HALDA ALÍZ (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

HALDA ALÍZ (SZDSZ)
HALDA ALÍZ (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bevezető eszmefuttatások mellőzésével megkísérlem a lehető legrövidebben előadni a mondandómat, amelyek a környezetvédelemmel összefüggő megjegyzések.
Az első megjegyzés. A jelentés Honvédelmi Minisztériummal foglalkozó részében az 1992-ben végrehajtott főbb feladatok értékelésénél található az alábbi idézet: A kijelölt katonai szervezetek végrehajtották a volt szovjet objektumok átvizsgálásával és mentesítésével összefüggő feladataikat 251 fővel, 7838 munkaóra keretében, ennyi és ennyi gépjármű-kilométer felhasználásával 8,5 millió forint értékű munkát végeztek. Ehhez képest a Kiskunsági Nemzeti Parkban pusztító tűzvészben a volt szovjet lőteret a robbanások miatt nem lehetett oltani. Hogyan lehetséges ez, ha egyszer végrehajtották a mentesítést?
E témakörhöz tartozik az a megjegyzés is, miszerint nem megoldott a robbanás- és tűzveszélyes anyagok gépi mozgatása. Tudjuk-e, hogy milyen tömegeket és milyen gyakorisággal kell szállítani, továbbá, hogy miféle és milyen értékű gépi eszközök hiányoznak?
A második megjegyzés a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság témaköréhez kapcsolódik. Ott olvasható a következő idézet: Az intézmény emellett jelentős összegeket fordított környezetvédelemmel öszszefüggő kiadások növelésére is. Ez nagyon örvendetes, de hasznos volna tudnunk, hogy milyen összeggel milyen környezetvédelmi kiadásokat finanszíroztak. Az efféle megfogalmazások, mint "jelentős összegeket" és "a környezetvédelemmel összefüggő kérdések" ritkán jelentenek valamit. Információs értékük pedig semmi sem.
Továbbá a fejezeti kezelésű előirányzatok cím alatt a vízkárelhárítás fejezeti indokolásában a végösszeg nem stimmel. Talán számolási hibáról van szó. Az egyes fejlesztési kiadásokat összeadva 1344 millió forint jön ki, tehát 61 millió hiányzik.
Ugyancsak nem beszélnek a vízminőség-védelem fejezetnél 15 millió forintról.
És végül a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium tárgyában az általános indokolás öszszesíti a kormányzati beruházásokat. A tárca 191 milliót fordított beruházásra. Ez siralmasan kevés. Az öszszes teljesítés 0,5%-a, a 16. helyen állunk vele. Panaszolni persze panaszolhatjuk a környezetvédelem efféle degradálását, de csodálkozásra, sajnos, nincsen okunk. Nem kivételes eset, megszokhattuk. Talán egyetlen területe sincs a közéletnek, ahol a deklarációk és a realitás között ekkora volna a szakadék. Nincs olyan politikus, aki ne volna hajlandó nemhogy elismerni, de fennen hirdetni a környezetvédelem fontosságát, ám amikor a pénzt osztják, mindenki úgy vélekedik, hogy a környezetvédelem majd ráér, vannak fontosabb dolgok. Vagy ha nem is fontosabbak, mindenesetre sürgősebbek. Annyi a bajunk, hogy felsorolni is sok, a föld majdcsak kibírja valahogy még egy darabig. Legfeljebb akkor kezdünk idegeskedni, kapkodni, amikor ihatatlanul nitrátos lesz a víz, fuldokolni kezdünk a füstködtől, vagy kiderül, hogy veszélyes hulladékot ástak el ártatlan falvak határában.
Hadd osszam meg képviselőtársaimmal azt az aggodalmamat, hogy fordulhat a helyzet még roszszabbra is. Mint szabadelvű képviselő, a piaci viszonyok híve vagyok ugyan, azonfelül — mint élemedett korú állampolgár — rendelkezem tapasztalatokkal arról, hogy a tervgazdálkodás erőszakossága, a központi irányítás diktatúrája nem célravezető. De mégis, ha mi itt az ország házában nem fogadjuk meg szent esküvéssel, hogy mondjuk például a '94-es költségvetésnél sokkal inkább a szívünkre, sőt, a vállunkra vesszük a környezetvédelem ügyét, akkor a magánérdekek szörnyű pusztítást végezhetnek ebben a még lakható kis országban, s ezt az utánunk következő generációk nem fogják nekünk megbocsátani. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem