70% magyar vásárol, mert van egzisztenciahitel, van kárpótlási lehetőség, van lízing, és van készpénz is, mert megy a készpénz is a magyar mezőgazdaságba a magyarok vásárlása révén. És ne mondjak levegőbe dolgokat: a Zalahúst is magyarok vették meg, a Várdebrinket magyarok vették meg, sőt a Hajdúgabonát is magyarok vették meg, és képzeljék el, megveszi egy MRP, és utána 250 milliós tőkét emel abban a cégben.
Én ezeket a példákat csak azért mondtam, hogy kérem, merjünk szembenézni a tényekkel. Azzal a ténnyel, hogy igenis, és egyedül a magángazdaság bevezetése az, ami helyrehozza azt a fantasztikus kárt, amit nekünk az elmúlt évtizedek jelentettek. És hogyha a magángazdaság helyreállítása ez, ha azt egy ilyen szóval illetjük ma, hogy privatizáció, akkor ezt kell tennünk, mert egyedül ez hoz pótlólagos tőkét a magyar gazdaságba, és nekünk ezen az úton kell továbbmenni.
Nyilvánvalóan tudjuk azt, hogy rendkívüli áldozatokkal jár az elmúlt veszteségeinek a feldolgozása. Azt is ki kell hogy mondjam: nagyon pontosan tudjuk, hogy most a pénzügyi közvetítő szférára kell a legnagyobb figyelmet összpontosítani. És tudjuk, hogy most a hitelszféra rendbetétele az aktuális, és az elkövetkező időszakban nemcsak a mezőgazdaságban, de a hitelszféra területén levő lépések azok, amelyek elősegítik, hogy minél előbb legyünk túl az elmúlt évtized veszteségein. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
