SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter:
SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter:
SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök előtt fekszik a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentés, amelyet a Kormány az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 53. §-a értelmében augusztusban a tisztelt Országgyűlés elé terjesztett.
A tényleges gazdasági, pénzügyi költségvetési folyamatok elemzését, a helyenkénti eltérések indoklását az írásban beterjesztett zárszámadási anyag részletesen tartalmazza. Most csak néhány olyan témát szeretnék kiemelni, amelyeket a tisztességes mérlegkészítés szempontjából vagy aktuális teendőink miatt a legfontosabbaknak tartok.
Mindenekelőtt arra szeretnék kitérni, hogy a gazdasági mutatók és ezek között a központi költségvetés számai milyen gazdasági folyamatokkal függnek össze, azaz mi tükröződik ezekben a magyar nemzetgazdaság 1992. évi helyzetéről. A legfontosabb jellemzők közel állnak a pótköltségvetésben alapul vett prognózishoz. Az ország a külföld felé tovább javuló pozíciókat mutatott. Sikerült emellett elérni az inflációs folyamat lefékezését, az inflációs ráták lényeges csökkentését.
A gazdaság összteljesítményét jellemző GDP csökkenése azonban nem állt meg, csak lelassult, és jórészt ezzel összefüggésben tovább nőtt a munkanélküliség mértéke is. Leginkább a GDP csökkenése volt az, ami már a tavalyi pótköltségvetés benyújtását is indokolta, ezért ennek összetevőit a tények alapján is érdemes áttekinteni.
A gazdasági teljesítmény, a GDP csökkenésének okainál világosan látni kell, hogy nem egyszerűen recesszióról, a válsághelyzetekben való vergődésről van szó, hanem — és ez éppen elég — arról, hogy a gazdasági átalakulás hosszabb és nagyobb veszteségekkel járó folyamat, mint azt sokan előre gondoltuk. Maga a GDP már jóval kevéssé csökken, mint az előző években, és ez a lassulás minden keresleti összetevőben tapasztalható. Így ez a tendencia jelentkezett a hazai keresleten belül mind a beruházásoknál, mind a lakossági fogyasztásnál, sőt az exportteljesítmények — erre még később visszatérek — tavaly kismértékben még nőttek is.
A növekedés keresleti összetevői közül az export, a piacváltással összefüggő 1990—91-es visszaesés után tavaly kismértékben bővült. Elmaradt azonban az év végén szokásos felfutás, az utolsó hónapokban megtört a kivitel lendülete, éves átlagban az ősszel vártnál szerényebb, az 5% helyett csak 1% lett a növekedés. Azóta tudjuk: 1993 egészére már ez a visszaeső tendencia nyomja rá a bélyegét. A tendenciaváltásban szerepet játszik, hogy a tavalyi agrárexport és tranzitbevételek kiesésével jár a Kis-Jugoszlávia elleni embargó is. A visszaesés néhány tényezője azonban arra utal, a piacváltással még nem következett be az igazi fordulat, még nem vált gazdaságunk növekedésének húzóerejévé az export tartós dinamizmusa.
Nem kedvez a törekvésünknek a világgazdaságban, legfőbb piacunkon, az Európai Közösségekben a recesszió elhúzódása. Úgy tűnik, hogy a tavaly meszszemenően kihasznált bérmunkaexport-lehetőségek tekintélyes részét idén elveszítjük a kelet-közép-európai, alacsonyabb bérszínvonalú versenytársainkkal szemben.
A lakosság megtakarításai az 1991. évihez hasonlóan nagymértékben emelkedtek 1992-ben, így a még mindig csökkenő reáljövedelmek mellett tovább csökkent a fogyasztási kereslet is. A vállalkozások beruházási kereslete is tovább mérséklődött. Ilyen módon a vállalkozások viszonylagos forrásigénye a pénzpiacon nem növekedett, ez még tovább halasztotta a gazdasági növekedés megindulásának esélyét. A nagy lakossági megtakarítás így fedezetet nyújthatott a várakozások szerény forrásigényén túl a nagymértékű államháztartási hiány finanszírozására is, sőt aktív folyó fizetési mérleg pozíció is létrejöhetett. Ez a helyzet a következőket jelenti:
Egyfelelől magyarázza azt, hogy a jelentős külföldi tőkebeáramlást is figyelembe véve tovább csökkenhetett az ország adósságállománya, nőttek a devizatartalékok. Másfelől teljesen nyilvánvaló, hogy a gazdasági növekedés tavaly nem azért maradt el, mert annak lehetőségét az államháztartási hiány pénzigénye kiszorította volna, hanem a gazdasági szereplők, a vállalkozások és a háztartások is döntöttek keresletük visszafogásáról.
Összegezve a gazdaság helyzetéről elmondottakat, abban a sok nehézség, tovább élő probléma ellenére számottevő fejlődés kimutatható. A folyamatok a gazdasági szereplők szuverén döntéseit, a piacgazdasági működés uralkodóvá válását tükrözik. A pénzpolitika és a költségvetési politika a napi változásokhoz rövid távon optimális alkalmazkodásra törekedett. A hosszabb távú alkalmazkodás követelményeire és teendőire azonban még vissza kell térni, ezt az 1994. évi gazdaságpolitika és a jövő évi költségvetési törvényjavaslat indoklása során fogom elmondani.
A központi költségvetés helyzetét egyre inkább meghatározóan befolyásolja a belföldi államadósság terheinek alakulása.
(16.00)
1992-ben a központi költségvetés összes kamatozó belföldi adóssága mintegy 350 milliárd forinttal — ez 37,5%-nak felel meg —, az év végére 1282,1 milliárd forintra emelkedett.
Mindenképpen kiemelésre érdemes, hogy az 1992. évi növekedésből 43%-ot — 151,6 milliárd forintot — képvisel az a rész, amely nem a tárgyévi költségvetési hiány finanszírozására eszközölt hitelműveletekből adódott.
Az 1992. évi műveletek hatására a hiányfinanszírozás és az 1991 előtt vállalt más állami feladatok miatt keletkezett kamatozó adósság állománya 198 milliárd forinttal emelkedett, összesen 1130,5 milliárd forintra.
A kamatozó belföldi államadósság mellett az 1992-ben megvalósult többszöri forintleértékelés hatására összességében 111 milliárd forinttal nőtt a nem kamatozó könyv szerinti államadósság. Az államháztartás többi alrendszerének — központi költségvetési intézmények, önkormányzatok — adósságával együtt az államháztartás teljes belföldi adóssága az 1992. év végére megközelítette a 2200 milliárd forintot, a GDP 79%-át.
A központi költségvetés kiadásai kismértékben meghaladták a törvényben jóváhagyottat. A legjelentősebb többletkiadást a munkanélküliek számának emelkedése okozta. A szolidaritási alap 24 milliárd forinttal kapott több állami támogatást. A központi költségvetési szervek támogatása viszont a tervezett szint alatt maradt.
Elmondható tehát, hogy a költségvetés kiadási többlete nem az államigazgatás túlköltekezéséből, hanem döntően a recesszió okozta munkanélküliségből származik, ami csak hosszabb távon, gazdaságpolitikai eszközökkel és nem direkt költségvetési megszorításokkal orvosolható.
A központi költségvetési szervek támogatási előirányzata 1992-ben összességében alig változott az Országgyűlés által 1991 decemberében megállapított előirányzatokhoz képest.
A gazdálkodási év során bekövetkezett támogatásnövekedés és támogatásmérséklés — fejezetenként eltérő hatással ugyan — lényegében kiegyenlítette egymást.
A központi költségvetési szervek kiadásai évről évre dinamikusan emelkedtek. 1991-ről 1992-re több mint 30%-kal úgy, hogy a növekedés új intézmények, új feladatok megjelenítését, az adó- és társadalombiztosítási terhek miatti látszólagos többletet, valamint az intézményi tevékenységek átalakulását jelzi.
A bevételek hagyományos és egyébként rendkívül nehezen, illetve korlátozottan felszámolható alultervezése a támogatások remélt, ám rendszerint ritka és jellemzően feladatra, célra címzett növekedése kettős következménnyel jár.
A felügyeleti szerv vonakodik az intézmény feladatát definiálni, gyakorta a feladatok sorrendjét is megállapítani, hiszen a források hiánya, a feladatok és az előirányzatok összhangja nem biztosítható.
Az előirányzathoz képest jelentkező intézményi bevételi többlet — államháztartási törvényünk liberális szabályozása alapján — lényegében saját hatáskörben bármire, akár bérre is fordítható. Ennek következtében a forrásokkal való rendelkezésben erőteljes decentralizálódás megy végbe, és ezzel párhuzamosan a felügyeleti szerv ráhatása a tevékenységi struktúra alakulására szükségszerűen csökken.
Már az 1993. évi költségvetési törvény is nevesíti — és ezt javasoljuk 1994-re is — azokat az intézményi bevételtípusokat, amelyeket a költségvetési támogatással azonos értékűnek kell tekinteni. E bevételek többletéről a felügyeleti szervnek valamiképpen döntenie kell, elismer-e és milyen mértékben hozzá tartozó többletkiadást. Ha nem, akkor rendelkezik-e a támogatás mérsékléséről? Hogy ez a fajta kísérleti irányítási eszköz miként válik be, az 1993. évi zárszámadásnál értékelhetővé válik.
Külön említést kell tennem a pénzmaradványokról, amelyek hozzávetőlegesen fél-, egyhavi kiadásnak megfelelő összegben tolódnak át egyik évről a másikra.
Ma a költségvetési bevételek közé beszámítjuk azt az — egyébként nem a tárgyévben befolyt, hanem a bankszámláról igénybe vett — összeget is, amelyet az intézménynek úgynevezett pénzforgalom nélküli bevételként könyvvitelileg elszámolnak, és amelyek terhére a tárgyévben kiadásokat teljesítenek.
A korábbi évi pénzkészletből igénybe vett, illetve a tárgyévben ténylegesen befolyó bevételek és a ténylegesen teljesített tárgyévi kiadások különbözeteként a tárgyévi gazdálkodás eredményét szimbolizáló maradvány keletkezik. Ez magában foglal minden tevékenységgel kapcsolatos forrásból, de finanszírozott feladattal kapcsolatos maradványt, beleértve a vállalkozási tevékenység pénzforgalmi szemléletű nyereségét is.
Az állami költségvetés kiadásainak 5,5%-a — 54,2 milliárd forint — kapcsolódik a gazdálkodószervezetek támogatásához. Mivel költségvetés-politikánkban kiemelt helyen szerepel az agrárgazdaság, a támogatások mintegy 60%-a ennek a gazdasági ágnak jutott.
Szükségünk volt és továbbra is szükségünk lesz a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exportra, ezért az exportösztönzést nem hanyagolhatjuk el.
Közismert, hogy az államháztartásnak a központi költségvetés után a társadalombiztosítás nemcsak a legnagyobb alrendszere, hanem a legdinamikusabban növekvő tétele is. Miután a társadalombiztosítás bevételei nem követik a kiadások növekedését, ezért a központi költségvetésre a társadalombiztosítás is egyre nagyobb terheket ró, és növeli hiányát.
1992-ben a társadalombiztosítás mérlege az előirányzat szerint nullszaldós volt, ténylegesen 31,2 milliárdos hiánnyal zár. A hiány kialakulásában több körülmény is közrejátszott. A piacgazdaságra való átállással összefüggő növekvő járuléktartozás. Emellett szükséges hangsúlyozni, hogy a magyar gazdaság teljesítőképességét messze meghaladó állami kötelezettségvállalás jellemzi egész elosztási rendszerünket, benne a társadalombiztosítást is, évtizedek óta.
Ezen a helyzeten törekvéseink ellenére nem tudtunk még változtatni. Rendkívül nagy a társadalmi ellenállás minden szűkítő elképzelésnek a megjelenése során.
Gondolom, nem csak az én tapasztalatom az, hogy nálunk a reform fogalmát még elég gyakran félreértik, csupán növekvő forrásigényt nyújtanak be a reformerek, holott az ellátási rendszerek reformját elsősorban a racionalizálással kellene kezdeni.
Az ilyen irányú cselekvésnek híján van az egészségügy is. Remélem, hogy az új önkormányzatok ez irányban tevékenykednek, és nemcsak arról lesz szó a tárgyalásainkon, hogy mit kell állami feladatként a központi költségvetésből finanszíroznunk.
A munkanélküliség kezelése sem történhet kizárólag normatív támogatással, az aktív munkahelyteremtő eszközrendszer működtetése mellett e körben is a rászorultságot szükséges a támogatás nyújtásánál fokozottabban figyelembe venni.
Külön kell szólnom a helyi önkormányzatokról, melyek önállóan gazdálkodnak, és a különböző normatívák, a címzett és céltámogatások, a színházi támogatások, a központosított előirányzatok és egyéb támogatások sokaságán keresztül szorosan kötődnek a központi költségvetéshez.
A helyi önkormányzatok 1992. évi bevételei 515,9 milliárd forintot értek el, mely 14,4%-kal haladta meg a parlamenti, és 11,8%-kal az önkormányzatok eredeti előirányzatát. Ezen túlmenően az előző évről 35 milliárd forint pénzmaradvány is járul még az összbevételhez.
A helyi önkormányzatok bevételei közül a legnagyobb részarányt az állami hozzájárulások, támogatások képviselik, ezt követően a saját és átengedett bevételek.
(16.10)
A társadalombiztosítástól egészségügyi finanszírozásra egyéb szervektől és alapoktól különböző célokra átvett pénzeszközök is jelentős hányadot képviselnek, s van csekély mértékű hitel-igénybevétel is.
A tárgyévi kiadások közel felét, 45%-át a bér és bér jellegű kiadásokra és járulékaira fordították.
Beszerzésekre és szolgáltatások vásárlására 126,5 milliárd forintot fordítottak, s a beruházási, rekonstrukciós, felújítási kiadások megközelítették a 100 milliárd forintot.
Az intézményhálózat működtetésén túl az önkormányzatok jelentős része a lakossági pénzeszközöket is felhasználva infrastrukturális beruházásokat kezdett, folytatott, illetve fejezett be.
A beruházások megvalósítását jól szolgálta a címzett és céltámogatási rendszer. A céltámogatás kapcsolódott 1992-ben több mint 2600 önkormányzati fejlesztéshez, és közel 10 milliárd forinttal támogattunk címzetten vízgazdálkodási, kulturális és egészségügyi fejlesztéseket. Így több száz önkormányzatnál készültek el vízművek, szennyvíztisztító és csatornarendszerek, épültek fel iskolák, bővültek szociális otthonok, és javult a gép- és műszerellátottság az egészségügyi intézményekben.
Természetesen vannak negatív jelenségek is. Helyenként a szűkös pénzügyi lehetőségek miatt fontos beszerzések maradtak el, felújítási feladatokat kellett elhalasztani, illetve néhány intézmény bezárására is sor került. Az intézmények megszüntetésének elsődleges oka azonban nem a pénzhiány, hanem a kihasználatlanság miatti magas fajlagos költségek, amelyek mellett már célszerűtlen a további üzemeltetés.
A helyi önkormányzatok a zárszámadás keretében számolnak el az év során tervezett, feladatmutatók alapján juttatott normatív állami hozzájárulással s az egyéb címeken rendelkezésükre bocsátott állami támogatással. A normatív állami hozzájárulások elszámolása alapján a helyi önkormányzatok 1387,2 millió forint többlet állami hozzájárulást vettek igénybe. A központi költségvetés fizetési kötelezettsége 606,3 millió forint, amelyet kiutaltunk. Ugyanakkor vannak önkormányzatok, amelyek mai napig nem fizették meg tartozásukat, bár a határidő '93. március 25-e volt, és ezen önkormányzatok számára a visszafizetés mellett további büntetőkamat előírását ajánlja a törvényjavaslat.
A költségvetés bevételeinek a legjelentősebb részét képező adóknál 1992-ben tettük meg a rendszerváltozás utáni adóharmonizálás első nagy lépését, mely a nyugat-európai gyakorlathoz közelítette adórendszerünket. Persze a korszerű adórendszer önmagában még nem garantálja a szükséges költségvetési bevételeket.
A jövedelemadókban 1992-ben tettük meg azt a reformértékű lépést, mely az adótörvényeknek az új számviteli rendbe való beilleszkedését szolgálja. A bevezetett megoldások közelítenek a nemzetközi gyakorlathoz, és a külföldi befektetők számára is összemérhetőbb, áttekinthetőbb lett adózásunk. Alapvető prioritás volt a befektetések ösztönzése, a külföldi befektetésekhez fűződő érdekeink érvényesítése, a személyi jövedelmek és a vállalkozói jövedelmek adóterheinek közelítése.
A lakosság személyijövedelemadó-befizetése 1992-ben összesen 220,9 milliárd forint volt, melyből a költségvetés 142,7 milliárd forintot kapott, a kamatokra levont 15,2 milliárd forint forrásadó pedig a belföldi államadóssághoz kapcsolódó bevételeket gyarapította. A költségvetés szja-bevétele összességében 15 milliárd forinttal kevesebb lett, mint ahogy terveztük. Legfőbb oka az, hogy azokon a területeken, ahol megengedett volt a költségek elszámolása — mint például az önálló tevékenységnél —, a jövedelmek nagy részét eltüntették.
1992-ben realizált társaságiadó-bevétel 64,1 milliárd forint, mely a tervezettől 20,9 milliárd forinttal marad el. A lemaradás több okra vezethető vissza, melyek főbb tényezői: a '91. évi várható adatok elmaradása a tényhez képest, a gazdasági folyamatok tervezetthez viszonyított jelentős eltérése.
Az adóbevételek csökkenéséhez vezetett az adókedvezmények ugrásszerű növekedése is, melynek öszszege 33,2 milliárd forint volt, szemben a tervezett 20,5 milliárd forinttal.
A fogyasztáshoz kapcsolt adók — az általános forgalmi adó és a fogyasztási adó — s a fogyasztói árkiegészítés 1992. évi különbözete mindössze 3,2 milliárd forinttal volt kevesebb, mint amivel az előirányzatok számolnak. Az egy évvel korábbi nettó bevételhez képest 76 milliárd forint bevételnövekedés következett be.
A bevételek és a kiadások alakulását 1992-ben szabályozóváltozás nem befolyásolta. Az általánosforgalmiadó-bevételben két jelentősebb tényező egymással ellentétes hatása játszott szerepet.
A lakosság vásárolt fogyasztása után befolyt adó jelentősen, több mint 31 milliárd forinttal nőtt, az adóalanyok beruházási általános forgalmi adó befizetési kötelezettségének megszűnése miatt pedig mintegy 5 milliárd forinttal csökkentek a bevételek. A fogyasztásiadó-bevétel alakulását, 30 milliárd forintos növekedését az élvezeti cikkek, az üzemanyagok és az ipari tüzelőolajok adóbevételének emelése, valamint a termelői árak növekedése határozta meg. A bevételi többlet azonban számottevően elmaradt attól az összegtől, amelyet az adóintézkedések és árnövekedések indokoltak volna. Ebben az adófizetés megkerülése, a háztartási tüzelőolajjal történt visszaélések jelentős szerepet játszottak.
1992-ben a vám- és importbefizetések az előirányzatot 28 milliárd forinttal haladták meg. E növekedést kismértékben az import növekedése okozta, jelentősen javult viszont ugyanakkor a vámok beszedésének hatékonysága is. A vámszervek jogosítványainak kiszélesítése és következetes alkalmazása 20 milliárd forintnyi többletbevételt eredményezett. A vámhátralékok rohamos növekedése miatt az év folyamán életbe lépett szigorítások a vámbiztosíték következetesebb érvényesítésével lehetővé tették az azonnali vámkiszabást. A zálogjog érvényesítését szolgáló júniusi törvénymódosítás a felhalmozódott tartozásokról is rendelkezett, s lényegében elérte, hogy újabb vámtartozások ne keletkezhessenek. Ebből is látható, hogy az adóigazgatás terén is hasonló úton kell járnunk, hogy a becsületesen adózók kisebb megterhelése mellett is elegendő forrást biztosíthassunk a költségvetés kiadásaihoz.
Néhány szót — tisztelt képviselőtársaim — a hiány finanszírozásáról.
Az 1992. évi központi költségvetés hiánya 197 milliárd forint, mintegy 127 milliárd forinttal több az eredetileg tervezettnél, de megfelel a pótköltségvetésben előrejelzettnek.
A hiány fedezésére kibocsátott értékpapírok közül 30 milliárd forint értékű speciális kötvényt a Magyar Nemzeti Bank vásárolt meg. Államkötvényből 95 milliárd forintnyi került értékesítésre, de ebből 35 milliárd a '91-ben kibocsátott kincstárjegyállomány kiváltását szolgálta. A pótköltségvetési törvény alapján biztosított 130 milliárd forintnyi kötvénykibocsátási felhatalmazásból 100 milliárd forintnyi keret 1993. február végéig került felhasználásra.
A rövid lejáratú hiányfinanszírozást biztosító kincstárjegyek állománya az év folyamán 997 milliárd forinttal nőtt. A 30 és 90 nap lejáratú papírok után megjelentek a tartósabb forrást megjelenítő, 180 és 360 nap lejáratú kincstárjegyek is.
A tervezettnél nagyobb arányban megvalósult rövid lejáratú finanszírozásban az év folyamán mindvégig jelentős szerepe volt a bankok és biztosítóintézetek által megvásárolható likviditási kincstárjegyeknek.
(16.20)
Ezek célja a pénzintézeti rendszerben meglévő likviditás, a megtakarítások közvetlen bekapcsolása a költségvetés finanszírozásába. Ugyanakkor lehetővé tette azt is, hogy a pénzintézeti rendszer ezzel az eszközzel tegyen eleget a napi jegybanki likviditási tartalékképzési kötelezettségének.
Ez a finanszírozási forma biztosította a kellő rugalmasságot mind a költségvetési kiadások fedezésénél, mind a jegybanki kötelezettségteljesítésnél. Minden más finanszírozási eszköz a költségvetés szempontjából erre kevésbé alkalmas.
A központi költségvetésnek erre annál is inkább szüksége volt, mert saját pénzellátási feladatain túlmenően az év folyamán fokozatosan egyre nagyobb szerepet vettek igénybe az állami forgóalapból a társadalombiztosítási alapok. Ez a rugalmasság azonban időszakonként, főleg az év első felében az állandó forgóalap túlfinanszírozását eredményezte.
A túlfinanszírozásból eredő költségvetési többletkamatterhek elkerülését szolgálta ugyanakkor az a döntés, hogy az 1992 első felében érvényes kedvező kamatfeltételekkel június végétől már nem lehetett likviditási kincstárjegyet vásárolni, a III. negyedévben vásárolható új, ilyen kincstárjegy kamata jóval alacsonyabb volt, majd októbertől a konstrukció megszüntetésre is került.
Ennek eredményeképp a likviditási kincstárjegyállomány az év közepi 100 milliárd forint feletti csúcspontról az év végére kevesebb, mint felére csökkent.
Mélyen tisztelt elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy az írásban benyújtott jelentés és a most elmondottak alapján a Magyar Köztársaság 1992. évi zárszámadását elfogadni szíveskedjenek. (Taps.)
