ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az utóbbi hónapokban többször — kérdés és felszólalás formájában — is szóltam a nemzetközi hulladékbizniszről, melynek következtében nálunk is önálló üzletággá nőtte ki magát a hulladékok — köztük a veszélyes hulladékok — befogadása, tárolása, részbeni feldolgozása, továbbadása és forgalmazása. A nálunknál előnyösebb gazdasági, ökológiai helyzetben lévő országok egyre intenzívebben keresik a piaci alkalmat, amikor a költségesebb hazai tárolás, égetés, megsemmisítés, újrahasznosítás helyett a fejletlenebb és kiszolgáltatottabb országokba szállíthatják a legkülönbözőbb hulladékaikat, környezetszennyező termékeiket. Miközben itthon, ha nem történik valami, saját szemetünkbe fulladunk, és hegyek tornyosulnak a hasznosíthatatlan melléktermékből, vas-, acél-, fém-, textil- és papírhulladékokból.
Az ismert példák mögött különböző érdekek és jogszabályi fogyatékosságok húzódnak. A közérdek érvényesítése azért is a legnehezebb, mert a megelőzésre és intézkedésre hivatott szervek, hatóságok, érintett tárcák összehangolatlanul késlekednek a tanulság levonásával. Említettem a Kecelen tárolt 500 tonna nehézfémekkel szennyezett sósav- és savmaradványokat. Szóba került itt a Parlamentben a Nyugat-Európában levedlett gumiabroncsok behozatala is egyebek között. Ott a gumiabroncsoknál a 3 milliméter alá kopott bordázatú gumi már nem használható — tudniillik Nyugat-Európában —, nálunk ugyanaz egy milliméterig minden lelkiismeret-furdalás nélkül forgalmazható. És ez egy kicsit jelképes is. Vagy ha egyébként nem forgalmazható odaát, csak behozzuk, mert megfizetik — és jól megfizetik —, akkor legfeljebb meggyulladnak a gumihegyek, és égnek napokig, mint például Alsónémediben. És a tisztességtelen importnak a környezetvédelmi hatóság korszerű jogszabály híján nem tud behozatali korlátokat állítani. Ez így volt és így van a mai napig is. Ez utóbbiról szól a következő történet is. Igazi biznisznégyszög-történet.
Adott egy, jó üzleti érzékkel és kellő környezetvédelmi érzéketlenséggel megáldott osztrák cég, amely ügyesen kivárja, míg egy magyar kft. 20 darab mozdonyt hoz be Szlovákiából, majd szétbontja, darabolja azokat úgy, hogy a hasznosítható részeket — például a nemesfémeket — az osztrákok nyomban megveszik és eladják, továbbadják Olaszországba. A hasznosíthatatlan hulladék pedig itt marad nekünk. Összesen 2200 tonnányi mozdony vesztegel az ügylet nyomán magyar földön. A kft. elfelejt engedélyt kérni a környezetvédelmi hatóságtól, pedig a kiskapu nyitva volt számára is. Ugyanis egy 1987-ben kelt rendelet nem tiltja a külföldi hulladékanyag behozatalát akkor, ha az anyag eredeti rendeltetése szerint még valahogy hasznosítható. A kft.-re persze bírságot szabtak ki, amit az természetesen nem fizet meg, hanem természetesen fellebbez a végtelenségig, hadd menjen az idő, a hulladék ráér, legfeljebb a Parlament megy el a ciklus végén.
Mindezért kérdezem tisztelt államtitkár asszonyt: nem kellene-e a kiskapukat bezárni, az elavult rendeleteket korszerűsíteni, a mai igényekhez és — a legjobb értelemben — nemzeti érdekeinkhez igazítani?
Várom szíves válaszát, államtitkár asszony. (Szórványos taps a bal oldalon.)
