TARDOS MÁRTON, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
TARDOS MÁRTON, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
TARDOS MÁRTON, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a sajátos helyzetben vagyok, hogy a kérdésről már beszéltem, mint a kisebbségi vélemény előadója, és Vékony úr a Magyar Demokrata Fórum képviseletében már vitába is szállt velem, úgyhogy csak néhány fontos kérdést fogok kiemelni, ahol fontosnak tartom hangsúlyozni a szabad demokraták véleményét.
Az első kérdés a törvényesség ügye. A törvényeket szó szerint kell komolyan venni, és hogyha a törvények előírják, hogy a vagyonkezelés és a privatizálás ügyében az Országgyűlésnek évente állást kell foglalni és sajátos irányelveket kell megszabnia, akkor ezt a sajátosságát a törvényes rendnek el kell fogadnunk. Ha ez nincs meg, akkor itt valami hiányzik, akkor szembekerültünk a törvényes renddel, akkor is, ha vannak más szabályok, amelyek felvetik azokat a kérdéseket, hogy az Irányelvekben mit lehet és mit nem lehet megfogalmazni, hogy az éves hangsúlyt hova lehet és hova nem lehet tenni. De a konkrét kérdés, hogy van-e irányelv, és tisztázza-e azt, hogy ebben az évben mit kell tenni, ez mégiscsak egy törvényes kérdés, tehát indokolt fölvetni azt, hogy hiba volt, hogy '92-ben és '93-ban az év javarésze úgy telt el, hogy ilyen irányelvek nem voltak.
A második kérdés, amit fel szeretnék vetni, az az, hogy említést tettem arról, hogy ebben a legfontosabb gazdasági átalakulási folyamatban a társadalom elégedetlenségével találkozunk. És amikor azt mondtam, hogy úgy ítélik meg, hogy véletlenszerű a javak, a tőkejavak privatizáció során való újraelosztódásának az ügye, akkor nem azt mondtam, hogy az azért véletlenszerű, mert szembekerül a törvénnyel, nem azt mondtam, hogy biztos, hogy így van, hanem azt állítottam — és csak ezt szeretném most is megismételni —, hogy a társadalom elégedetlen azzal a folyamattal, ahogy a privatizáció történik, és nem tudja megítélni azt, hogy milyen mértékben szabályozott, és milyen mértékben felel meg az igényeinek az a folyamat, amelynek egy-egy neki nem tetsző jelenségét észleli.
Természetesen itt most nem tárgyalhatunk egyenként ezekről a jelenségekről, de mindnyájan számtalan olyan jelenségről tudunk, amely joggal váltja ki az emberek nemtetszését, vagy legalábbis amely komoly, megalapozott magyarázatot igényel.
Kell-e ezzel az elégedetlenséggel foglalkoznunk? Igen, kell. Mert ha elfogadjuk azt közös álláspontként, hogy piacgazdaság nem lehet magántulajdon nélkül, a magántulajdon meghatározó szerepe nélkül, és ha elfogadjuk azt a másik tényt, hogy jelenleg még nem dominálja a gazdaságot a magántulajdon, akkor el kell fogadnunk azt, hogy fejleszteni kell a magántulajdont, aminek az egyik fontos útja a privatizálás, és hogyha ezt a társadalom úgy ítéli meg, hogy ez nem jó irányban halad, és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy egyre nő azoknak a száma, akik azt mondják, hogy a privatizálás nem növeli a hatékonyságot, ellentétben azzal, amit a kormányprogram és maguk a Vagyonpolitikai Irányelvek leszögeznek, hogyha nem várják ettől a hatékonyság növekedését az állampolgárok, és nem várják azt, hogy ez egy társadalmilag elfogadható, és egy többé-kevésbé igazságos vagyonelosztást fog majd létrehozni, akkor baj van. S egy olyan országban, ahol a lakosság 13%-a munkanélküli, és olyan országban, ahol a lakosság, a foglalkoztatottak nem jelentéktelen része az üzemben bizonytalanul érzi magát, mert olyan üzemben dolgozik, olyan vállalatnál dolgozik, amely nem tud nyereséget előállítani, ott, ha általános bizalmatlanság van az átalakulás legfontosabb folyamatával szemben, az azt jelenti, hogy ez veszélyezteti a társadalom stabilitását, a politika stabilitását, a gyerekeink jövőjét. Ez az elégedetlenség valami nagyon fontos dolog, és itt mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez megváltozzon.
Tett-e ebben a vonatkozásban a hivatalos apparátus, a privatizálással megbízott miniszter, a két fontos szerv, az ÁVÜ és az ÁV Rt. lényeges dolgokat ebben az ügyben? Én két pozitívumot szeretnék itt megemlíteni. Igen, tett, megpróbálta népszerűsíteni a privatizálást, és ma minden újság közli — vagy nagyon sok újság — a Privinfo heti információit, és minden újságban megjelennek fizetett hirdetések, ahol egy mosolygós hölgy vagy úr előadja, hogy mit is csinál ez a két intézmény. És valóban elindult egy olyan munka, ami nagyon a kezdeti stádiumban van, hogy a képviselők információkat szerezhessenek a részleteket illetően is. Valójában azonban ez a propagandamunka még messze tart attól, hogy eredményes legyen, mert ezek a mosolygós urak és hölgyek, a Privinfo információi a döntéshozatal gyakorlatáról nagyon keveset szólnak, nagyon kevés érdemi információt adnak.
És itt rögtön hozzáteszem azt a bírálatomat, amit a legfontosabb bírálatnak tartok, hogy ma az Állami Vagyonügynökségnek igen sok kérdésben ellenőrizhetetlen diszkriminációs joga van a döntéshozatal során. Meghirdetett versenytárgyalások egyértelmű eredményeit érvénytelennek minősíthetik, új versenytárgyalást, új vagyonértékelést írhatnak ki, és annak, hogy ennek mik az ellenőrizhető előfeltételei, arról senki nem tud semmit, az egyének, csoportok, akik ezekben a folyamatokban részt vesznek, zavarban vannak, nem tudják, hogy mire van joguk, mire nincs. Naponta jönnek hozzám, nem egyenként, hanem tucatjával azok a hírek, hogy a privatizáció folyamatában érdekeltek nem értik, hogy mi történt velük. Én az információkat próbálom továbbítani az ezzel foglalkozó illetékes szakemberekhez, és nem jutunk zöld ágra egymással, zavarosak a folyamatok, és ezen változtatni kell.
(11.40)
Gondolom-e azt, hölgyeim és uraim, hogy ezen egy csapásra változtatni lehet? Gondolom-e azt, hogy ezért egyértelműen felelősség terheli — vagy súlyos felelősség terheli — az illetékes funkcionáriusokat?
Azt gondolom, hogy ezen nem lehet egy csapásra változtatni, és nem is lehet azt elvárni, hogy holnap vagy holnapután minden tiszta legyen ebben az ügyben. A vagyon átalakulása, a vagyontulajdon-rendszer átalakulása súlyos érdekeket érintő ügy, a vélemények nagyon eltérőek, nagyon érdekektől meghatározottak — nem olyan könnyű ezekben igazságot tenni.
Tehát ilyen típusú problémákkal mindenkinek, aki privatizációval foglalkozik, és ahol a privatizáció tömeges — úgy mint Magyarországon —, szembe kell nézni. De vállalnunk kell azt, hogy evvel szembenézünk, és így megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba; és minél inkább eredményesek leszünk ebben, annál inkább számíthatunk arra, hogy a gazdaság jövője és ezzel a társadalom jövője biztonságosabb lesz. Ha azt mondjuk, hogy minden rendben van, és elegendő egypár mosolygós úrnak és hölgynek a megjelenése az újságokban, akik áttekinthetetlen dolgokat mondanak a privatizációról, akkor tévedünk. Az ügyekről kell beszélni! Meg kell beszélni azt, hogy mi történt, hogy hogyan történt ; és azok a diskurzusok, amik ebben a vonatkozásban interpellációk néven folynak itt a Parlamentben, azok is azt mutatják, hogy a zavar csak terjed.
A következő kérdés, amit említeni akarok, az a privatizációs jövedelmek fölhasználása. 1992-re vonatkozóan ebben a vonatkozásban tényszámokkal rendelkezünk, és azt tudjuk, hogy az 1992. év végén elfogadott Vagyonpolitikai Irányelvek és a tények a jövedelmek fölhasználását illetően nagyon-nagyon nagy mértékben eltérnek egymástól. Azt tudjuk, hogy a '93-ra először beterjesztett jövedelemelosztás és a ma beterjesztett jövedelemelosztás minőségileg tér el egymástól, és már vannak olyan előzetes híreink, hogy nagy valószínűséggel a most elfogadásra ajánlott számok megvalósulása is kétségessé válik.
Miért vetem ezt föl? Azért, mert itt jelentős jövedelmek átcsoportosításáról van szó, elképzelhetőnek tartom és indokoltnak, hogy ezeknek a jövedelmeknek a befolyását és célszerű fölhasználásának dolgát nem lehet az év elején vagy az előző év végén jól megítélni; de ha komolyan vesszük magunkat, hogy ez egy törvény, amit itt előterjesztettek, akkor indokolt elvárni a Kormánytól, hogyha azt nem tartja be, módosítani akarja, akkor a módosításról tájékoztat bennünket. Ha ez a tájékoztatás, ez az információcsere nem történik meg, akkor baj van.
Teljesen egyetértek az előttem szólókkal — miniszter úrral, Vékony úrnak azzal a véleményével —, hogy a reorganizáció fontossága jelentősebb kérdéssé vált, mint ahogy azt évekkel ezelőtt gondoltuk. Egyetértek avval is, hogy nem leállítani kell a privatizációt, hanem reorganizálással elő kell segíteni a privatizációt. De itt is az a kérdés, hogy hogyan történik, hány ilyen szervet hozunk létre, hogyan vonjuk be azokat a szakértőket, akik az üzemet ismerik, ezekbe az ügyekbe. Én úgy gondolom, itt is még nagyon sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy sikeresebb legyen a privatizáció ügye.
Nagyon jelentős kérdésnek tartom, amiről most nem esik szó, hogy mi történik a csődben lévő vállalatokkal, hiszen a csődben lévő vállalatok is privatizálásra kerülnek, és a csődben lévő vállalatokban is jelentős vagyonról, állami tulajdonban lévő vagyonról van szó, ahol tulajdoncserét kell végrehajtani. Itt is az állami szervek összehangolatlansága, a csődeljárásokban kialakult rendszer bizonytalansága még nagyon sok követelményt támaszt. Erről is gyakorlatilag beszélnünk kell, és mindazokat a kérdéseket, amiket ilyen formában említek, úgy gondolom most a Vagyonpolitikai Irányelvekben érvényesíttetni, hogy ezekre vonatkozó módosító javaslatokat fogok, fogunk tenni, és azok megtárgyalását fogom kérni a tisztelt Háztól.
Ilyen módon vetem föl a vállalkozásba adás és a lízing kérdését is. Valóban egy lényeges és pozitív változás, hogy erre sor került, és ezt megfogalmazza a törvény, hogy hogyan lehet tenni, de az itt kialakult gyakorlat is sok problémát vet föl, amelyet az idő hiánya miatt most nem fogok részletesen tárgyalni, de amelyre a módosító javaslataink ki fognak térni.
Végül föl szeretném vetni — és ez az utolsó kérdés, amit fölvetek — az állami tulajdon privatizálása során vagy az állami tulajdon irányítása során alapítványba vihető vagyon, pénz kérdését. Úgy gondolom, hogy ebben az ügyben is a Parlament tételes ellenőrzése szükséges. Erre vonatkozóan a bizottsági viták során a Kormányt képviselő tisztviselők pozitív nyilatkozatokat tettek, de a jelenleg előttünk lévő két irányelvben ezek a pozitív nyilatkozatok nincsenek megfogalmazva.
Remélem, hogy az ebben a vonatkozásban megfogalmazott javaslatainkat az igen tisztelt Ház el fogja fogadni, és ez nagymértékben ugyancsak elő fogja segíteni, hogy a vagyonátalakulás, a magánkézbe juttatás ügye olyan társadalmi ügy lesz, amellyel szemben az ellenérzések csökkenni fognak, és ez növelni fogja a társadalom és a gazdaság fejlődésének lehetőségét. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
