VONA FERENC, DR. (MDF)
VONA FERENC, DR. (MDF)
VONA FERENC, DR. (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Ahogy hallgatom az ellenzéki felszólalásokat, egyre jobban a világkiállítási expovita idéződik fel bennem. Amikor is az ellenzék részéről — kivéve az MSZP-t — egyértelműen elutasításra talált annak idején az expónak az ügye.
Azt hiszem, azért nem támogatja ezt, ahogy Kis Zoltán képviselőtársam elmondta, akit nagyon nagyra becsülök és kedvelek: a '94-es választás közeledik. Tehát, ha ezt a kormánykoalíciónak sikerül végrehajtani, akkor nekik ez egy kudarc tulajdonképpen, mert azt a kormánykoalíció hajtotta végre. Ha pedig nem sikerül, akkor pedig az ő terhük lesz, amennyiben kormányzati pozícióba kerülnek '94-ben. Tehát, ha sikeres, akkor azért, az erősíti a jelenlegi kormánykoalíció esélyeit 1994-ben, ha sikertelen lesz, akkor pedig az ő problémájuk lesz, hogy így mondjam, az ő asztalukra kerül ez. Tehát megértem azt, hogy ő azt mondja: ez tulajdonképpen választási fogás.
De azt hiszem, amikor ezt a közel 60000 főt, akik ilyen-olyan okból… Bár nem szívesen nézek viszsza, de azért emlékeztetnem kell Kis Zoltán képviselőtásamat, elmondtam már valóban a kárpótlási törvény vitájában is és a szövetkezeti törvény vitájában is: ha visszaemlékszik rá, neki is tudni kell azt, hogy összeszámolták annak idején, körülbelül mennyi időt szentelt ennek az akkori televízió. Kérem szépen, körülbelül négy óra hosszat vagy valami kicsikével többet. Ami véleményem szerint sokkal kevesebb, mint amennyit a női intimbetétekről hallhatunk évente általában.
Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom a különbséget, hogy mennyivel fontosabb ez a társadalom számára. Tehát én ebben bizonyos fokú — hogy így mondjam — igazságot látok.
A másik, ami sokkal fontosabb talán, ezt mondanám Kis Zoltán képviselőtársamnak, Glattfelder Bélának is: nem hittek benne igen sokan ilyen vagy olyan okból. Ezen lehetne vitatkozni, azt hiszem, ez is igaz, hogy milyen propaganda volt, félelem volt vagy a reprivatizációban bíztak sokan, hogy ezt a lehetőséget elvesztik, amennyiben esetleg beadják az igényüket, most a korlátozott kárpótlással kapcsolatban és akkor nem részesülnek abból, amit sok pártvezető — nem a sorainkból — hirdetett.
A másik, ami nagyon lényeges: átmeneti időben az emberek nem hisznek még a jóban sem. Nem hittek tulajdonképpen abban, hogy egyáltalán lesz itt föld, lesz itt becsülete a kárpótlási jegynek.
A másik pedig, hogy nem adták be pontosan az igényüket. Azt hiszem, ez azoknak a körében van inkább, és ezért hiszek abban, hogy valóban nem lehet több 3—5 milliárd forintnál ez az igény, mert azt hiszem, azok köréből kerülnek ki ezek az emberek, akik főleg tanyán, vidéken élnek, akik tényleg kevesebb információhoz jutottak, tehát azok köréből kerül ki az a többség, amely nem nyújtotta be kárpótlási igényét, és a jogvesztő határidőt tulajdonképpen nem tartotta meg.
Úgy gondolom, a mai Parlamentnek, a mostaninak, a társadalmi igazságosság miatt — bár ezt is elmondtam a kárpótlási törvény vitájában, még anno '92 elején, hogy Istennek kellene lennünk ahhoz, hogy teljes társadalmi igazságosságot szolgáltassunk. Erre teljes egészében nem kerülhet sor, de arra törekednünk kell, hogy mégis bizonyos fokú igazságosságot szolgáltassunk azoknak is, akik kimaradtak ebből.
Valóban, azt hiszem, nagyon fontos az, amit Glattfelder Béla képviselőtársam is elismert, hogy a jegyek kamatozását egységesíteni fogja és szabályozza, a felfüggesztés úgyszintén egyszerre történik, ebben nem tesz differenciát.
Ellenben mélységesen nem értek egyet azzal a megállapításával Glattfelder képviselőtársamnak, szó szerint idézem: nagymértékű kárt okozó földárverések stb., stb. — nem akarom tovább ragozni. Úgy gondolom, nem ezt bizonyítja az érdeklődés, hogy olyan nagymértékű kárt okozott volna ez a földárverés. El tudom képzelni esetleg, hogy hátráltatta, mondjuk, a tulajdonváltást a szövetkezetek részéről, a korábbi előretekintést. De azt hiszem, ez a megállapítás ilyen summásan nem igaz, hogy nagymértékű kárt okozó földárverések lettek volna, ebből milyen nagy probléma származott volna.
A másik pedig, hogy sérti-e a korábban benyújtott igényeket. Azt hiszem, nem sérti. Mégpedig azért nem, mert ahogy Isépy államtitkár úr elmondta, körülbelül 30 nap után lépne hatályba. Nem lesz ezen módosítás. Azért mondom, hogy körülbelül, ha esetleg nem lesz ezzel kapcsolatban módosító indítvány. S újabb 30 napot adna arra, hogy beadják.
(19.30)
Tehát mire elbírálják, tulajdonképpen majdnem ott vagyunk — nem nehéz megjósolni — 1994 nyarán. Azt hiszem, akkorra illene a korábbi kárpótlási igényeket kielégíteni. Tehát ez az indok sem állja meg a helyét tulajdonképpen, hogy ilyen szempontból hátráltatja a korábban időben beadott jogos igények kielégítését.
Azt hiszem, végezetül azt kellene még elmondanunk, hogy nagyon nagy tekintettel kellene lenniük úgy a kormánypárti képviselőknek, mind az ellenzékieknek egyaránt arra, hogy ez is egy lehetőség, ami az embereknek a Parlamentbe vetett hitét, bizalmát megerősítené olyan vonatkozásban, hogy nem húzza le egyértelműen a rolót azokkal szemben sem, akik valamilyen oknál fogva lemaradtak — tehát nem hittek, vagy a tájékozatlanságukat árulták el, és most szeretnék ezt korrigálni.
Hiszem azt, hogy ha ezt a törvényt meghozzuk, akkor ennek a bizonyos fokú presztízsnyereségnek és az igazságosság elérésére tett törekvésnek az ellenzéki pártok is részesei lehetnek. Köszönöm szépen megtisztelő bizalmukat. (Taps.)
