SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 1993. szeptember 30-án a Fővárosi Bíróságon ítélet született elsőrendű Kun Szabó Ferenc és másodrendű Fodor János vádlottakkal szemben, ellenük háromrendbeli társtettesként elkövetett közösség elleni izgatás bűntette miatt.
Az ott megszületett ítélettel érdemben nem kívánok foglalkozni, hiszen másodfokú eljárás van folyamatban. Azonban a rádió híradása szerint indokolásként a bíróságon elhangzott, hogy 1990 óta Magyarországon antiszemita véleményeknek is hangot lehet adni, és hogy a bíróság úgy ítélte meg, nem áll fenn az ügyben az a legvégső eset, amelyben a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga a büntetőjog eszközével korlátozható lett volna.
Úgy gondolom, mindazokat, akik hallgatták a rádió ezen műsorát, megdöbbentették ezek a szavak.
Tekintettel arra, hogy nem illik egy bírósági eljárás folyamatába még a politikusoknak sem beleszólniuk, így az érdemi részt nem, azonban az indoklásnak ezt a részét több képviselőtársam, kormánypárti és ellenzéki egyformán, szerette volna elolvasni, szerette volna kezébe venni, hogy hitelesen megismerkedjen a történtekkel.
Többek, így magam is, kértük a bíróságot, hogy a hatályos szabályok alapján, a hatályos büntető ügyviteli szabályzat 31. § (4) bekezdése alapján a Fővárosi Bíróság tegye lehetővé az úgynevezett felvilágosítást, hogy pontosan ezzel a szövegrésszel meg lehessen ismerkedni. Az idézett jogszabály az elnök, így a Fővárosi Bíróság elnökének jogkörébe teszi az iratok megtekintését, feljegyzés készítését, a felvilágosítás megadását. Egyetlen kérelmet nem teljesített a Fővárosi Bíróság elnöke: nem végzésben, amely megfellebbezhető, hanem egyszerű levélben — például a kezemben van egy — október 5-én kelt kérelem, amelyet október 26-án elutasított, és minthogy ismertük az elutasítás folyamatát, ezért Raj Tamás képviselő úr az Interparlamentáris Unió magyar csoportja nevében vezetőként kérte a Fővárosi Bíróság elnökét, ugyancsak az inkriminált részben történő felvilágosításadásra.
A mai napig nem kapta meg az engedélyt, pontosabban az elutasítást kapta meg. Ekkor én személyesen felvettem a kapcsolatot a Fővárosi Bíróság igen tisztelt elnökével, és kértem ugyancsak a felvilágosításadásra, valamint arra, hogy értesse meg velem: miért utasította el a kérelmeket.
Szabó Sándor úr nem indokolta. Kizárólag arra hivatkozott, hogy jogszabályi akadálya van. Jogszabályi akadálya nincs a felvilágosítás kiadásának. Az viszont igaz, hogy a bíróság elnökének mérlegelési jogkörébe teszi le a dolgot.
(9.10)
Menet közben — tekintettel arra, hogy ez október 5-e óta folyik — tudomásomra jutott, hogy az igazságügy-miniszter úr szintén felvilágosítást kért az ítélet meghozatalát követő tíz napon belül az ügyben, illetve egy főosztályvezetője, Kahler úr útján hatott a bíróságra, hogy amíg a másodfokú ítélet nem születik meg, addig senkinek — mivel azt tudta, hogy kik kérik — nem kell kiadni azt ítéletet. Hát így történhetett meg az, hogy három kiadmányi szakértőm útján is próbáltam megszerezni, négy kérelemre se adták ki az ítéletet, felvilágosítást sem adtak. (Közbeszólás a bal oldalon: Szégyen!)
Szeretném megkérdezni elnök urat s a tisztelt Házat, hogy mi ilyenkor a teendő. Az-e a teendő, hogy egy rádióhír hallatán felugrunk és különféle eljárásokért kiáltunk, vagy pedig az, hogy tisztességes módon a kezünkbe vesszük, elolvassuk, meghallgatjuk, mondjuk felolvassák számunkra, s azt mondjuk, hogy ez elhangzott, igen, akkor ennek ilyen és ilyen következményei lehetnek — nem a bírósági ítélkezésre mondjuk, a jogalkotásra —, vagy ez nem hangzott el, és tudomásul vesszük?
Én azon vagyok megdöbbenve, hogy a Fővárosi Bíróság tisztelt elnöke egyáltalán, és mindazok, akik az ügyben eljártak, hallgattak egy ilyen igazságügy-miniszteri kérésre, mert én azt gondolom, hogy az igazságügy-miniszter úrnak ehhez nem volt joga.
Én ma is ott tartok, hogy a hiteles történetet nem ismerem, nem olvastam el, viszont szeretném — és mások is vagyunk itt ebben a teremben, szeretném —, hogyha ez lehetővé válna, tekintettel arra, hogy tilalma nincs, vagy valaki világosan elmondaná számomra, elmondaná számunkra, hogy ez miért lehetséges.
Hozzá kell tennem, hogy a másodfokú eljárást természetesen meg fogom várni, de azt hadd mondjam el, hogy a Büntető Törvénykönyv 156. §-a alapján Magyarországon nem vagy alig születtek megfelelő ítéletek. Ennek nyilván többfajta oka van, többek között az, hogy a Btk. idevonatkozó szabályozása nem teljesen felel meg az európai szabályozásnak, annak ellenére — és itt ezt másodszor mondom a tisztelt Házban —, hogy Antall miniszterelnök úr a zsidó szervezetekkel folytatott tárgyalást követően kérte egy, az Auschwitz-Lügéhez hasonló törvénytervezet szakmai előkészítését, azt átvette, ígéretet tett arra, hogy a Kormány vagy az igazságügy-miniszter úr útján törvénymódosítás-lehetőséggel fog élni. Nem tette meg.
Tehát nem a bíróság eljárása — és mondottam, hogy az érdemi résszel nem kívánok foglalkozni — itt a szabálytalan e tekintetben, hanem hiányzik a megfelelő, kellő súlyú és kellő szigorú szabályozás is.
Összegezve tehát szeretném kérni a tisztelt elnök urat, ha én nem ismerném a képviselők jogállásáról szóló törvényt kellő mértékben vagy nem ismerném az idevonatkozó büntető törvénykönyvi, eljárásjogi, ügyviteli szabályokra vonatkozó rendelkezéseket, tessék felvilágosítani, hogy mit tehet ilyenkor az emberi jogi bizottság, az emberi jogi bizottság tagja, mit tehet az Interparlamentáris Unió képviselők antiszemitizmus elleni magyar csoportja, s mit tehet egyáltalán egy képviselő, aki úgy szeretne fellépni, hogy a hatályos szabályokat megtartja, hogy egy hiteles anyagra támaszkodik, amikor véleményt nyilvánít. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
