SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar agrárgazdaságban sikeres történelmi átalakulás napjait éljük, a legfontosabb területeken a befejezéshez közeledünk. A vidéken és a falvakban sok százezer honfitársunk kapta vissza azt a lehetőséget, hogy földbirtokos lehessen, gazdaságot építhessen, részvényt vásárolhasson, de már nem mint úgynevezett kisegítő háztáji termelő — ahogy az elmúlt évtizedekben a hatalom nevezte őket —, hanem mint önálló, független gazda.
Abban, hogy idáig eljutottunk, a parasztemberek, a nemzet, a Parlament és a Kormány óriási munkája fekszik.
Nézzük meg, hogy honnan indultunk. A fejlett Európától néhány kilométerre a földnek nem volt valódi tulajdonosa, gazdája, kollektív állami jószág volt az. A mezőgazdaságban alkalmazottak bérmunkásokként dolgoztak. Az élelmiszer-ipari vállalatok nagy részében a csőd tovább már nem volt takargatható. Az örökség rendkívül súlyos volt. Ebből kiindulva kell értékelni eredményeinket és hibáinkat.
Sokakban felmerül az a gondolat, hogy a Kormány egy virágzó mezőgazdaságot tesz tönkre. Az ilyen megállapítás nem a valós helyzeten alapul, hanem valamilyen ábrándos, melegházi körülmények között tartott mezőgazdaságra emlékezik.
Az agrárgazdaság mint a nemzetgazdaság egyik lényeges meghatározó szektora, nem ragadható ki az általános, örökölt gazdasági viszonyainkból, mint ahogy ez utóbbi sem vonatkoztatható el a volt KGST-s integrációs térség gazdasági helyzetétől, sőt a világgazdaság állapotától sem.
A nagy, összetett tulajdoni, pénzügyi, piaci átalakulás, amelyen a magyar nemzetgazdaság ma keresztülmegy, természetesen nem teszi lehetővé, hogy az agrárgazdaság egy boldog, békés sziget maradjon.
Az örökül hagyott és a térségben legnagyobb egy főre jutó adósságállomány, a gazdaság strukturális bajai és gondjai, egyes partnerországok fizetésképtelensége, az a gazdasági és pénzügyi zűrzavar, amely az 1990-es évek fizetésképtelenségéből adódik, az a gazdasági és pénzügyi zűrzavar, amely az 1990-es évek fordulóján jellemezte az egykori szovjet birodalom területeit, egyszerűen nem tettek lehetővé olyan tetszetős pénzügyi, piaci tulajdonváltási megoldásokat, amelyeket sokan akkor elképzeltek és még ma is gondolnak.
(08.40)
A magyar agrárgazdaság, mint ismeretes, termékeinek egyharmadát külső piacon értékesítette. A volt Szovjetunió, illetve a KGST részaránya az exporton belül számos termék esetében igen magas volt. A kivitt gabona 90%-a, a sertés és baromfi 50%-a, a bor 80%-a, a zöldségkonzerv 60%-a ezekben az országokban talált vevőre. A kelet-európai válságban ez a piac egykori súlyát, módszereit tekintve eltűnt a történelemben.
Nézzük meg azt is, hogy milyen vállalkozások voltak a nagyüzemek valójában. A rendszerváltás évében nyíltabbá vált a verseny, és megszűnt az a gyakorlat, amely a szövetkezetek és állami gazdaságok veszteségeit úgynevezett szanálási technikával a távolabbi jövőbe tolta — tehát elodázta. Az úgynevezett ipari szolgáltató üzletágak, amelyek a nagyüzemi vállalkozások nyereségének nagyobb hányadát adták, saját lábra álltak: éltek törvény adta jogaikkal, elkülönültek a mezőgazdaság pénzügyi rendszerétől, pótlólagos finanszírozó szerepük tehát megszűnt. Mindennek köszönhetően a rendszerváltást követően a mező- gazdasági nagyüzemi szféra vesztesége ugrásszerűen megnövekedett, elkezdődött a finanszírozás ellehetetlenülése, háttérbe szorult a magántermelést integráló szerepe.
Az öröklött mezőgazdasági tulajdonosi szerkezet a fejlett Európával történő harmonizáció szempontjából tarthatatlanná vált. Különösen igaz ez, ha a parasztság széles körének évtizedekkel korábban elszenvedett tulajdoni sérelmeit is figyelembe vesszük. Bár az előző kormány a szövetkezeti és földtörvények többszöri módosításával a társasági, a külföldi befektetésekről szóló törvény megalkotásával igyekezett a gondokat enyhíteni, a rendszerváltás kezdetének időpontjában a termőföld több mint 85%-a fel nem osztott közösségi, illetve állami tulajdonban volt.
Az állami élelmiszeripar tulajdonváltását a spontán privatizáció veszélyeztette.
A magyar agrárgazdaság teljesítményeit egybevetve a versenytársakéval, azt tapasztalhattuk, hogy nálunk a felhasznált munkaerő háromszor-négyszer nagyobb volt, mint amazoknál.
A gazdálkodókat sok esetben jogilag szabályozott szociális kényszer is a foglalkoztatottság fenntartására ösztökélte.
Összekeveredtek az üzleti racionalitás és a jóléti állam szociális kedvezményei a gazdasági vállalkozásokban. Mindezt a jogi túlszabályozottság, a rendeletekkel való kormányzás kísérte.
A kelet-európai partnerekkel folytatott agrárkereskedelem elszámolásai nem voltak átláthatók, a különböző ügyletek összevetésével sem derült ki, hogy valójában mi mennyibe került a nemzetgazdaságnak. Az OECD — a világ legfejlettebb 24 országának párizsi székhelyű intézete — nemrégiben végzett számításai egyértelműen rávilágítanak arra, hogy a magyar agrárgazdaság erőn felüli magas támogatottságú volt, ezáltal túlméretezett — a valós piaci lehetőségeknek nem felelt meg. A mezőgazdaságot, az élelemiszeripart új fejlődési pályára kellett állítani. Erre kényszerített bennünket a '90-es évtized új európai valósága, a magyar gazdaság modernizációjának szükséglete és nem utolsósorban jogállamunk új berendezése.
Tisztelt Országgyűlés! Új agrárpolitikát valósítunk meg. A nemzeti megújhodás programjában körvonalazott új agrárpolitika legfontosabb eleme a fejlett Európával történő harmonizáció és az EK-hoz való csatlakozás előkészítése volt. Nagyon fontos ügyről van szó. A nemzetgazdaság legnagyobb gazdasági ága az agrárgazdaság. A vidék lakosságának gazdasági jóléte, jövedelme döntően függ sikerétől. Nemzeti boldogulásunkban mindig is meghatározó súlya volt; fontossága — jövőbeni fejlődésünk szempontjából is — alapvető.
A program megvalósításához a tulajdonviszonyok átalakítására, a magángazdaság vállalkozási életerejének hasznosítására, a piacgazdaság feltételeinek megteremtésére, az alkalmazkodóképesség javítására volt szükség. Ehhez a Kormány megteremtette a jogi, intézményi, piaci, közgazdasági kereteket, és erőfeszítéseket tett a természeti környezet, a természeti erőforrások megőrzésére. A gazdasági háttér, infrastruktúra kiépítésével a Kormány elősegíti a magánvállalkozások kibontakozását és megerősödését.
Nézzük meg, hogy milyen eredményeket ért el a Kormány az átalakításban, és beszéljünk először a tulajdonváltásról, illetve átalakulásról.
A politikai és gazdasági rendszerváltást meghatározó 1990. évi országgyűlési választások egyik kiemelt ügye a korábbi tulajdoni sérelmek rendezésének igénye volt. A koalíciós kormányzat kardinális kérdésként foglalkozott a személyi és a tulajdoni sérelmeket orvosló kárpótlás ügyével. Az ellenzéki pártok rendkívül éles támadása és lényegében teljesen elfogadhatatlan, illetőleg megalapozatlan "javaslatai" mellett a koalíciós kormányzatnak sikerült kidolgoznia azt a kompromisszumos javaslatot, amely Közép-Európában egyedülálló módon, az Alkotmány írott szabályainak és szellemének is megfelelően képes volt enyhíteni az elmúlt diktatúrák által okozott sérelmeket.
A kárpótlás tárgyában hozott törvények — azonos elvi alapon állva — figyelembe vették a nemzetgazdaság és a lakosság anyagi teherbíró képességét, és ennek megfelelően rendelkeztek a reprivatizáció kizárásával a részleges, a degresszivitást mutató és többirányú kárpótlás lehetőségéről. Ezzel a döntéssel — és ez ma már nyilvánvaló — a kárpótlás végrehajtása hozzájárult egy mind ez ideig háttérbe szorított, új tulajdonosi réteg megteremtéséhez.
A kárpótlási törvények alapján 1,2 millió fő nyújtott be kárpótlási igényt, zömében a földtulajdon sérelmére elkövetett jogtalanságok rendezésére. Az igények elbírálása a közeljövőben befejeződik. A felnőtt lakosság mintegy ötöde jut ennek révén tulajdonhoz, résztulajdonhoz termőföldből, illetve az állami vagyonból.
(08.50)
A tulajdonváltás nagyságának, társadalmi arányainak széles demokratikus jellegét akkor érzékelhetjük igazán, ha ehhez hozzászámítjuk a termelőszövetkezeti átalakítással tulajdonossá tett további 1 millió honfitársunkat.
1993. novembeer 21-ig 1,1 millió hektár, azaz 23 millió aranykorona értékű termőföld, erdő került árverésre, az árverések során pedig 275 000 tulajdonos született. A Kormány szándékai szerint legkésőbb a jövő év tavaszáig döntő részben befejeződik a földárverés is. Így reális lehetőség nyílik arra, hogy az ország termőterületének közel 90%-a magántulajdonba kerüljön.
A mezőgazdasági termelőszövetkezetek átalakulása a múlt év végéig túlnyomóan befejeződött. A folyamat 3,4 millió hektár közös, illetve 2 millió hektár résztulajdonként nyilvántartott termőföldet, továbbá mintegy 300 milliárd forint vagyont érintett. Az átmeneti törvényben megfogalmazott rendelkezéseket 1993. január 1-jéig az 1440 mezőgazdasági termelőszövetkezet 88%-a, tehát 1273 szövetkezet hajtotta végre.
A szövetkezetek túlnyomó többsége, mintegy 90%-a továbbra is többcélú tevékenységre alapozódó, főleg termelőtípusú szövetkezet maradt. A 168 szövetkezetben csőd- és felszámolási eljárás, valamint jogutód nélküli megszűnés miatt nem tudták teljesíteni a törvényből adódó kötelezettségeket. Ez az a bizonyos 12%.
Az egyéni és csoportos kiválás a termelőszövetkezeti aktív tagok közel 15%-át, megközelítően 40000 főt és körülbelül 50 milliárd forint értékű vagyont érinthet. A szövetkezetek a földért kapott kárpótlási jeggyel bekapcsolódnak a privatizációba, és ezáltal termelési és értékesítési érdekeltségeket alakíthatnak ki.
A szövetkezetekhez eddig körülbelül 15 milliárd forint értékű kárpótlási jegy került, a jelenlegi kamatértéken számítva ennek vásárlóértéke körülbelül 21 milliárd forint.
Az állami gazdaságok átalakítása és privatizációja fontos eleme a Kormány agrármodernizációs elképzeléseinek. Tartósan többségi állami tulajdonban maradnak az úgynevezett stratégiai fontosságú feladatokat ellátó társaságok, a vetőmag-, a szaporítóanyag-termeltetés, a tenyészállat-előállítás, génbankok, törzsállományok fenntartása.
A többi gazdaság a társasággá alakulás mellett decentralizált privatizációt hajt végre. Ennek során a cél az, hogy a gazdálkodóegységek kisebb működőképes részekre bontásával lehetőség nyíljon a hazai befektetők, a dolgozók számára is a tulajdonszerzésre.
Az állami alapítású élelmiszer-ipari vállalatok többsége átalakult, és mintegy harmaduk részleges vagy teljes privatizációja meg is történt. Örvendetes, hogy az utóbbi évben nagyon sok hazai befektető jutott élelmiszer-ipari részvénytulajdonhoz. Nagyon fontos arról is szólni, hogy különösen a privatizáció első két évében, az állami vagyon eladásából származó pénzbevételek közel fele származott az élelmiszer-ipari privatizációból, jelentősen hozzájárulva ezzel a külső és belső pénzügyi egyensúly megteremtéséhez, illetőleg javításához.
Több ezer élelmiszer-feldolgozó kis és közepes magánvállalkozás kezdte meg üzleti tevékenységét az elmúlt időszakban. A Kormány véleménye szerint az agrárágazatok tulajdonváltása sikeresen halad előre, a jogállamiság szabályainak betartásával folyik, és a különböző vállalkozói rétegek, tőketulajdonosi csoportok bővülésével, szélesedésével alapvetően hozzájárul a polgári, parlamentáris demokrácián alapuló jogállam kiteljesedéséhez.
Beszéljünk a piacépítésről is. A fejlett Európával való harmonizáció mint gazdaságpolitikai célkitűzés számos döntő kereskedelmi megállapodás előkészítéséhez és aláírásához vezetett. Ezek a megállapodások a Kormány tudatos politikájának eredményeként szabadabb és biztosabb piacra jutást teremtenek a magyar agrárexportőrök számára, részben ellensúlyozva a jelentős kelet-európai piacvesztésünket. (Király Zoltán: Ez kiárusítás!)
Ebben a gazdasági integrációban a mainál magasabb feldolgozottságú termékekkel és az úgynevezett magyar specialitásokkal van esélyünk a piacbővítésre. Ezzel szemben a kelet-európai piacok továbbra is nagy volumenben lesznek vásárlói az úgynevezett tömegtermékeknek és részesedésünk gazdasági erőnktől, kereskedelmi rátermettségünktől függ ezen a piacon.
A Kormány intenzív agrárdiplomáciai tevékenységgel jelentős koncessziókat szerzett az Európai Közösség, az EFTA és más országok piacain. A hosszabb tárgyalássorozat eredményeképpen az 1991 decemberében aláírt magyar EK-társulási szerződés új korszakot nyit nemcsak a magyar gazdaság, hanem az agrárgazdaság fejlődésében is, agrártermékeinkre 1992-től az EK három évig 20-40, illetve 60%-os vám- és lefölözési kedvezményt, 10%-os mennyiségi növekedés lehetőségét nyújtva évenként.
Sikerült azt is elérnünk, hogy az EK már idén július 1-jétől érvénybe léptette a számunkra — a megállapodás szerint — csak 1994. január 1-jétől esedékes kedvezményeket. Az agrárágazatok külpiaci lehetőségeinek javításában ugyancsak fontos szerepet játszanak az EFTA-országokkal kötött szabadkereskedelmi egyezmény, a visegrádi csoporttal kötött szabadkereskedelmi megállapodás, valamint a kelet-európai térség országaival kialakítás alatt lévő kétoldalú kereskedelmi szerződések.
A Kormány mandátumának első napjától fogva céltudatosan törekedett a belföldi agrárpiaci szabályozás eszközrendszerének megteremtésére, amelynek törvényi szabályozását az 1993. évi VI., az úgynevezett agrárpiaci rendtartásról szóló törvény teszi meg. A rendtartás által működtetett piaci intervenciós rendszer termékfeleslegek és -hiányok esetén megfelelő eszközök alkalmazását teszi lehetővé. Sőt, a törvény ilyen anomáliák kialakulásának elkerülésére, a termelési biztonság megteremtésére és a hazai termelés védelmére is hatékony megoldásokat kínál.
A búzatermelők, a marha- és sertéstartók számára döntő jelentőségű: a jövő évi garantált árat és a hozzátartozó mennyiségi szabályozást — a termelői érdekképviseletekkel egyeztetve — a Kormány már eldöntötte. A kukoricapiac számára is hamarosan ismertté válnak ezek a szabályozó elemek.
A tejgazdaság ösztönző szabályozása is ismert az érdekeltek körében. Az agrárpolitika sarokköveit, jövőbeli alakulását a valós piaci viszonyok rakják le, alakítják ki. Ebben nem lehet alternatíva.
Az agrárpiaci szabályozás nem tesz különbséget kis- és nagyvállalkozás között, feladata a versenyre való késztetés, a piacon való megmérettetés feltételének kialakítása. Az agrárpiaci szabályozás sikerének döntő eleme a kulcsszerepet játszó, a jogi szabályozásnak megfelelő terméktanácsok megszerveződése.
A Kormány a szabályozás és a technikai segítség feltételeit megteremtve létrehozta az adminisztrációs központ feladatait ellátó agrárrendtartási hivatalt.
A Kormány tudatában van annak, hogy a rendtartás kiépítése és megfelelő szabályozása nem megy könnyen. Egyrészt eddig általunk nem járt úton haladunk, mind a piaci szereplők, mind pedig a kormányzat tanulja az új gyakorlatot.
Azt is meg kell mondani, hogy a termelők, feldolgozók és a forgalmazók önszerveződésére alapuló terméktanácsok megszületése még mindig elmarad a kívánatos ütemtől. Másrészt az örökség súlyos, a régió válsága nagy, és a sok gond megoldására a piacszabályozás önmagában nem kínál egyedül orvosságot.
Az agrárpiaci viszonyok átalakulásában jelentős tényezőként kell megemíteni, hogy az élelmiszertermékek kereskedelme, szervezeti és tulajdonosi struktúrája lényegbevágóan megváltozott az elmúlt három és fél év alatt.
(09.00)
A nagykereskedelmi vállalatok privatizációja hazai és külföldi tőke bevonásával lényegében megtörtént, és az élelmiszer-kiskereskedelem ma már több mint húszezer kiskereskedő tevékenységeként jelenik meg.
Az agrártermelés ipari imputjai a jövő agrárágazatainak versenyképességét alapvetően meghatározzák. Éppen ezért a Kormány minden intézkedésében az iparpolitika és az agrárpolitika egymást erősítő összehangolására törekszik.
Mindenesetre nekünk nemcsak ígéreteinkre, programunkra kell emlékeznünk, nemcsak célkitűzéseinkre kell figyelnünk, hanem a demokratákhoz méltóan meg kell hallanunk az emberek jajszavát is. Ha azt mondják, hogy nehéz ma a mezőgazdaságban vállalkozni, meg kell tudnunk, hogy miért látják ezt így.
A mezőgazdaság jövedelmezősége ma fájdalmasan alacsony. Miközben drágább lett az energia, a műtrágya, az eszközök, a gépek, a piacon egy sereg mezőgazdasági terméknek négy év alatt sokkal szerényebben nőtt az ára. Magyarországon sokan vannak, akik jobban élnek, mint 3-4 évvel ezelőtt, de mezőgazdasági vállalkozó dolgozó ma nem sok van közöttük. Azonban ezek az emberek a földet fenntartás nélkül szeretik. Legtöbbjük ezért vállalja a verejtékes munkát, olykor akár pénz- és erőtartalékuk felélését is. Mások nem találnak egyéb munkalehetőséget, ezért maradnak a földnél, a szövetkezetnél. Növényt termesztenek, állatot tenyésztenek, hogy megéljenek valamiből. Arra nem mindig gondolva, hogy amit termelnek, milyen piacra kerül, jó pénzen el lehet-e majd adni?
Magyarországon az örökölt szerény fizetőképes kereslethez képest ma rendszerint túl sokan, túl sok mezőgazdasági terméket állítanak elő, miközben ez óriási szerencséje az ország egészének, de nem kedvez a mezőgazdaságból élőknek. Hisz a mezőgazdasági termékek alacsony árai segítették megfékezni az elszabadulni készülő inflációt. Megfizethető élelemhez juttatták a szegényebbeket. Lehetővé tették, hogy három év alatt 7,7 milliárd dolláros export árbevétellel segítsék országunk nemzetközi fizetési pozícióinak javítását. Ez az ország exportteljesítményének egynegyedét képezi.
A kormányzatnak figyelemmel kell lennie, és hálával kell gondolnia azokra a mezőgazdasági dolgozókra, akik a többletterheket a vállukra vették. A Parlament hozzájárulását kértük, hogy a súlyos költségvetési hiány ellenére növeljük meg a mezőgazdaság anyagi támogatottságát.
A három aszályos év legalább 150 milliárd forintos kiesést okozott a gazdáknak. Ezek enyhítésére a Kormány megszervezte többek között az aszálykárt szenvedett gazdálkodók kedvezményes hitelellátását, elengedte az állammal szembeni aszályhitel-tartozásukat, támogatást nyújtott a növénytermesztési munkák kedvezményes hitelezéséhez, hitelgaranciát nyitott a hitelgondokkal küszködő termelőknek, vetőmag-, műtrágya- és gázolajvásárláshoz kiegészítő támogatást adott, számos esetben a növényi és állati termékek időben történő felvásárlásához kamatkedvezményt biztosított, illetve intervenciós felvásárlást és tárolást végzett, ösztönözte az exportot, ha kellett, jelentős intervenciós intézkedéseket hozott.
Garanciát vállalt egyes termékek kelet-európai értékesítéséhez, az EK-val és a délszláv válsággal kapcsolatos embargóból adódó kiesések kompenzálására törekedett. És még ezenkívül egyéb, más intézkedéseket is hozott.
Észleltük az elmaradt fejlesztéseket, a meglévő eszközök romló kihasználásából adódó gondokat. Ezek orvoslására teremtettük meg a reorganizáció pénzügyi forrását, amely az egyik legsikeresebb program az agrárgazdaságban. Ez önmaga eddig 30 milliárd forintnyi vagyon reorganizációját segítette elő. A struktúra átalakításában, az új fejlesztések ösztönzésében meghatározó szerepet játszik a Kormány által létrehozott agrárvállalkozási hitelgarancia alap és a földművelési alapok által nyújtott pénzügyi lehetőség. Ez utóbbiból a mezőgazdasági fejlesztési alap nem egészen egy év alatt 1600 gazdát, mezőgazdasági vállalkozást segít hozzá ahhoz, hogy megvásárolhassa új traktorát, berendezhesse állattartó telepét, bevezethesse gazdaságában a villanyt, utat, vizet stb.
Az agrárgazdaságban piacépítésre, a piaci viszonyok erősítésére a Kormány az elmúlt négy év alatt exporttámogatás és intervenciókifizetés címén 149 milliárd forintot juttatott a termelőknek és a vállalkozásoknak. Az agrárgazdaság kedvezőtlen jövedelemviszonyainak javítására, az átalakítás gondjának mérséklésére, a talpraállítás elősegítésére a Kormány négy év alatt mindösszesen 200 milliárd forintot fordított a költségvetésből. S bár tudjuk, hogy ez nem elég, mérlegelni kell azt is, hogy egyetlen más gazdasági ág sem részesült ilyen nagyságú támogatásban.
A kialakult helyzetben a Kormány határozott szándéka, hogy a jövőben bank- és adóskonszolidációs programot valósít meg, amelybe bevonja az élelmiszeripar és a mezőgazdaság vállalkozásait, elősegítve hitelterheik eltörlését, illetve könnyítését. Fenntartja a nélkülözhetetlen agrárpiaci egyensúlyt, növelve az intervenciós források és az exportösztönzés nagyságát. A Parlamentnek benyújtja a minőség garantálását biztosító törvényi szabályokat. Kiemelten támogatja a vidéki bankhálózat kiépítését. Beterjesztette a termőföldről szóló törvényt, amelyet a jövő heti csomagban a tisztelt képviselőtársaim kézhez vehetnek.
Növeli az agrártámogatások színvonalának reálértékét a jövő évi költségvetésben, ahol 57 milliárd forintot irányoz elő. Sőt más bevételek és adókedvezmények beszámításával az agrárgazdaság összesen 65 milliárd forint központi forrást használhat fel. Kétszeresére emeli a reorganizáció költségvetési forrásait. Csökkenti a mezőgazdasági vállalkozások adóterheit.
A Kormány elképzelései szerint 1994-ben a mezőgazdasági vállalkozásoknak a földadót nem kell megfizetniük, és kezdeményezte a minimáladó fizetési kötelezettségének felfüggesztését is. Az induló mezőgazdasági vállalkozások ösztönzése érdekében a mezőgazdasági fejlesztési alapból 500000 forint vissza nem térítendő támogatást ad a pályázati feltételeknek megfelelő gazdáknak.
A munkanélkülivé vált mezőgazdasági dolgozók vállalkozóvá válását az úgynevezett 200000 forintos munkanélküli rétegprogram beindításával segíti elő.
Összességében megállapíthatjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy történelmi átalakulás zajlik a magyar agrárgazdaságban. A múlt, a jelen és a jövő megoldatlan kérdései egyszerre merülnek fel. A feladatok nagysága és sokasága nemzeti sorskérdéssé sűrűsödött. A magyar parasztemberek példamutató türelme, magatartása, gyakorlati érzéke és a jövőbe vetett hite adjon erőt számunkra ahhoz, hogy e nemes küldetésnek megfelelhessünk.
Sok a Parlament és a Kormány, a hatóságok tennivalója, hogy az új úton az előrehaladást törvényekkel, szabályokkal, intézményekkel és intézkedésekkel elősegítse. Minden új bevezetésénél, minden kezdeményezésnél óhatatlanul hibák is adódhatnak. Sok százezer honfitársunkkal úgy kell végigmenni ezen az úton, hogy nagyszámú ellendrukker figyeli lépésünket, és az új magyar agrárgazdaság felépítéséhez korlátozott pénzforrásokkal rendelkezünk.
Tisztelt Országgyűlés! A Kormány ebben az expozéban azt mutatta be, hogy a rendszerváltástól honnan indultunk, mára hová értünk, és merre tartunk. Azt mutatta be, hogy a rendszerváltás idején már ez a gazdasági ágazat gondoktól volt terhes. Azt mutatta be, hogy nem vertük szét a magyar mezőgazdaságot, mert 1989-ben, a rendszerváltás idején már ezeknek a termelőszövetkezeteknek az egyharmada szanálási eljárással volt érintve, a felének az eszközarányos jövedelmezősége pedig nem érte el a kettő százalékot.
(9.10)
Azt mutatta be, hogy a rendszerváltás után számos gondunk, mint a keleti piacok elvesztése, a krónikus tőkeszegénység, a nemzetközi recesszió és a harmadik évben bennünket meglátogató aszálykár ellenére talpon vagyunk. (Közbeszólás középről: Úgy van!)
Az idősebbeknek szeretném az emlékezetébe idézni és a figyelmébe ajánlani azt, hogy 1952-ben egyetlen évben volt komoly aszály, és 1953-ban francia búzából ettük a kenyeret. Senkinek nem kívánom! (Király Zoltán: Most holland búzából esszük!)
Azt mutatta be ez az expozé, hogy a gumibottal és puskatussal összetákolt termelőszövetkezeti vagyonhoz képest… (Zaj a bal oldalról.) … ma és a rendszerváltás kezdetétől a ciklus befejezéséig a kárpótlással, illetve a részarány-nevesítéssel 2,2 millió embert juttatunk termőföldhöz… (Dr. Fodor István: Tegnap este leszavaztátok!) … tulajdonossá tesszük őket, gazdaszemléletük lesz, amely nélkülözhetetlen feltétele az agrárgazdaság jövőbeni sikerének. (Többen a bal oldalról: Tegnap este ezt szavaztátok le!)
Tisztelt képviselőtársaim!
