FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Wekler Ferenc képviselőtársam már említette, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége egy komplex módosító javaslatot kíván benyújtani, amelyben többek között szeretné kezelni a közalkalmazotti törvényről a költségvetésre, illetve az önkormányzatokra háruló többletterhek kérdését.
Engedjék meg, hogy elmondjam vagy jelezzem azt a gondolatmenetet, amelyet követtünk ennek a módosító javaslatnak a megfogalmazásakor. Abból indultunk ki, hogy a Kormány előtt álló feladat a következő: 1994 januárjától biztosítania kell azt a pénzt, amely lehetővé teszi, hogy a közalkalmazotti bérkategóriák alsó határát is ki lehessen fizetni, és ezt a pénzt valahogyan el lehessen juttatni az önkormányzatok különböző típusú intézményeiben dolgozókhoz. Tehát ez a kettős feladat áll a Kormány előtt.
Erre két megoldás kínálkozik: az első — és ez az elképzelés körvonalazódik az előterjesztésben —, hogy erre a célra elkülönít egy összeget, amit aztán valamilyen módon eljuttat a címzetthez. A másik megoldás, hogy az erre szánt összeget beépíti a normatívába, és az önkormányzatoknak adja. Az első megoldás esetében konkrétan ki kell számítani például az iskoláknak juttatandó bért, vagyis a konkrét iskolák konkrét pedagógusait kell alapul venni, a maguk konkrét életkorával, iskolai végzettségével, szolgálati idejével. Ez ugyan technikailag elképzelhető, de elég nehézkes — mert kell hozzá egy országos bérelszámolási osztály.
De nem ez a legnagyobb baj. Sokkal nagyobb baj az, hogy bármilyen felmérés csak egy konkrét állapotot rögzíthet. Már a konkrét állapot rögzítésével is bajok lehetnek, mert külön apparátus híján csak az adatbekérés módszere alkalmazható. Ez pedig — mindenki tudja — sok helyi szubjektivitásra ad lehetőséget, ami — ugyancsak a külön apparátus híján — nem is ellenőrizhető. De feltételezzük, hogy szúrópróbaszerűen mégis történik valamilyen ellenőrzés — akkor mit fog találni? Találhat például olyan pedagógusokat, akiket az igazgató teljesítményük és nem szolgálati idejük alapján feljebb sorolt. Ez a feljebb sorolás önmagában nagyon helyénvaló lehet; de minek az alapján dönti el egy központi ellenőrzés, hogy elismerheti-e ezt a teljesítmény szerinti feljebbsorolást? Aztán például az egyik iskolában találhat több csoportbontást, mint egy másikban. Vagyis csupa olyan dolgot fog találni, amely vagy az iskola, vagy az iskolát fenntartó önkormányzat autonómiájának körébe tartozik. El tudja-e az iskola ismertetni, illetőleg elismeri-e és finanszírozza-e az önkormányzat a különböző pluszokat? Ezeket a problémákat, hogy például mekkora tanulócsoportot ismer el finanszírozandónak, megoldja ugyan az új oktatási törvény, csakhogy ez a része 1994 szeptemberében lép életbe — most viszont egy 1994 januárjában megteendő lépéssorozatról van szó!
A további bajok forrása az lehet, hogy azt a két területet, ahol a legtöbb közalkalmazott dolgozik, a közigazgatást és az oktatást, igen nagy fluktuáció jellemzi. Ha valahol betöltenek egy addig üres státust, nem fognak tudni beállni a közalkalmazotti bérrel. Például ha egy hosszú szolgálati idejű vagy magasabban képzett pedagógus átmegy év közben egy másik iskolába, ahol addig azt az állást egy fiatal vagy kevésbé képzett töltötte be, nem tudják neki megadni a közalkalmazotti bért. Semmiféle központból nem lehet követni ezeket a mozgásokat, amelyek igen sűrűek ezen a területen. Mindebből az következik, hogy konkrétan nem lehet meghatározni az elkülönítendő összeget, csak valamiféle átlagszámítást lehet végezni. Ez viszont, akármenynyi korrekciós elemet építünk is bele, azzal jár, hogy egyes intézmények nagyon jól járnak, mások pedig működésképtelenné válnak; vagy olyan lehetetlen intézkedésre kényszerülnek, hogy, mondjuk, dolgozóikat fiatalabbakra cserélik le, és ezzel időt, lélegzetet nyernek.
Mindezeket végiggondolva arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy jobb megoldás lenne, ha — szintén átlagszámítás alapján — az erre szánt összeget az önkormányzatokhoz menő normatívába építenék be. Természetesen tudjuk, hogy nem lehet annyi öszszeget a költségvetésből elkülöníteni most erre, ezért csak részben gondolunk arra, hogy emeljük a normatívák tartalmát. Hiszen az intézmények fenntartója az, aki a helyi igények figyelembevételével el tudja dönteni, hogy mit finanszírozzon és mit ne. Ha a személyi jövedelemadó önkormányzatoknál maradó része emelkedik, akkor az önkormányzat saját oktatáspolitikai koncepciója alapján ezeknek a megemelt normatíváknak a segítségével el tudja dönteni, hogy hol és milyen célra egészíti ki saját forrásból az átlagtól való elmaradást. Mint ahogy arról is tudna dönteni, hogy például egy ott korszerűtlen szakképzési formát, mondjuk, viszszafejleszt. A központból jövő pénz viszont éppen arra jó, hogy tovább éltesse azt, amit legjobb lenne megszüntetni.
Végül pedig a központból jövő közalkalmazotti bérbeállás nem tesz különbséget jó iskola és rossz iskola, keresett iskola és olyan között, amelyet inkább már elkerülnek. Ezzel elveszi a lehetőséget a jó iskolák fejlődése elől, és tovább élteti a rossz iskolákat. Legvégül pedig a központi bérelosztás az iskolák közötti verseny megszűnése irányába mutat, amivel a leginkább érdekeltek, a szülők és a gyerekek veszítenek.
Az előbb említett módosítójavaslat-csomagban éppen ezért javaslatot teszünk az oktatási normatívák átlagosan 13,7%-os növelésére.
(13.00)
Ezen belül javasoljuk a munkahelyi területi közművelődésnek 350 millió forintos beállását, az Országos Levéltár, a könyvtárak, a Nemzeti Kulturális Alap, a múzeumokhoz menő pénzek megemelését, valamint — szintén a normatívák emelése vonatkozásában — a megyei normatíváknak és a települési közművelődési normatíváknak a több mint 5 milliárddal való emelését.
Szeretnénk rámutatni ezek megfelelő ellentételezésére. Köszönöm szépen. (Taps.)
