VARGA MIHÁLY, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
VARGA MIHÁLY, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
VARGA MIHÁLY, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka: Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlamenti törvényhozásban ritkán nyílik alkalom arra, hogy az Országgyűlés a Kormány feletti ellenőrző szerepét gyakorolja. Ezek közé a ritka, de nagyon fontos alkalmak közé tartozik, amikor a tisztelt Ház az előző év költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót megtárgyalja és megvitatja.
A zárszámadás képet ad arról, hogy a Kormány miként gazdálkodott az adófizetők pénzével, mire költötte azt, kifogásolható volt-e a felhasználás vagy sem.
Sajnos, a külső szemlélő számára gyakran úgy tűnhet, mintha a parlamenti többség időnként nem kívánna élni ezzel az ellenőrzési jogával. Az 1991-es zárszámadás elfogadása intő jel lehetett volna a Kormány számára, hiszen az akkori vitában — igaz, főként az ellenzék részéről — törvénysértések, gazdálkodási szabálytalanságok, valamint technikai hibák sorára hívtuk föl a figyelmet.
A parlamenti többség ennek ellenére megszavazta a '91-es zárszámadást, és úgy tűnik, a Kormány ebből azt a következtetést vonta le, a végeredmény szempontjából gyakorlatilag mindegy, milyen anyagot terjeszt a tisztelt Ház elé, a többség birtokában a forma a fontos, és nem a tartalom.
Aki elolvasta a Kormány által beterjesztett anyagot, valamint az Állami Számvevőszék közel 120 oldalas jelentését az 1992-es költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről, egyértelmű választ tud adni arra a kérdésre, megadhatja-e a Parlament a felmentést a zárszámadás jóváhagyásával a Kormány 1992. évi gazdálkodására? Úgy vélem, nem, hiszen kis túlzással véletlenszerűen sem lehet kinyitni a beterjesztett anyagot úgy, hogy az ember ne bukkanjon valamilyen szabálytalanságra, törvénysértésre, ne ütközzön valamilyen kirívó hibába.
Hadd kezdjem mindjárt azzal, hogy nehezen írható körül, egyáltalán miről vitatkozhat ma a tisztelt Ház zárszámadás címén. Az Állami Számvevőszék jelentése ugyanis megállapítja, hogy a bevételi főösszeg nem egyezik meg a realizált bevételek összegével, továbbá a kiadás sem egyezik meg a tárgyévben ténylegesen teljesített kiadással.
Vagyis, tisztelt Ház, a bevételi és a kiadási főösszeg olyan tételeket tartalmaz, amelyek nem szerepelnek a zárszámadás dokumentumaiban. Az Országgyűlés tehát olyan dokumentumok fölött kezdte meg a vitát, amely nem a tényleges gazdálkodást mutatja be, vagyis gyakorlatilag maga a vita vált lehetetlenné. Természetesen ettől még nem hiszem azt, hogy a Kormány ezek után vissza fogja vonni az előterjesztést.
Emlékezhetnek rá a tisztelt képviselőtársaim, hogy az 1992. évi költségvetést milyen irreális körülmények között fogadta el 1991 decemberében a Ház. A Kormány akkor, törvényt sértve, mintegy kéthetes késéssel terjesztette be a javaslatot, amelynek érdemi vitája így teljesen lehetetlenné vált. Miután a Kormány keresztülerőltette a mielőbbi elfogadást, egy hónap elteltével már módosítást kellett végrehajtani a törvényen több véletlen vagy nem is annyira véletlen elírás miatt. Ráadásul nemcsak kézirathiba, hanem súlyos tartalmi, tervezési, vagyis gazdaságpolitikai hibák merültek fel. Ennek eredménye volt, hogy az egész évre tervezett költségvetési hiány már március közepére realizálódott. Ezt próbálta a Kormány a '92-es pótköltségvetéssel korrigálni.
A zárszámadás szempontjából ezek a tények azért érdemesek említésre, mivel az elfogadott két módosítást nem vezették át a zárszámadás előirányzatain, ezért nem állapítható meg, mi az, ami korábbi módosítás, és mi az, amire a Kormány most később kér parlamenti jóváhagyást.
Hadd emeljek ki néhány olyan problémát, amely a zárszámadás alapján általában jellemzi a Kormány gazdálkodási tevékenységét. Egyik ezek közül a követhetetlenség, mivel a módosításokat és átcsoportosításokat nem a törvényi előírásoknak megfelelően hajtották végre, így azok nem nyomon követhetők. Példa erre az 1992-es pótköltségvetés, ahol a javasolt módosítások pontos címe nem állapítható meg, ezeket a költségvetési törvényen nem vezették át. De ugyanígy kifogásolható például a Munkaügyi Minisztérium és a Népjóléti Minisztérium közötti átcsoportosítás, ami szintén nem a törvényi előírásoknak megfelelően történt, éppen ezért a teljesítés sem követhető, sajnos, nyomon.
Az előző évekhez hasonlóan továbbra is kifogásolható a központi költségvetési szervek gazdálkodási gyakorlata. Erről már többen szóltak előttem, lényegében arról van szó, hogy ezen szervek saját bevételi előirányzatai mintegy 100 milliárd forinttal nőttek. Ez a nagyságrend arra utal, hogy a költségvetési szervek lényegesen alultervezték saját bevételeiket, ami részükről — megjegyzem — teljesen érthető, hiszen abban érdekeltek, hogy a bevétel és a kiadás közti különbséget támogatásként megkapják.
Viszont a saját bevételek ugrásszerű növekedésével együtt megnőttek a kiadások is, aminek a döntő hányadát a bevételek többletéből finanszírozták. Gyakorlatilag ugyanaz a tervezési és gazdálkodási metódus van, mint mondjuk 5-10 évvel ezelőtt, ezen a területen lényegi elmozdulás véleményem szerint nem történt.
A költségvetési törvény előírta a költségvetési szervek alapító okiratainak felülvizsgálatát, valamint az alaptevékenység és a vállalkozási tevékenység körének meghatározását. A Kormány, sajnos, itt is szabadon értelmezte teljesítési kötelezettségét, az ÁSZ felmérése alapján csak az intézmények felében történt meg a felülvizsgálat.
A Művelődési és Közoktatási Minisztériumban például 134 intézményből mindössze 30 felülvizsgálata történt meg. A Népjóléti Minisztérium ennél következetesebben járt el: ott az összes intézmény felülvizsgálata elmaradt. Hozzáteszem, hogy törvénysértő módon.
Azt, hogy a törvénysértéssel járó mulasztásért kit terhel felelősség, és milyen felelősségre vonás történt, sajnos, a beterjesztett anyagból nem tudhattuk meg, erre a miniszteri expozé sem tért ki.
Nem kísérte nagyobb szerencse a Kormány közvetlen pénzügyi kihatással járó tevékenységét sem. A hiány finanszírozását lehetővé tevő felhatalmazásokkal a pénzügyminiszter élt, de olyan módon, hogy az állampapír-kibocsátások több hónapon keresztül az állami forgalmak túlfinanszírozását eredményezték. A forgóalap többletfinanszírozása felesleges kamatköltség-növekedést okozott, ezt egyébként az Állami Számvevőszék jelentése is részletesen elemzi. Az akkori nemzeti banki kamat 8,8% volt, míg a kincstárjegyek kamata 22%, illetve 15%. A személyi felelősség érvényesítéséről, sajnos, továbbra sincs szó.
Ugyancsak kifogásolható a Kormány állami vagyonnal való gazdálkodása, ahol az elszámolások hiányával, azaz a vagyonmérleg hiányával a Kormány jelentős mértékben korlátozza az Országgyűlés ellenőrzési tevékenységét. Mellesleg a vagyonmérleg elmaradásával törvénysértő módon jár el, hiszen erre az államháztartásról szóló törvény 116. §-a kötelezné, kötelezi is. A Kormány ezzel egyidejűleg — szintén törvénysértő módon — nem számolt be az 1992. évi Vagyonpolitikai Irányelvek teljesítéséről sem. Ennek következtében a Kormány és az ÁVÜ vezetői mindenféle országgyűlési felhatalmazás nélkül 32 milliárd forintról döntöttek, ennyivel tértek el a tervezett kiadásoktól.
Az egyszerű halandó számára különösen az tűnik fel, milyen jól jövedelmező dolog az ÁVÜ tanácsadójának lenni, hiszen ezek a tanácsadói díjak két és félszeresével haladják meg az előző évi kifizetéseket. És jóval meghaladják természetesen a privatizációs bevételek növekedését. A tanácsadói díjak 1992-ben a privatizációs kiadások 34%-át tették ki.
Némileg értetlenül áll az egyszerű parlamenti képviselő is az elkülönített állami pénzalapok számának növekedése előtt. 1992-ben már 31 ilyen alap létezett, amelyek egy része teljesen szabálytalanul kezelte és kezeli a mai napig is a meglévő pénzösszegeket. A felzárkózás az európai felsőoktatáshoz nevű alap például 23 millió forintról nem tud indoklást adni, semmilyen indoklást, bár ez elenyésző ahhoz képest, hogy például az idegenforgalmi alap 1992-es bevételei és kiadásai több százmilliós nagyságrenddel nagyobbak annál, mint ami a zárszámadásban megjelenik.
Hadd idézzem itt az ÁSZ vizsgálatának eredményét: az alapok mérlegei mögött nincs vagyonleltár, kötelezettségeiket nem tartják nyilván, az alap pénzöszszegeit az alapszámlán kívüli számlákon kezelik, nincs kettős könyvelés, nyilvántartásaik nem a számviteli előírások szerint készülnek.
Tisztelt Ház! A közpénzek tehát ellenőrizhetetlenül folynak ismét ismeretlen csatornákon, ismeretlen helyek felé. Így például a világkiállítási alapnál, melynek 1992-es gazdálkodásáról a zárszámadás szintén nem tartalmaz semmilyen előterjesztést, semmilyen elszámolást. A Miniszterelnökség fejezet rendkívüli kiadásai között megtaláljuk ugyan az expót is, de nem kapunk kielégítő magyarázatot a kétmilliárd forint felhasználására.
(Tóth Sándort Juhász Péter váltja fel a jegyzői székben.)
(18.10)
A beszámoló szerint 224 millió forintot fordítottak terület-előkészítő munkálatokra, és — ami komolyabb összeg — 840 millió forintot kártalanításra. Az Állami Számvevőszék ennél szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a kártalanítások mértékének megállapításakor jellemzően az érintettek igénye alapján történt a kártalanítás. Azaz az történt, hogy a világkiállítási alap nagyvonalúan mindenkinek annyi pénzt fizetett gyakorlatilag, amennyit igényelt. Erre nemcsak az említett 2 milliárd forint állt rendelkezésre, hanem az ÁVÜ által átutalt másfél milliárd forint is, amiről a zárszámadás szintén mélyen hallgat.
Tisztelt Ház! Igazságtalan volnék azonban, ha nem szólnék a Kormány erőfeszítéseiről a költségvetési bevételek növelése és a kiadások csökkentése érdekében. Erősödött például a gazdasági társaságokban való részvétel, hiszen ugye mindannyian sejtjük, ez bevételt hoz. Az arányokat viszont jól jellemzi, hogy 12 fejezetnél a befektetett 17 milliárd forintból 1 milliárd forint bevétel lett. A kiadáscsökkentés is komolyabb hangsúlyt kapott. A Kormány ezzel a kérdéssel az elmúlt években többször foglalkozott. Az intézmény-felülvizsgálat azonban 1992-ben csak szerény eredményeket hozott. A Külügyminisztérium például a fejezet és intézményhálózat felülvizsgálatának folytatásaként megalapította a Külügyminisztérium Jóléti Intézményeket. Kár, hogy az alapítás formailag sem felelt meg az 1990. évi CIV. törvény előírásainak. Egyébként nem ez az egyetlen ilyen intézmény, például a Magyar Űrkutatási Iroda hasonló gondokkal küzd. Ezt az intézményt 1992. január 1-jével hozta létre a Kormány négy fővel mint önállóan gazdálkodó költségvetési szervet, az alapítás azonban, sajnos, nem volt összhangban az érvényes jogszabályokkal, és az intézmény a mai napig nem felel meg az önállóság kritériumainak.
Annál inkább — hadd jegyezzem meg — az 1992. szeptember 1-jével létrehozott regionális oktatási központok, amelyek nyilván az év első hat-nyolc hónapjában nagyobb összeget takarítottak meg az adófizetők pénzéből.
Tisztelt Ház! Végezetül hadd említsek meg két esetet, amikor a Kormány — hatáskörét túllépve — az Országgyűlés kompetenciájába tartozó döntéseket hozott. Mindkét eset az általános tartalék felhasználásával kötődik össze.
Elsőként a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyházak támogatása előirányzatát növelte egyes nemzetközi rendezvényekhez való anyagi hozzájárulás címén, majd második esetben a Magyarok 3. Világkongresszusa 1992-es rendezvényeit finanszírozta a Kormány a Külügyminisztériumon keresztül törvénysértő módon, hiszen az Országgyűlés felhatalmazására, jóváhagyására lett volna szükség ehhez. Vélhetően a Kormány nem attól tartott, hogy az Országgyűlés többsége nem tartaná támogatásra méltónak ezeket a címeket, akkor pedig nehéz racionális magyarázatot adni a törvénysértésre. A személyi felelősség megállapítása sajnos, itt is hiányzik.
A beterjesztett zárszámadásban a jogi és a gazdálkodási szabálytalanságok példatára került az Országgyűlés elé. Határidők elmulasztása, sorozatos törvénysértések, a bizonylati fegyelem megsértése, hatásköri túllépések, az Országgyűlés kompetenciájának semmibevétele, megmagyarázhatatlan kiadások, eltűnt pénzösszegek, hiányos nyilvántartások tarkítják az 1992-es év gazdálkodását.
Hadd hozzak egy példát az állapotokra. Azt hiszem, jellemző példa, hogy a Kormány már nemcsak az Országgyűléssel szemben jár el ilyen módon, hanem saját magával szemben is. A példa pedig a következő. A pénzügyminiszternek beszámolási kötelezettsége van a lakásalap megszüntetésével kapcsolatban. Ezt 1992. május 31-ig kellett volna megtennie a Kormány felé, ami sajnos, nem történt meg. A lakásalap- kezelői szervezet 1992. március 31-én megszűnt, a lakásalap-kezelői szervezet OTP-fióknál vezetett számlája azonban a mai napig működik, és több száz milliós kifizetések lebonyolítását hajtja végre.
Tisztelt Ház! Az elmondottakból következően a beterjesztett javaslat véleményünk szerint olyan állapotban van, amely módosító indítványokkal sem orvosolható. Ezért arra a kérdésre, miszerint megadhatja-e az Országgyűlés a Kormány 1992-es gazdálkodásának a felmentést, egyértelműen válaszolhatom frakcióm nevében: nem. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
