SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előbbi ügyrendi beszélgetés kapcsán szeretném jelezni: méltatlannak tartom a személyi jövedelemadó jelentőségéhez azt, hogy ilyen körülmények között tárgyalunk olyan kérdésről, amely végül is szinte minden magyar állampolgárnak a jövő évi bevételét érzékenyen érinti.
Méltatlannak tartom egyrészt azért, mert úgy került sor a részletes vitára, hogy minden bizottság még nem végzett a módosító indítványok feldolgozásával, és különösen nagyon szerencsétlennek tartom, hogy a sajtóból szerzünk tudomást arról, hogy bizonyos kérdésekben a Kormány még mindig újabb elképzeléseket kíván az Országgyűlés elé terjeszteni, akkor is, hogyha képviselői módosító indítványok formájában.
Én azt hiszem, hogy a személyi jövedelemadóról ilyen körülmények között nem lehet tárgyalni. Ehhez kapcsolódóan még azt szeretném jelezni — kicsit megkönnyítve a mostani helyzetet —, hogy van lehetőség arra, hogy a forrásadóval kapcsolatos kormányzati elképzelést újabb módosító indítvány nélkül lehessen érvényesíteni, hiszen az együttes jelentésben 111-es sorszám alatt olvasható Gaál Gyulának, Török Ferencnek és Soós Károly Attilának az az indítványa, amelyik gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mint amiről Szabó Iván miniszter úr beszélt a sajtónak. Tehát ennek a módosító indítványnak a támogatásával ez a kérdés egyszerűbben megoldható, és nem kell sokszorosítani egy újabb módosító indítványt.
Salamon László említette azt, hogy az alkotmányügyi bizottságban tulajdonképpen egy komoly alkotmányossági kérdés merült fel, ő azonban nem ismertette ennek a vitának a lényegesebb elemeit, ezért szeretnék erről néhány szót mondani.
Ismét a minimáladóról beszélek. Nagyon sokan elmondták már kritikájukat erről a bevezetni javasolt új intézkedésről. Talán egy-két olyan momentumot még tudok ehhez hozzátenni, ami még eddig nem hangzott el.
(20.40)
Az alkotmányügyi bizottságban lefolytatott vita során tulajdonképpen három kérdés körül csúcsosodott ki a problémával kapcsolatos álláspontok ütköztetése:
az egyik maga a fogalom kérdése,
a másik az alkotmányossági kérdés,
a harmadik pedig az egyéb olyan problémák köre, amelyek más jogszabályokkal való összhang és egyáltalán új jogintézmény alkalmazhatósága kapcsán felmerültek.
Először a fogalomról. A minisztérium képviselője úgy vezette fel ezt az új jogintézményt, hogy ez mintegy újfajta átalányadó. Erről többen beszéltek. Jelezni szeretném: nem átalányadó. Konkrétan elkészül az adóbevallás; ha az adóbevallás eredménye, tehát a nyereség nem éri el, a jövedelem nem éri el az árbevétel korrigált 2%-át, abban az esetben ezt a második számot kell az adóbevallás alapjának tekinteni. Nem arról van szó tehát, hogy átalány lenne. Elkészül egy reális adóbevallás, ezt nem tartja elégnek a jogszabály, ehhez képest magasabb adóalap alapján kívánja kivetni az adót.
Ez kapcsolódik a második témakörhöz, az alkotmányossági krédésekhez. Az alkotmányossági kérdésekről Békesi László már beszélt, amikor az Alkotmány 70. §-ára utalt, pontosabban a 70/I. § az, amely a következőket tartalmazza: "A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni." A minimáladó bevezetésénél az a probléma, hogy az nem a jövedelmi viszonyaihoz igazodik: egy árbevételhez igazodik, amely nem jövedelem. A jövedelemadó rendszerébe tehát egy olyan új elem kerül be, amelyik nincs összhangban azzal az alkotmányos kötelezettséggel, amelyet egyébként minden állampolgárnak viselnie kell, valóban — de itt nem erről van szó: a minimáladó mint idegen test, más szempontból adóztatná meg az állampolgárokat, és ez hátrányosabb a számukra.
Ez vezet át a másik alkotmányossági problémához, méghozzá az Alkotmány 70/A. §-ával — különösen a (2) bekezdésének a hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezésével — nincs összhangban az adott rendelkezés.
Az Alkotmánybíróság a kárpótlási törvénnyel kapcsolatos egyik állásfoglalásában foglalkozott a diszkrimináció, konkrétan a pozitív diszkrimináció kérdésével. Pozitív diszkriminációra is csak kivételes esetekben kerül sor — negatívra sosem.
Az adott intézkedés bevezetése viszont negatív diszkrimináció, ami az Alkotmány 70/A. §-ának (2) bekezdésével ütközik. Negatív diszkrimináció azért, mert van egy egységes jövedelemadózási rendszer — most a kivételeket ne vegyük ide, mert azoknak egészen más szempontjai vannak, gondolok itt például a forrásadóra, és gondolok például a lakásbérletnél és hasonló szolgáltatásoknál lehetséges, valódi átalányadózásra —, itt van egy bevallásos jövedelemadózás, ennek eredményeként végül is mindenkinél azonos szisztémával kell kiszámítani az adót — természetesen a kulcs más, de az itt most nem lényeges kérdés —, de hogyha ez a jövedelem egy minimális szintet nem ér el, akkor éppen a legnehezebb, legrosszabb helyzetbe került vállalkozói rétegnél jelentkezik egy negatív diszkrimináció, egy hátrányos megkülönböztetés: nem fogadja el a törvény, hogy neki csak ennyi a jövedelme, hanem ehelyett egy másik szempontból, az árbevételéhez viszonyított alap alapján számíttatja ki a jövedelemadót.
Véleményem szerint ez a módszer alkotmánysértő, hátrányos megkülönböztetést tartalmaz — éppen ezért a bevezetésének minden bizonnyal komoly gondjai lennének az Alkotmánybíróság előtt.
Ezt a két szempontot azért voltam kénytelen elmondani, még ezen a késői órán is, mert ha jól számolom, a lakásbérlettel kapcsolatosan várható alkotmánybírósági döntésnél jubilálni fog az Országgyűlés: a 20. olyan törvényre kerülne sor, amelyet az Alkotmánybíróság részben vagy egészben — már a most meghozott törvények közül — hatályon kívül helyzett. Nagyon csúnya szám. Szeretném jelezni, hogy ezeknek a hatályon kívül helyezéseknek az okait a parlamenti vitában általában mi előre jeleztük. Utána az történt, hogy a kormánypártok úgy foglaltak állást, hogy nem látnak alkotmánysértést, megszülettek a törvények, és vagy előzetes normakontrollban, vagy utólag az Alkotmánybíróság sajnos elég sokat hatályon kívül helyzett ezek közül.
Ezért kénytelen vagyok azt is jelezni, hogy ezt a két alkotmányossági problémát nem lehet szőnyeg alá söpörni, mert elképzelhető, hogy itt ismételten gond lesz. Nem akarom mondani, hogy ha egy jövedelemadó-törvénybe időközben az Alkotmánybíróság — hatályon kívül helyezés miatt — beleszól, akkor az, bizony, az éves adózási tevékenység keretében bonyodalmakat okozhat. Célszerű lenne éppen ezért nagyon megfontolni ezt az intézkedést, hogy a Kormány menynyire tartja ezt indokoltnak.
Csak úgy zárójelben megjegyzem: Szabó Iván pénzügyminiszter úrnak azt a megnyilatkozását, hogy nem akarnak a következő kormányt terhelő, népszerűnek tűnő intézkedéseket meghozni, mindenképpen méltányolnunk kell. Annak azonban semmiképpen nem látom értelmét — és, megmondom őszintén, ellenzékiként igazán nem tudok örülni neki —, hogy olyan intézkedéseket terjeszt elő mostanában a kormányzat, amelyek kimondottan rontják a közhangulatot, és különösebb értelmük nincsen — gondolok például a ma megszavazottra, az öröklési és egyéb illetékek fölemelésére —, amelyek kimondottan rontják a Kormányról, a kormánypártokról kialakult képet, és úgy tűnik, hogy ez a most bevezetni javasolt minimáladó is meglehetősen — hadd ne mondjam — közérzetromboló hatású. Nagyon rossz a visszhangja máris a vállalkozói és egyéb rétegek köréből. Ezt csak zárójelben jegyeztem meg.
A következő témakör tehát a két alkotmányossági problémán túlmenően az egyéb jogszabályokkal való összefüggés. A minimáladónak van egy szankció jellege. Ez eléggé világosan kiderült az alkotmányügyi bizottságban lefolytatott vitából: szankciójellege van, olyan formában, hogy azt a hátsó szándékot — kimondva-kimondatlanul — jelzi, hogy ezek az emberek valószínűleg nem vallják be igazából a jövedelmüket, ezért egy ilyen minimális, árbevételhez viszonyított öszszeg alapján mindenképpen kell adózniuk.
Nagyjából ez a törvényjavaslat indoklásából is kitűnő szándék — nem így, kimondva, de a várható minimális vállalkozói teljesítményre utalás nagyjából ezt takarja.
Nos, ha ez szankcióként jelentkezik, akkor rendkívül szerencsétlen szankció, több szempontból.
Egyrészt azért, mert azokat a vállalkozókat, akik teljesen tisztességesen elkészítették az adóbevallásukat, és nem érik el azt a jövedelemszintet az adóbevallásukban, amely megfelelne az árbevétel 2%-ának, mintegy büntetik — azok miatt, akik esetleg tényleg adót csalnak. Ennek nem az a megoldása, hogy a tisztességes adóbevallást készítő személyekkel szemben is ezt a minimáladót — mint kváziszankciót — alkalmazni kell, hanem az, hogy megfelelően fel kell deríteni a valódi adócsalásokat. Tudom, hogy az APEH-nek gondjai vannak, ennek ellenére a megoldás az, hogy az adóellenőrzés technikáját, lehetőségeit, feltételeit, anyagi feltételeit kellene ehhez mindenképpen javítani, és ennek megfelelően biztosítani azt, hogy a valóban adócsalókat fogják fülön, és ne azok fizessenek több adót, akiknek az adóbevallása egyébként tisztességesen megfelel a tényleges jövedelmüknek.
Ezzel kapcsolatosan szeretném azt is jelezni, hogy az előterjesztett szisztéma feltétlenül rontja az adómorált. Azért rontja, mert végül is van egy, a bevételhez viszonyított 2% és 0% közötti sáv, aminél ezt a minimáladót érvényesítenék, de hogyha valaki ügyes, és kimutatja, hogy neki egy fillér jövedelme sem volt, akkor ez nem működik, és akkor nullának kell tekinteni a jövedelmét. Ez eleve arra ösztönöz, hogy mindenféle trükkökkel elérjék azt, hogy ezt a jogszabályt kijátsszák.
Végül azt is szeretném megjegyezni, — és ez szintén nem hangzott még el eddig a vitában —, hogy indokolatlanul megbonyolítja az amúgy is meglehetősen bonyolult jövedelemadóbevallás-készítési eljárást, hiszen figyelemmel kell lenni egy másik számra: a korrigált árbevétel 2%-ára, és annak megfelelően kell a rosszabbik változatot, az adófizető számára nagyobb teherrel járó változatot teljesíteni, és ennek megfelelően a jövedelemadót kifizetni.
Összességében tehát az a három módosító javaslat, amelyet 68., 69. és 70. sorszám alatt Békesi László, Varga Mihály, illetőleg Gaál Gyula, Török Ferenc és Soós Károly Attila terjesztett elő, véleményünk szerint megoldaná ezt a problémát, egyszerűen azzal, hogy nem kell bevezetni ezt az intézményt, és akkor az ehhez járuló összes bonyodalom elkerülhető.
(20.50)
Ennek kapcsán szeretném jelezni, hogy 129. sorszám alatt Remport Katalinnak van egy módosító javaslata, amely részben enyhítené a minimáladóval kapcsolatos gondokat. Ez a javaslat több szempontból üdvözlendő.
Elsősorban azért, mert nem a Kormány belátására bízná, hogy kinek ad mentességet a minimáladó fizetése alól.
Normaként szerepel a Kormány által is támogatott Remport Katalin-féle javaslatban az, hogy mentesül a minimumadó megfizetése alól az a működését kezdő egyéni vállalkozó, aki abban az évben kezdte a tevékenységét, továbbá azok is, akiknél elemi kár miatt nem keletkezett jövedelem.
Tehát ebben a javaslatban mindenképpen pozitívum az, hogy nem a Kormány belátásától függ ennek a kedvezménynek a megadása. A gond azonban ott van, függetlenül attól, hogy a minimumadót általánosságban nem tudjuk elfogadni, hogy ez a megoldás egy olyan problémát vet fel, amellyel a jövedelemadó-törvény és a társadalombiztosítással kapcsolatos jogszabály együttes értelmezésénél kellett volna foglalkoznia a Kormánynak.
A gond az, hogy nem az első év, hanem gyakran a második év jelenti a kezdő vállalkozónak a csődöt, amikor nem tudja teljesíteni azokat a feltételeket — a nagyon szerencsétlen jogszabályi rendelkezések miatt —, amelyekkel egyáltalán fenn tudna maradni. Tehát a második évben ennek a támogatásnak a fenntartása mindenképpen szükséges lenne. Miről van szó?
Az első évben a társadalombiztosítási járulék öszszege vagy a minimumnak felel meg vagy pedig annak az összegnek, amelyet a vállalkozó magára vállalt. Általában sokat nem vállal, hiszen ha túl sokat vállalna, abban az esetben később visszatérítést nem kap, hogyha jövedelme év végén ezt a szintet nem érné el.
Ebből adódik az, hogy év végén keletkezik neki egy olyan jövedelme, amelyben nem a valódi társadalombiztosítási járulék jelentkezik teherként, hanem annak egy csökkentett hányada. Ehhez a valójában meg nem szerzett jövedelemhez — majd a későbbiekben megmondom, hogy miért — jelentkezik egy olyan teher, hogy ki kell fizetnie a rákövetkező év elején azt a társadalombiztosítási járulékkülönbözetet, amelyet ehhez a valójában el nem ért jövedelemhez kellene igazítani.
Ezt a különbözetet a következő évben is nyögi, tehát nemcsak egy összegben kifizeti az előző évre megállapított különbözetet, hanem a következő évben is az előző évi, valójában el nem ért jövedelemnek megfelelően, magas tb-járulékot fizet. És ugyancsak ennek a jövedelemnek megfelelően fizeti a jövedelemadót is abban az évben.
Ez a társadalombiztosítási járulékkülönbözet, amelyet egyébként a következő évben neki ki kell fizetnie, százezer forintos nagyságrendet is elérhet, és különösen nehéz helyzetben lévő, kezdő vállalkozóknál ez gyakran nagy csőddel jár együtt. Hogyha ezeket a vállalkozókat még ebben az évben a minimumadóval is terhelik, akkor ezeknek a vállalkozóknak még reménytelenebbé válik a helyzete.
Tehát a Remport Katalin-féle javaslat még abban az esetben is, hogyha a minimumadót valamilyen formában az Országgyűlés mégis megszavazná, igazából akkor lenne hatásos, hogyha ez a második évre is jelentkezne. Sajnos, ilyen javaslat nincs, éppen ezért a Remport Katalin-féle javaslat sem oldja meg a kezdő vállalkozók gondjait, még a minimumadó vonatkozásában sem.
Összefoglalva: ezeket a problémákat csak egyformán lehet véleményem szerint megoldani, hogyha az Országgyűlés nem fogja bevezetni ezt az új jogintézményt és a 68., és 69. vagy 70. számú javaslatnak megfelelően leszavazza a minimumadó bevezetését. Köszönöm szépen. (Taps.)
