BOROS LÁSZLÓ jegyző:

Teljes szövegű keresés

BOROS LÁSZLÓ jegyző:
BOROS LÁSZLÓ jegyző: Döntés interpellációra adott miniszteri írásos válaszról: Szabó Tamás tárca nélküli miniszter írásbeli válaszai Kőrösi Imre független képviselőnek az 1993. október 19-i ülésen elhangzott Olajügyeinkről és Az Állami Számvevőszéknek vagy a Kormánynak van igaza? címmel benyújtott interpellációira.
Tisztelt Országgyűlés! Most a várhatóan sorra kerülő interpellációk és kérdések tárgyát, valamint benyújtóit ismertetem.
Várhatóan sorra kerülő interpellációk:
Kocsenda Antal (Kisgazda) és Nagy Tamás (Agrárszövetség) az Állampusztai Célgazdaság kárpótlásiföldalap-kijelölése tárgyában az igazságügy-miniszterhez;
Lotz Károly (SZDSZ) a Csepeli Erőmű Rt. tárgyában Szabó Tamás tárca nélküli miniszterhez;
Nagy Tamás (Agrárszövetség) hat kiskunsági település kárpótlási földalap-kijelölése tárgyában a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez;
Pap János (FIDESZ) a szennyvízcsatornázás tárgyában a közlekedési, hírközlési és vízügyi, a pénzügy-, a belügy-, a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterekhez;
Rózsa Edit (SZDSZ) a tápéi komp üzemeltetése tárgyában a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez;
G. Nagyné Maczó Ágnes (FKgP) interpellációjával kapcsolatban idézem az Országgyűlés elnökének az alábbi bejelentését: "A Házszabály 17. § (1) bekezdés és 58. § (1) bekezdés rendelkezéseivel összhangban bejelentem, hogy G. Nagyné Maczó Ágnes FKgP-képviselő korábbi, azonos tárgykörű interpellációját visszavonva, 1993. október 4-én az Országgyűlés 1993. október 12-i ülésnapjára olyan, Jeszenszky Géza külügyminiszterhez intézett interpellációt jegyzett be, amelyben a magyar Kormánynak a haza iránti hűségét kérdőjelezi meg."
(16.50)
Várhatóan sorra kerülő kérdések:
Ilkei Csaba (független) a hulladékimport tárgyában a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez;
Futaki Géza (SZDSZ) a termőfölddel rendelkező munkanélküliek vállalkozóvá válása tárgyában a földművelésügyi miniszterhez;
Suchman Tamás (MSZP) A Somogy Megyei Sütőipari Vállalat privatizációja tárgyában Szabó Tamás tárca nélküli miniszterhez;
Balogh Gábor (független) a hazánkban dolgozó külföldi munkavállalók tárgyában a nemzetközi gazdasági kapcsolatok miniszteréhez és a munkaügyi miniszterhez;
Pelcsinszki Boleszláv (SZDSZ) A Békés megyei rétegvizek jódtartalma tárgyában a népjóléti miniszterhez.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elmúlt hét óta benyújtott interpellációk és kérdések beterjesztőinek a nevét ismertetem:
Új interpellációt nyújtottak be: Kocsenda Antal (Kisgazda) és Nagy Tamás (Agrárszövetség) valamint Rab Károly (SZDSZ)
Új kérdést nyújtottak be: Horváth Aladár (SZDSZ) Filló Pál (MSZP) Weszelovszky Zoltán és Horváth László (FIDESZ) Győriványi Sándor (FKgP) Molnár Tibor (SZDSZ) Vargáné Piros Ildikó (Agrárszövetség) Ilkei Csaba (független) Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem