JÁVOR KÁROLY (MDF)
JÁVOR KÁROLY (MDF)
JÁVOR KÁROLY (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány gondolattal hozzájáruljak a közös munkához. Külön köszönöm Papp Sándor képviselőtársam imént elhangzott hozzászólását, és örülök, hogy nem sokkal őutána mondhatom el a saját gondolataimat.
Először engedjenek meg két rövid megjegyzést, ami talán inkább formai: az egyik arányosság kérdése, a másik pedig részletezettség kérdése. Kritika tárgya lehet, hogy egyes tételek 100000 forintos pontosságig szerepelnek a költségvetésben, mások viszont — nagyvonalúan — egy sorban milliárdos tételeket tartalmaznak. A másik apró, és formainak tűnő megjegyzés, hogy az egyes részletek most, az 1994. évi költségvetés tárgyalásakor, visszatekintve az 1993-as, az 1992-es évekre, más szerkezetben és aprólékosabban kerülnek elő, mint ahogy annak idején elfogadtuk.
Két élményemet szeretném megosztani a jelen lévő képviselőtársaimmal. Az egyik egy vers volt, amit az 1970-es évek elején az egyetemi újságban — amelynek ifjúsági főszerkesztője voltam — megjelentettünk, és amiért a belügyi összekötő alaposan megmosta a fejemet. Ez egy Jobbágy Károly-vers volt, és arról szólt, hogy mit mondana Petőfi, mit gondolna Petőfi, ha ma — akkor: ma — itt élne, közöttünk. Ez az egyik élmény, amit el szeretnék mondani.
A másik pedig, amit intézetemben mint a szakszervezeti bizottság termelési és érdekvédelmi felelősének egészen közelről módom volt végigélni: a bruttósítás nagy mutatványa, vagyis az, hogy hogyan lehet számok és képletek mögé bújva megmagyarázni valamit, majd később — természetesen elég későn ahhoz, hogy már korrigálni lehessen — elismerni a pénzügytechnikai csínyeket.
(18.20)
Valahogy az az érzése támad az embernek, hogy mást gondolunk és mást beszélünk. Egy kicsit Jézust-gondolók vagyunk és Barabást-kiáltók. Az a kérdés, törvényszerű-e, hogy ez így legyen.
Az imént idézett vers gondolkodtatott el, valóban mit gondolna Petőfi, ha ma itt élne közöttünk? De mit gondolna Széchenyi, Eötvös, Deák és mind a többiek, akiket példaképeinknek tekintünk és akiket tisztelünk? Idézünk tőlük, amikor éppen szükség van rá, használjuk őket saját érdekeink szerint. De ami a lényeg: szellemiségükről nagyon gyakran elfeledkezünk. Kft.-sítjük őket, ügyes jelszavakat és reklámfogásokat faragunk belőlük, és eladunk másfél dobozzal több mosóport. S akkor eszembe jut József Attila neve, ha van, csak áruvédjegy.
Kapkodva és minden igyekezetünkkel életre akarjuk lehelni a gazdaságot, és nem vesszük észre, veszélybe kerülnek értékeink és tartásunk. Márpedig ezekre nagy szükségünk van az európai integrálódási folyamatban. Nem lehet az integrálódás ára gyökereink, karakterünk és tartásunk elveszítése, mert akkor ezt a folyamatot gyarmatosításnak hívják.
Tanuljunk azoktól, akik előttünk járnak, erényeikből és hibáikból. Ezek az országok, szinte valamenynyien, nagy súlyt fektettek a magas színvonalú oktatásra, a tudományos ismeretek gyarapítására, a kutatásra. Mert úgy gondolták, hogy ez jövőjük záloga. Az eredmény önmagáért beszél.
Mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy ne támogassuk az új oktatási és képzési formákat. Ne feledjük el, céljaink, elveink megvalósítása a jövő generáció kezében van. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy például az agrárkutató-intézeteket vegetálásra kényszerítsük, ha egyszer egyetértünk abban, hogy a mezőgazdaság helyzete meghatározó az ország jövőjét illetően. Nem engedhetjük meg, hogy évszázados tapasztalattal és ismeretanyaggal, hírnévvel rendelkező, külhonban a Magyarországról kialakított kép meghatározó elemeit adó intézményeket megszüntessünk, lassú sorvadásra ítéljünk. S ezt — mint örvendetes hírt — jelentsük be a költségvetésben.
Emberközpontú programot hirdettünk, testben és lélekben egészséges emberekkel; használva és gondozva felhalmozott óriási szellemi értékeinket lehet csak országot építeni, Európát építeni, gazdaságot építeni. Ez az a húrrendszer, ez az a klaviatúra, amelyen például egy gazdasági stratégiát, egy gazdaságpolitikát le lehet játszani. Fordítva ez nem működik. Egy mindent maga alá gyűrő gazdaság nem képes testben és lélekben egészséges embereket adni. Köszönöm a figyelmet! (Gyér taps.)
