PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy a hozzászólásom előtt először Hack Péternek szeretnék egy mondatot mondani: kérem, nézd meg ezt a képviselői indítványt (Mutatja.) , meg a miniszteri ötoldalas levelet, alá van írva. (Dr. Szigethy István: Hol?) Alá van írva. Ez az aláírás. Ennek egyébként körülbelül ennyi az értéke.
Ami konkrétan az 1994-es költségvetésről szól, annak kapcsán azt hiszem, a miniszter úr mostani köztes expozéjában is elmondta, hogy nem jelent a beterjesztés egy gazdaságpolitikai irányváltást. Valóban nem jelent. Azt gondolom, hogy az 1988-as adóreform után kialakult egy költségvetési szerkezet, kialakult egy gazdaságpolitikai koncepció és a beterjesztett költségvetés, az alkalmazott gazdaságpolitika ebben az öt évben változatlan volt. Változatlan és 1994-re is egy változatlan helyzetet kínál ennek az országnak, kínál ennek a gazdaságnak.
A kérdés az, adja-e a nevét a gazdaság és adja-e a nevét ez a társadalom ahhoz, hogy az öt éve sikeresnek vagy sikertelennek minősített államháztartási, állami reakcióit, gazdasági környezetét folytatólagosnak, kívánatosnak tartja-e, vagy pedig évek óta megfogalmazódik mindenki részéről, tehát a munkavállalók, a munkaadók, a gazdaság, az állami bürokrácia minden oldaláról, hogy ezen változtatni kell, mert ez sikertelen.
Lehet, hogy nem egyformán ítéljük meg, de azt hiszem, a társadalom nem kívánja folytatni az elmúlt évek gazdaságpolitikáját, nem tartja kívánatosnak az elmúlt évek állami szerepvállalásának folyamatos folytatását, mert nem bizonyult sikeresnek. Tehát, ha valamit elmondhatunk az elmúlt évek gazdaságpolitikájáról, államháztartásáról, az állami bürokrácia növekedéséről, akkor azt hiszem, azt el lehet mondani, hogy rendkívüli módon megnövekedett, kiadásai nőttek, eladósodásunk korábban szinte nem látható mértékben, tehát a legrosszabb évek időszakát meghaladóan növekedett. Tehát ez egy sikertelen gazdaságpolitika, sikertelen államháztartási szerkezet, sikertelen állami reflex, amelynek a fennmaradását ígéri számunkra a pénzügyi kormányzat 1994-re. Ezt súlyos hibának tartom.
Éppen ezért módja van a tisztelt Háznak néhány területen a költségvetésben megkísérelni átcsoportosításokat. Módja van a Szabad Demokraták Szövetségének beterjeszteni egy módosító indítványt, amely a forrásoldalt inkább az önkormányzati oldalon, tehát a tényleges kommunikációs oldalon erősíti, az állami csatornák nehezen követhető vagy nehezen ellenőrizhető helyével szemben. Ez vagy kap támogatást, vagy kap esetleg részbeni támogatást a tisztelt Háztól és a kormányzattól, vagy nem, de ezek minimális változásra adnak lehetőséget.
Ebben az országban azonban ma a gazdaság szekere nem halad. Nem lehet azt mondani rá, hogy jó irányban haladunk, attraktívan megyünk előre. Nem arról szól a mai helyzet, hogy folyamatosan csökken a munkanélküliség. Nem arról szól a mai helyzet, hogy csökken az infláció; tehát ha ezt a folyamatot fenn tudjuk tartani, akkor egy pozitív irányú elmozdulása van ennek az országnak. Ezzel szemben növekszik a munkanélküliség, ismét növekszik az infláció. Jó hallgatni a televíziós reklámokban, hogy a bankok ismét magasabb betéti kamatot kínálnak. De a reklámokban logikusan nem jelenik meg, hogy ennek az ellentétes oldalán a magasabb infláció követelménye miatt nőnek a betéti kamatok. Ezért — mint már korábban is — a gazdaságban megtéríthetetlen kamatterhek ismét jelentős növekedésbe kezdtek. Tehát a hitelkamatok ismét és jelentős mértékben elkezdtek növekedni a bankrendszeren belül.
Ez tehát egy nemkívánatos folyamat és ennek a folyamatnak a fenntartása az, amelyhez a tisztelt Háznak a nevét kellene adnia. Azt hiszem, ezt felelősséggel nem tehetjük meg. Ezért képviselőtársaimnak nem javasolható az 1994-es költségvetés elfogadása.
Nem változott a költségvetésnek az a szemlélete, amely egyébként nyilván egy állami szemléletet tükröz, ahol az államnak a társadalommal való kommunikációs viszonya, az államnak a társadalomba való beavatkozása jelenik meg a költségvetésben.
Egy költségvetés többezer oldal. Rendkívül sok számot tartalmaz. Azoknak, akik e számok tartalmi oldalát és összefüggéseit ismerik, azok számára bizony ez egyben egy elbeszélő költemény is. Egy költségvetés kapcsán igen jól meg lehet állapítani, hogy az állam a valóságban hogyan akar beavatkozni a magánszemélyek mindennapjaiba, hol akar beavatkozni a gazdaság mindennapjaiba, a kultúra mindennapjaiba, az oktatásba, a sportba, az egyházba, a hitéletbe, mindenbe. Hiszen ha a költségvetés számait nézzük, a bevételi oldalakat, tehát hogy hol kíván ellenőrzést gyakorolni, hogy milyen források keletkeznek és azokból milyen legyen az ő jövedelme… Vagy pedig hol kívánja a működés normál folyamatait saját beavatkozásával — vagy elvonási beavatkozással vagy adakozó beavatkozással — eltéríteni, abból bizony egy nem létező állami gazdaságpolitika és társadalompolitika is felrajzolható.
Ez a költségvetés — folytatva az elmúlt négy év gyakorlatát — továbbra is azt erősíti, hogy az állam nem akar kivonulni mindennapjainkból. Nem akarja ezeket a mindennapokat a saját mozgásterében szabadjára engedni, hanem továbbra is a beavatkozást, az állandó jelenlétet és a politikai beavatkozást figyelhetjük meg. Akár ha egy általános forgalmiadó-törvény idevonatkozó részeit, egy adóigazgatási rendszer változásait tekintjük, akár ha a költségvetés támogatási rendszerét — elvonásait vagy adakozásait — figyeljük meg.
Azt hiszem, hogy állítható képviselőtársaimnak is, és a társadalomnak is, hogy az előttünk levő 1994-es költségvetés tovább folytat egy olyan tendenciát, amely az állampolgár, a gazdaság tagjai, szereplői mindennapjaiba egyre gyakoribb beavatkozását fogalmazza meg. Mindennapjainkban ott lesz az állam. Ennek a folyamatnak csak egy egyszerű következménye az a végső mondat, amelyet azt hiszem, minden gazdaságpolitikus vagy gazdasági publicista az elmúlt évek kapcsán elmondott: nem tartható fenn az a folyamat, hogy miközben a társadalomban képződő jövedelmek évről évre csökkennek, addig a bürokrácia, az állam szerepvállalása és kiadásai évről évre növekednek.
Ez valóban gazdasági nonszensz, ez nem támogatható gazdasági modell, hiszen nyilvánvalóan a gazdasági bajok erősödéséhez vagy kezelhetetlenségéhez vezet. De e mögött a mondat mögött végül is az szerepel, hogy egyre nagyobb súlya van mindennapjainkban az államnak. Egy demokráciában pedig egyre kisebb súlyának kell lennie mindennapjainkban az államnak. Legfeljebb a szolgáltató szerepének kellene növekednie.
A szolgáltató szerep is fellelhető a költségvetésben. Tehát az is felismerhető lenne, ha ez a többletkiadás a szolgáltatási szférában való megjelenést mutatná be.
(12.10)
Nemzetközi összehasonlító számok mutatják, hogy az állami bürokráciában dolgozóknak körülbelül 20-25%-a az, aki rendeletalkotó, aki hatósági funkciókat lát el, aki a mindennapjaiban a társadalommal, az állampolgárral vagy a gazdasági szereplőkkel nem találkozik, hanem önmaga végzi a bürokráciát — esetleg pozitív érdekek érdekében —, míg körülbelül a szereplők 70-80%-a szolgáltat a mai, modern nyugat-európai államrendszerben. Szolgáltat, azaz kommunikál valakivel, egy olyan íróasztala van, ami elé be lehet kopogni, egy olyan ablak mellett vagy pult mögött ül, amit ki lehet nyitni, amely reggel megnyílik valaki előtt, információt ad, információs rendszereket készít, mutatja a társadalomnak, a gazdaságnak, hogy milyen irányban érdemes haladni, ha abban zsákutcák vagy éles kanyarok vannak, ezt felvázolja, egy infrastruktúrát alakít ki. Természetesen ennek a 75%-nak a súlya is megjelenne 75%-osan a költségvetésben. De nem ilyen a mi költségvetésünk.
Nálunk a szerep ma pont fordított. Körülbelül 75-80% ebben a költségvetésben és ebben az állami bürokráciában a munkavállalóknak, az ott dolgozóknak a köre, aki soha nem találkozik mivelünk, aki kizárólag önigazolásként tevékenykedik, esetleg önigazoló tevékenységet végez, és alig 20-25% az a kör, amely a mindennapjainkban — az egyre több információs igénynyel megjelenő mindennapjainkban — mondjuk, állami szerepet töltene be.
Ez mind kiolvasható egy költségvetésből, és ez mind felvázolná — egy terület témáinak ismerői előtt —, hogy mi a teendő, hogy hogyan kellene azt a bizonyos államháztartást, azt a bizonyos költségvetést átstrukturálni. Mi az, aminek a változásban meg szabadna jelennie? Amiről azt lehet mondani: lehet-e egyik évről a másikra alapvető fordulatokat végrehajtani? Lehet, ha tudom, hogy mi a feladat. A maga tehetetlenségéből következik az egyik év költségvetéséből a másik.
Ha továbbra sem terjed túl a pénzügyi politika ismerete annál, mint hogy veszteségeink vannak, megnézzük, hogy hol mi van, onnan a maximumot elvonjuk, a kiadásokat — attól függ, milyen lobbyérdekek jelennek meg — ennek megfelelően alakítjuk, s a kettő között lesz egy költségvetési hiány.
Fellelhető az állami szerepvállalásnak az elfogadhatatlan tartalma azokon a területeken is, ahol módunk lett volna az elmúlt években eredményeket elérni.
Mi az, amit pozitívumként tudunk bemutatni az elmúlt évek kapcsán. Például előrehaladt a privatizáció. Igen jelentős állami tulajdonok átkerültek nem állami tulajdonformába, vagy a privatizációval, vagy kárpótlással, vagy más módon, vagy vagyonátadás indításával a társadalombiztosítás területén, de igen jelentős állami tulajdonok ma már nem állami tulajdonban vagy közvetlen állami tulajdon irányítása alatt vannak. Lenne még mit tenni, de valóban jelentős az, amit elértünk.
Mi lett volna ennek az alapvető célja a költségvetést tekintve? Az lett volna az alapvető célja, hogy a magyar államháztartás egyik legnehezebben kezelhető kérdését, azaz az ország eladósodását kezelje. Az eladósodáshoz tartozó kamatterhek — még ha a mindennapokban a Magyar Nemzeti Bank gazdaságpolitikailag indokolt vagy nem feltétlenül jól indokolt döntése alapján a kamatterheket változtatják — jelentősen megterhelhetik a költségvetést, kényszerpályára állíthatják — mondja a pénzügyminiszter, amikor most, nyár óta hirtelen megnövekedett a költségvetési hiány. Mit tegyek én, ha a Magyar Nemzeti Bank kamatot emelt, és ez a kamatteher mintegy 60 milliárddal megnövelte a költségvetési hiányt. Igaz, 10 milliárd majd visszajön a Nemzeti Bank jövedelmezőségéből, de 50 milliárdot vesztettem.
Pont ezt a függőségi viszonyt kellett volna oldani az elmúlt három év privatizációjában, ha a privatizációs bevételeket az államadósság jelentős csökkentésére fordítottuk volna. Ha jelentős mértékben csökkent volna az állam külső és belső eladósodottsága, abban az esetben nem érinti a költségvetést ilyen érzékenyen, hogyha a jegybank felemeli a kamatokat, de nem tette meg. Elhalasztott három évet, és e három év privatizációs bevételei sok, néha támogatható, néha nem támogatható célt szolgáltak, vagy elvesztettük azt a bevételt nem szakszerű privatizáció kapcsán vagy vagyonleépülés kapcsán, de az eredeti legfontosabb célját és lehetőségét egyáltalán nem szolgálta.
Igen jelentős aduk és eszközök állnak az elmúlt három év kormányzata és még a mai kormányzat kezében is, de ezekkel az eszközökkel élni kell, nem visszaélni, élni kell. Néha a visszaélés is elmarad, mert nem is érti, hogy a kezében egy eszköz van, amivel talán meg kellene csillantania valamilyen lehetőségeket saját maga előtt. Ez nagyon fontos, ennek az országnak nem megy ma olyan jól, hogy megengedhessük magunknak ezt a középszerűséget, vagy ebben a középszerűségben is valószínűleg inkább egy dicséret jelenik meg. Nekünk alkotnunk kell, és meggyőződésem szerint alkotni is lehetett volna.
Ez a költségvetés, ami előttünk van, mintegy 4 milliárd dollárral növeli meg az ország eladósodottságát. Ha az elmúlt három évet, az elmúlt éveket is figyelembe vesszük, akkor az új kormányzat gazdaságpolitikájának "eredménye" mintegy 7-8 milliárd dolláros eladósodásnövekedés. Azt, hogy a külső eladósodási szintet — látványosan bemutatott ma már Magyarországon, mindenki értette, milyen sok, hogy az ország 20-22 milliárd dollárral tartozik — átváltotta egy nagyon egyszerű pénzügy-politikai lépéssel belső eladósodottságra, ennek az államháztartás egésze szempontjából semmi jelentősége nincs. Nem megállította az eladósodottságunkat, hanem három és fél, négy év alatt mintegy 8 milliárd dollárral megnövelte.
A legrosszabb négy évben, a '80-as évek közepén, amikor azt mondtuk, hogy egy nagyon rossz politika, legitimáló gazdaságpolitika eredményeként az ország eladósodása hirtelen, rövid idő alatt mintegy megkétszereződött, akkor sem volt ekkora az ütem. Az elmúlt négy év tehát nem hogy nem váltotta be a Magyar Demokrata Fórum választások előtti ígéretét, amelyben az egyik fő programpontként szerepelt a költségvetési hiánynak, az állam eladósodásának csökkentése, hanem korábban soha nem látott mértékű eladósodási növekedést terjesztett elénk. Ennek az 50%-át tartalmazza az a csomag, amit a negyedik évre a tisztelt Ház elé terjesztett.
Több képviselőtársam elmondta, én mégis úgy gondolom, hogy nyolcadszor, tizedszer vagy tizenkettedszer is el kell mondani, hogy sem szakmailag, sem etikailag, sem az érvényes jogszabályainknak megfelelően nem kezelhető, hogy a kormányzati felelősség képviselői módosító indítványban parlamenti felelősséggé változzon át. Én igenis nem feltételezem erről a Kormányról, hogy nem fog a következő évben ezzel visszaélni. Nekem meggyőződésem — az elmúlt három év tapasztalata alapján —, hogy vissza fogjuk hallani kormányzati nyilatkozatokban, hogy a Kormány nem 4 milliárd dollárnak megfelelő összegű költségvetési hiánnyal terjesztette be a Parlament elé a javaslatát, hanem ennél lényegesen kisebb, alig kétharmadát elérő költségvetési hiánnyal számolt, kérem, a Parlament módosító indítványaival kényszerpályára hozta a Kormányt.
Azt gondolom, hogy ezt a felelősséget nem veheti át a tisztelt Ház, jogszerűségében, a Kormány támogatásában ez megtörténhet, de mindenki számára nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ezek a lépések csak akkor következnek be, és csak ott következnek be, ahol már minden gyeplő elveszett egy kormány kezéből.
Ami fontos, nekem meggyőződésem, hogy 1994-ben minden felelős politikai erőnek, amely úgy gondolja, hogy '94 és '98 között tennivalója lesz, össze kell szednie pénzügy-politikai szakembereit, és kemény munkát kell számukra '94. január 1. és májusa között megfogalmazni. Mert nem hiszek benne, hogy létezik olyan politikai párt, amely eredményesen tudna a következő négy évnek nekimenni, ha nem készíti el évközi költségvetési módosítását 1994-ben.
Meggyőződésem, hogy az új Parlament nem kezdhet másképpen, nem fogadhatja el, nem felelhet meg számára az előttünk lévő költségvetés akkor sem, ha ez egy parlamenti szavazási lehetőséget figyelembe véve keresztülmegy.
Fel kell hívni tehát az országban meglévő pénzügyi szakemberek figyelmét arra, hogy el kell készítenünk — és nem lehet várni vele '95-ig — '94 első felében azt a költségvetési módosítást, amely az egy év teljes vesztesége helyett csak fél év veszteségre csökkenti azt a károkozást, amelyet az előttünk lévő költségvetés számunkra előre jelez.
Korábbi felszólalásaimban az utóbbi időben mindig elmondtam: ha valahol létjogosultsága volt, akkor most alapvető létjogosultsága van, hogy nincs rá példa fejlett parlamentarizmussal rendelkező országokban, fejlett kormányzati működési mechanizmussal rendelkező országokban, hogy olyan törvényről, főként gazdasági törvényről, ezen belül elsősorban a költségvetésről tárgyaljunk, amely mögött nincs hatástanulmány.
(12.20)
Ez egyszerűen elképesztő! Képviselőtársam az előbb felhívta a figyelmet, hogy mit is fogalmaz meg a Kormány felé a költségvetés kapcsán az elvárás, a hatályos magyar jogrend és abban benne volt a szó, amikor azt mondta, hogy indokolnia kell, be kell mutatnia. Ez az a bizonyos hatástanulmány, ez az, ahol nemcsak azt kell elfogadnom, hogy megállapodtam a társadalombiztosítással, hogy profiltisztításképpen 40-50 milliárdot átveszek, hanem el kell mondani és be kell mutatni, hogy mit jelent ez a társadalombiztosítás fejlődésében a jövőjét tekintve. Milyen mozgástérbővülést jelent, mennyiben válik tisztává a társadalombiztosítás működése, ott milyen létbiztonságot jelent? Mondjuk jelenti-e értékálló nyugdíjrendszer korábbi bevezetésének lehetőségét, jelent-e az egészségügyben olyan fejlesztéseket, kórházak felépítését, amelyek már halaszthatatlanok? Mert ezek lehetnek a mellette szóló érvek.
De ennek a bemutatása is elmaradt. De azt is be kell mutatni, hogy mit jelent, ha egy költségvetés 200 vagy 250 helyett 350 milliárd forintnál nagyobb hiánnyal zár. Mit jelent a pénzpiacon? Ha ennek megfelelően próbálok kötvényekből megtakarításokat bevonni az állampolgártól, mennyire teszi ez tönkre az értékpapírpiacot? Milyen kötvénykamatokat kell ebben az esetben alkalmazni? Bírja-e a gazdaságban a műszaki fejlesztés ezeket a kamatokat, az ezekkel a kamatokkal való versenyt? A nemzetközi pénzpiacon lévő mozgásterünk mennyivel bővül vagy mennyire csökken az ehhez kapcsolódó lépések kapcsán?
Ezek nem ismeretlen szakmai kérdések, csak a szakmát nem ismerők számára ismeretlen szakmai kérdések. Erre lehet választ adni, ezeket le lehet írni és egy minimális megtiszteltetés egy parlamentnek felelős kormánynál, hogyha a Parlament képviselőit felkészültnek tartja, ha a Parlament képviselői mögött el tud képzelni olyan szakértői hátteret, akik a gomb megnyomása előtt el tudják dönteni, hogy mire szavaznak. De lehetetlen, szakértőknek nem lehet átadni ezt a költségvetést, hiszen nem lehet rövid idő alatt, esetenként öt óra alatt újraírni egy teljes költségvetés hatásmechanizmusát, minden egyes képviselő mögött álló szakemberek számára, márpedig ha ők szakemberek, nem ütnek a hasukra. Tehát nem tudják a hasraütésben azt mondani, hogy ezt támogasd vagy ne támogasd.
Elvárnák az információt és ez volna az az állami szerep, amit ennek a Kormánynak minimális feltételként biztosítani illene. Hogy nem tudta biztosítani 1990-ben? Érthető. Politikai rendszerváltásunk volt, szakembereinek jelentős része ki volt zárva az előző időszak információs rendszeréből, kellő átlátással sem rendelkezett a magyar gazdaságpolitika tényleges helyzetéről. Rendben van, fél év alatt nem sikerült!
De hogy '91-ben sem tette meg, az már hiba, mert másfél év alatt, gyorsított eljárással lehetett volna némi szakmai ismeretre szert tenni és talán néhány szakembert bevonni. De az első szabad parlamentünk negyedik évében vagyunk! Az utolsó évről van szó, három és fél év telt el!
Én azt gondolom, ennyi idő alatt egy fél szemeszterrel egyetemet lehet kijárni, tehát talán valami odafigyeléssel el lehetett volna érni valami eredményt. De nem, az utolsó beterjesztések pontosan azon a szakmai színvonalon vannak, mint ami 1990-ben került elénk.
Én ezt összességében az általános vitának megfelelően szerettem volna elmondani, mint általános gondolatokat. Azt hiszem, nagyon nagy baj, ha egy országban, ahol problémák vannak, amely feszültségekkel terhes, ennyire lenézi a Kormány a Parlamentet, a Parlament ennyire nem tud — döntésképtelen helyzetét tekintve — a társadalomnak mozgásteret, információt, távlatot, tervezhetőséget biztosítani, nagyon nagy baj! Egyetlenegy szerencsénk, hogy maga a társadalom ennél lényegesen felkészültebb, lényegesen jobban tud reagálni azokra a kérdésekre, amelyekre egyébként nem kapott onnan választ, ahonnan járt volna neki, ahonnan elvárható lett volna.
Befejező gondolatként és tényleg röviden szeretném elmondani, hogy nagyon örülök főként Varga Mihály FIDESZ-es képviselőtársam egy vagy két héttel ezelőtti beszédét hallgatva, annak a részben, vagy jelentős részben általam is támogatható gazdaságpolitikai, filozófiaváltásnak, amely az ő előadásában jött ki a fiatal demokraták felszólalásaiból legjobban. Hiszen ott már nemcsak az jelent meg, hogy növelni kell a gazdaság mozgásterét, hanem megjelent az, hogy mit értek alatta; hogy ott kell hagynom a jövedelemképződés helyén. Tehát ez nem egy osztogatási elem, hanem ahol a legtöbb lehetőségem, reményem van a fejlesztésre, ahol a 80%-os központosítás mellett az ott maradó 20%-ból is fejleszteni tudtak, bővülni és növekedni tudtak az elmúlt években, ha ott egy kicsivel többet hagyok, akkor az ő attraktivitásuk jelentősen megnövekedhet.
Itt a filozófia már utalt olyan váltásra, amely azt is mondja, hogy melyik területen kezdek el "mancsolni", melyik területen gondolom azt, hogy mégiscsak lehet ebben a társadalomban valami lehetőséget és eredményt feltárni.
Ezért úgy gondolom, belefért volna a fiatal demokraták felszólalásába az, ami általában hiányzik a tisztelt Házban, a legelső megszólaló képviselőtársuk, vezérszónokuk felszólalásából, hogy "elnézést kérek, hogy három éven keresztül minden ilyen kísérletet blokkoltunk ebben a tisztelt Parlamentben". Tehát minden ilyen gazdaságpolitikai koncepcióról azt mondták, hogy demagógia, lehetetlen, nincs növekedési pálya, nem szabad megszavazni és nem szabad támogatni. Ebben az elmúlt három évben borzasztó következetesek voltak, elő lehet keresni a parlamenti jegyzőkönyveket, ahol a vezérszónok minden alkalommal elmondta a kormányzat előterjesztése után, hogy nem támogatnak egyetlen olyan indítványt sem, amelyik nem mutatja meg, hogy honnan hová, mert ők nem adják a nevüket semmifajta felelőtlen lépéshez.
Nem kell ezt túlzottan ragozni, ez egy mondatban elég. Egy mondatban elég, és akkor mögé lehet tenni, hogy "hibáztunk, de tanultunk, és most valami újjal álltunk elő". Akkor nem tűnik választási lépésnek, akkor úgy tűnik, hogy gondolkodunk, hogy új szakemberek is jöttek a fiatal demokraták környezetébe az elmúlt időszakban.
Én ezt fontosnak tartom, mert a Parlament szavazásai kikereshetőek, a szavazásokból bizony nagyon jól levezethető minden ilyen lépés. Ez egyébként általánosan hiányzik a tisztelt Házból, általánosan hiányzik, ha a Kormány valamelyik javaslatával egy év múlva homlokegyenest ellenkező javaslatot terjeszt be, minden alkalommal elfelejti elmondani, hogy "elnézést az egy év csúszásért, hogy tavaly tévedtem". Ha levált egy kormánytagot, mert alkalmatlannak minősíti, ha kizár egy frakciót, mert alkalmatlannak minősíti, minden alkalommal elfelejtik elmondani, hogy "elnézést, hogy ennyi ideig ott tartottam, elnézést, hogy ennyi ideig ráültettem a társadalomra", és utána meg lehet indokolni, hogy természetesen a rosszat fenntartani nem szabad.
De én ezt is fontosnak és követendőnek tartom. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
