SIKLÓS CSABA (MDF)
SIKLÓS CSABA (MDF)
SIKLÓS CSABA (MDF) Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, lassan most már csak a jegyzőkönyvnek fogjuk elmondani a mondandónkat. Ennek ellenére szeretném, hogyha e késői órákban néhány olyan kérdéshez szólhatnék, amelyek módosító indítványaim jobb megértését segíthetik elő, és bízom benne, hogy egyben támogatását is.
Előre kell bocsátanom: javaslataim többsége, ahogy azt a bizottsági viták, illetve az érintett intézmények képviselőinek reagálásai is mutatták, és nem utolsósorban itt, az ország házában elhangzott képviselői felszólalások is, nem mondhatók igazán népszerűnek, hiszen azok elsősorban a kiadási oldal mérséklésére irányulnak, s egyes alapok, valamint intézmények költségvetési támogatásának csökkentését irányozzák elő.
Miért alakult ez így, miért vált ez szükségessé?
Tisztelt képviselőtársaim! Véleményem szerint pillanatnyilag a legfeszültebb helyzet az államháztartási egyensúly területén alakult ki. Ezen belül a költségvetési hiány nagyságrendje egy hosszabb ideig tartó folyamat végén elérte a kritikus pontot. Ez a pont a konkrét számítások tükrében 320-340 milliárd forint körül alakult ki. Ezen túlmenően már hatványozottan növekvő mértékű lenne egyrészt a külföldi eladósodásunk újbóli növekedésének, másrészt az infláció gyorsulásának veszélye. Mindezek következtében pedig ismét hosszabb időre a minimumra csökkennének a jelenleg sem túlzottan erőteljes növekedési esélyeink.
Az említett számítások azon a szigorú, meg nem kerülhető összefüggésen alapulnak, hogy minden belföldi jövedelemtulajdonos, így az államháztartás is csak olyan mértékben használhat fel saját jövedelmeinél több forrást, amilyen mértékben más belföldi jövedelemtulajdonosok, a gazdálkodószféra és a lakosság megtakarítanak, egyébként külföldi forrást kell bevonni, vagy a fedezetlen pénzmennyiség kibocsátásának eszközéhez kell nyúlni.
Az előzőeket tekintve 1991—92-ben a növekvő mértékű költségvetési deficit finanszírozása azért volt megoldható káros következmények nélkül, mert állandóan és jelentős mértékben növekedett a lakosság bruttó pénzmegtakarítása, 1990-ben plusz 126 milliárd forint, 1991-ben 206 milliárd forint, 1992-ben pedig már 288 milliárd forint, és mindez a gazdálkodószféra szolid hiteligénye mellett következett be. A lakossági megtakarítás további, az előzőekhez hasonló ütemű növekedésére azonban tovább számítani nem lehet, s 1993-ban a bruttó megtakarítási többlet várhatóan csak körülbelül 180 milliárd forint körül lesz, és 1994-re reálisan csak körülbelül 220 milliárd forint prognosztizálható.
Ha ennek ellenére a költségvetés hiányát alapvetően továbbra is a belföldi tőkepiacról kívánnánk finanszírozni újabb állampapírok kibocsátásával, akkor óhatatlanul fel kellene emelni a kamatokat, mert a vázolt körülmények között a megtakarítások csak így növelhetők. Erre utal az is, hogy már az 1993-as állampapír-kibocsátások egy részének eladása is nehézségbe ütközött.
Ennek két következménye lenne. Megnövekedik a hitelkamatok emelkedésének veszélye, másrészt a magasan tartott kamatok önmagukban is tovább gátolnák a szükségesnek ítélt beruházásnövekedés megindulását.
(21.10)
Mivel reálisan nézve a növekedés, a jövedelmek jelentősebb bővülésének a megindulására 1994-ben még nem számíthatunk, a vázolt körülmények között a költségvetési deficit további növekedésének további forrása már csak a külföldi eladósodás lehet.
E területen az okozza a problémát, hogy 1993-ban — ellentétben a megelőző években tapasztaltakkal — elsősorban az export különböző okok miatti csökkenése, folyó fizetési mérlegünk minimális aktívuma amúgy is jelentős passzívumra vált. Az így kialakult folyó fizetési mérlegegyenleg már azon a határon van, amit a feltételezett működőtőke-beáramlás — körülbelül 1,5 milliárd dollár — 1994-ben még finanszírozni tudna. A külföldi adósságok minden további növekedése, így a 320-340 milliárd forinton túlmenő költségvetési deficit finanszírozására esetleg felveendő külföldi hitel is egyértelműen eladósodásunkat növelné, melynek következményei: növekednének a későbbi évek kamatterhei, olyan körülmények között, amikor a növekedés, a jövedelembővülés még nem indult be, tehát a gazdaság teherbíró képessége még nem javul a szükséges mértékben, továbbá a jelenlegi biztonságos devizatartalékaink lecsökkennének, fizetési mérlegünk romlása kiválthatja ezáltal a hitelezőink olyan reagálását, mely mellett eddigi tartozásainkkal összefüggő hiteligényeink kielégítése is nehezebbé válhat, s ez fizetőképességünk megrendüléséhez vezethet.
A fentieken kívül kétségtelenül élhetnénk még a fedezetlen pénzmennyiség kibocsátásának eszközével is. Ez azonban egyértelműen az infláció szintjét emelné, ami így a felső határként megjelölt 22% fölé emelkedne. Az infláció gyorsulása — egyéb problémák mellett — automatikusan tovább emelné a kamatszinteket is.
Mindezeket figyelembe véve, ugyanazon okok miatt, amiért a Kormány eddig vállalta a kockázatot, hogy a növekvő hiányra nem a deficit hirtelen drasztikus csökkentésével, hanem annak ésszerű korlátok között tartásával válaszolt, most azt kell mondani, a hiány egy határértéken túl nem növelhető súlyos, közvetlenül érzékelhető hátrányos következmények nélkül. A kiadási oldal rugalmatlanságából, az újonnan a költségvetésre háruló terhekből — például a kamatteher-növekedés — adódó nehézségek mellett is a gazdaság egésze szempontjából most az okozza a legkisebb veszteséget, ha ezeket a problémákat a javasolt 320-340 milliárd forintos költségvetési hiány között, és nem azon túl próbáljuk megoldani.
Tisztelt képviselőtársaim! Hozzászólásom másik témája egy más típusú módosítóindítvány-csomagomhoz kapcsolódik. Ez ugyan látszólag ellentmond az előzőeknek, de nem kerülhető ki a probléma. A közelmúltban fogadta el a Parlament a vasúti törvényt, mondhatni, hogy alig száradt meg még az ólomfesték a Magyar Közlönyön. A vasúti törvény az állami feladatok körébe tartozónak minősíti a vasúti pálya és tartozékainak működtetését. E feladattal összefüggésben a vállalkozóvasút által fizetendő pályahasználati díj mellett a tisztelt Ház a központi költségvetés jelentősebb szerepvállalása mellett is voksolt. Úgy gondolom, hogy ennek a döntésnek eleget tett a beterjesztett költségvetés, hiszen az adott lehetőségek keretein belül nem jelentéktelen a vasúti pályakorszerűsítésre javasolt öt és fél milliárd forint. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt közel negyvenöt évben tapasztalt vasútpolitikai feladatok elhanyagolása, a ráfordításokkal soha nem arányos hatósági nyomott árak mellett a fejlesztés kérdései oly mértékben háttérbe szorultak, hogy napjainkra az európai színvonalat közelítő felzárkózáshoz becslések szerint legalább több száz milliárd forintra lenne szükség 2000-ig. Ehhez képest tehát az adott évi felhalmozási támogatás kis léptékűnek tűnik. De ha hozzáteszem, hogy az állam által felvett és visszafizetendő hitelekből, illetve állami garancia mellett felvett hitelekből, valamint koncessziós beruházások révén a közeljövőben olyan mértékű vasúti fejlesztésekre kerülhet sor, melyekre példát talán a mi generációnk nem láthatott, akkor elmondhatjuk, hogy vannak számottevő, persze azért az igényekhez viszonyítva még korántsem elégséges eredményeink.
Amennyire kielégítő azonban, és még elfogadhatónak tekinthető a vasútfejlesztés korszerűsítési programja és ennek finanszírozása, annyira problémás a vasutak gazdálkodási és pénzügyi helyzete. E területen, megítélésem szerint még törvényes kötelezettségeink is vannak. A vasút 1992. évi vesztesége 11 milliárd forint volt. A veszteség 1993-ban már 18 milliárd forintra prognosztizálható. Nem lehet kétséges, hogy a változatlan személyszállítási tarifa mellett — már csak a begyűrűző költségek apropóján — 1994-re a vasúti közlekedésben a ráfizetés megközelítheti a 25-28 milliárd forintot. Meggyőződésem, hogy az államnak feltételeket támasztó támogatásbővítéssel kell a több sebből is vérző vasutak talpraállításába beszállni, de ugyanakkor elvárható, hogy érvényt szerezzünk a vasúti törvény 2. § 7. pontjában megfogalmazottaknak is. Ezt idézném. "A közforgalmú vasutak kötelesek gazdálkodásukat úgy folytatni, hogy a társadalmi összköltségek az állami költségvetést a lehető legkisebb mértékben terheljék, és elfogadható szolgáltatási szintet nyújtsanak."
A megoldást abban látom, hogy a nehéz helyzetben — nagy erőfeszítések árán ugyan, de — segít a költségvetés a vasutakon a támogatások átcsoportosításával, támogatásnöveléssel és a személyszállítási tarifa reálértéken tartásáról történő lemondás miatt az ingyenes utazás döntően a hetven év fölöttiek körét érintő szolgáltatások után járó árkiegészítés kulcsának korrekciójával.
A vasútfinanszírozási módosító csomagom lényegében ilyen szellemben készült, és ennek keretében terjesztettem be azt jóváhagyásra, és ezért is kérem majd a tisztelt Házat, hogy a szavazásnál valamennyi módosító — nemcsak a vasút, hanem az egyéb, az alapok csökkentésére, az intézmények bevételeinek, költségvetési támogatásának csökkentésére vonatkozóakat is — javaslatomat támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps.)
