KÓSA ANDRÁS, a kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka:
KÓSA ANDRÁS, a kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka:
KÓSA ANDRÁS, a kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Teljesítve azt a kérést, hogy ezek a fontos napirendek mielőbb lezáródjanak, ilyen nem nagy létszámú jelenlévő előtt folytatom a '92-es költségvetés zárszámadásával kapcsolatos megállapításokat.
Az előttünk lévő 1992. évi költségvetésről szóló beszámoló egy olyan mű, amelynek a terve először 1991 végén, másodszor 1992 közepén készült el. Végül bekövetkezett az év végi gongütés, amelynek során véglegessé vált, hogy az 1992. évi költségvetés során minden öt forint elköltése bevételi fedezettel bírt, de minden hatodikat csak úgy elköltöttük.
Érdemes volna megvizsgálni, hogy ennek az egy forintnak milyen költségvetésen kívüli forrásai voltak, erre néhány szóval utalt ugyan a pénzügyminiszter úr, de ezt nem részletezte.
A zárszámadás adatainak megismerése után egyidejűleg helye van pozitív értékelésnek, a teljesítési mutatók alapján, kritikának, elmarasztalásnak, mert a költségvetés végrehajtása gyakorlatában nincs minden rendben.
Tisztelt Országgyűlés! Elhangzott már több kritika a különböző fórumokon, hogy a költségvetés ugyan megegyezik a jelen zárszámadás szerkezetével, azonban a mögöttes információkkal, azok értékadat-tartalmával a teljesítési oldalon nem minden harmonizál. Egy költségvetésnek nem lehetnek megkérdőjelezhető pontjai sem a tervezési, törvénykezési szakaszban, sem a végrehajtásban, azaz a zárszámadásban, az eredeti előirányzatok tételeiben, a létrehozó, a költségvetést megalkotó módosításainak átvezetése során, a költségvetést végrehajtó a felhatalmazás alapján eszközölt változásainak pontos bemutatásában, a hiteles beszámolásban, azon verbális kiegészítőkben, amelyek arra hivatottak, hogy a nem számszerűsített vagy a nem számszerűsíthető részletek, okok, azaz a tényalapítás valamennyi elemének feltárásában.
Az Állami Számvevőszék, mint a zárszámadás legfőbb szakmai cenzora, az előbbiekben elmondott elemek vizsgálatánál hibákat, nem teljesült vagy félig teljesült megoldásokat és módszereket talált. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy ezen részben formai, részben tartalmi hiányosságok mögött egy minőségileg jobb pénzügyminisztériumi együttes munka áll. Sajnos az is kiderült, hogy több fejezet nem tud szabályosan könyvelni, igazán érdekessé ezt a megállapítást az teszi, hogy ezek között szerepel a Pénzügyminisztérium is. Ezt elsősorban a letéti számlák vezetése, a forrásnyilvántartások és ezek mozgásai támasztják alá.
A problémák sorát szaporítja az a tény, hogy több fejezetnél a rábízott vagyon nyilvántartásával, kezelésével kapcsolatban tártunk fel kisebb és nagyobb hibákat. Annyi bizonyos, hogy egy ilyen óriási értékű vagyon, amely e körben kerül működtetésre, nem lehet bizonytalan sem értékében, sem egyéb lényeges paramétereiben. Feltételezzük, illetve ennek ellenkezőjét nem is tudjuk feltételezni, hogy a pénzügyminiszter úr alapos elemzés után megteszi a szükséges intézkedéseket e hiányosságok felszámolására és a rendszerbeli működés kiigazítására.
Tisztelt Ház! Egy képviselő sohasem örült és örül annak, hogy valahol hiány jelentkezik, legyen ez a hiány a reálszférában egy ágazatban, vagy saját gazdaságában, vagy az állami költségvetésben. A hiány közgazdasági hátterének tartalmi elemei közül a külső pozíciórontó tényezők fontos szerepet játszanak. Természetesen nem lehet lebecsülni olyan nemkívánatos állapotokat, mint a közép-kelet-európai gazdasági rendszerek összeomlása, a balkáni helyzet, a megerősödő és új alapokra helyezett nemzetközi gazdasági protekcionizmus és a cserearányromlás. Bár a cserearányromlás során lényegét tekintve nem történik más, mint erőforrásaink felhasználásának hatékonysága alatta marad azon felhasználók hatékonyságának, akikkel a piacon meg kell küzdeni.
Néhány belső tényező egyensúlyi viszonyokat befolyásoló hatása feltétlen elemzés tárgyát kell hogy képezze. A nemzetgazdaságban valamennyi egyensúlyi kérdésben a legfontosabb szerepet tölti be a termelés és annak minősége.
A termelés folyóáras tiszta jövedelemtömegének alakulása a társasági nyereségadó-bevételt lényegesen lecsökkentette. A magántulajdonba adás ágazati sorrendjét, annak dinamikáját nem a legszerencsésebben állapítottuk meg sem a törvénykezés szintjén, sem a Kormány szintjén. Most már a GDP szerkezetalakulása egyértelműen bizonyítja, hogy a mezőgazdaság tulajdonváltásának előbbre hozása nagyságrendekkel javította volna az ország helyzetét, és így természetesen a költségvetés egyensúlyi pozícióját is.
(17.30)
Itt természetesen nemcsak a termelés volumenére, hanem a foglalkoztatásra is gondolunk. A tercier ágazatok teljesítménye nem kellett volna, hogy megtorpanjon erőteljesebb mezőgazdasági, jobban menedzselt ipari és szolgáltatási ágazatbeli struktúraátalakítás esetén.
A termeléssel összefüggő, nemzetgazdaságon belüli, egymásra épült viszonyok sokszor indok nélküli elhanyagolása szintén rontotta a költségvetés pozícióit.
Hiányoljuk az élelmiszer-gazdaság címszó alatt elnagyolt, a mezőgazdasággal összefüggésbe hozott negatív tényezők egyoldalú, csak statikus megítélését. Ennek az ágazatnak a költségvetéssel való összefüggései sokkal nagyobb horderejűek, mint néhány felsorolt statisztikai viszonyszám vagy a GDP-ben kifejezett értékarány.
A tisztább látást segítette volna, ha a mezőgazdaság egyébként is alacsony jövedelemtartalmát, illetve annak 1992. évi változását, valamint belső szerkezeti és tulajdontípusonkénti alakulását feltárja olyképpen, hogy a költségvetés bevételi viszonyaival való kapcsolata milyen, a költségvetés kiadási tételeivel való élelmiszer-gazdasági mutatók hogyan alakultak, a preferencia, illetve diszpreferencia-rendszer változását a tervezett előirányzatok, valamint kényszerhatások hogyan alakították.
Az előterjesztést készítő ágazati bontásban felvázolta a GDP alakulását olyan szempontok szerint, hogy mely ágazatokban milyen arányban hozták létre a bruttó hazai terméket a nyereséges, illetve a veszteséges vállalkozások. Itt feltétlenül indokolt lett volna — mégpedig ágazatonként — azt a veszteségküszöböt megjelölni, ahol a vállalkozás működése költségvetési szempontok szerint még indokolt.
Egyáltalában nem közömbös ugyanis ez esetben, hogy az adott vállalkozás fajlagos veszteségmutatói ugyanezen fajlagos hozzáadott érték és a működés megszűnése miatti halmozott nemzetgazdasági szintű terhek, aminek része a költségvetési kiadás terhe is, hogyan aránylanak egymáshoz.
Még néhány gondolat a GDP-ről és az egyensúly összetevőiről. Azt a körülményt már az év közepén lehetett látni, hogy az exportárualapnak nemcsak a termelési, hanem az előző időszakban készlettartalmú fedezete is egyre szűkül, ezáltal belép az inflációs, vagyis a folyóáras erőforrás mint költségnövekmény. Ezt a megnövekedett költségtömeget, fajlagosan romló önköltségszintet nem lehetett elismertetni egyfelől hatékonysági, másfelől külpiaci tartós dekonjunkturális okok miatt. Ekkor már egyféle jelzés volt a realizáló jövedelemszint kedvezőtlen alakulásáról, hogy a tőke nem mozdul, nem mobilizálódik.
Tisztelt Ház! A kisgazda képviselők nem mehettek el szó nélkül olyan jelenségek mellett, mint a háztartások gazdasági helyzete, illetőleg azok változásai. Ugyan a statisztika szerint a lakosság fogyasztása 2-3%-kal csökkent, és ugyancsak a statisztika szerint a lakossági megtakarítások hasonló értéktömegben nőttek, az elemzés csak ott sántít, hogy nem ugyanazon réteg takarított meg, mint amelyik kénytelen visszafogni a fogyasztását. A lakossági jövedelmek nem voltak szinkronban sem a betétek nettó hozadékának az infláció aránya, sem a reáljövedelmek indokolt szintjének a vonatkozásában. Természetesen az utóbbi szelektíven igaz.
Azt hiszem, már napjainkban intő példa is, hogy a negatívra fordult betétkamat, a restrikció — azt most ne elemezzük, hogy ez mennyire gazdasági és menynyire csak monetáris — és a mobil tőke alacsony hatékonysága nem egyeztethető össze. Ezt nem tudja tartósan elviselni sem a háztartás, így természetesen a költségvetés sem.
Mivel a költségvetés is szereplője a gazdaságnak, legalább olyan értelmezésben, hogy az intézményei is fogyasztók, nem közömbös, hogy mennyiért és milyen kalkulált árszinten tervezték és hagyták jóvá az előirányzatukat. Ezen a téren a gazdaságpolitikai prognosztizáció tulajdonképpen helyesnek bizonyult, tehát jelentős előirányzat-leértékelődés nem volt 1992-ben.
A külkereskedelmi devizaáraknál az előterjesztő helyesen az export belföldit meghaladó árszínvonalát domborítja ki, holott ez elsősorban a belföldi kereslet eleve szűk keresztmetszete mint exportkényszerítő körülmény, másodsorban főleg a jól megválasztott eladási időpontok esetén a forintleértékelési ciklusok többleteredménye.
Ebben a költségvetési teljesítési beszámolóban három fő gerince van a történéseknek.
Megtervezi a bevételi oldalt — azt most ne vitassuk, hogy milyen mértékben —, de ott von el és olyan jogcímen, ahol az indokolt. Teljesít olyan kifizetéseket, amelyek sem jogcím szerint, sem nagyságrendjükben nincsenek szinkronban a bevételi oldallal.
Az előző kettőre, de elsősorban a kiadási oldalra rátelepszik egy adósságszolgálati teher, amelyik a legmobilabb vagyonrésztől: a devizától szabadítja meg a nemzetgazdaságot. Természetesen 1992-ben még erőteljesen hatottak a jövedelemcentralizáció mértékváltozásából és az értékrend átalakulásából eredő negatív hatások. Adóeltitkolások, adótartozások tételei szintén a kiadások forrásait szűkítik azáltal, hogy a költségvetési bevételek között mint teljesítendő tétel nem szerepel, vagy csak a későbbi években jelenik meg. Erőteljesebben és racionálisabban kellene fellépni e nemkívánatos jelenségekkel szemben.
(17.40)
Sem a kormányzati beruházások, sem a lakásalap-kiadások nem olyan tételek, amelyeket más szféra át tudott volna vállalni sem a jogcíme, sem a nagyságrendje miatt. Talán úgy lehetne fogalmazni, hogy mindkettő kis összegű tétel abban a körben, ahol megjelenik, megvalósul, de a költségvetésnek óriási teher.
Néhány szót az önkormányzatok és a központi költségvetés kapcsolatáról. Nagyon leegyszerűsítve a helyzetet talán ez a találó megfogalmazás jellemezné, hogy szegény központi költségvetés és jómódú önkormányzatok. Persze azért a jómódú fogalmat úgy magyar mércével szabad csak megjelölni.
Egy dolgon azért a jövőre nézve feltétlenül el kell gondolkozni. Minden rendben van-e az önkormányzati törvény és a helyi adók körül? Terhelheti-e a központi költségvetést ilyen nagyságrendben az önkormányzati támogatás? Maradhatnak-e következmények nélkül az Állami Számvevőszék jelentésében is bőven érintett többlet-igénybevételek?
Tisztelt Országgyűlés! A kisgazdapárti 36-ok nem valószínű, hogy pontosan ilyen költségvetést állítottak volna össze. Talán nem is kellett volna így módosítani. Ennek következtében a zárszámadásban is a hangsúlyok olyan irányúak lettek volna, amelyek egy magasabb fordulatszámú gazdaságot jellemezhetnek. Mi az előre menekülés politikáját hangsúlyosabban valljuk, elsősorban a gazdaságban. Ugyanis tudomásul kell venni, hogy a magyar költségvetés gyakorlatában még hosszú évekig jelen lesznek olyan eleve meghatározó tételek, amelyektől egyik évről a másikra nem lehet megszabadulni. Itt nemcsak az adósságszolgálati teherre gondolunk. Csak reálértékben növekvő költségvetésből lehet új feladatokat finanszírozni, elkerülve a túlzott jövedelemcentralizációt.
Felhívjuk a Kormány figyelmét, hogy tovább kell javítani a költségvetés gyakorlati rendszerét. Nem szabad, hogy formai hibák miatt ilyen sok kritikát kapjon a beterjesztő.
Mi bízunk abban, hogy egy hasonló összetételű koalíciót alkot a Kormány, a későbbi, mondjuk, 1994-es zárszámadást ha beterjeszti, akkor ezek a minimálisra csökkennek majd.
Javaslom a tisztelt Háznak az 1992. évről benyújtott költségvetési zárszámadás elfogadását. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps középen.)
